Fullextra.hu

Más nap

Mióta találkoztunk, folyamatosan kutatom emlékeimet, miért hatalmasodott el rajtam a dejavou-érzet. Képtelen vagyok szabadulni szemeidtől. Látom őket, érdeklődéssel figyelnek, mindegy, hogy nappal van, vagy éjjel. Ma hajnalban is velük ébredtem, de már nincs titok. Álmomban ugyanez a szempár megnyugvást és biztatást hozott. Nem kell félnem. Minden rendben lesz, nagyon fáj, de élek. Az arcnélküli mentőtiszté a belém égett tekintet. Ma éjjel újraálmodtam azt a napot. Éreztem ágyam marasztaló melegét. Nem akaródzott kibújni takaróm öleléséből, de ismét az a szerda volt, kelni kellett, tenni a dolgom. Gyors zuhany, sürgetett az utánam kúszó kávé illata. Még egy cigaretta. Már rég felolvasták a híreket. Indulni kellett…

Kutyáim körülöttem ugrálnak, amikor Altomat kitolom a garázsból. Szokásos rutinmozdulatok után már falja is kis kocsim megszokott kilométereit. Évek óta minden reggel a várost elkerülő úton közlekedem. Negyedóra, míg beérek, épp elég arra, hogy végiggondoljam és rangsoroljam napi feladataimat. Ismerem a szakasz minden centijét. Nagyárpádon 40 km-es sebességkorlátozás, néhány száz méterrel később ˝S˝-kanyar, utána indulhat sétájára a sebességmutató.

Most a mutató száguldása elmaradt. Megcsúsztam a kanyarban. Áttértem a szemközti sávba. Apró kormánymozdulatokkal próbáltam egyenesbe hozni az autót, de nem ment. Fogytak a méterek köztem, és az érkező kamion között. Tudtam, mit jelent, ha ütközünk. Döntöttem. Erőteljes rántások jobbra, inkább a mély árok, mint a több tonna…

Rácsodálkoztam nyugalmamra. Láttam közeledni a betonoszlop szürke sávját. Becsapódás. Nem álltunk meg. Jött az első bukfenc. Fájt, ahogy nekiütődött homlokom a szélvédőnek. Jobb kezemmel kitámasztottam magam, bal karomat fejem elé kaptam. Hallottam a fém recsegését, az üveg hasadását, aztán apró csengettyűk csilingelését. Furcsának találtam, hogy nem félek. Csak vártam és figyeltem. Nem is igazán érdekelt, mi történik majd velem. Olyan hosszú idő volt, amíg csúsztunk, csapódtunk, bukfenceztün. Számoltam a fordulatokat. 10-12 méterrel arrébb, fejtetőn landoltunk. Én pedig csak vártam. Nem féltem. Vártam. Vége lett. Emberek rohantak. Férfiak próbálták kinyitni az ajtókat. Tárgyalták, hányan is vannak a kocsiban. Hallottam egy hangot: - Egy nő egyedül, de eszméletlen, be van kötve, és lóg az ülésből. Egy másik férfi kiabált, hogy hozzanak poroltót, mert jár a motor, és bármikor felrobbanhat. Valami folyik. Mindent hallottam és láttam. Próbáltam kikapcsolni a biztonsági övet. Nem ment. Picit megzavarodtam. Le kell venni a gyújtást! – zakatolt bennem. Nem érzékeltem, merre van a kocsi eleje, és merre a hátulja. Annyira bizonytalanná vált minden. Észrevettem a mellettem lévő ülésnél a leengedett légzsákot. Meglepett, hogy nem emlékszem, mikor történt. Valakinek sikerült kinyitnia az egyik hátsó ajtót. Bekiáltott: - Hölgyem, hölgyem, hallja, amit mondok? - Igen, hallom. - válaszoltam. Megkértem, segítsen leállítani a motort. Próbált bemászni mellém. Akkor jöttem rá, hogy a kocsi eleje ott van, ahol én lógok. Hol máshol is lehetne, mint a kormánynál? Nem értettem azt sem, hogy láthatom a falut, ahonnan érkeztem. Furcsa volt minden fejtetőn. A férfi nem fért a gyújtáskapcsolóhoz, de kipattintotta a biztonsági öv zárját. Kitámasztottam magam két tenyeremmel, ne essek fejre. Amikor sikerült vízszintbe kerülnöm, már tudtam, hova kell nyúlnom, hogy leálljon végre a motor. Valaki megkérdezte, kit értesítsen a történtekről. Hívták a családomat. Megint megszólalt a telefonom, Ráeszméltem, hogy már nem először hallom csörögni. Körülnéztem, honnan jöhet a hang. Mindenütt bizonylatok hevertek. Előző este tízig bent voltam, mégis vittem haza munkát. A számlák most körülöttem. Némelyik véres. Össze kell szednem őket, letörölgetni a vért, amíg lehet. De előbb telefonálnom kell. Hallom, hogy csörög a telefonom. A férfi, aki mellém mászott, rákként tolat kifelé. Nyújtottja jobb karját – Asszonyom, kérem, jöjjön! Próbálja meg! Nem mehettem. Előbb a számlák, a pénztárbizonylatok. Szépen sorban adogattam ki a papírokat. Könyörgött, menjek. Mindent összeszednek majd a tűzoltók. Nem mehettem. Könyvelő vagyok. Muszáj összeszednem a számlákat. Nem veszhet el egy sem. Megint hallottam, hogy csörög a telefon. Meg kell keresnem, honnan jön a hang. Mire betájoltam, elhallgatott. Diktáltam a számom, és kértem valaki hívjon fel. Újra csörögött a telefon. Végre rájöttem, a motortérből hallom.. Egy résen nyúltam be érte. Most már indulhattam. Férfiak segítettek. Ültem az árokparton és telefonáltam. Elsőként a főnökömet hívtam, elhadartam, nem tudok ma bemenni. Balesetem volt. Várom a mentőket. A tegnapi bizonylatok mind megvannak. Jöhetnek majd értük. Mégis, hogy képzelem? Zárás van. Nem érdekel. Leteszem. A következő hívás is kicseng. Nem veszik fel. Újra próbálom. Megszakadt. A másik készüléken bontották a vonalat. Nem értettem. Újabb számmal próbálkoztam. Nagyon fáztam. Üzenetet hagytam. Közben egy tűzoltó rám terítette a kabátját. Nem emlékszem, megköszöntem-e neki. Remélem, nem mulasztottam el! Jólesett, mert már hangosan vacogtam. Megérkezett a mentő. Újabb férfiak. Miért nincs itt egyetlen nő sem? Megkérdezték, fel tudok-e állni. Magam jöttem ki az autóból is, válaszoltam, és felálltam. Karon fogtak. Indultunk volna, de megszédültem. Elvesztek a lábaim. Megijedtem. Ketten felemeltek és a mentőautóba vittek. Nagyon fáztam. Nem tudom hányan voltak körülöttem. Hallottam, hogy beszélnek hozzám többen is, de én csak a fölém hajló mentőtiszt szemét láttam. Kék volt, mély és megnyugtató. Már nem emlékszem miről is beszélgettünk, de arra igen, hogy nem engedett elaludni, szóval tartott. Újabb képek. Édesapámat látom. Egy másik férfi hajol ki a mentő ajtaján, teszi vállára a kezét, és mondja, nyugodjon meg, nem lesz semmi baj, a lánya burokban született. Utána beszállt a rendőr. Kihallgatott. Hivatkozom-e műszaki hibára? Fogyasztottam-e alkoholt? Elismerem-e a felelőségem? Végre békén hagyott. Csapódott az ajtó. Szirénázva indultunk. Fáztam. Nagyon. Aludni kell, mindjárt alszom. Szorítást érzek a karomon. Asszonyom, nézzen rám, nézzen a szemembe, nem alhat most el! Már csak néhány perc, kérem, figyeljen rám, nézzen a szemembe…