Fullextra.hu - Úton vagyok

Úton vagyok Döcög velem a vonat, Ablakába szűnös-szüntelen Új képet fest a változó táj, S a vele változó hangulat. Fiatal pár szerelmes szépen a fűben, Mögöttük álmosan hömpölyög a Duna, Sikongva lassul a vonat kereke, Felhők mögül kandikál a Nap. Tollamból is döccenve mozdulnak a gondolatok, Meg-meglódul egy-egy sor, Majd percekig árván vacog; Mert a kéz fél követni A táj mélyébe vájó gondolatot, Ezernyi gyávaság Törpíti, Zsugorítja össze A kitörni készülő indulatot. Észrevétlen szalad alattam sok kanyar, Száz évek tűnnek fel, mint múló pillanat, Hitek, harcok és annyi akarat, S a felismerés villáként járja át agyamat: Ez az az út, Amelyen Illyés jövőt álmodott, És Ő már halott! Halott a költő, de él a gondolat: Enyém a múlt, jelen s jövendő, Amelyet rám hagyott. Úton vagyok. Kattog alattam a vonat, Ablakában a változó táj, Megannyi hangulat. A fák, virágok, házak Kérdőn rám tekintenek, Választ várnak, Tollam bizonytalan megremeg: A gondokból Embernyit Vállalni Rajtam a sor, S nem mentesít Sem a döccenő ritmus, Sem a botladozó rím A felelősség alól. (A vonaton Budapest Sárbogárd között.)