Fullextra.hu - Bárgyú vers, amit nem szabadott volna leírni semmivel

. . . . . . . . . . . . . . .ajánló: elrettentő példaként És volt a toll - lúdak szárnya tolla, egy csepp vér a tintában feloldva. És volt a léleknek szabad útja a végeken: lantos mende-monda. S volt faragott pálcika. Hegyesen. S volt lelkek tánca, égő szerelem. Volt bajtársak kacaja, kardcsörgés, s volt a versben hazafias érzés. Volt tintástoll: gyakran mártogatták. Sercegő hang bólintgatta a fát: halk, búslakodó eperfák lombját. Volt bizony! Legalábbis úgy mondják. Volt töltőtoll, voltak utazások, Voltak kik Pesten, Párizsban jártak, s idegen városban néha vásott angyal sereg beléjük fogózott. S voltak hadak, s Pesten hadak vége, s volt kinek befulladt a meséje, s volt aki szikrájában felégve sem tudta elfogadni, hogy vége. S voltak akik a tegnap még éltek: Golyóstoll - ceruza írt miértek válaszok nélkül, és ma is éltet a remény. Még ma is éltet. Tényleg . . . És billentyűk, hangosan csapkodók ritmusára füstölik a bagót. És mikor végre kikötne hajód; nem tudod elfelejteni a szót. Ujjak alatt kattognak a betük Száraz szavuk agylebenyekre üt. S hiába nincs már új a nap alatt, ha belőlem ez a vers fennmarad. Január 24, 2005., Oronó