Fullextra.hu - Élet a kastélyban 01

BUJKÁL A VALÓSÁG MÁSODIK RÉSZ: ÉLET A KASTÉLYBAN ELSŐ FEJEZET: FURCSA RANDEVÚ 1. Ezen az őszön a vénasszonyok nyara lehangolóan vette kezdetét. Egy hétig zuhogott az eső, majd napokig tartó szélvihar tombolt. A zord időjárás csaknem kopárrá vetkőztette a fákat, bokrokat. A késő őszre emlékeztető hideget nyárias meleg váltotta fel, ami barátságosabbá varázsolta a tájat, feledtette a földön heverő avart, a csupasz fák sivár látványát. Ilyen avarillatú, enyhe este volt, amikor Marosi Gábor már negyed órája figyelte a 154-es buszmegállóban várakozó Szabó Szilvit. Viselkedésében semmi gyanúsat nem észlelt, a járókelők folyamatosan váltották egymást a járdaszigeteken, így amikor a forgalom zaja engedte, halkan, többször ismételgette: - Bárókisasszonyka... Szilvi a negyedik ismétlésnél figyelt fel Gábor hangjára. Óvatosan körülnézve kereste, honnan szólíthatja őt. Mikor felmérte az irányt, letörölve könnyeit, indult a hang irányába. A bódéhoz érve Gábor tagolva adta a további utasítást: - Egészen lassan menj az Üllői útra, sétálj a Kossuth tér felé. Lassú sétatempóban ment el mellette, az aluljáró előtt jobbra kanyarodva, követte az utasítást. Gábor ekkor lépett ki a bódé mögül, szapora léptekkel indult ellenkező irányba a zebrához. Nagy sietségében majdnem egy kanyarodó kocsi elé lépett. Az autóvezető nagyot fékezve súrolta a nyitott zakóját: - Hova a francba nézel, a szentségedet, te hülye baromarcú! Ha öngyilkos akarsz lenni, szemelj ki magadnak mást! - Bocsásson meg uram, igaza van, nagyon sietek, kérem, ne haragudjon! - mondta kedvesen rámosolyogva. A dühöngő férfi ütésre lendülő ökle megállt a levegőben, meglepetten mosolyodott el. Miután továbbment, Gábor gyors léptekkel ment át az úttesten. A járdára érve felgyorsította lépteit, majd lélekszakadva futni kezdett, hogy az előre kiszámított időt - a pár másodperc veszteség ellenére - tartani tudja, és megelőzve a lányt, odaérjen az Üllői úthoz. Bár jól kifutotta magát, de ő várt Szilvire. Csabi - a taxis barátja nagyon pontos volt, épp akkor tűnt fel, amikor a sarokra ért. Kezét kicsit megemelve, óvatosan intett neki, hogy kanyarodjon be mellé a keresztutcába. Szilvi ekkor ért oda. Megpillantva Gábort, kissé felgyorsította lépteit. Gábor tetetett meglepetéssel lépett ki elé: - Szia, kislány... Háát te mit keresel erre? - kérdezte rámosolyogva. - Szia! Szent ég, Gabi!... - játszotta tovább a szerepet - Te hogy kerülsz ide? - Erre volt dolgom... De örülök, hogy összefutottunk, már rég szeretném veled befejezni a ki tudja mikor megkezdett témánkat... Nagyon sietsz? Szeretném, ha rám érnél legalább fél órát. - Rád érek - nevette el magát Szilvi - nincs dolgom, csak sétálgatok. Gábor Csabához fordulva kérdezte: - Uram, vár valakit? - Nem, csak kicsit kifújom magam a hülye forgalom után - válaszolt vállrándítva. - Oké, bevisz minket a belvárosba? - Onnan jövök, de mindegy, üljenek be! - Gyere, pattanj be, kocsikázunk egyet! - kacsintott Szilvire, és maga elé engedte a nyitott hátsó ajtóhoz. Mikor beült mellé, Csabi szó nélkül kerülte meg a tömböt, és kanyarodott vissza az Üllői útra. - Nem mondhatnám, hogy megkönnyíted a helyzetemet. Négy évig hittem, hogy gőgös, rátarti lány vagy, aki a magamfajtát észre sem veszi. Örülök, hogy immáron harmadszor cáfolsz rá erre - kezdte a társalgást Gábor. - Úgy látom, két hónapja nem voltam eléggé meggyőző... Hiába téptem a számat órákig, nem hittél nekem... pedig most sem mondhatok mást, jófejnek tartalak. Kezdjek mindent elölről? - Ó, kislány, imádom, ha szép hölgyek győzködnek... Állok elébe! A múzeumkertben adnék erre módot, ha elfogadod. - Természetesen benne vagyok! De mintha Kispesten lett volna dolgod... - nézett rá kérdőn. - Halasztható egy-két órát - mosolygott rá csibészes mosollyal, majd előreszólt: - Uram, akkor a Kálvin térnél csináljunk egy jobbost! - Oké, de csak a Bródy Sándor utcában állhatok meg. - Mindegy, talán nyitva lesz az a kapu is - gondolkodott hangosan Gábor. Szerencséjük volt, miután Csaba kitette őket, besétálhattak a múzeumkertbe. Gábor gyengéden átfogva a lány vállát, a Múzeum utca felé vette az irányt. - Ragyogóan játszottál, cicamica! - csúsztatta derekára a kezét. Átérve a túloldalra, Gábor örömmel állapította meg, ketten vannak a kertben. Elsétáltak a múzeum mellett, és egyenesen a bokrokkal védett padhoz tartottak. Gábor egészen behúzódva a sűrűbe, ült le a reszkető lánnyal az ölében. Szilvin egyre jobban elhatalmasodott a rosszkedve. - Szeretném a bennem uralkodó káoszban kiismerni magamat. Hova tűnt a mindig mosolygós, már-már flegmatikus lány, akit a személyedben hétfőig ismertem? Ki ez a változó hangulatú, félénk, reszkető kislány, akit az ölemben tartok? Melyik az igazi Szabó Szilvi? - El kell hinned, hogy az igazi ül az öledben - pityeredett el. - Mivel érhettem el ekkora változást? - Az túl kevés lenne, hogy neked köszönhetően megismerhettem a szeretkezés művészetét, hogy bár nem vagy belém szerelmes, mégis számíthatok rád... Gabikám, hinned kell nekem, őszintén érzem, végzetesen beléd szerettem! Mindennél és mindenkinél fontosabbá váltál számomra - húzta magát össze a fiú karjaiban. - Akkor hidd el te is, őrülten vágyom rá, hogy a szavaid mögött tartalom legyen! De a felemás viselkedésed kételyt kelt folyamatosan bennem. - Ha a kezdeti időszakot jellemzed, tökéletesen igazad van, de ekkor még te is szerepet játszottál előttem. Bár nagyon kedves és gyengéd voltál velem, mégis pontosan éreztem, az ellenállhatatlan, lenyűgöző rohamodat valami konkrét céllal indítod ellenem, amit egy káprázatos szeretkezéssel akarsz leplezni, azért próbálkoztam veled időről-időre, de később azt is megbántam. Igyekeztem kiigazodni a viselkedéseden, de homlokegyenest ellentétben volt a szavaiddal. A szemeidből, mozdulataidból, sóhajaidból arra következtettem, ugyanúgy érzel irántam, mint én irántad. De jött a hidegzuhany... Hogy ez nem szerelem... Csak gyönyörű varázs... meg mit tudom én, még miket hordtál össze, hogy teljesen elbizonytalaníts! Sikerült! Gabikám, meg kell értened, engem annyi csalódás ért már, annyian átvágtak, ösztönösen alakult ki bennem a védekező reflex. Éjszaka százszor, ezerszer gondoltam végig a viselkedésed, a szavaid, de nem jutottam előbbre. Rettenetesen fáj, hogy az átszeretkezett hét után az ambivalens viselkedésed miatt még nagyobb bennem a bizonytalanság, mint az első napon. Még ennél is borzalmasabb, hogy a gyengédségeddel magadhoz láncoltál. Őrült szerelmet érzek irántad, amivel az egyoldalúság miatt nem tudok mit kezdeni... Hidd el, a telefonban nem túloztam, az érzéseim őrületbe fognak kergetni, vagy véget vetek mindennek! Egyetlen dologban vagyok eltökélt, el akarok neked mindent mondani! Szépen kérlek, ez egyszer feltétel nélkül higgy nekem! Az őszinteségem elsősorban nem azért fontos, mert már nincs tétje a hallgatásomnak, és nem azért, mert életveszélybe kerültem, ez mind mellékes... Kizárólag az vezérel, hogy tudj rólam mindent, mert tisztán akarok... - sírásba fulladt hangon folytatta: ...előtted állni, legyen bármi a döntésed... Nekem nincs választási lehetőségem. Gábor részvéttel ölelte magához, hallgatott, majd elgondolkodva szólalt meg: - Nem tudom, mi lehet a titkod, de nyugtalanítanak a szavaid... Hogyne lenne választási lehetőséged? Szeretnék segíteni rajtad, de ezt csak a közreműködéseddel, a tények ismeretében tehetem meg. Mindenre kérlek, most ne sírj, nem borulhatsz ki! Szilvikém, a kettőnk további sorsa múlik rajtad - simogatta gyengéden. - Bármire képes vagyok érted! Gabikám, csókolj meg! - Angyalka, ha teljesítem a kérésed, abból nem csókolózás lesz... Sokkal többre vágyom annál, te pedig itt nem akarsz mást. - A karodban nincs akaratom... Édesem, talán ez az utolsó lehetőség, ne hagyjuk ki, kéérlek! Ha nincs nálad óvszer, boldogan vállalom a következményét, a babánk még adhatna értelmet az életemnek. - Szilvikém, bennünket csak igaz szerelem köthet össze! Gyereket csak a feleségemtől akarok majd - adta a kezébe az óvszert. A Kékesi házban alábbhagyott az esküvői hangulat. Miután Szilágyi Dénes ezredes kocsiba ült Borbíró Ádámmal, Fenyő Rolanddal és Marosi Gáborral, elköszöntek a barátok is. Éjszakára a rokonságon kívül csak Péterffy Csilla - az ezredes jövendőbelije maradt ott. Kékesi Tünde - az ifjú asszonyka - próbálta őt nyugtatni, miközben tekintetét nem vette le az erősen töprengő férjéről, Borbíró Leventéről. - Tudom, Tündikém, hogy igazad van, Dini nagyon megfontolt, előre kidolgoz magában minden apró részletet, most mégis nagyon nyugtalan vagyok. A berliniek mindent egy lapra tesznek fel! Ha erősítést küldtek, komoly lépésre szánták el magukat. - Én maximálisan bízom Dini bácsi bölcsességében. Nagy dologra nem készülhetnek, hiszen az ütőképes mag felmorzsolódott. - Amíg nem lesz mellettem, nem fogok tudni megnyugodni. Ti hogy élitek meg, ami veletek történik? - Elég nehezen. Tudomásul vesszük, hogy Dini bácsi a biztonságunk érdekében cselekszik, de félünk a bizonytalanságtól. Holnapután reggel útrakelünk, és bele az ismeretlenbe...tele vagyunk kétellyel, vajon meg tudunk felelni a ránk váró feladatnak? Elfogad minket Eszter néni? 89 éves, nem lesz neki sem egyszerű, két vadidegen embert befogadni a házába. Gondot okoz az anyagi kiszolgáltatottságunk. Teljesen a szüleinkre leszünk utalva. Én ugyan vigasztalom Levit, lesz még rá módunk, hogy mindezt viszonozzuk nekik, de látom rajta, bár szeretné elfogadni a helyzetet, nem tud megbirkózni a bizonytalansággal, állandóan megoldáson töri a fejét. Nagyon fájó végignéznem a kínlódását. Szokatlan, tőle idegen kérdéseket tesz fel nekem. Tegnap este például azt, nem bántam meg, hogy mellé ... jaj! Még végigmondani sincs erőm. Kicsi korunk óta összetartozunk, tavasszal szerelemmé fejlődött bennünk az óvodáskori vonzalom, és egy nappal az esküvőnk előtt torpan meg, bizonytalan az érzéseimben. Saját magát teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Nem a szerelmünket, őt féltem. Fáj, hogy meg kellett ismernem ezt a fegyelmezett, magábaforduló Leventét. Nézd, most is mosolyogva néz rám, de a szemében ott van a bizonytalan szomorúság. Nem tudom, sikerült érzékeltetnem az érzéseinket, félelmeinket? - Tökéletesen. Pontosan értelek benneteket. Menj, vigasztald meg. Tünde kedvesen rámosolygott, megsimította a kezét, és Leventéhez sietett: - Mi történt, édesem? Mire gondolsz? - Nincs semmi baj, kicsikém. Csilla szomorúsága ejtett egy kicsit gondolkodóba. - Nagyon félti Dini bácsit. Próbáltam vigasztalni, de amint látom, nem nagy sikerrel. - Mi történt, ifjú pár, miért vagytok ilyen komolyak? - ment a két fiatalhoz Ákos, mosolyt erőltetve az arcára. - A helyzet kényszerít minket komolyságra, Ákos apu - viszonozta kényszeredetten az apósa mosolyát Levente. - Tegyétek félre a gondokat, gyerekeim! Ezt a gyönyörű napot nem szabad beárnyékolnia semminek. Erre 50 év múlva is úgy kell visszaemlékeznetek, mint az életetek legszebb napjára. - Igazad van, ha nem is a legszebb, de az biztos, hogy a legboldogabb - mondta Levente, Tünde vállát átfogva. - Szerintem azt teszitek a legokosabban, ha most angolosan leléptek. Kis hallgatás után Leventére nézett: - Hallgassatok rám, és spuri! A két fiatal megölelte, és indultak fel az emeletre. 2. - Hogy megérts, kicsit messziről, a gyerekkoromtól kell kezdenem - kezdett a lelke legféltettebb titkainak feltárásába Szilvi - 6 éves voltam, amikor az édesanyám rákban meghalt. Apukám nevel azóta. Szeret engem, anyagilag mindent megkapok tőle, hiszen neki köszönhetem, hogy veletek járok, de az életét mindig a nők töltötték ki. Két-három évig bírják mellette, így 18 éves koromig jó pár nő rigojáját kellett elviselnem. Nagyon belefáradtam, és a papám tiltakozása ellenére eljöttem otthonról. Azóta egyik albérletből költöztem a másikba. Mindig oda, ahol olcsóbban lakhattam. Az ösztöndíjamból és az aputól kapott pénzből tartottam el magam. Utáltam, ha sajnálkoztak rajtam, ezért akartam többet mutatni a valóságnál. Mivel pénzem nem volt a legújabb divat szerint öltözködni, a kreativitásomnak és hatalmas energiabefektetésemnek köszönhetően mindig új frizurával és változatos sminkkel értem el, hogy pl. te minden reggel azt a gőgös, rátarti lányt lásd, akiről beszélsz. Ehhez minden nap fél ötkor kelek. - Rendkívül jók a színészi adottságaid. Hihetetlen, hogy minden gyanút kizárva tudj évekig szerepet játszani. Ez az, ami időről-időre elbizonytalanít. - El kell hinned, hogy előtted többé nincs szerepjáték! Gabikám, egyedüli személy vagy, aki láthatott engem tréningruhában, frizura, smink nélkül. - Nem értem...hiszen együtt éltél a partnereiddel - szólt közbe Gabi. Szilvi megborzongott. - Fázol, kicsikém? - Nem, az öledben hogy fázhatnék? Csak az emlékek... - Beszélj ki magadból minden keserűséget - csókolta meg Gábor forrón - Szeretném megérteni, miért borulsz ki időről-időre? - Együtt éltem... Na igen... Arról már meséltem neked, előtted nem ismertem a szeretkezés fogalmát... Velem szexeltek az úgymond hódolóim. Magamban úgy fogalmaztam meg, használtak. Szóval, használat előtt jó órára bevonultam a fürdőszobába, és úgy léptem ki onnan, mintha akkor jöttem volna a fodrásztól. Utána kezdtem mindent elölről. - Ők mit csináltak ezidő alatt? - Melyik mit... Újságot olvastak, meccset néztek. Szex után ledöglöttek, és szunya. Előfordult nem egyszer, hogy a másnap talált az ágyban, mert miután lefekvéshez kikészítettem magamat, kedvet kapott rám ismét az úr. Ilyenkor dünnyögte el: jó bőr vagy, kisanyám, na gyere, dobjunk egy hátast. Beletúrt a frissen fésült hajamba, és már döntött is hanyatt. Szilvi elhallgatott. Gábor magához ölelte, gyengéden simogatta. Nagyot sóhajtva szólalt meg ismét: - Mit gondolsz, mikor veszítettem el a szűzességemet? - Ha két héttel ezelőtt kérdezed meg tőlem, kapásból vágom rá, zsenge kislánykorodban... Most fogalmam nincs. - 20 éves voltam, de hogy megérts, elmondom, miért láttál egy ideje a gazdag fickók társaságában. Azt már mondtam, szinte két havonként költöztem egyik albérletből a másikba. Belefáradtam, hogy semmi állandóság nincs az életemben. Teljes fásultság, letargia lett úrrá rajtam, már a tanulás sem kötött le. Ez rémített meg. Van egy barátnőm, aki két kanállal habzsolja az életet. Neki valahogy mindig olyan fickó akad horogra, aki kényezteti, elhalmozza drága ruhákkal, ékszerekkel, egyebekkel. Ő vett rá, hogy mielőtt diliházba kerülök, kövessem a példáját. Különben is egy 20 éves lánynak már szégyen szűzen élni. A férfiak a gyakorlott nőkre buknak. Azt fogják hinni rólam, valami nagy gond lehet velem, ha nem kellek senkinek. Harmadik évet kezdtük, amikor egy ötödéves kezdett kerülgetni. Luxuskocsija van, egyébként is jó fej. Meglehetősen rámenős volt, már a második héten lakásra vitt. Meglepődtem, amikor közölte velem, menjek fürödni, a hálószobában vár rám. Ott őt érte meglepetés, hogy szűz vagyok. Két alkalommal nagyon gyengéd volt, de harmadnap közölte velem, rettenetesen rám van gerjedve. Amikor teljes díszben megjelentem előtte, magához rántott, hevesen csókolt, szinte letépte rólam a ruháimat. Mire észbe kaptam, már rajtam volt. Az erőteljes mozdulataitól úgy éreztem, szanaszét szakad az altestem. Felsikítottam, elsírtam magamat. Nyugodt, rideg hangon próbált csitítani, és elmagyarázni, hogy ha csak babusgat, soha az életben nem fogom élvezni a szexet. Elhiszi nekem, hogy nagyon fáj, de tűrjek egy kicsit. Megígéri nekem, egy-két alkalom, és minden jó lesz. Végül rám ordított, hogy elég a hisztiből, mozogjak, ne feküdjek alatta, mint egy darab fa! Legalább ő hadd élvezze az együttlétünket! Nem kíváncsi a nyafogásomra. Amikor végre szabadultam alóla, szinte menekültem a lakásból. Egy hétig feküdtem magas lázban. Lelkileg teljesen összetörtem. Undorral fordultam el a férfiaktól. Egy szép tavaszi nap Soós Rajmi várt meg a kapuban. Kért, sétáljak vele, olyan szép idő van. Egész délután a Margit-szigeten lógtunk. Nagyon tetszett, hogy még a kezemet sem akarta megfogni. Este hatalmas veszekedésre értem haza. A főbérlő épp akkor csapta rá az ajtót a feleségére. Amint beléptem, lerohant, alig tudtam szabadulni a kezei közül. Másnap Rajmi ismét sétálni hívott. újból a szigetre mentünk. Már nem telt olyan ártatlanul a délután, minden alkalmat megragadott rá, hogy csókolózzunk. Elpanaszoltam neki a történteket, azonnal felajánlotta, költözzem hozzá. Nem sokat gondolkodtam, igent mondtam. Elmentünk a cuccomért, az éjszakát nála töltöttem. Fél évig éltünk együtt. Én végig úgy éreztem, szeretem őt. Nagy csalódásként éltem meg, amikor dobott egy bombázó szőkéért. Később értettem meg, érzéki csalódás volt, nem szerelem. Sok volt bennünk a közös vonás. Egyformán hányatott gyerekkorunk volt. Két éves volt, amikor ő is elveszítette az édesanyját. A papája szereti őt, de többre becsüli a kocsmát, ezért 10 éves korától nevelőotthonban élt érettségiig. Mindkettőnkre igaz volt, hogy ki akartunk törni a nyomorból, a bizonytalanságból. Nem tudom... Talán ezért alakult ki bennünk a nagyravágyás. A harmadik partnerem értette meg velem, a pénzes fickók nem nősülni akarnak, csupán szórakozni. Ha észreveszik, hogy valaki többet várna tőlük, elmenekülnek. Elhatároztam, egyedül fogom élni az életemet... Erre jöttél te, és érzelmileg kavartál fel bennem mindent. Egy hete vagyok egyre zaklatottabb, kétségbeesettebb. Hogy miért? Belevágok a közepébe, aztán majd elmondom a részleteket is. 10 napig voltam Berlinben, ahol kiképzést kaptam egy új életre, amibe nem fér bele a tiszta szerelem. Az egyik feladatom ugyanis, hogy adott személyeket kell magamba bolondítanom annyira, hogy feltétel nélkül jöjjön velem Berlinbe, ahol aztán már ők foglalkoztatják a továbbiakban. Ezért kaptam lakást, és olyan magas jövedelmet, amiből luxuskörülmények között élhetek. Elgondolkodtatott, vajon miért éri meg nekik azért fizetni engem, hogy én jól érezhessem magamat? Itthon aztán hamar megértettem, a feladataim kellemetlenebb részét itt közölték velem. A Budapesten tartózkodó összekötőket nekem kell elszállásolnom, vendégül látnom a saját lakásomban. Köteles vagyok az itt tartózkodása alatt testestől-lelkestől a szolgálatára állni. Vasárnap volt az első vendégem. Amikor hazaértünk a repülőtérről, kényelembe helyezte magát, és az ölébe vonva azt mondta, rövid az idő, estig ki akar használni minden pillanatot. Tiltakozásomra elmagyarázta, megfizetik busásan a szépségemet, a reprezentatív megjelenésemet, ezért igazán csekély elvárás tőlem, hogy testi gyönyörben részesítsem a vendégeimet. Ha gyengéd és odaadó szerető leszek, jó dolgom lesz mellette. Miközben magyarázott, villámgyorsan tüntette el rólam a ruháimat. Amikor látta, hogy majdnem elsírom magamat, próbált meggyőzni, legyek okos, mert Berlinben nem szeretik a vonakodó hölgyeket. A lakás és a pénz kell, hogy meggyőzzön engem, miért fizetnek. Nekik van épp elég dolguk, nem érnek rá a lelkemmel bíbelődni. Szépen kér, ne játsszam el én is a makrancos hölgy szerepét, mert akkor úgy járok, mint az elődöm, akit kórházban ápolnak a makacsságáért. Higgyem el, utál erőszakoskodni, neki is úgy jobb, ha én is élvezem az együttlétünket. Eléggé meggyőző volt számomra, jobbnak láttam fizetőeszköznek tekinteni a testemet. Undorítóan lihegte a fülembe, imádnivaló ékszer vagyok, nagyon illik rám a Gyémánt név. Nem kapkodta el a dolgot, pontról pontra kélyelegve vette birtokba a testemet. Olyan közömbösen még nem ültem fickó ölében, mint az övében, de mindent elkövettem, hogy palástoljam. Hogy előbb szabaduljak, kezelésbe vettem én is. Közben halk, érzelgős hangon kaptam az instrukcióit, mit csináljak. Aktus közben mondta el a további feladataimat. A szerepjátékom sajnos nagyon jól sikerült, mert egyik aktust követte a másik. Mire kidöglött a piszok, már tökéletesen programozott gépnek éreztem magamat, ami gombnyomásra kélyeleg, rángatózik, sikongat. Úgy köszönt el Ferihegyen, két hét múlva, azaz a jövő héten csütörtökön számíthatok rá. Addig elintézi, hogy a hét nagyobbik részét itt, a másikat Berlinben tölthesse. Ha csillogó ékszer leszek az oldalán, mindenhova magával visz, mert imád reprezentálni. Végig az járt a fejemben, még egy ilyen tortúrát nem élek túl. Elhallgatott, görcsösen átölelte Gábort, elsírta magát. - Akkor még csak ezt éreztem... Nagyon meglepődtem, amikor egy strapás vasárnap után, hétfőn leküzdhetetlen vágyat gerjesztettél bennem a játékaiddal, a gyengédségeddel, az őszinte közeledéseddel... Azzal, hogy nem eszköz voltam számodra, hanem partner. Ezzel érted el, hogy azonnal beléd szerettem. Én halálosan komolyan mondtam és gondolom, ezentúl rajtad kívül nem érhet más a testemhez... Inkább... - Nyugodj meg... Ha így döntesz, többé nem kell az úr rendelkezésére állnod! A buta gondolataidat pedig száműzzed a fejedből! - csókolta meg forrón. Szilvi keserűen felsóhajtott: - Mit értettél meg abból, amiket elmondtam neked? - Azt hiszem, kapisgálok mindent... - Akkor értened kell azt is, hogy számomra nincs kiút! Neked fogalmad nincs, kiknek a markába kerültem. Vidor úr volt olyan aranyos, hogy vázolja az előttem álló perspektívát... Ha nem engedelmeskedek mindenben feltétel nélkül, örökre el kell hagynom az országot. Ha érdekel, elmondom, hogy kevert bele ebbe az egészbe Rajmi. - Természetesen érdekel. - A tél folyamán környékezett meg ismét. Akkor avatott be a berlini életébe. Olyan meggyőzően érvelt az anyagi helyzetével, az egyetem utáni lehetőségeivel, hogy lassan elhitettem magammal, ez lehetne számomra is a megoldás. Ekkoriban történt, hogy a főbérlőm harmadszor akarta emelni a lakbéremet, és hiába kerestem más lehetőséget, nem találtam a pénztárcámnak megfelelőt. A magasabb lakbért már nem tudtam volna kigazdálkodni, ezért engedtem Rajmi unszolásának. Berlinből elégedetten jöttem haza, de csakhamar ürömmé változott az örömöm. Az eddig elmondottakon kívül feladatom lett: naponta kétszeri jelentést adni a felső kapcsolatomnak... Állandó rádió-összekötő lettem, ami annyit jelent, hogy délután 3-tól másnap reggel 7-ig kell készenlétben lennem. Csak az előadások idejére vagyok felmentve. Vendéget nem fogadhatok, a lakást engedély nélkül nem hagyhatom el. Ezt ma közölték velem. - Engem hogy mertél fogadni? Azzal eddig is tisztában kellett lenned, hogy a lakásod a munkatered, ahol vannak dolgok, amik nem publikusak. - Rajmi mindenbe részletesen bevezetett. A lakásban lévő berendezés csak akkor működik, ha kulcsra van zárva az ajtó, és rá van tolva a retesz. Tehát értelemszerűen, ha az egyik feltétel hiányzik, nincs berendezés. Érted már? - Érteni értem, de ezzel vissza lehet élni, és ezt Berlinben is jól tudják. - Eddig élhettem viszonylag szabadon... Még a papámat is meglátogathattam. Amikor hétfőn rám startoltál, és láttam, milyen hőfokon működik nálad a szédítésem, délelőtt felhívtam Berlinben a megadott számot, és bejelentettem, beteg az édesapám és a délutánjaimat nagy valószínűséggel nála kell töltenem. - Mit tettél volna, ha közben váratlan ellenőrzést kapsz? Szilvi meglepetten nézett rá: - Háát... Őszintén szólva, erre nem voltam felkészülve... De egy biztos, a lakásba az én jóvoltomból be nem jött volna. Amikor csütörtökön este jöttél hozzám, legalizáltam az éjszakát is, annak ellenére, hogy nem voltam benne biztos, maradásra tudlak-e bírni. - Ó, te ronda csábító! - szorította magához - Hogy döntenél, ha válaszút elé állítanálak: a feladat vagy én? - kérdezte Gabi. - Feltétel nélkül te. - Köszönöm, de jól meggondoltad? - szorította ajkát a lány forró ajkára. - Ha nem lennék beléd őrülten szerelmes, akkor is a segítségedet választanám. - Mondd, kicsim, Rajmiról mit tudsz? Szerinted hol lehet most? Szilvi megborzongott. - Fázol? - kérdezte Gábor. Kigombolva a zakóját, alábújtatta Szilvit. - Jaj, de jó meleg vagy - húzta egészen össze magát, majd kicsit vacogva folytatta: - Hogy hol van, azt nem tudom, de a csoportól meglépett. Vasárnap egy hete láttam utoljára. Reggel jött át hozzám, mert tudta, hogy a papámhoz készülök. Amikor ajtót nyitottam, nem engedte a reteszt ráhúzni. Leült, hosszan nézett, majd minden átmenet nélkül megkérdezte, leszek-e a felesége. Bár nem először hangzott el a kérdés, mégis bambán nézhettem rá, mert egy pillanatra elmosolyodott, majd nagyon komolyan megismételte a kérdését. Amikor határozott nemleges választ kapott, odajött hozzám, magához ölelt, hosszan csókolt, és annyit mondott szomorúan, nagyon sajnálja. Akkor még nem tudtam, hogy utoljára látom. Reggel meglepődve vettem tudomásul, hogy nem jött előadásokra. - Jelentenéd, ha hívna? - vágott közbe Gábor. - Nem. Már hívott az egyetemen szerda délelőtt. Gabi csalódottan dőlt hátra. Szilvi átölelve szorosan hozzásimult: - Igen, amikor elhívtak tőled, vele beszéltem. Kéérlek, ölelj át! - Nincs kedvem! - De legyen, mert semmi rossz nem következik. Kért, hogy ne haragudjak rá, nem volt más választása. Sajnálta, hogy ennyire elhidegültem tőle, mert velem képzelte el az életét. Naa, Gabikám kéérlek?! - Ó, te hízelgő kiscica! Csak ne lennél annyira fontos számomra... - ölelte át. - Mindig az szeretnék lenni... Azt mondta még, hagyott nekem egy vaskos levelet a könyvespolcon, valamelyik könyvben megtalálom. Abban minden fontos kérdésre megkapom a választ. Kétszer is átnéztem mindent, de nem találom sehol. A táskájából elővett egy négyrétre hajtott A4-es lapot: - Mielőtt elment, ezt a listát adta, kiket kell megfigyelnem, róluk adatokat gyűjtenem, és az összekötőmnek átadnom - adta Gabi kezébe - láthatod, az egyetemen én lennék az egyik spicli! - sírta el magát. - Kicsikém, kértelek, ezt ne! Most nagyon erősnek kell lenned! Kit ismersz a beavatottak közül? - Sajnos senkit! Mindenki a saját feladatával van tisztában, az összekötőt - aki az adatokért jön majd - is csak jelszóval engedhetem be. - Kik vannak a listán? - Borbíró Levente, te, Radó Zoli, Hámori Roland, Féjja Zsiga, Csiki Zsuzsa a csoportunkból, a többieket nem ismerem, lejjebb járnak. Levente lenne nekik a legfontosabb. Te érted, miért? - Nem. Szerinted Rajminak lehetett köze az eltűnéséhez? - Vele sem beszéltünk soha a feladatainkról. Ennek ellenére nem hiszem. Rólatok mindig legekben beszélt. Csókolj meg, és el kell búcsúznom tőled! Nem leszek áruló! Inkább... - mondta hirtelen elsírva magát. Gabi magához szorította, szenvedélyesen csókolta. - Az imént azt mondtad, feltétel nélkül engem választanál... Amire azt válaszoltam, ha nem akarsz a berlini fickók játékszere lenni, nem leszel többé! De ehhez együtt kell működnöd velem. - Mondd, mit tegyek? - Elmondanál mindent a rendőrségnek, ha megtehetnéd? - Mindenkinél fontosabb vagy nekem... De a rendőrségtől nagyon félek. - Akkor sajnálom, cicamica, nem tehetek érted semmit! - engedte el ismét, és fel akart állni a lánnyal. - Ne! Gabikám, ne hagyj magamra! Édesem, bármit megteszek, csak ne! - tört ki belőle a sírás. Gábor magához ölelte, simogatta: - Nem bizonytalanodhatsz el időről-időre. A helyzetedben egyedül a rendőrség tud védelmet nyújtani. Félned nem kell, melletted leszek. - Nem fogok elbizonytalanodni, csókolj meg, és induljunk! - ölelte át Gábort. Kiérve az utcára, Gábor megrémült Szilvi halálsápadt arcát látva. - Mire gondolsz most? - kezdeményezett beszélgetést. - Jó lenne már túllenni mindenen, nagyon féltelek, hogy bajba keverlek... De félek a jövőtől is, mert látom, még mindig nem bízol bennem. - Nem tagadhatom, féltékeny vagyok a múltadra, de hidd el, a hűségeddel, az állhatatos szerelmeddel feledtetni tudod majd velem, mert senkit nem éreztem még ilyen közel magamhoz, mint téged. Semmi túlzás nincs benne, melletted éltem meg a szerelem mennyei magasságát éppúgy, mint a poklok mélységét. Ennél pontosabban nem tudom megfogalmazni az érzéseimet. - Köszönöm. Őszintén mondom, én is melletted. Ha a karodban lehettem, és érezhettem az odaadó, gyengéd szerelmedet, az életemet adtam volna érted, de hihetetlen boldogtalannak éreztem magam, mikor szembesülnöm kellett a rólam alkotott véleményeddel. Azt hittem, belehalok a megalázottságba, a reménytelenségbe. Ha módot adsz rá, bizonyítani fogom neked a kitartó hűségemet, a szerelmemet. - Egyre inkább érzem, nem tehetek mást, módod lesz rá - az órájára nézett - Fél tíz van, most én kérem, tegyünk egy körsétát - ölelte át a lány vállát. 3. Vidor, miután az elaltatott Nadinával elhagyta a klinikát, egyik utcából a másikba fordult. Arra volt kíváncsi, követik-e. Nem tévedett, egy szürke BMV állandóan a nyomában volt. Addig-addig kacskaringózott ide-oda, amíg a körtérre ért. Csikorgó fékkel kanyarodott a 40-es busz vonalára, és padlógázzal robogott át Budaörsre. Az első lehetőségnél felment a szőlőhegyre. Nem kímélte a kocsit, éles kanyarokkal cikázott ide-oda a hegyi utakon, amíg le nem rázta magáról a követőjét. Az emelkedőről nyugodt tempóban ereszkedett le Budakeszi főútjára, ahol átadhatta nagybátyjának a mélyen alvó nejét. Gyuszi bácsi a vidéki kúriába, ő meg vissza a városba indult. Nyugodtan hagyta az öregre, szavát adta, vigyáz Nadira... Ért hozzá, hogy kell betörni az elkényeztetett úri csemetéket. Arra persze számítania kell, amíg nála lesz, osztoznia kell a nején, de hát valamit valamiért. Legalább szívesebben fogadja majd a közeledését egy 63 éves csont után - mosolyodott el gúnyosan - azt már biztosra veheti, Nadi terhes. Nem lehetnek később sem kételyei, a gyerekek, akik Nadiban fejlődnek, az övéi. Mutatta a prof a felvételeket, túlságosan duzzadtnak találta a gomolyagot, amiből arra következtet, hogy ikrek lesznek. Hmm!... Miből lesz a cserebogár. Ő is olyan gomolyag lett volna valamikor? Az órájára pillantott, megnyugodva állapította meg, tíz órára Gyémántnál lehet akkor is, ha a Zsíl utca környékén parkolja le a kocsit, és sétálva közelíti meg a házat. Óvatosnak kell lennie, mostanában több összekötő bukott le... Azt sem tudja pontosan, kik dolgoznak még. Eddig nem volt rá ideje, hogy körbejárja őket. Holnap ez lesz a feladata, de ma fel kell töltődnie a lánnyal... Vasárnap óta nem tud másra gondolni, mint az izgalmas testére. Az orrában érzi a parfümje finom illatát. Holnap magával kell vinnie Berlinbe, de ma még kiszórakozza magát vele - gondolta végig, és egyre izgatottabban szaporázta lépteit. Fáradhatatlan a drága. Okos lány, egy szavára engedelmes szeretővé válik a karjában. Ilyen gyönyörű nőt még életében nem látott. A vérforraló idomaival, tökéletes alakjával, bársonyosan puha, finom parfümillatú bőrével hatalmába kerítené a legelvadultabb férfit is. Felöltözve is izgalmas jelenség... Ruha nélkül egyszerűen vadító! Alig van türelme fékezni ösztöneit, hogy egy kicsit gyönyörködhessen is a bájaiban. Tündéri, ahogy óramű pontossággal működik alatta. Édesen tud játszani a kicsi finom ujjaival az ágyékán. Ilyenkor azonnal elszáll az agya, és képtelen az aktust késleltetni. Negyed óra, és a karjaiban tarthatja! Amennyire rá van gerjedve, hajnalig kell szolgálatban lennie - elmosolyodott - Ő fogalmazott így... "Nem gondoltam, hogy egésznapos szolgálat vár rám". Meg kell vele beszélnie, hogy Berlinben csak őt engedje magához. Féltett kincsként óvja majd mindentől. Sokáig szüksége lesz rá, hiszen Nadina le lesz foglalva az utódok biztosításával talán évekig. Gyerekek csak tőle kellenek, egyetlen módszer, hogy Müller úrnál megtarthassa a nehezen kiharcolt pozícióját. Jó fiú lesz az apósa előtt, kímélni fogja a kislányát. Meg is kell tennie az egészséges babákért. Gyémántnak sportolnia kell, hogy sokáig megtarthassa a tökéletes karcsúságát, a gyönyörű formás melleinek rugalmasságát. Mindennel elhalmozva kényezteti majd, akkor megmaradhat a bájos arcocskája üdesége is. Külföldi útjain vele akar reprezentálni. A legdrágább ruhákba öltözteti, finom ékszerekkel látja el, hogy csilloghasson-villoghasson mellette. Sokba fog ez neki kerülni, de hát valamit valamiért ugyebár! Gáborék a Pipa utcából a Nagycsarnok mögé kanyarodva sétáltak a Duna felé. Rossz érzés kerítette hatalmába, amint a reszkető lány vállát átölelve mentek némán egymás mellett. Szilvi hirtelen elsírta magát, szembefordult Gabival, átölelte, forrón megcsókolta. Megfordult, és ahogy a lábai bírták, rohant a víz felé. Jó futó lévén, utána akarta vetni magát, de lebénultak az izmai, mozdulni sem bírt. Kétségbeesve szólt utána: - Szilvi, állj meg! Hallod? Azonnal állj meg! Nem ebben egyeztünk meg! Végre engedelmeskedtek a lábai, mint egy eszelős, rohant utána. Szilvi a víz előtt megbotlott, hasraesett. Ennyi elég volt Gábornak, hogy utolérje. Leguggolt mellé: - Nagyon megütötted magad? - kérdezte, miközben talpra állította őt. - Nem, nem. Bocsáss meg! - mondta a sírástól fuldokolva. - Mi volt ez, kicsike? Meggondoltad magad? - kérdezte sóhajtva. - Nem! Ha Berlinre, a feladatra gondolsz, soha! Beláttam, hogy ekkora terhet nem róhatok rád. Ennél sokkal jobban szeretlek! Mindenre kérlek, engedj el! Számomra nincs tovább! - Ha szeretsz, végigcsinálod értem, magadért, értünk - nézte a karjában szorosan tartott reszkető lányt - Így lesz, drága? - Annyira félek, hogy bajba sodorlak - törtek ki szaggatottan a torkából a szavak. - Engem ne félts, tudok magamra vigyázni! Ettől a pillanattól kezdve, ha engeded, szeretnék rád is. Hallani szeretném a döntésedet! - Nem fogod megbánni, hogy ekkora terhet vállalsz magadra miattam? - Ha végigcsinálod, édes teher lesz számomra, nem lesz mit megbánnom! - Menjünk, végigcsinálom! - Nem fogsz ismét kiborulni, elgyengülni? - Csak annyit ígérhetek, nem akarok! Mindennél fontosabb nekem, hogy akarj engem! Lassan elindult a tántorgó lánnyal. Amikor átértek a világítóudvaron, Gábor megállt a sötét átjáró folyosón. Szembe fordulva a lánnyal, magához ölelte, halk, gyengéd hangon beszélt hozzá: - Figyelj rám, kiscica! Innen külön-külön megyünk fel a lakásba. Csak a hangulatvilágítást kapcsold fel, ha szükséges. Én a szekrényedet ürítem ki, te a többi holmidat szedd össze. Ha végeztünk, amilyen csöndben csak lehet, elhagyjuk a lakást. Rázárod az ajtót, a kulcsot ideadod nekem. A benzinkútnál hívunk taxit. Nem fogsz kiborulni? - Nem, már nem félek semmitől. Gábor az órájára nézett, kissé meglepődött, hogy öt perc múlva tíz óra lesz. - Akkor indulj, drága, nagyon késő van már - ölelte magához, forrón megcsókolta: - Gondolj arra, innentől új időszámítás kezdődik az életünkben - simította végig a lány karcsú alakját. Szilvi hozzásimult, visszacsókolta, és kilépett a lépcsőházba. Nesztelenül ment fel a lépcsőkön. A telihold bevilágította a szobát, otthonosan mozgott a lakásban. Amíg Gábor követte őt, villámgyorsan átcserélte az áldozatul esett szoknyáját. Vidor a tömböt megkerülve megnyugodott, csak a benzinkútnál van valami élet, máshol nyugalom van, Gyémánt még szabad, holnap meg már bottal üthetik a nyomukat. A Molnár utcai bejárónál ment be a házba. Az órájára nézett, kicsit késett, mindjárt fél tizenegy, már biztosan ébresztenie kell a lányt. Hülye magasra építették ezeket a századelő házakat... Mire a másodikra ér, teljesen kidöglik! Az tartotta benne a lelket, minél feljebb ér, annál erősebben érezte a lány parfümjének bódító illatát. Amikor Gábor kirakta a hatalmas bőröndöt és útitáskát a bejárati ajtóhoz, magához ölelte szilvit: - Indítom az életünk időkerekét, és elindulunk az ismeretlen ösvényen. Megcsókolták egymást. Ebben a pillanatban valaki kulcsot tett kívülről a zárba. Szilvi halálsápadt lett, majdnem összeesett rémületében. Gábor csak a száját mozgatva beszélt hozzá: - Ne félj, rá van tolva a retesz. Vártál valakit? Szilvi határozottan nemet intett a fejével. Tisztán hallották, amint a váratlan idegen erősen szuszog az ajtó előtt. "Mi az ördög ez? Az ajtó nincs kulcsra zárva..." - morogta már ingerült hangon. Rossz érzés kerítette hatalmába... - Mi van, ha már lefülelték Gyémántot is? - morfondírozott - csak nem fog a csapdájukba sétálni? Majd nappal szemügyre veszi az ablakokat, most jobban teszi, ha minél előbb elhúzza a csíkot. Megfordult, és egy szökkenéssel termett a lépcsőnél. Kettesével szedte felfelé a fokokat, hogy a padláson át a tetőre jutva tűnjön el. A létrát el kell löknie, ezzel is időt nyerhet. A szerencse a kezére játszott, akadály nélkül jutott vissza a kocsihoz. Maga sem tudta, hogyan... Már csak arra eszmélt, hogy a körúton robog. Gábor erősen fülelt, de a lépcsőházban néma csönd lett. A lányt ölelve bementek a szobába, látta, hogy a benzinkútnál nagy a mozgolódás. Szilvihez fordult: - Adóvevő van nálam, megpróbálok kocsit szerezni, hol beszélhetek? - A fürdőszoba steril - mondta szinte hangtalanul. Gábor kisietett, elővette az urh-készülékét, a benzin1-et kereste. - Benzin1, vételen vagyok. - Itt tanonc, mi történt? - Szabad a pálya, kijöhettek. Gábor az ajtóban várakozó lányhoz lépett: - Várj, körülnézek, szabad-e a pálya - suttogta. - Gabikám, ne! Őrülten féltelek! - Ne félj, nem lesz baj - csókolta meg, és óvatosan lépett ki a lakásból. Felhívta a liftet, és visszament a lányért. A táskát a hátára, bőröndöt a kezébe fogva átfogta a vállát. - A benzinkútnál kell taxit hívnunk - suttogta, és nekivágtak az ismeretlennek. Egyenesen a benzinkutashoz mentek: - Szeretnék kocsit rendelni, ha lehet - mondta Gábor köszönés után udvariasan. - Természetesen lehet. Parancsoljon - kísérte a helyiség másik felébe, ahol a telefon volt. Gábor észrevétlenül adta át menet közben a lakáskulcsot. - Gáz van, a fickó kicsúszott a kezünkből. Az ezredesnek már jelentettem, kocsit küld értetek. Húzódj be a kisasszonnyal a pihenőbe, amíg ideérnek, nekem fel kell mennem a lakásba. - A szerkentyűt ismered? - kérdezte Gábor. - Volt már ilyennel dolgom - bólintott Sasvári hadnagy - megyek, várnak rám! Szia, sok sikert Gabeszkám! - Köszi, nektek is a melóhoz, szia! - mondta, és visszament Szilvihez. Átfogta a vállát: - Gyere, drága, leülünk, amíg kocsi jön értünk - ment be vele a priccshez - Nagyon féltelek, látom megviselnek az események. Nagyon erősnek kell lenned, ha engem választasz. Nem szeretnék melletted rettegésben élni, mikor követsz el ismét valami butaságot - mondta egészen közel húzódva Szilvihez. - Kérlek, bocsáss meg. Bánt, hogy gyenge voltam. Igazad van, nem futamodhatok meg magam és a felelősség elől. Meglátod, nem fogsz bennem csalódni! - Ez már felér egy fogadalommal, de vigyázz, mert az ilyesmit rendkívül komolyan veszem, és szigorúan betartatom! Gyere, ne várakoztassuk a fiúkat - állt fel a lánnyal, mikor meghallotta, hogy autó fékez a benzinkút előtt. - Csókolom a kezét, hölgyem, szia, Gabikám - üdvözölte Szilágyi ezredes az irodájába lépő két fiatalt. Gaál százados is kezet fogott mindkettőjükkel. Visszaültek az íróasztal mögé, Gábor az oldalfalnál elhelyezett fotelbe ült. - Kérem az igazolványait, hölgyem - nézett az állva maradt lányra. Szilvi remegő kézzel nyúlt a táskájába, és adta át a személyi igazolványát. - Szabó Szilvia, született 1964. október 11-én, Budapesten. Miközben az adatokat olvasta az ezredes, folyamatosan a lányt figyelte. - Hallgatom, ha van számomra mondanivalója. A sápadt lánynak minden erejére szüksége volt, hogy tartani tudja magát. Gabira nézett, mintha belőle akarna erőt meríteni. A fiatalember bátorítóan mosolygott rá. Majd egyenesen az ezredes szemébe nézve kezdte a vallomását. Nagy vonalakban vázolta az életét, az indítékokról beszélt, amik arra késztették, hogy letérjen az egyenes útról. Ezt követően részletezte Soós Rajmonddal kialakult kapcsolatát. - Mekkora a lakás, amit közösen kellett használniuk? - kérdezett közbe az ezredes. - A pontos méretét nem tudom, öt helyiségből áll, egy szoba összkonfortnak van nyilvánítva. Egy házaspár részére kényelmesnek mondható. - Soós Rajmond eltűnéséről mit tud? - Vasárnap volt egy hete, hogy utoljára találkoztam vele. Most szerdán délelőtt az egyetemen hívott telefonon, de hogy honnan, azt nem mondta. - Mit tud róla? Elmondta azt a keveset, amit előzőleg Gabinak is. - Semmi gyanúsat nem tapasztalt Soós Rajmond viselkedésében? - Rajminak mindig voltak furcsa, megmagyarázhatatlan dolgai, tehát eleinte nem foglalkoztam vele, mit miért csinál. Utólag persze szépen összeáll a kép. Minden nap sétálni hívott, és a veszélyekre hívta fel a figyelmemet. Azt kérte, vegyem hitelesnek a szavait, hiszen a saját tapasztalatai alapján próbál védeni. Legfontosabb az lenne, ha a munkámat óvatos körültekintéssel végezném. Tartsam magam mindenkitől távol, ha nem akarok folyton magyarázkodni a viselkedésem miatt. Felhívta a figyelmemet, hogy feladatot soha ne utasítsak vissza, segítséget ne a feletteseimtől kérjek, mert azzal kiszolgáltatnám magam. Az ezredes figyelmesen hallgatta az elszántan beszélő lányt. Látszott rajta, nagy erőfeszítésébe kerül a koncentrált beszéd. Elhallgatott, mélyen lélegzett. - Rosszul van, kislány? - kérdezte részvéttel. - Nem, nem. Mindent el akarok mondani. - Beszéljen a listáról - vette a kezébe az A4-es lapot, és fél szemmel azt, féllel a lányt nézte. - Borbíró Levente, Marosi Gábor, Radó Zoltán, Hámori Roland, Féjja Zsiga, Csiki Zsuzsa a csoporttársaink - nézett Gabira - a többieket nem ismerem, lejjebb járnak. Ennél többet nem tudok mondani, mert minél világosabb lett számomra, mit várnak tőlem, annál biztosabb voltam benne, hogy nem fogok adatokat gyűjteni, és jelentést adni a csoporttársaimról. - Tegnap este kapta meg a berlini akcióval kapcsolatos feladatát, mi volt a szándéka? - Egész éjjel ébren voltam, volt időm mérlegelni. Engem csúnyán átvágtak Berlinben. Ott még csak arról volt szó, hogy az általuk kijelölt személyt magamba kell bolondítanom, és Berlinbe csalnom. Nem szeretnék mentséget keresni, mert azzal tisztában voltam, hogy nem becsületes dolog, amit vállaltam, de azt nem láttam át, hogy kémkedésre kell embereket beszerveznem, és engem is hasonlóra kényszeríthetnek. Ezt nem vállaltam volna tízszer ennyi pénzért sem! - Mire gondolt Berlinben, miért akarják kicsalni az ön által elcsábított személyeket? - Valami olyasmi járt a fejemben, hogy szükség van a diplomásokra. Agyelszívás, vagy ilyesmi. Úgy gondolkodtam, a becsületes embereket úgysem tudják elcsábítani, akit pedig igen, előbb-utóbb saját maga keresi meg a lehetőséget a külföldre szökéshez. Sajnos későn jöttem rá, hogy egy lakásért és jó fizetésért majdnem eladtam nekik a lelkemet. Elsorolta, mi minden feladata lett volna még a Berlinben kapott mellett. - A helyzetemet bonyolította Gabi felbukkanása az életemben - nézett a fiúra, aki mosolyával biztatta, beszéljen bátran. Szilvi vázolta a rövid kapcsolatukat. - Ha ő nincs, ma már nem élek, két deci konyak és egy doboz altató átsegített volna egy békésebb világba, de nem tudtam úgy megtenni, hogy Gabinak fel ne fedjem a titkomat, és el ne kösz... Hirtelen megtántorodott, széttárt karokkal imbolyogni kezdett, és ha Gabi el nem kapja, végigvágódik a parketten. - Vidd be őt, fiacskám a pihenőbe, fektesd le - intézkedett az ezredes, és már tárcsázta a börtönorvost. Gabi a lány élettelen testét óvatosan fektette a díványra. Melléült, élesztgette, de hiába, Szilvi semmi életjelet nem mutatott.