Fullextra.hu - Madarak

Csak ténfergek egyik szobából a másikba, - mit is akarok? Nem emlékezem, arra sem, hogyan kerültem ide. Hold fénye világítja meg a falakat, egyre sötétebb van már, fekete lett a vakolat. De a fény még utat mutat. Kezemen az ujjak mint karmok kaparják a bőrt, vérerecskék csordogálnak, felállok, ablakot nyitok, levegőre vágyok, de csak az éji eső csapkodja arcomat. S míg könnyeimmel kevered’ a permet, minden madárnak titkokat lehellek’, akik ablakom párkányán várnak. Ők, csak ők értik mit akarok, porlepte szárnyukon visznek, beléjük kapaszkodok. Állj! Tedd le a dobot, halkan szólj, ne akarj kőszikla lenni. A madarakat meg kell védeni, új forrást fakasztani! Hol hulló tollak lebegve szállnak, adj egy csókot a magánynak. Taposd ki ösvényed, aztán nézd meg még egyszer a képet, majd álmodd azt, hogy benne élek. Tudod, többé nem félek, hiába annyi éjszakai kísértet, s a fekete vakolat, csak ténfergek egyik szobából a másikba, - mit is akarok? Nem emlékezem, s már a Hold sem világítja meg a falakat.