Két karod bezár : még itt vagyok
- a testem, s kicsit a lelkem  -
ölelésed még fogva tart,
de máshol kéne már lennem.

Előtted állok, s ha akarod
veled kelek és fekszem
ágyadban lángra lobbanok, 
de máshol kéne már lennem.

Hiába ringatsz el, jól tudom
csak félig enyém a vágyad -
ébredek lassan, így nem lehet! 
Látod, a szívem már lázad.
 
(Mezei Katalin)