Duplatakaró
Nő a lámpák mögül
Duplatakaró
Egy idegen város utcáin sodródom. Szamárkóróként görget magával a tömeg. Karácsonyi fények villódzása fest őrületet a rám csillanó szemekbe. Dacosan szikrázom vissza mindenkire. A kívülrekedtek bábjában megbújva fojtogatom a bennem tomboló várakozást. Nem tartozom az ő világukba! Nincs jogom hagyni, hogy magasba szökjön testemben a láz! Szembefordoluk. Lábamra taposnak. Könyökök vágódnak oldalamnak. Fáj. Repedezni kezd rajtam a védelmet jelentő álca. Menekülök. A legkisebb ellenállásnak engedve fordulok be egy aprócska üzletbe. Itt most nincs tömeg. Szusszanhatok, mielőtt tovább futok. Periférikusan érzékelem, hogy jobbra a gondolákon néhány nejlonbörtönbe zárt textilhenger hever. Remegő térdembe merevedik az indulat. Jel. Zavartan kutatom kinn és benn a riadót kiváltó okot, hisz ezek itt csak duplatakarók. Mégis kilencven fokba hajlít a kényszer. Úgy érzem, meg kell tapasztalnom, milyen, mikor fészekmelegében hátam mellkasodnak feszítem. Megadom magam. Egyikért a polcra nyúlok. Azóta újra két párna van az ágyamban, és én az eddigsosemvoltmég-duplatakaróm alatt embrió pózban kucorgok. Várom, hogy hozzám érj.
ünnepem
a bőröm mint
az emlékezőfém
Karácsony éjjel
egy angol kisvárosban
összekulcsolom kezem
hogy érezzem
ahogy a pesti hidegben
megmelegíted
|
|