Fullextra.hu - Egy lyány szerelme

Egy napfényes nyári délután, Gyönyörű aranyhajú kisleány, Szökdécselt az erdő szélére, S ottan leült a kút peremére. Éneke szólt naplementéig, A Nap útját kíséré végig, De oly hirtelen jött el az este, S már mindenki a kislányt kereste. Minden nap a lyány kimené a kúthoz, S ott énekelve imádkozott az úrhoz. Aranyhajú lányból ébenhajú nő lett, Már csupán egy hű férfi kellett. Egy bánatos nap utáni este, Lovagját éppen aznap nem kereste, A kútnál megpillanta egy alakot, -Jó estét szép hölgy! -emelé a kalapot. Meredten bámultak egymásra, Mint anya a rég nem látott fiára, S aztán beszélgetni kezdtek, Még az időbe is belefeledkeztek. Találkoztak eztán minden este, A szerelem fogságába esve, Megkérte a fiú a lyány kezét, De valami nagyon nyomta szívét. Hisz még a lányt nem tudta elvenni, Férfiúnknak harcolni kellett menni, Lány kiálta:-itt foglak a kútnál várni, Naponta ismét vissza fogok ide járni! Úgy is tett minden egyes napon, Ment napsütésben, s át is a havon, Sok-sok hónap telt el a búcsú óta, Egy levelet sem kapott azóta. Egy viharos nap hajnalán, Hirtelen egy levelet kapott a lyány. De nem szerelmes szavak álltak benne, Hanem hogy eltávozott kedvese lelke. Szomorúan a kúthoz kullogott, De a sírástól énekelni nem tudott, Nem ment haza, napokig ott maradt, A régmúlt emlékinek fogságában ragadt. Halála tudtával is csak a fiút várta, Az éhség előle a valóságot elzárta, Agyában egyre zúgtak fájó szavak, Hirtelen megjelent előtte egy alak. De az alakot csak ő látta, Hisz ez vala kedvese délibábja. Mikor aztán eltűnt vélt kedvese, Tudta csak képzelete játszik vele. S a lyány felálla peremére a kútnak, A halállal karöltve indult útnak, Csobbanásra odagyűle a sok ember, De kútba nézni senki sem mert. Mind tudta fájó halálát lyánynak, Mind tudója volt szerelmi bánatjának, A pap örökre befedé a kutat, Égi szózattal megnyitá a mennybe az utat. 2006. február 8.