. . . . . . . . . . . . . . .ajánló: elrettentő példaként


És volt a toll - lúdak szárnya tolla,
egy csepp vér a tintában feloldva.
És volt a léleknek szabad útja
a végeken: lantos mende-monda.

S volt faragott pálcika. Hegyesen.
S volt lelkek tánca, égő szerelem.
Volt bajtársak kacaja, kardcsörgés,
s volt a versben hazafias érzés.

Volt tintástoll: gyakran mártogatták.
Sercegő hang bólintgatta a fát:
halk, búslakodó eperfák lombját.
Volt bizony! Legalábbis úgy mondják.

Volt töltőtoll, voltak utazások,
Voltak kik Pesten, Párizsban jártak,
s idegen városban néha vásott
angyal sereg beléjük fogózott.

S voltak hadak, s Pesten hadak vége,
s volt kinek befulladt a meséje,
s volt aki szikrájában felégve
sem tudta elfogadni, hogy vége.

S voltak akik a tegnap még éltek:
Golyóstoll - ceruza írt miértek
válaszok nélkül, és ma is éltet
a remény. Még ma is éltet. Tényleg . . .

És billentyűk, hangosan csapkodók
ritmusára füstölik a bagót.
És mikor végre kikötne hajód;
nem tudod elfelejteni a szót.

Ujjak alatt kattognak a betük
Száraz szavuk agylebenyekre üt.
S hiába nincs már új a nap alatt,
ha belőlem ez a vers fennmarad.

Január 24, 2005., Oronó

Cím: Bárgyú vers, amit nem szabadott volna leírni semmivel
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Jánosi András
Beküldve: February 12th 2005
Elolvasva: 1379 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]