"lépteid mellettem hallom gondolatban,
s látom, ahogy továbbsodor az éj."
Hepp Béla: Szavak



Szeretnék átbeszélni hosszú éjszakákat,
szavakkal ütni rést kemény bábodon,
gondolat-szárnyakként bontogatnád vágyad,
én hajadba túrnék, mondd csak, hallgatom!

Szeretném, hogyha mindent elmesélnél,
ha sírtál, ölébe vont-e becézve anyád,
és amikor először óvodába mentél,
egyedül vitt-e el, vagy veletek ment apád?

Még azt sem tudom rólad, van-e testvéred,
kivel osztoztál meg örömön, bánaton,
és később, amikor suliba kísértek,
büszke voltál, vagy szorongtál nagyon?

Azt is megkérdezném, ki volt az a lány,
akit elsőként igézett meg szemed,
mi történt addig, míg egy éjszakán
rájöttél, körbezárt fáradó jelened?

Szeretném a csended, mikor nem beszélnél,
akkor már érteném, nem kellenek szavak,
úgy hallgatnánk a selyem zizegését,
ahogy múltba libben a jelen-pillanat.

És amikor nyakad köré fonódna a karom,
bőrünkkel látnánk, amint a szökő fényt
a megfogant ígéret felbontja prizmaként,
s mint nedves szárnyú pillangó ujjadon
remegne meg gyáván ajkam az ajkadon,
sóhaj fúlna el minden rezdülésben; mesélj...

lépteid mellettem hallom gondolatban,
s látom, ahogy továbbsodor az éj.