Látod-e?
Azt is tudtam, ahogy lassan nem az enyém kezdtél lenni.
Rádhagyom a kedvenc térképemmel ezt a választást ma.
Ha pedig valaha visszajönni kurták lesznek a lábaid,
csak azt ne hidd hogy hatástalan az elmondott ima:
valahogy idáig is el kellett érni.

a csillagokkal kezdtük
azokkal
okkal
egyet lehoztam neked
szerencsésen ugyan
mondhatnám mert augusztus végén abból kevés kell ehhez
ugyanis maguktól esnek, ha türelmes vagy

de te szó szerint vetted (vállrándítás)

pedig szép volt főleg az elején
egymás hálószobáját berendeztük
s legfontosabb bútordarabnak
mindketten egymást tettük
a tévében a sok szar között
mindig találtunk valami jót
s mosolyodban felfedeztem
az én Amerikámat lakatlanul
gyönyörű volt az új földrész
mint a hálószobám az elején

szép volt az eltöltött idő is. szép.
fenegyerekké váltak a reggelek
s újból születetté ehülve vártam
minden alkalommal, hgy megébredj
konyhám ablakában megakadt
egy pillanatra a az illatok titka
kenyerembe dagasztottam az
álmod amíg fel nem ébredtél
s a sütő ajtója fölött a résből
a hunyorgó nap előcsalogatta

Látod-e?
Ugye mondtam akkor, hogy ebben az életben csak egyszer,
s úgy is a nagy könyv szerint, állhatunk a saját lábunkra?
Erősködtél, hogy neked ez az alkalom az, s nem fogadtad
el tőlem sem, hogy mindig úgy hisszük az az igazi, ami van.
S nyitott szemmel is ezt választottad . . .

valahogy megérte folytatni
megérte
érte
mert pontosan azért hisszük, hogy mindig igaz,
s azért igaz abban a pillanatban mert hisszük,
hogy életünk majd rámutat egy pillanatunkra, és mondja
na ez az a pillanat, ez az igazi ezért van értelme élni

és te el is hiszed mindezt (egyetlen könnycsepp)

és az ebéd is nagyon szép volt
mindannak ellenére, hogy hiányzott
hol neked, hol nekem valaki onnan
de mindketten jól álcáztuk a fájást
sőt a délutáni szunya fizikai része
is csiklandozta még a fantáziánkat
csakhogy az álom részében ott volt
legtöbbször aki az asztaltól hiányzott
s amikor nem volt ott, akkor még
azok a percek mágikusak voltak

mosolygós cipó aljára vetett kereszt
lett az ebédre mondott áldás kékje
s még mindig kényelmes helye volt
örömünknek egymás gyönyörében
a délutáni séta kacaja valóban még
felhőtlen egek alatt csilingelt hangodon
s az Üllői úti fák koronája félrebillent
megrészegülten a nyár kévéjébe
és akkor mintha sehonnan jött volna
élesen kirajzolódott egy felhő körvonala

Látod-e?
érzed-e hangomban a szürke szemrehányást andalogni
többszöri magasanyargatás a hitt helyetti engedelemért
és a megadást látod-e? negyede sem annak aki voltam
nincs erőm többé a szemrehányások ellen védekezni
s minden ki nem mondott szóban ott vannak

a csillagok jönnek
azok
OK
a józanság szükségszerűségében költői szemek
végre meg kéne határozni a megértés és belenyugvás
közti különbséget de a fájdalom a szemed mélyén
komolyan és visszavonhatatlanul kétségbe vonja ezt

nyárfák remegő levelei egy nyugodt pillanatodban (csend)

ha férfiasságomba nem ütne egyre csorbát
esdekelnék, hogy ne kínozzuk az éjszakát
s lassan már azt sem tudom mi fáj jobban,
hogy vannak vagy hiányoznak az álmaink
a megértésünkbe tanyát verő meg nem értés
minden Isten hozottban ott virázó Isten hozzád
gyönyöreinkbe folyon gyökerező fájdalmaink
az, hogy nem lehet tudni miért a jövés-menés
de a fájdalomnak mindegy, hogy honnan ered
csak nekünk fontos: szemébe akarunk nézni

most, hogy csak a váza vagyok annak ki voltam
nehezebb hordoznom fogyatkozó terhünk is
de viszlek még ha magam sem fogom tudni
s egy mosolyodért kiállok én ezer halált
így egymás mellett az útunk szinte egy kőből
lépteink dobbanása egymás szívéhez igazítva
felhők alatt is sugároz arcunkról az édes hit
az, hogy van értelme, mert nem mindennap . . .
és a holnap bokrának sűrűjéből egy halál
törölgeti a szemét és nem hisz neki


2005. július, 17., Oronó

Cím: Egy szerelem anatómiája
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Jánosi András
Beküldve: July 17th 2005
Elolvasva: 1625 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]