Fullextra.hu - Élet a kastélyban 05

ÖTÖDIK FEJEZET: ÉLETVESZÉLYBEN 1. Noémi izgatottan ült a kocsiban Tamás mellett. Gondolatait Tünde kötötte le. Visszapörgette magában a beszélgetéseiket. Furcsa párhuzamot vélt felfedezni Tamás és a barátnője elvesztésében. Vajon mit akart ezzel tudomására hozni a sors? Mert az teljesen egyértelmű volt számára, hogy mindkettő valamiféle jelzés volt... Talán az, hogy akit annyira szeretne megtartani magának, először el kell, hogy veszítse. Igen, biztosan így lehet... Tamást is visszakapta, és már tudja, soha többé nem veheti el tőle senki, mert résen lesz, és nem engedi! - nézett rá szerelmesen - Tündiért is megtenne bármit, csak még egyszer a közelében élhetne. Tamásnak feltűnt a lány hallgatagsága, rápillantott, elmosolyodott az átszellemült arcát látva. Nem volt szíve megzavarni ábrándozásában, figyelmét az útra koncentrálta. Nem a főúton megy, felkanyarodik a szerpentinre... - gondolta végig. Arra sokkal romantikusabb, na és, ha lehetőség lesz rá, félrehúzódik, rettenetesen vágyik egy kis romantikázásra... Két és fél hónapja találtak vissza egymáshoz, azóta nem voltak igazán kettesben, hacsak azt a két hete együtt töltött röpke fél órát nem tekintheti annak. Akkor ölelte először magához. 8 hónapja nem volt nővel, azonnal elöntötte az agyát a vér, amint magán érezte Noémi hozzásimuló izgalmas idomait... Keze ösztönösen siklott az izmos fenekére. Legszívesebben magába olvasztotta volna. Nehéz volt uralkodnia ösztönein, amikor érezte, hogy Noémi egész teste belerándul a simogatásába. Felnőtt nő, hiába szűz, már biztosan vannak vágyai, csak bátortalan, félénk még. Neki azóta szinte elviselhetetlen éjszakái vannak... Zsolti rágja a fülét, hogy könnyítsen magán, de neki már csak Noémi kell! Többször fölvetette neki, költözzön hozzá, náluk egy egész lakrész állna rendelkezésükre, nem úgy, mint Noééknál, ahol egy nyugodt zug sincs. Ezt a ragyogó alkalmat nem hagyja ki, amint lehetőség lesz rá, félreáll. El kell, el akarja érni, hogy ezen a hétvégén testileg is közelebb kerüljenek egymáshoz - lopva végigmérte a mellette ülő lányt... Izgalmasan körvonalazódnak a nőies idomai az enyhén trapéz szoknyájában, a leheletnyi vékony selyem blúzában... Türelmetlen nyugtalanság lett úrrá rajta. Megsimítva a lány kezét, szólalt meg: - Nézd, csillagom, ez már a Bükk-hegység lába. Rövidítünk. Gyönyörű tájakon visz fel a hegyi szerpentin. Látod, máris milyen sűrű erdőben járunk, pedig épphogy elhagytuk az utolsó települést. Mire gondolsz? Megosztanád velem? - Tündi jár a fejemben. Már annyira várom, hogy kicsit kibeszélgethessem vele magamat - körülnézett, majd Tamásra mosolygott: - A táj valóban mesés! - Talán épp ez vonzott erre. Hetek óta vágyom egy igazi romantikázásra. Nézd, itt kényelmesen beállhatok a sűrű bokrok közé... - hozzáhajolva kérdezte - Hátraülsz velem egy kicsit? Noémin furcsa izgalom futott végig, alig észrevehetően bólintott igent. Tamás óvatosan kormányozta be az autót az "S" kanyarba, hogy az útról takarva legyenek. Amíg a manőverrel volt elfoglalva, Noéminek is az ominózus két hét előtti történet járt a fejében. Félt az elkövetkezendő percektől. Nem Tamástól, sokkal inkább saját magától. Élénken élt az emlékezetében, milyen érzések kavarogtak benne ott a félhomályban... Milyen gyengéden és mégis szenvedélyesen ölelte őt magához, simította végig... Egy pillanat alatt elöntötte a forróság, amitől Tomi is tűzbe jött. Alig tudták elengedni egymást. Akkor érezte először, tehetne vele bármit, mert leküzdhetetlen vággyal akart az övé lenni. Hányszor álmodott azóta erről. Bár fél az első alkalomtól, de azon is túl kell egyszer esni. Hülye helyzet, 24 éves, és nem volt még férfivel... Pedig Tomi is, Áron is mennyire szerették volna... Tomi akkor még nem vette őt komolyan... 19 évesek voltak. Áron pedig nem érdemelte volna meg, hogy érzéki csalódásnak tegye ki őt. Ismét körülnézett, a romantikus környezet magával ragadta... Mi lesz vele, ha itt történik köztük valami hasonló? - gondolta. Annak a kérésének most is ellentmondana, hogy költözzenek össze, nem akar megunt szerető lenni,de a hétvégéket boldogan töltené vele. Derüljön ki, vajon minden szempontból megfelelnek-e egymásnak! Ha igen, összeházasodnak, és valóra váltja Tomi álmát, 3-4 babával ajándékozza meg. Jó felesége lesz ennek az imádott férfinek, aki miatt annyit sírt, kesergett az elmúlt 4 év alatt. Aki előzékenyen siet most is hozzá, hogy széthajthassa előtte az ágakat, nehogy neki a hajaszála meggörbülhessen. Milyen biztonságosan lépkedhet a vastag avarban a tűsarkú cipőjében az erős karjában. Tamás ügyes mozdulattal tolta félre az ágakat, nyitotta a kocsiajtót, és ült be Noémivel a hátsó ülésre. - Minden adott a romantikázáshoz... Isteni a levegő, mámorító a szűrt napfényben hallgatni az erdő zsongását. Figyeld csak, milyen szerelmes dallamok röpködnek körülöttünk? - hallotta Tamás szerelmes suttogását. Milyen gyengéden öleli magához... Máris érzi, kezd elgyengülni... Észnél kell lennie! - Ölelj át! - csókolta Tamás felhevülten. Mikor magán érezte a lány ölelő karjait, óvatosan az ölébe emelte. Noémi meg akart szólalni, de Tamás csókjaival fojtotta bele a szót. - Értelmetlen butaság ellenkezni... Érzem, csak az eszed tiltakozik... A tested vágyik rá, hogy kényeztessem - simogatta egyre hevesebben - sokszor mondtad, most merd kimutatni, hogy szeretsz. Tündérszép csillagom, ne vonjuk meg magunktól a szerelmet. - Szeretlek, és nem fogok megvonni magunktól semmit - csókolta meg forrón. Hevesen csókolóztak. Tamás reszkető kézzel nyúlt a blúza alá, és egy mozdulattal kapcsolta ki a melltartóját. Noémi ijedten figyelte mozdulatait. Amikor magán érezte a gyengéd simogatását, belerándult az egész teste. Mély sóhaj szakadt fel a torkából: - Óh... Tomikám, édesem... ne! - Épp most ígértél valamit... Nem jó? - De... Nagyon jó... csak... - dőlt akarata ellenére a karjába. - Csak... Ölelj, csókolj! Meglepődött a lányból hirtelen felszabadult szenvedélytől. Kényelmetlen helyzetbe soha nem hozná őt, de végre fel kell fedezniük egymás testét, szenvedélyét. El kell érnie Noémivel, hogy levetkőzve félelmeit, gátlásait, akarjon az övé lenni. - Érintetlen lánnyal még nem volt dolgom... Egyszer lehetett volna, de... Áhh, hagyjuk azt a szerencsétlen próbálkozást... Nagyon izgi felszínre hozni belőled a nőt - csókolt bele forrón a nyakába. Egyik kezével gyengéden masszírozva simította végig Noémi karcsú alakját. A combján állapodott meg. - Látom a megfeszült vonásaidon, küzdesz az érzéseid ellen... Ne tedd, csillag-bogárkám, a karomba simuló tested, a szemed csillogása másról árulkodik nekem - haladt egyre feljebb. Noémi valóban küzdött a benne elhatalmasodó vágy ellen, de hiába, Tamás érzéki simogatása hatalmába kerítette testét, érzékeit, már csak az agya harcolt erőtlenül. Forróság öntötte el, egész testében remegett. Amint Tamás keze a szoknyája alá csúszott, combjai ösztönösen nyíltak szét. Ijedten ült fel. A fogai vacogtak, mintha fázott volna. Tamásra nézett könyörgő tekintettel: - Édesem... Nagyon szeretlek, de kérve-kérlek, ne... Hidd el, nem tiltakoznék, ha nem autóban lennénk. Két hete, mióta először öleltél magadhoz, és simítottad végig a testemet, vágyom rá, hogy a tiéd lehessek... Meglátod, leszek is, csak módunk legyen rá - mondta akadozva. - Higgy te is nekem, sokkal jobban szeretlek annál, hogy kellemetlen helyzetbe hozzalak. .. Boldoggá tettél a vallomásoddal, azzal, hogy visszafogadtál a bizalmadba, végre mersz hinni az őszinte szerelmemben - szorította magához hevesen - igyekszem jó lenni, én igazán igyekszem - tette gyengéden derekára a kezét mélyen a szemébe nézve. Noémi pillái a pillanat töredékére lecsukódtak, mintha rögzíteni akarta volna magában a mámort, a forró szerelmet, majd átölelve Tamást, hozzásimult: - Édesem, bocsáss meg! Ilyen buta tud lenni egy történelem-irodalomtanár, ha szerelmes... Akarja a szerelmet, fél tőle, nem tud róla lemondani... Ráadásul, tőled várja az önmegtartóztatást, a megoldást... - Nincs semmi baj... Van megoldás, de amint a mellékelt ábra mutatja, egy matematikatanár is elszámolhatja magát. Felállítottam az egyenletet, pontosan kiszámoltam, meddig mehetek el... Az viszont tény, többet akartam az eddigieknél. A megfontolt tanárnő adagolva osztja kegyeit, ezen át akartam törni, ezért volt a merész próbálkozás, de megtréfált az alkalmazott képlet... Bársony Noémi nem az a kimért, hűvösen mérlegelő tanárnő a karjaimban, akit a személyében ismerni véltem, hanem egy édes, szenvedélyes szeretnivaló csillag, akiért csak megőrülni lehet! Így aztán csődöt mondott az elméletem, nincs egyenlet... Csak egyenlőtlenség van és szerelem! Ennyi az egész... Ugye milyen semmiség? - Mi lesz velünk, tanár úr? Nem tettem veled valami rosszat? - Nem, kicsi rubintom... A tanár úr rendezi gondolatait, keresi a közös nevezőt... Talán már itt motoszkál a megoldás köztünk - ölelte magához, forrón megcsókolta - te engeded magad szeretni úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen, én pedig megpróbálom beérni annyival, amennyit átengedsz magadból... Nagy megalkuvásra ne számíts, csillagvirág, mert az egyenlet bővíthető, akkor is, ha nem többismeretlenes... Most például villámgyorsan rendeztem át az egész képletet... felsorolom az ismert adatokat: szerelem, szenvedély, vágy, óhaj, erőtlen ellenállás... Egyenlő egy közösen eltöltött éjszakával. Őrülten szeretnélek meggyőzni, hadd történjen ez ma éjjel egy szállodai szobában. - Bocsáss meg, drága, ezt Tündi miatt nem tehetem meg. Nem szeretném megbántani, de arra ígéretet teszek neked, ha náluk mód lesz rá, veled töltöm az éjszakát. Ha nem, a jövő héten elmegyek veled bárhova. - A fél győzelmet szeretném egészre váltani, holnap induljunk el időben, tegyünk kitérőt. Lillafüreden több kis panzió van gyönyörű, romantikus környezetben... Hétfőn mindketten 10-kor kezdünk, hazavihetlek időben. - Talán már ki is próbáltad ezen panziók valamelyikét? - kérdezte Noémi félig komolyan. - Imádlak! Féltékeny vagy? Jó jel, nagyon jó jel - csókolta meg forrón - Nyugodj meg, ezt a lehetőséget egyedül és kizárólag neked ajánlom fel. - Jól van, te szerelmes ördög! Hiszek neked - simult nevetve Tamás karjaiba - azért nem mindenben változtál... Az akaratod igyekszel úgy módosítani, hogy ne lehessen kibújni alóla. - Legalábbis megpróbálom, drága tanítómesterem! Több hibalehetőséget nem engedélyezek magamnak! Egyszer már elveszítettelek a rátartiságom miatt, ez még egyszer nem fordulhat elő! Mondd, a bővítés irányulhat a költözködési kérelmem megismétlésére is? - Tomikám, nem vagy kicsit sem telhetetlen? Az egyenleted ismét kezd egyenlőtlenné válni. De hogy neked is igazad legyen, az ajánlott bővítésed helyettesíthető lehetne a hétvégékkel - mosolygott rá szerelmesen. - A tanár úr megpróbál józan ésszel mérlegelni, ami téged az ölében tartva meglehetősen nehéz feladat, de szeretné az egyenletet úgy felállítani: egyik oldal Te és én, a másik oldal: egyenlő házasság. Noékám, legyél a feleségem! Noémi meglepetten nézett rá a hirtelen fordulatra. - Ugye, tündérvirág, most képletesen sem szeretnél sarkon fordulni, és itthagyni engem? - Nem, édesem, most nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen. Nehezen vettem rá magam, hogy merjem elhinni, te már nem az a bohém tinédzser vagy, akit annak idején kikosaraztam... Szavahihetővé váltál, a háromnegyedórás autózást figyelembe véve is percnyi pontosan tartod az ígért időt... Lehet rád építeni, és ez nekem elég! - Köszönöm! Édes vagy, hogy nem kényszerítesz olcsó érvekre: mint álmatlan éjszakák, rettenetes Noémi-hiány; vagy ennél komolyabbal: vágy egy igazi családi életre... De ugye, kis csillag, számodra is egyértelmű, elég jól ismerhetjük egymás erényeit, hibáit... Nem hiába koptattuk négy évig együtt a főiskola padjait... Töltöttük együtt négy hónapig a délutánjainkat, amit az idétlen ötletemmel romboltam szét... jártunk együtt tanítani, értékeltük egymás felkészültségét, módszereit, rátermettségét. Mi kell ennél több a közös élethez? - Semmi... Édesen tudod terrorizálni az érzéseimet, ellenérvem meg nincs! De tisztában vagy azzal is, te ronda, hogy egy ilyen romantikus környezetben tett vallomásnak, lánykérésnek nem lehet ellenszegülni. De mitől lombozódtál ennyire le? - ölelte át. - Nem tudom, lehet-e vagy nem, de valami szorongásféle szorítja össze a mellkasom... Félek a válaszodtól. - Tomikám, az érveiden kívül engem kellőképpen meggyőzött az a keserves négy év, amíg reménytelenül voltam beléd szerelmes. Számomra világos a képlet, tanár úr, egyetlen férfinek mondhatok igent... boldogan leszek a feleséged... Na, édesem, mosolyodj már el!... Áhh, te szerelmes ördög! Össze ne törj!... Egyetlenem, a kezeid aktivizálásával meg fogsz semmisíteni! - A kezeim függetlenítették magukat az akaratomtól... Azok az érzéseimnek engedelmeskednek... Nomcsikám, nem bírok a boldogságtól magammal! Igent mondtál... Édes, kicsi gyémántcsillag, végre igent! ... Már holnap a feleségem lehetsz... Na jó, ez komolytalan volt, csak az eszement boldogság mondatta velem, de a jövő hét már a legkomolyabb ajánlatom! - Ezt hogy gondolod? - A veszprémi nagynéném anyakönyvvezető, bármikor összead minket, én gyönyörűségem... Mondj rá igent! - A gyönyörűséged megadja magát a sorsnak, a szerelmednek, és ennek a kérésednek is zöld utat enged... Tomikám, életem, mérsékeld magad...! - Nem tudom! Imádlak! Próbáld meg beleélni magad az érzéseidbe! Meséld el, mit tud egy érintetlen lány az előjátékról, a közösülés nélküli kielégítésről? - Talán mindent, talán semmit. Nem tudom... sokat olvastam róla. - Akkor tudnod kell, mi a legrosszabb, ami következhet... Gyémántcsillag, gyöngyözik a homlokod, akaratod ellenére vacognak a fogaid, kéérlek, engedd el magad! - gombolta ki a blúzát, nyúlt ismét a szoknyája alá. Hirtelen hatalmas szélvihar mozdította meg a kocsit, szinte esti sötétség borult rájuk. Pár másodpercig kábultan ölelkeztek, hevesen csókolóztak. Tudomást sem vettek az égi háborúról. Amikor egy vastag ág hatalmas durranással ütődött a kocsi tetejéhez, ijedten rezzentek össze. - Hogy a fene egye meg! - kapta fel Tamás a fejét idegesen - Úgy tűnik, ez nem az én napom... Sajnos halasztanunk kell a folytatást. Gyorsan, öltözzünk, drága! Vissza kell jutnunk a szerpentinre, a hegyekben veszélyesek a viharok, nem késlekedhetünk - húzta fel az ablakokat. Mire előreültek, az eső is zuhogott. Pillanatokon belül ítéletidő szakadt rájuk. Tamás nagyon óvatosan kormányozta az autót, mégis ahogy ki akart kanyarodni, hogy egyenesbe tegye, a megázott avaron megcsúsztak. Behúzta a kézi féket, kiszált megnézni, hogyan tovább. Az összefüggő esőfüggönyben alig látott. Ahogy hátrament, ijedten látta, hogy egy méter válassza el őket a mély szakadéktól. Visszaült a lány mellé: - Félsz, Noékám? - Igen, kicsit félek, de valahogy mennünk kéne, az idő egyre zordabb. - Figyelj rám, édesem. Vissza kell kormányozni a kocsit az erdőbe. Felfelé nem mehetünk, valahogy le kell innen jutnunk az országútra, ahhoz pedig meg kéne fordulnunk. Én tolom, neked kéne beállni az előbbi helyre. Mered vállalni? - Merem, de rád csúszhat... - Meg kell próbálnunk, tündérbogárkám! Sebességbe teszed, s amint megmozdul, indulj! A mozdulataid lassúak, óvatosak legyenek! Egy hirtelen fékezés vagy gyorsítás az életünkbe kerülhet. - Ne félj, rettenetesen vigyázok, odafigyelek, hiszen az életedről van szó. Tamás gyengéden megsimította, kiszállt, hátrament. Ez idő alatt Noé gyorsan átült a vezetőülésre, és figyelt. Tamás megpillantva egy nagy szikladarabot, hirtelen ötlettel az autó szakadékhoz közelebb eső kereke mögé görgette. Teljes testtel nekifeküdt, és intett Noéminek, indíthatja a manővert. A kocsi nem mozdult. Intett, hogy húzza be a kéziféket. Kicsit kirázta a karjait. Körülnézett, hol talál biztos pontot, ahonnan lendületet vehetne. A mélyből felnövő vastag fa megfelelőnek tűnt. A part fölé hajló ágába támasztotta egyik lábát, és teljes erejéből feszült neki az autónak. Intett Noéminek, kezdheti a cselekvéssort. Ezúttal sikerrel jártak, a kocsi megmozdult, és Noémi óvatosan kormányozta vissza az erdőbe. Tamás azonban nem tudta magát megtartani a csúszós avaron. A lendülettől hasraesett, menthetetlenül csúszott a szakadék felé. Próbálta magát a fűcsomókban lefékezni, de hiába. Mikor érezte, hogy lábai elhagyják a szilárd talajt, óriási halálfélelem lett úrrá rajta. A másodperc töredéke alatt pergett végig előtte az élete. Érezte, hogy a súlya egyre gyorsabban húzza lefelé. Gondolkodásra kényszerítette magát, hogy ne hatalmasodhasson el rajta a rémület. Zuhanás közben karjával sikerült átölelnie egy vastagabb ágat, ami elég biztonságosnak bizonyult, de a súlyától kilendült a mélység fölé. Erősen összekulcsolva kezeit, tartotta magát. Lábával próbálta óvatosan elérni a fa törzsét, vagy másik oldalon a kiálló sziklát, amiben megtámaszthatta volna magát, de attól félt, egy meggondolatlan mozdulat, és ággal együtt a mélybe zuhan. Az eső olyan intenzitással zuhogott, hogy már a cseppeket sem érezte, de a villámlás távolodott, és talán a szélvihar is gyengült. Tamás kezét egyre jobban szúrta az ág. Ruházata átázott, a teste megfeszült lógás közben. Érezte, fogy az ereje. Becsukta a szemét, minden erejével arra koncentrált, hogy kapaszkodjon. Addig kell kitartania, amíg Noé rátalál... Óh, dehogy! Honnan hozhatna ilyen ítéletidőben segítséget... Fel kell készülnie a legborzalmasabbra, elfogy az ereje, és lezuhan a mélybe. Csak matematikai esély van rá, hogy életben maradhat. Akkor esetleg, ha sikerül úgy manővereznie magát, hogy ne a fejére vagy hátára essen. 2. Noémi bekormányozta a kocsit a bokrok közé, kiszállt, hogy megnézze, hova tűnt Tamás. Megrémült, mikor sehol sem látta. Lassan ment a csúszós avaron a szakadék felé. Majdnem felsikított, mikor megpillantotta a mélység fölött lógni. Villámgyorsan járt az agya, hogy tudna segíteni. Kilépve a cipőiből, arra az ágra állt, ahonnan Tamás lendületet vett. A fölötte lévőben erősen kapaszkodva ment lassan a fa törzséhez. Itt biztonságosan megtámasztva magát egyik lábával átlépett a kiálló sziklára, és annak pipáján tartva magát, egy kézzel erősen fogódzkodva próbálta elérni Tamást. Nagy nehezen a nadrágszíjába akasztotta három ujját, óvatosan, teljes erejéből húzta őt maga felé, de megmozdítani sem bírta. - Noé, ne! Ne! Édesem, ha lezuhanok, magammal ránthatlak! - hallotta Tamás kétségbeesett, erőtlen hangját. - Életem, tartalak, próbálj meg segíteni! - könyörgött a halálsápadt fiúnak. Tamás megértve a lány szándékát, erőt véve magán, próbált lassan feléje kúszni. Ennyi elég volt Noéminek, hogy átölelje a testét. Így már magabiztosan tartotta. Tamás egyik kezével elengedve az ágat, átkarolta karcsú derekát. Noémi biztonságban tudva őt, két kézzel kapaszkodott, hogy biztos támaszt nyújthasson. Mikor érezte, hogy Tamás mellette áll a fatörzsön, próbált lazítani a feszes testtartásán, de sajgott mindene. Képtelen volt visszaemelni a szikláról a lábát. - Tartalak, kicsi életmentőm, lépj vissza! - Nem tudok... Tomikám, szétszakadok, minden porcikám sajog - sírta el magát. Tamás gyengéden maga mellé emelte. - Köszönöm, egyetlenem... Úgy éreztem, már csak pillanatokig vagyok képes tartani magam. Megpróbálok segíteni rajtad, de innen fel kell jutnunk. Van még annyi erőd, hogy kapaszkodni tudj? - Talán... Mi az elképzelésed? - nézett fel reménytelenül a fejük fölött biztonságot nyújtó partra. - Felemellek, és felraklak, de kapaszkodnod kell, nehogy visszacsússz! - Jó, próbáljuk meg. Tamás nekitámaszkodott a fa törzsének, egyik lábával átlépett egy vastag ágra. Mindkét kezével átölelte a lányt, lassan tolta felfelé. Erősen figyelte, kapaszkodik-e. Amikor biztonságban tudta, nagy üggyel-bajjal mellé tornázta magát. Átfogta a már falfehér lányt, kicsit megpihent. Az eső szakadatlanul esett, egyre hidegebbnek érezte. Összeszedte magát, egyik kezével erősen kapaszkodva egy biztonságos ágba, óvatosan csúszott hátra Noémivel a karjában. Egyik lábát egy kiálló kőnek támasztva állt fel. Mikor mindkét lábbal biztonságosan állt a parton, karjaiba emelte az alélt lányt, és lassú, imbolygó léptekkel ment a kocsihoz. Épphogy elérte, Noémi teste nagyot rándult, erős hányinger gyötörte, de csak rázkódott. Tamás beült vele a hátsó ülésre, és kifelé tartva erősen fogta. Mikor látta, hogy hányni nem tud, becsukta a kocsiajtót. Elhagyta az ereje. Hátradőlt, alig-alig érzékelte, mi történik velük. Noémit magához ölelve, ült hosszú percekig félájult állapotban. A bénult csendben Tamás arra ocsúdott, hogy Noémiből görcsös zokogás tört ki. Megmozdult, erőtlen, suta mozdulattal megsimogatta a zokogó lányt: - Ne sírj, kicsi életmentőm... Hogy érzed magad, elmúlott a hányingered? Noémi értetlenül nézett rá. - Az előbb nagyon erőltetett, de hányni nem tudtál. - Hányingert nem érzek, de sajog mindenem. - A bátorságodnak és kreativitásodnak köszönhetően élve úsztuk meg ezt a tragikus kitérőt. A vihar szerencsénkre hamar elvonult, az esővel meg csak elboldogulunk... Fő az, hogy biztonságban vagyunk. Előrehozom a nagy táskát, és gyorsan átöltözünk, lekezeljük a sebeket, hogy továbbindulhassunk. Életem, próbálj meg vetkőzni, amíg hátramegyek - ültette óvatosan Noémit az ülésre. Mikor látta, hogy elvörösödik az arca, magához ölelte: - Csillagocskám, a szégyenkezésnek most nincs itt az ideje... Nem szeretném, hogy kórházban kössünk ki. Legyünk felnőttek, drága! - Igen, persze... Természetesen... Bocsáss meg - mondta zavartan, és kezdte kigombolni a blúzát. Tamás reszkető lábakkal szállt ki, és ment hátra az esőfüggönyben. Nagy erőfeszítésébe került kiemelni a táskát. Az egészségügyi ládát a táska fülei közé szorítva, vitte előre. Noémi nehezen boldogult a vizes holmiaival. Tamás segített kiszabadítani az átázott, tapadó kombinét a szoknyából. Noémi addig száraz pólót és pulóvert bányászott elő. - Gyorsan adj törülközőt, drága! - törölgette a lány vizes testét. Noémi felülről szárazba öltözött, és Tamást törölgette. - Tomikám, a sebeid kell először bekötnöm, folyik a véred, nehogy vérmérgezést kapj! - tett egy vastag frottírt a hátára, hogy ne fázzon annyira. Ügyes mozdulattal tisztogatta a mély horzsolásokat, Ultraszeptil porral behintette, és vastagon bekötötte. Föl akart állni, hogy neilonnal letakarja az ülést, hogy az alsó ruháiktól is megszabadulhassanak, de nem tudott lábra állni. Tamás előre tolta az első foteleket, ölébe emelte Noémit, úgy segített neki. Miután ő is elkészült, Noémi sebeit tisztogatta, kötözte. - Emeld az ölembe a sérült lábad, drága! - Nem tudom megmozdítani - vágott fájdalmas arcot. Tamás gyengéden lefektette, és masszírozta a kőkemény izmokat. Amikor a combtőhöz ért, Noémi kezdte kényelmetlenül érezni magát. Felült. - Ne nézz így rám, most nem az imádott nő fekszik előttem, megsérültél, valahogy segíteni szeretnék. - Köszi, köszi, már sokkal jobb - rakta le lassan a lábait. - Nomcsikám, a sebed - fogta meg gyengéden a bokáját. Miután végzett, megcsókolta: - Gyere ide, kicsi szégyenlős menyasszonyom - vonta az ölébe. Közben kifelé nézett. Meglátva a vastag ágat, megborzongott. Noémi követte tekintetét, és hirtelen tört ki rajta a zokogás. Magához ölelte, kedves, gyengéd hangon beszélt hozzá: - Nyugodj meg, kicsi tündérbogárkám. Kicsit összeszedem magamat, és lenavigálom innen az autót. - Tomikám... én beleőrültem volna, ha te... Édesem, én utánad mentem volna... - De nem zuhantam le, mert egy drága gyémántcsillag vigyázott rám - csókolgatta gyengéden - Tényleg jobban vagy, gyönyörűségem? - Ilyenkor, amikor az öledben lehetek, az ölelésed érezhetem, feltétlenül... Tomikám, én egyetlen percet nem akarok mozdulni mellőled! - Ezt érthetem úgy, hogy hozzám költözöl addig is, amíg össze nem házasodunk? - Igen... Nekem már mindegy, hogy hol, csak veled lehessek! - Rendben van, gyémántcsillag, ha akarod, még ma beszélek a nagynénémmel. - Akarom! Én annyira megrémültem... - Tudom, egyetlenem, teljesen kikészültél, drága kicsi életmentőm. Most mégiscsak le kéne innen mennünk, valahogy el kell jutnunk Tündiékhez. Előre segítelek, és indulunk, nehogy itt találjon ránk az este. Amíg Tamás a kocsival megfordult, kérdőn nézett a lányra: - Mondd, te mire emlékszel, hogy kerültünk ide a partról? Én csak foszlányképeket tudok felidézni magamban. Az sem világos, hogy kerültem fel a szakadékból. Azt tudom, hogy az alélt tested tartottam a karomban, és csak az érdekelt, nehogy elengedjelek. A következő emlék: már a karomban hoztalak ide, akkor rándult meg a tested, és rázta kegyetlen hányinger. Aztán már csak arra emlékszem, hogy zokogsz az ölemben. Noémi elgondolkodva nézett ki az autóból, majd tanácstalanul rázta a fejét: - Őrület! Fogalmam sincs... Arra sem emlékszem, hogy rosszul lettem. Azt még tudom, hogy felraktál a partra, és erősen koncentráltam, hogy kapaszkodjak, de aztán teljes filmszakadás. A következő, amire emlékszem, hogy az öledben ülök, és nem esik ránk az eső. Átvillant az agyamon, amint megláttalak a mélység fölött lógni, és kitört belőlem a sírás. - Szörnygyönyör emlékként fogom őrizni ennek a délutánnak emlékét. Most éltük át életünk legboldogabb, és legszörnyűbb délutánját. - Ilyen eljegyzése nem sokaknak lehet - hajolt Tamáshoz Noémi, hogy megpuszilhassa őt. - Nem, kicsi tündérbogár, hétfőn megvesszük a gyűrűket - fogta meg egy pillanatra a combját - 1987. október 30-dikán fogjuk ünnepelni a közös születésnapunkat. A szörnygyönyörben ez a legszebb, csak erre emlékezzünk! - Még ma a tiéd akarok lenni egészen! - Akkor is így gondolod, ha azzal kell számolnod, hogy kilenc hónap múlva ennek az együttlétnek kézzelfogható eredménye lesz? - Akkor is! Én már csak boldog akarok melletted lenni! Valóra akarom váltani az álmod, három-négy babával foglak megajándékozni. - Számoltál azzal is, hogy akkor jó pár évig nem taníthatsz? - Hogyne taníthatnék, hiszen ott lesznek a gyerekeink. - Mi az elképzelésed a sulival kapcsolatban? - Nem tudom... Az évet végig kell csinálnom... Az rázósnak látszik, napi három-négy óra utazás, de túl fogom élni. - Ugye nem feltételezed, hogy ebbe belemegyek? A félévet talán igen, de addig is viszlek, hozlak! Hétfőn beszélek a nagynénémmel, bemegyek az igazgatóhoz, elég jó viszonyban vagyunk, biztosan segít nekünk, és odajöhetsz hozzánk. De szeretném, ha nálatok te is megpengetnéd a távozási szándékod. Noémi elgondolkodva nézett maga elé. - Ugye, nem fogod meggondolni magad? - kérdezte Tamás lehangoltan. Noémi ráemelte tekintetét, lassan elmosolyodott: - Máris ott tartunk, hogy nem bízik a szerelmemben a vőlegényem? - Abban megbízom, de hirtelen vált komollyá a kapcsolatunk, és attól valóban tartok, hogy ez téged visszakozzra késztet. - Tomikám, vedd komolyan a szavaimat, én már nem akarok tőled távol lenni! Hosszan nézte Tamást, majd elmosolyodott: - Igazad lett. Emlékszel, mit mondtál nekem négy éve? - Emlékszem... Bár meg nem történtté tehetném... Nem szó szerint, de valami olyasmit: "Most visszautasítottál, de bebizonyítom neked, én leszek az első férfi az életedben"... Ugye nem gondolod, hogy ez vezérel? - Nem, de mégiscsak a sors fintora - puszilta meg a komoly fiút. - Imádlak, szinte azóta, mióta eltűntél az életemből. Nem legyőzni akarlak téged, hanem végre boldogan élni veled! Amíg élek, lelkiismeretfurdalásom lesz azért a rengeteg szenvedésért, amit a léhaságommal okoztam neked. De jó lenne most magamhoz ölelni téged, és ájulásig csókolni. Nézz csak vissza, már-már épp csak sejteni lehet a ma közösen induló életünk legboldogabb és legtragikusabb színhelyét. De visszajövünk ide, és meg fogjuk jelölni azt a picike tisztást, a partszakaszt, hiszen ott mondtad ki nekem a boldogító igent - mondta Tamás elérzékenyülve, miközben lassan gurultak le a lejtőn. - Látom, jót tett a fürdés és pihenés, sokkal jobb színetek van - fogadta Tünde a nappaliba lépő Noémit és Tamást. - Igen, mintha kicseréltek volna - mosolygott kedvesen Noémi, Tünde mellé ülve - mondtam neked, nem kell tartani semmitől, nincs szükségünk Tetanuszra, természetbarát sérülésben szenvedünk - nevette el magát - amint láthatod, a kötések is lekerültek rólunk. Tündikém, én már olyan türelmetlenül vártam, hogy találkozhassunk, végre beszélgethessünk kicsit hosszabban, komolyabban! Mesélj magatokról! Megszoktátok már az új környezetet? - Én is nagyon vártalak, Noékám. Megszoktuk-e? Merész kijelentés lenne azt mondani, igen. Nem csak a környezet új, de a körülményeink is teljesen megváltoztak. Új helyzet elé állított bennünket a sors azzal, hogy a kiszolgáltakból egyik napról a másikra kiszolgálók lettünk. Kisebb-nagyobb zökkenőkkel bár, de lassan kezdünk belerázódni. Nehezíti még az életünket az állandóság és a biztos egzisztencia hiánya. Kellemetlen bizonytalanságban élni. Ha minden jól megy, Dini bácsinak talán sikerül feloldani a dilemmánk egy részét. Ígéretet kapott a szomszéd község iskolaigazgatójától, hogy fogad bennünket, és taníthatunk. Holnap már okosabbak leszünk, délelőtt megy át lefixálni a részleteket. - Hol? - kapta fel a fejét Tamás. - Felső-Hámoron kapott bizonytalan ígéretet - vette át a szót Levente. - Akkor nyílt kapukat dönget. A nagybátyám ott az igazgató. Én már beszéltem neki rólatok. Én is holnapra terveztem, hogy bemutatlak benneteket. Eddig azért hallgattam, mert előbb vele akartam beszélni, áll-e még az ajánlata. Nem szerettelek volna hiába hitegetni benneteket. Egy hete beszéltünk utoljára a dologról, én azóta hajkurásztam Dini bácsit, de nem tudtam elérni. Az engedélye nélkül pedig Andor bácsinak sem mondhattam biztosat. - Akkor mire várunk? Menjünk le, mondd el Dini bácsinak a történetet, hívd fel a nagybátyádat, és indulhatunk! - állt fel izgatottan Levente, Tünde kezét fogva. - Ilyen időben? - nézett rá csodálkozva Tünde. - Nem veszélyes, csaknem egyenes út. Az utcába Tamás elnavigál minket, ebben már nagy a gyakorlata - mosolygott hamiskásan a fiatalemberre, aki zavartan viszonozta mosolyát. - Hogy értsétek a megjegyzésemet, beavatlak benneteket a történetünkbe - nézett Gabiékra Levente. Rövidre fogom a mesémet, mert rettenetesen izgat az állásajánlat. Szóval... amíg az építkezésen voltam, Tamás - bár sikertelenül - de megkörnyékezte Tündikét. A próbálkozásainak a közös nyaralásunk vetett véget. Váratlanul kaptam meghívót Rábai Gergő esküvőjére. Itt első ismerősként Tamásba botlottunk. Nagy meglepetésünkre kiderült, Geri az ő unokahúgát vette feleségül. Mivel kiszorult a saját kocsijából, velünk jött a lakodalmas házhoz. Helyismeret hiányában Veszprémben navigált engem először. Gabi elmosolyodott. - Ne kajánkodj, igazad van, te egy kicsit más előadásban ismered az okokat, de cikis lett volna azzal előállnom, hogy féltékenységből hagytalak ott benneteket. - Jól van, hiszen azt mindenképpen elmondtad, hogy Tündike volt a kiváltó ok. - A megjegyzésem gonoszkodó volt, de őszintén mondom, azóta nem csak Tamás ragaszkodik hozzánk, kölcsönös a vonzalom. Örülök, hogy így van, mert egy mélyérzésű, igaz barátra találtunk a személyében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a jelenlegi viszonyulása - mosolygott meghatottan a zavartan mosolygó Tamásra. - Ha már a részleteknél tartunk, beavatnálak én is benneteket az én variációmba, hogy világos legyen előttetek a történet - szólalt meg. - Igyekszem Levi türelmetlenségét figyelembe véve, rövidre fogni én is, de kicsit messzebbről kell indítanom. Nomcsival egy csoportba jártunk a főiskolára. Akkoriban minden csinos lányt magamévá akartam tenni, minden komolyabb szándék nélkül. Vele is próbálkoztam, de csúnya kosarat kaptam, amihez nem voltam hozzászokva, ezért elég udvariatlanul reagáltam le. Ezt négy év mosolyszünet követte. Ő azóta szerelmes belém. De engem is eltalált Ámor nyila, amint eltűnt a mindennapjaimból. Ettől kezdve undorodtam meg a magukat kínálgató cicababáktól. Fel akartam keresni őt, de a szerencsétlen véletlen úgy hozta, hogy kétszer is láttam a négyéves húgával a Rákóczi úton. Timike a korához képest kicsi növésű, én távolról láttam őket. Mivel a megszólalásig hasonlítanak egymásra, mit gondolhattam egyebet, mint azt, hogy a kislánya. Mély depresszióba estem. A barátommal - unszolásra - mentem Balatonszéplakra, hogy a nyár, a könnyű kalandok feledtessék velem Noét. Ebből annyi valósult meg, hogy többet sétáltam magányosan a Balatonparton, mint a pesti utcákon, amíg Tündike meg nem jelent. A kislányos bájával egyből magára vonta a figyelmemet, de nem akartam mást, mint megosztani vele a magányomat. Ez sem sikerült, de annak őszintén örülök, hogy utamba sodorta őt a véletlen, mert ennek köszönhetem, hogy visszakaptam Noét. Háromszorosan is hálás lehetek... Részben: Tündike jelenléte oldotta a depressziómat akkor is, ha ő maximálisan távol tartotta magát tőlem... Másrészt: Noé éppen Tündike barátnője, harmadrészt: én is elmondhatom, személyükben igaz barátokra találtam. Gabi elismerően nézte Leventét, Tamást. - Ehhez csak gratulálni lehet. Ventit jól ismerem, milyen bravúrosan kezeli a nehéz helyzeteket, de hogy barátsággal végződjön egy féltékenység, ahhoz két személy toleranciájára van szükség - nézett Tamásra. Mikor Gábor elhallgatott, Levente izgatottan indult le a földszintre. 3. Sűrű esőfüggönyben indultak Felső-Hámorra. Levente lépésről-lépésre araszolt, erősen kémlelve előre. A húszperces utat több, mint egy óra alatt tették meg. Tamás 10 éve járt itt utoljára, így a rossz látási viszonyok nagyon megnehezítették a helyzetét. Csak körülbelülre állította meg Leventét egy luxusvilla előtt. Hitetlenkedve nézte a hatalmasra nőtt kicsi parasztházat, a gyönyörű parkká fejlődött szegényes udvart. - Itt nincs egyetlen fa vagy bokor, ami a régmúltra emlékeztetne. Mindenesetre becsengetek. Megnyomta a gombot, a kapu azonnal nyílott. Egymásra néztek, bizonytalan léptekkel indultak meg a ház felé. Mire odaértek, nyitott ajtó fogadta őket. Alig mertek belépni. Tamás tanácstalanul állt meg Noémivel a sor elején az előkelő előszobában. Amikor utolsóként az ezredes is belépett, az ajtó záródott. - Jó napot kívánok! - hallották a kellemes bariton hangot. Tamás lassan, zavartan indult a hang irányába. A házigazda akkor lépett ki a bíborvörös függöny mögül. - Szia, Andor bácsi. Teljesen le vagyok taglózva. Itt minden megváltozott, csak te vagy a régi - lépett az enyhén őszülő, magas, szikár férfihez. Megpuszilták egymást. - Szia, te csibész. Látod, látod? Így jár az, aki hűtlenkedik - ölelte magához mosolyogva Tamást. - Nem volt kis feladat, de teljesítettem a kérésedet, itt vagyok. - Mikor jöttetek, Tomikám? - kérdezte érdeklődő hangon. - A legnagyobb viharban. Nem kis kalandban volt részünk, de túléltük - nézett a mellette álló lányra. - Valóban rettenetes idő lett, szinte egyik percről a másikra. - Engedd meg, hogy bemutassam a barátaimat - nézett az ezredesre. A rendőrtiszt Noémit és Tündét tessékelte maga elé. Miután megtörtént a bemutatkozás, az igazgató volt meglepve. - Ez azt jelentené, hogy a barátaid ugyanazok a személyek, akik a rendőrség pártfogoltjai? - nézett kérdőn az unokaöccsére. - Igen, igazgató úr - vette át a szót az ezredes. - Ennek igazán örülök, mert elég kellemetlen lett volna elutasítanom az ezredes urat, de a tanári hivatás bizonyos értelemben bizalmi állás. Ide feddhetetlen múltú személyek kellenek, ezért bizonytalanodtam el, mikor Tomi felhívott a két jó ismerőse érdekében. - A feddhetetlenséggel nincs semmi gond - válaszolt határozottan az ezredes. - Akkor viszont szeretném megkérdezni, miért van a két fiatal rendőri felügyelet alatt? - Pontosítanék. A szigorú védelmünk, és nem a felügyeletünk alatt vannak. Saját hibájukon kívül kerültek életveszélybe, ezért kell vigyáznunk körültekintően a biztonságukra. Ha úgy dönt az igazgató úr, hogy felveszi őket, róluk adatokat, információt a tudtunk nélkül kiszivárogtatni szigorúan tilos. - Hogy kerültek ilyen helyzetbe? Az ezredes dióhéjban elmesélte a történetet. - A személyem a biztosíték a két fiatal biztonságára. Örülök, hogy segíthetek. - Mindent el fogunk követni, hogy az igazgató úr ne bánja meg a jelenlegi döntését - szólalt meg határozottan Levente. - Elnézést kérek a körülményeskedésemért, de kényesen ügyelek rá, hogy a kezem alatt nevelődő ifjúság jó kezekben legyen - nézett kissé zavart mosollyal Tündére, Leventére. - Remélem, nem bántottam meg önöket? Miután mind a ketten élénken tiltakoztak, kedvesen invitálta a társaságot beljebb. Elindultak a családiasan berendezett szalonba. Az ajtóban az igazgató maga elé engedte a vendégeket. A tágas, barátságosan berendezett helyiségben Tünde leplezett csodálattal nézett körül. Nagyon tetszett neki a faragott, középkék huzattal bevont ülőgarnitúra, a kecses üveglapos dohányzóasztal. A bútorok, szőnyegek összhangban voltak a festményszerű, domború mintás tapétával. Levente látva a neje gyönyörködő tekintetét, egészen halkan súgta neki: - Ha egyszer saját otthonunk lesz, neked is megvalósítok valami hasonlót, ha ennyire tetszik. Tünde meghatott tekintettel viszonozta férje kedvességét. Tomi boldog mosollyal üdvözölte Andreát, az igazgató feleségét, Beátát a lányukat és Tibort a fiukat. - Úristen Beácska, te milyen gyönyörű hölgy lettél, amióta nem láttalak! Még mindig megkergetnél, ha nem neked jutna a legpirosabb alma? - kérdezte a huszonnégy év körüli csinos lánytól a kedves, kisfiús mosolyával, ami oly jellemző volt rá. - Nanáá! Csak nem képzeled, hogy elfogadnám a selejtet? - nézett huncut, játékos mosollyal Tamásra. - Bemutatom a vendégeket, lépett a szalonba az igazgató. Mindenki körbejárt bemutatkozni. - Önökkel szeretnék hatszemközt beszélni - nézett mosolyogva Tündére, Leventére. Majd a társasághoz fordult: - Elnézést kérek, a két fiatalt elrabolnám egy kis időre. Tessék helyet foglalni! - kínálta hellyel a vendégeket. Megfordult, és Tündéék társaságában elhagyta a nappalit. Tünde elmosolyodott, amikor az előszobába lépve meghallotta Beáta utolsó szavait: - Kóstoljátok meg a remekművemet, Tomikám. Nem tudtam, hogy ma a vendégünk leszel, ezért a patkányméreg kimaradt a sütiből. A szomszéd helyiség, ahova beléptek, komoly hangulatot árasztott a barokk stílusú bútorzattal, a sok könyvespolccal, rajta a gyönyörű kötésű könyvekkel. Andor a kanapéra mutatva kínálta hellyel Leventééket. Ő maga velük szembe húzta az egyik guruló fotelt, és az ajtó melletti polc alól a zsúrkocsit, amin italok, tiszta poharak, szép színes mintás szalvéták voltak. - Abban a reményben, hogy meg tudunk egyezni, és hétfőtől kollegák lehetünk, szeretnék önökkel pertut inni - vette a kezébe a Napóleon konyakos üveget. Tünde zavart mosollyal akart megszólalni, de Levente kedvesen megelőzte: - Elnézést kérünk, a kis nejem nem fogyaszt semmilyen szeszes italt. - Semmi gond. Ez csak pozitívum előttem. Akkor formabontást követünk el, és üdítővel koccintunk - nézett kedvesen mosolyogva Tündére. Teletöltötte a poharakat, először Tündével, majd Leventével koccintott. - Ha nem veszitek rossz néven, azonnal a tárgyra térnék. A végzettségeteket ismerem Tomitól, azért is ragaszkodtam hozzátok. Tündikém, tudom, hogy tanítónő vagy. Nyelveket nem beszélsz? - De igen, franciát és németet, mindkettőt középfokon. - Jelenleg ugyanis nagyobb szükségem lenne rád a felsőtagozatban, mint az alsóban. Mit szólsz a merész ajánlatomhoz? - Egy éve tanítok, nagy gyakorlatom még nincs, de nekünk elég sokszor kellett felsőben helyettesítenünk. A kihívásokat szeretem, szívesen belevágnék. - Úgy gondoltam, ha megtetszik, menetközben elvégzed a tanárképzőt. Ha nem akarsz elszakadni a kicsiktől, jövőre első osztályt adok. Leventére nézett: - Rólad annyit tudok, hogy ez évben szereznél diplomát a közgazdasági egyetemen. A történelem mellé nyelvszakosként is alkalmaználak. - Kamaszkori álmom válhatna valóra, ha taníthatnék. Igaz, középiskolában képzeltem el. Az ügy érdekében felvételiztem az ELTE pedagógia szakára, de boldogan tanítok általános iskolásokat is. - Módot fogok rá biztosítani, az ezredes úr segítségével. Név- és címváltoztatással megoldható lenne, hogy a miskolci egyetemen megszerezd a közgazdasági diplomádat, és elkezdhesd a pedagógia szakot. - Csodálatos lenne! - csillant fel Levente szeme. - Az elképzelésem szerint Levente, téged a hetedik-nyolcadik osztályokban alkalmaználak. Mindhárom nyelvet, angolt, franciát, németet, na és a történelmet tanítanád. Tündikém, te az ötödik-hatodik osztályokban történelmet, franciát, németet. Leventének a közép, neked a kezdő tanári kategoriát tudnám biztosítani a bérezést illetően. Elfogadható az ajánlatom? Egyszerre válaszoltak igennel. - Még annyit szeretnék tájékoztatóul elmondani, igyekszem figyelemmel kísérni, hogy a kollégáimat ne terheljem túl, de titeket még nem ismerlek, ezért kérem, bátran szóljatok, ha menet közben derülne ki, hogy túl sok, amiben most megegyeztünk. Lenne kérdésetek vagy hozzáfűzni valótok? - Nincs, nagyon örülünk a lehetőségnek, köszönjük a segítő szándékodat - mondta Levente. Tünde sűrű bólintással helyeselt. - Nincs mit köszönjetek, kemény munka vár rátok. Abban a reményben fejezném be a beszélgetésünket, hogy az évet kidolgozzátok akkor is, ha közben változás állna be az ügyetekben. - Erre bizton számíthatsz, Andor. Ha rajtunk múlna, ígérhetnénk ennél biztatóbbat is, hiszen a környék gyönyörű, az ajánlatod egyszerűen csodálatos. Az életünket eredetiben Tündike szüleivel képzeltük el. Nekik Szőlő-kertesen van nagy családi házuk, amit az apósom tervezett és épített, ilyesmitől nem szívesen válik meg az ember, ezért arra nem számíthatunk, hogy ők jönnek utánunk. A segítő szándékukat nem viszonozhatjuk hálátlansággal, ezért ha normalizálódik a helyzetünk, visszamegyünk hozzájuk. - Köszönöm a bizalmadat. Természetesen, maximálisan értem a viszonyulásotokat, akkor is, ha munkaadóként nem örülök ennek. Ha valóban megbeszéltünk mindent, hétfőn fél nyolckor várlak benneteket az irodámban. Körbejárom veletek az épületet, hogy kicsit otthonosabban érezzétek magatokat, na és bemutatlak titeket a kollégáitoknak. Most pedig menjünk vissza a társasághoz. Az ezredes úrral szeretném letisztázni a további teendőket. Felálltak, és Andort követve mentek vissza a nappaliba. - Annyira megörültem, mikor hallottam, hogy velem hasonló korú kolléganő érkezik - mosolygott Beáta Tündére, mikor beléptek a szobájába, hogy megmutathassa birodalmát a két új kollégájának. - Nagyon hangulatos szobád van - nézett körül Tünde - meglepő, hogy a fekete bútor ilyen összhangban van a kék bársony huzattal és a csaknem fehér szőnyeggel. - Nagy harc volt anyuval a vételekor, mert semmiképpen nem akart beleegyezni, hogy ilyen kényes színű szőnyeget vegyek, de sikerült meggyőznöm. - Jaj, de szép kézimunkáid vannak! - Minden, amit itt látsz, az én kezem munkája. Ez csak egy kis hányada annak, amit mutatni szeretnék - indult meg átlósan a szobában, egyenesen a bársony függöny felé. A leválasztott rész a fele lehetett a szobának. Egy kis asztalt, fotelt és Bea heverőjét leszámítva, körbe volt építve mennyezetig érő, hófehér szekrénnyel, szép faragott polcrendszerrel. Ez utóbbin gyönnyörű rendben Beáta keze munkái. A szekrényből szebbnél-szebb horgolt, hímzett, kötött kézimunkák, subák, szőttesek kerültek elő. Tünde azt sem tudta, melyik darabot vegye a kezébe gyönyörködve. Levente egyenesen a polcrendszerhez lépett, ahol a makettek, kézzel rajzolt térképek, kitömött állatok kötötték le az érdeklődését. Miután Beáta mindent végigmutatott Tündének, ők is a polcrendszerhez léptek, most már itt magyarázott tovább. - Nem is tudnám megmondani, melyikeket csinálom szívesebben - vette Magyarország térképét a kezébe. - Sok óra munkám van egy-egy darabban. Az alakzatot sem egyszerű hűen megrajzolni, de törekszem rá, hogy lehetőleg minden fontos tájegység, hegység, folyó, tó, nagyobb város rajta legyen. - Milyen szisztéma szerint készíted a makettjeidet? - kérdezett közbe Levente. - Először alaposan a tudatomba vésem a célzott területet, várost. Addig ismerkedem velük, amíg pontosan fel nem tudom idézni magamban a részleteket. Ekkor már gyerekjáték ceruza és körző alá terelnem, hogy hű vázlat kerekedjen belőlük. Persze ez az országra vonatkozóan sajnos nem igaz, azzal nem dicsekedhetek, hogy ilyen alaposan ismerem Magyarországot. Ezt térkép után próbáltam magam színvonalára leképezni, ez lett belőle. Egyébként a makettkészítés a szenvedélyem. Van, amit azért kezdek el, mert a tanításhoz akarom felhasználni, mint például ezt - mutatott a Bükk-fennsík kicsinyített mására - de általában alávetem magamat a pillanat ihletének, és azzal foglalkozom, ami igazán megfog, lenyűgöz. Jelenleg ezen dolgozom - mutatta a földalatti barlangrendszer félig kész térképét. - Látom, lesz kivel megismernünk a tágabb környezetünket. Tündikével szeretünk kirándulni, sétálni. A környékünket már elég alaposan feltérképeztük, messzebbre még nem merészkedtünk. Remélem, számíthatunk rá, ha időd engedi, velünk tartasz. - Örömmel. Eddig mindig gondot jelentett, kivel sétáljak, kiránduljak. Természetrajongó vagyok, de srácokkal veszélyes üzemmód, lányok nem kaphatóak ilyesmire, egyedül pedig rettenetes - nevette el magát. - Én meg azon töprengek, miért nem foglalkozol komolyabban népművészettel vagy térképészettel? - kérdezte Tünde, le nem véve a tekintetét az alaposan kidolgozott makettekről. - Ahhoz nagyon sokat kéne tanulnom. Nekem szenvedélyem a tanítás, erről semmi pénzért nem mondanék le. Az egyéniségemet a gyerekek között tudom igazán érvényesíteni. A tehetségemet kizárólag eszközként alkalmazom, amibe belefogok, hobbiszinten csinálom. Akkor érzek sikerélményt, ha az óráimon a legrosszabb tanuló is megtalálja magának azt, amiért érdemes rám figyelnie. Ők az én fokmérőim. Ha észreveszek egyetlen unatkozó tekintetet, tudom, hogy valamit nagyon rosszul csináltam. Izgalommal készülök minden órámra, és úgy megyek a gyerekek közé, mintha egy fellépésre mennék. Nekem ez a fontos, nem a művészet. Érted már, Tündikém? - Tökéletesen. Nekem is hivatásom a munkám. Igaz nem vagyok megáldva ilyen kézügyességgel, tehetséggel, mint te. Jobban értek a kicsinyek lelkéhez, ezért ezen keresztül igyekszem megközelíteni őket. - Bocsássatok meg az ünneprontásért, de amint látom, nagyon romlanak a látási viszonyok, indulnunk kéne. Gondolom, ez idő alatt Dini bácsiék megbeszéltek mindent. - Igazad van, Levente, itt a völgyben nagyon kegyetlen a köd. Sokkal veszélyesebb, mint amihez ti vagytok szokva a sík területen. Szinte tejszerű fehérséggé sűrűsödik - helyeselt Bea, és indult ki az előszobába, ahol már a társaság többi tagja rájuk várt. Elköszöntek, és indultak ki. Beülve a jéghideg kocsiba, dideregve húzták össze magukat.