Fullextra.hu - Menekülnék

Pilláim lehunyva, elém tárul a világ. Képzeletem elhagyja otthonát, repülve száll. Felhők felett, hatalmas hómezőn siklik, A kék végtelenbe, lelkem elveszik. Háborgó óceán hullámai sodornak tova, Szívemet hideg, óriás fájdalom markolja, Nem kegyelmez, nem enged el soha! Mint Északi-sarkot ölelő jég szorítása, Kegyetlen öleléssel fogva tart. Szél száguld át üde zöld mezők felett, Tornádóként elragadva utolsó reményeimet. Látom a sok kisírt könnyes szemet, Zokogó gyermeket csitító, ernyedt kezem. Ha az idő nem ilyen volna, Ha az óra, a nap, a hét, nem csak múlna, Ha röpülhetnék egy angyal szárnnyal vissza, Ha újra eldönthetnék, már elmúlt dolgokat. Tennék e másképpen valamit ma? Talán... De nem sokat! A hit engem már nem segít, Elvesztek Istenhez küldött imáim. Fásult fáradtság uralja érzékeim, Már csak lehunyva tartom pilláim. A való életet így nem akarom látni!