Fullextra.hu - Egy szerelem anatómiája

Látod-e? Azt is tudtam, ahogy lassan nem az enyém kezdtél lenni. Rádhagyom a kedvenc térképemmel ezt a választást ma. Ha pedig valaha visszajönni kurták lesznek a lábaid, csak azt ne hidd hogy hatástalan az elmondott ima: valahogy idáig is el kellett érni. a csillagokkal kezdtük azokkal okkal egyet lehoztam neked szerencsésen ugyan mondhatnám mert augusztus végén abból kevés kell ehhez ugyanis maguktól esnek, ha türelmes vagy de te szó szerint vetted (vállrándítás) pedig szép volt fõleg az elején egymás hálószobáját berendeztük s legfontosabb bútordarabnak mindketten egymást tettük a tévében a sok szar között mindig találtunk valami jót s mosolyodban felfedeztem az én Amerikámat lakatlanul gyönyörû volt az új földrész mint a hálószobám az elején szép volt az eltöltött idõ is. szép. fenegyerekké váltak a reggelek s újból születetté ehülve vártam minden alkalommal, hgy megébredj konyhám ablakában megakadt egy pillanatra a az illatok titka kenyerembe dagasztottam az álmod amíg fel nem ébredtél s a sütõ ajtója fölött a résbõl a hunyorgó nap elõcsalogatta Látod-e? Ugye mondtam akkor, hogy ebben az életben csak egyszer, s úgy is a nagy könyv szerint, állhatunk a saját lábunkra? Erõsködtél, hogy neked ez az alkalom az, s nem fogadtad el tõlem sem, hogy mindig úgy hisszük az az igazi, ami van. S nyitott szemmel is ezt választottad . . . valahogy megérte folytatni megérte érte mert pontosan azért hisszük, hogy mindig igaz, s azért igaz abban a pillanatban mert hisszük, hogy életünk majd rámutat egy pillanatunkra, és mondja na ez az a pillanat, ez az igazi ezért van értelme élni és te el is hiszed mindezt (egyetlen könnycsepp) és az ebéd is nagyon szép volt mindannak ellenére, hogy hiányzott hol neked, hol nekem valaki onnan de mindketten jól álcáztuk a fájást sõt a délutáni szunya fizikai része is csiklandozta még a fantáziánkat csakhogy az álom részében ott volt legtöbbször aki az asztaltól hiányzott s amikor nem volt ott, akkor még azok a percek mágikusak voltak mosolygós cipó aljára vetett kereszt lett az ebédre mondott áldás kékje s még mindig kényelmes helye volt örömünknek egymás gyönyörében a délutáni séta kacaja valóban még felhõtlen egek alatt csilingelt hangodon s az Üllõi úti fák koronája félrebillent megrészegülten a nyár kévéjébe és akkor mintha sehonnan jött volna élesen kirajzolódott egy felhõ körvonala Látod-e? érzed-e hangomban a szürke szemrehányást andalogni többszöri magasanyargatás a hitt helyetti engedelemért és a megadást látod-e? negyede sem annak aki voltam nincs erõm többé a szemrehányások ellen védekezni s minden ki nem mondott szóban ott vannak a csillagok jönnek azok OK a józanság szükségszerûségében költõi szemek végre meg kéne határozni a megértés és belenyugvás közti különbséget de a fájdalom a szemed mélyén komolyan és visszavonhatatlanul kétségbe vonja ezt nyárfák remegõ levelei egy nyugodt pillanatodban (csend) ha férfiasságomba nem ütne egyre csorbát esdekelnék, hogy ne kínozzuk az éjszakát s lassan már azt sem tudom mi fáj jobban, hogy vannak vagy hiányoznak az álmaink a megértésünkbe tanyát verõ meg nem értés minden Isten hozottban ott virázó Isten hozzád gyönyöreinkbe folyon gyökerezõ fájdalmaink az, hogy nem lehet tudni miért a jövés-menés de a fájdalomnak mindegy, hogy honnan ered csak nekünk fontos: szemébe akarunk nézni most, hogy csak a váza vagyok annak ki voltam nehezebb hordoznom fogyatkozó terhünk is de viszlek még ha magam sem fogom tudni s egy mosolyodért kiállok én ezer halált így egymás mellett az útunk szinte egy kõbõl lépteink dobbanása egymás szívéhez igazítva felhõk alatt is sugároz arcunkról az édes hit az, hogy van értelme, mert nem mindennap . . . és a holnap bokrának sûrûjébõl egy halál törölgeti a szemét és nem hisz neki 2005. július, 17., Oronó