Fullextra.hu - Élet a kastélyban 07

HETEDIK FEJEZET: CSAPDA NADINA MÜLLERNEK 1. Tünde fáradtan, kedvetlenül vasalt. Levente az íróasztalnál ült, és már jó ideje őt nézte. Felállt, hozzálépett: - Tedd félre a vasalást, üljünk le kicsit beszélgetni - fogta át gyengéden a vállát. - Nem tehetem félre, holnapra nincs nadrágod, nekem szoknyám. - Ebben a pillanatban nem érdekel sem a szoknya, sem a nadrág - húzta ki a konnektorból a vasaló dugóját. - Szépen kérlek, mondd el, mi bajod van! Napok óta figyellek, hol fásultan végzed a dolgodat, hol idegesen, kapkodva. Gyengéd erőszakkal ültette maga mellé a kanapéra. Tünde nagyot sóhajtott, pár pillanatig hallgatott, Leventét nézte, majd beszélni kezdett: - Kellemetlen helyzetbe kerültem. Úgy tűnik, nem tudok megbirkózni a két idegen nyelvvel. A francia még csak-csak, de a némettel egyre több a problémám. Be kell látnom, a tanításhoz kevés a középfokú nyelvvizsga. A hatodikosok között van három nyelvtehetség, akik igen könnyen padlóra tudnak küldeni a kérdéseikkel. Kettőnek ráadásul német anyanyelvű nagyszülei vannak. Eddig azt hittem, boldogulok a segítségeddel, de látom, az nem megoldás, hogy egy-két leckével járok előbbre, mint a gyerekek. - Emiatt kár tönkretenni magadat. Emlékezz rá, mit mondott Andor, amikor náluk voltunk. Bemész hozzá, megbeszélitek, biztosan van megoldás. Ha tartasz tőle, bemegyek veled én is. - Nem tartok... Utálok meghátrálni. Különben pedig rém ciki Andor előtt. Nincs egy hónapja, hogy tanítok, és máris... - elhallgatott, rosszkedvűen nézett maga elé. - Édeském, ebben nincs semmi ciki... Neked tanítói diplomád van, első lépésre túl sokat vállaltál. Meglátod, ha leadod a németet, minden gondod megoldódik. Andor meg fog érteni. - Ő lehet, de már hallottam elmarasztaló megjegyzéseket a tanáriban. - Erre nem mondhatok mást, ne törődj vele, életkém! Csinálja utánad, akinek kifogása van a munkád ellen. Kritizálni a legkönnyebb! De az nagyon fontos szabály, sikerélmény nélkül nem szabad gyerekekkel foglalkozni, mert annak elsősorban ők isszák meg a levét. - Tudom. Pontosan emiatt érzem kellemetlen helyzetben magamat. - Hallgass rám, kincsem! Lépj minél előbb! - Most, hogy beszéltünk róla, minden sokkal könnyebb. Érlelődött bennem a döntés, nem halogatom tovább, ha holnap tud fogadni Andor, beszélek vele. - Rendben van, de szépen kérlek, ne meghátrálásként, kudarcként éld meg a változtatást, mert nem erről van szó. Ha németből is lenne gyakorlatod, mint franciából, nem fogna ki rajtad a három tantárgy. Az idegen nyelveket állandóan gyakorolni kell, különben elhalnak bennünk. Ezentúl kettesben mindig franciául fogunk beszélgetni - váltott át magyarról franciára. Tünde rámosolygott, átölelte, és forrón megcsókolta. Levente reggel furcsa világosságra ébredt. Felült, hosszan nézett kifelé, de nem értette mitől olyan világos a szoba. Felkelt megnézni. Meglepődött a hatalmas hó láttán. Tünde kinyitotta a szemét, álmosan nézte a férjét. - Tündikém, hihetetlen, nem hiszek a szememnek, akkora hó van odakinn, és még mindig szakad. Az utcák kihaltak, pedig mindjárt hat óra van. Tünde kiugrott az ágyból, elhűlve nézte a fehérbe öltözött tájat. - Hogy megyünk a suliba, Levikém? - Nem tudom, kincsem. Gyere lemegyünk lent körülnézni, milyen állapotok vannak. Magukra kapták a köntösüket, lementek. Alighogy beléptek a lakásba, megszólalt a telefon: - Tessék, Szilágyi lakás! - Vette fel Levente. - Adj isten, fiatal úr! A kertész vagyok. - Jó reggelt, Pista bácsi. - Csak azért híttam hajnalok hajnalán, mert nem lehet a házat megközelítni. Elmék hókotrót kerítni valahun, addig ne moccanjanak itthonrú'! - Mennyi esély van rá, hogy ma eljutunk az iskolába? - Arra semmi! Nekem combtőjig ér a hó, otóva' nem áhat ki, a busz nem mén. A hókotrók először bent a városban csinyának rendet, majd csak osztá' gyün ide. - Értem... - mondta Levente elgondolkodva - ez mit jelent számunkra? - Ha nem esik több hó, akkor tán két nap, de ha ránk szakad az ég, mint ájtalába télen mindig, akko' tuggy isten. - Köszönjük szépen, Pista bácsi az intézkedését! Türelmesen várunk. - Ne aggóggyanak, kenyérű', tejrű' gondúkszom. Ha kifogy a bót, kenyeret süt az asszon, tejet meg ád a Manci. Ecce' legalább megízlelik az igazi házi kenyeret, frissen fejt tejet. - Igazán hálásan köszönjük az előrelátó gondoskodását. Azért jól gondolja meg Pista bácsi, mennyire kényeztet bennünket, nehogy nagyon rákapjunk a jóra - nevette el magát Levente. - Megógyjuk, ha rákapnának... Sárival lehet beszéni - nevetett a kertész is. - Még egyszer köszönünk mindent, és türelmesen várunk. - Ugyan mán fiatal úr, ne köszönnyön nekem semmit... Ebben a pár hétben nagyon megkedvűtem magát, nekem ez semmiség. Na, adj isten! - Minden jót, Pista bácsi! - tette a helyére a kézibeszélőt. Marosi Gábor jött ki álmosan Eszter néni volt szobájából. - Mi történt, Ventikém? - Fogságba estünk, fiú. - Mibe? Hogyan? Nem értem - nézett pislogva az álmosságtól. - Nézz ki az ablakon, azonnal megértesz mindent. Gábor az ablakhoz lépett, döbbenten nézte a hatalmas havat. - Hogy jutok ki az állomásra szerinted? - Mostanában sehogy. Várjuk a tavaszt, addigra csak elolvad - kacsintott a barátjára mosolyogva. Látta, hogy Gabi jelenleg nem vevő a humorára, elkomolyodva folytatta: - Pista bácsi hókotró után néz, de az valóban igaz, hogy egy-két napig nem valószínű, hogy bejutsz a vasútállomásra. - Ez nem lehet igaz! A szentségit a hülye fejemnek! Miért maradtam itt?! Kingi kétségbe lesz esve, ha nem megyek haza! - Hívjad fel telefonon, ha tudja hol vagy, talán nem fog sírni. Gábor idegesen járkált le-föl az előszobában. - Hogy értessem meg egy hétéves kisgyerekkel, hogy itt kell maradnom? - Nem értelek, Gabesz. Nincs Kingi egyedül, miért ne értené meg? - Ezt elég nehéz még nekem is megérteni, aki benne élek. Megpróbálom elmondani, mi a szitu, bár nagyon rösi. Röviden vázolta az otthoni állapotokat. - Ez borzasztó! - mondta lehangoltan Levente. - Érthetetlen... Kingi édes, szeretni való kislány... - Valóban az, anyu mégsem állhatja őt. El kell vinnem otthonról szegénykémet. Amíg nem találok jobb megoldást, a szombathelyi nagyszüleimhez viszem, szerencsére vállalják. Nagy nehezen meggyőztem Kingit is, a hétvégén realizálhattam volna... de hogy ezek után mihez kezdek, fogalmam nincs! - Hány éves a nagymamád? - 80. - Egyedül élnek? - Igen. - Akkor oda nem viheted. Elég neki magukat ellátni. De nem viheted hozzájuk Kingi miatt sem. Gondold végig, milyen helyzetbe hozod a nagyszüleidet. Idősek ők már egy hétéves kisgyerekhez...de Kingi is nagyon magányos lenne mellettük. Beszélj inkább Dini bácsival, ha beleegyezik, hozd ide. Csak elbírunk ennyien egy kisgyerekkel - mosolygott rá bátorítóan. - Volt nektek már elég problémátok Melcsi miatt - mondta kedvetlenül. - Honnan tudsz erről? - Melcsitől. - Igazad van, felkészületlenül, hirtelen szakadt ránk a sok gond, de megoldottuk... Kingi nem borítaná fel az életünket. Kis csend támadt köztük. Majd Tünde szólalt meg szomorúan: - Egyszerűen nem tudok magamhoz térni. Hogy lehet egy anya ilyen kegyetlen a saját gyerekével? Az nem lehet kérdés, hogy vállaljuk-e... Hát persze, hogy vállaljuk! - Kingi értelmes, okos kislány, meg fogja érteni, hogy amint mehetsz, azonnal mész haza, csak magyarázd el neki pontosan - mondta Levente. Gábor a barátját nézve kezdett megnyugodni. - Mi lesz ezzel a rengeteg hóval? - nézett ki a teraszra Tünde. - Amíg elkészül a reggeli, Gabesszel kerítünk lapátokat, és leszórjuk a patakmederbe. - Akkor megyek öltözni... Kingit csak egy óra múlva hívhatom, még javában alszik - fordult meg Gábor, és indult a szobába. Levente átfogta Tünde vállát, úgy mentek fel az emeletre. - Én hívom fel Andort, ha módomban áll, még most megbeszélem vele a problémámat - mondta Tünde eltökélten. - Csak üdvözölni tudom a szándékod. Tündérkém, miért nem beszélünk meg mindent azonnal frissiben? Miért várod meg, hogy én szedjem ki belőled a gondod? - Ne haragudj, nincs benne szándékosság. Ilyen vagyok... Nehezen adom fel, amit vállalok. Beszélni pedig csak akkor tudok róla, amikor már pontosan körvonalazódik, megfogalmazódik bennem mi a probléma. - Jobban fogok rád figyelni, és nem várom meg, hogy a hangulatváltozásod tűnjön fel. Fél hét van, szerintem hívhatod is - nézett az órájára Levente belépve a lakásba. Tünde a telefonhoz lépett, tárcsázott: - Tessék, Réti lakás! - hallotta a komoly férfi hangot. - Jó reggelt kívánok, Borbíróné Kékesi Tünde vagyok. - Szia Tündike, Andor vagyok. El sem kell mondanod a gondotokat, vártam a hívásodat. Remélem nem ijedtetek meg a hegyek fehér mumusától? - Bizony meglepődtünk, mikor felébredtünk. Ilyenkor mi a teendő? - Azon túl, hogy várjuk a járható utakat, nem sok. A gyerekek nagy része távolról jár, ekkora hó leküzdhetetlen a legtöbb családnak. Annak viszont nagyon örülök, hogy végre nyugodt körülmények között beszélhetek veled. A napokban nagyon gondterheltnek, megviseltnek látlak. Vártam, hogy bejösz hozzám, és megbeszéljük. Mivel nem tetted, Beától érdeklődtem felőled. Válaszként behívott párszor a tanáriba, hogy lássam mivel töltöd az óraközi szüneteket. Úgy lefoglaltad magadat a tanulással, tudomást sem vettél rólunk pedig percekig álltunk melletted. Kértelek annak idején benneteket, hogy szóljatok, ha túl sok, amiben megegyeztünk ... - Bocsáss meg, hogy közbevágok, de Leventétől is épp most kaptam fejmosást emiatt. Neked sem mondhatok mást, utálok meghátrálni! Csak akkor adom fel, ha végképp ellehetetlenül a helyzetem. Most kerültem ebbe a stádiumba. Belátom, a középfokú nyelvvizsga kevés a tanításhoz. - Melyik nyelvvel van gondod? - A némettel. Abból ugyanis gyakorlatom nincs. Gyorstalpalón készültem fel belőle. A franciát tizenhárom évig tanultam, kétszer voltam Franciaországban: tíz napot Párizsban, három hetet a Pireneusokban. Ez volt a komolyabb, mert itt egyedül voltam egy nagyon intelligens családnál, akik szívügyüknek tartották a célt, hogy gyakoroljam a nyelvet. Rengeteget beszélgettek velem, meséltettek. De a tanáraimra sem lehet panaszom, mindent elkövettek, hogy belénk súlykolják a nyelvtant, gyarapítsák a szókincsünket. - Ha csak a némettel van gondod, megkönnyíted a helyzetemet. Fischer kolléga német anyanyelvű, boldogan átvenné tőled az osztályaidat. Ő a magyarral küzd, úgy, mint te a némettel, de erre könnyebb megoldást találnom. - Máris megtaláltad. A magyar a kedvenc tantárgyam. Eredetiben magyar-francia szakra akartam jelentkezni, anyu tanácsára mentem tanítóképzőbe, amit nem bántam meg, igazán a kicsiket kedvelem, velük tudok szót érteni. Nagy kihívás nekem a felső tagozat, de megbirkózom vele. Tehát boldogan cserélek Fischer kollégával. Az irodalmat és történelmet szépen egymásra lehet építeni. - Akkor a következő felállást ajánlanám: ahol eddig németet tanítottál, átveszed az irodalmat. A nyelvtant felső tagozatban külön tanár tanítja. Ez nem szokványos, de nálunk jól bevált. Az óraszám miatt még le kell adnod valamit. - Ha muszáj, hatodikban a franciát. - Rendben van, akkor egyelőre maradjunk ebben... De nyomatékkal kérem, ha még mindig nem ez a végleges megoldás, szólj, ne várd meg, amíg teljesen kiborulsz. Tisztában vagyok vele, tanítói diplomával komoly próbatétel, amit vállaltál. - Ígéretet teszek neked is... Bár Levente is ezt várja tőlem. - Ha nincs más, elköszönök. Hívnak a kollégák az időjárás miatt. Remélem, egy-két napnál nem tart tovább fogságban benneteket a hó, és jöhettek. Addig pihend ki magad, sziasztok! - Rendben van, köszönök mindent! Levivel együtt jó pihenést kívánunk, szia! 2. Beáta nagy elhatározással lépett a telefonhoz, tárcsázott: - Tessék, Szilágyi villa! - hallotta Tünde vidám hangját. - Szia, Tündikém! Olyan jó téged vidámnak hallani! Réti Beáta vagyok. - Szia Beácska, én is megismertem a jellegzetes hangod. Parancsolj velem! - Parancsolni nem szoktam - nevette el magát - Azért bátorkodtalak felhívni, mert szeretném kérni tőled, ha tudsz, a holnapi értekezletre gyere be kicsit előbb! Szeretném megragadni az alkalmat, hogy nincsenek gyerekek, egyikünknek sem kell a dolga után rohangálni, kicsit dumcsizhatnánk. Mióta nálunk vagy, készülök erre a beszélgetésre. - Nem látom akadályát. Őszintén szólva, amikor nálatok voltunk, én sem gondoltam, hogy olyan fába vágom a fejszémet, amibe csakhamar beletörik. Mindegy, apukád segítségével és jó indulatával sikerül kilábalni a gödörből, ahova a túlvállalásommal csúsztam. Remélem, ezután több időnk jut a beszélgetésekre, barátkozásra. - Örülök, ha te is így gondolod, nagyon jó lenne megvalósítani. Nem zavarlak tovább, holnap reggel nagyon várlak, szia! - Oké Beácska, ott leszek, szia ! Levente hallva a beszélgetést, várakozóan nézett Tündére. - Nem tudom, mi lehet Beának az a fontos, de jó lenne legalább egy órával előbb indulnunk. - Oké, kicsim. Amíg beszélgettek, én beülök a könyvtárba anyagot vadászni. - Köszi Tündikém, nagyon örülök neked - puszilta meg Bea amint belépett a tanáriba. - Apu megengedte, hogy beülhetünk az irodájába - nyitotta az ajtót - Foglalj helyet! Nem szeret reprezentálni, de ebből a kevésből, ami itt van, szívesen megkínállak - töltötte tele a poharakat rostos üdítővel. - Készültem én is - vett elő szerény mosollyal a táskájából két ételes dobozt. Az egyikben étvágygerjesztő szendvicsek, a másikban különböző sütemények voltak. - A mindenit, ennyi finomság! - nézte Bea a kinyitott dobozokat. - A krémes sütiket anyukám, a diósat én sütöttem. - Akkor lemeózlak, milyen szakácsnő lenne belőled - vett ki egy szeletet Bea nevetve. - Remélem, pedagógusként felülmúlom a sütéstudományom. Szerencsére Levinek ízlik, ő nagyon süteményes. - Nekem is nagyon ízlik, úgyhogy egyforma az ízlésünk - mondta kuncogva Bea, kivéve a második szeletet. - Bevallom neked, utálom az udvariaskodó körmondatokat, úgyhogy ezeket messze kikerülöm. Nem szeretném, ha panaszládának éreznéd magad, de a barátságunkat egy komoly kitárulkozással kezdem. Nincs kivel megbeszéljem a problémáim, és már elviselhetetlen súllyal nehezednek rám. - Köszönöm, ha megtisztelsz a bizalmaddal. Azt nem tudom, mennyit tudok majd segíteni, de együttgondolkodni feltétlenül fogok veled. - Bevezetésként kicsit beszélek magamról. Kedvelem magam körül a nyüzsgést, szeretek a társaság középpontjában lenni. Mivel velem hasonló korú nőismerőseim nincsenek, jobbára srácokkal barátkozom... De ezt értsd a szó legszorosabb értelmében. Őket még főiskolás koromból örököltem. Amíg suliba jártam, voltak barátnőim. Közülük egyet sajnálok igazán, Gerdát, akivel csoporttársak voltunk. Amíg Miskolcon élt, sülve-főve együtt voltunk. De szerelmes lett, férjhez ment, és elköltözött férjével az ország másik felébe. A földrajzi távolság, a megváltozott élete mára már teljesen szétválasztott minket. Eredetiben Gerda tartozott a társasághoz, ő csalt engem maguk közé. A férjével itt jöttek össze. Na szóval, Gerda elment, de a srácok maradtak. Addig nem is volt ebből semmi gondom, amíg barátként lehettem velük, mert jókat buliztunk, csavarogtunk. Egy ideje ketten is kiszemeltek maguknak, és mind gyakrabban ostromolnak külön találkozókért. Nekem, mint férfi egyikük sem tetszik. - Meg tudod fogalmazni, miért nem? - kérdezett közbe Tünde. - Igen. Ők mind vidéki származásúak, ami csak annyiban gond, hogy más az érdeklődésük. Robi anyukája például nyíltan beszél mindenkinek arról, hogy alig várja már, hogy Robi feleségül vegyen, mert nagyon elkel a segítségem a gazdaságukban. Bár biológia-földrajz tanár vagyok, a gazdaság egyáltalán nem érdekel... Nem is értek semmi ilyesmihez. A kertünkben is csak a virágokkal foglalkozom, mert azokkal elbibelődhetek a magam bugyuta módján. Fecó pedig arról beszél, hogy amint megnősül, az orrát sem dugja ki a falujából. A szüleivel él együtt a kétszobás parasztházukban, ahol messze nincs meg az a komfort, amihez én szokva vagyok. Nem nézem én le egyiket sem, hiszen gyerekkoromban éltünk mi is szűkösen a nagymamámék parasztházában, de már elszoktam tőle, és nem is vagyok rákényszerülve, hogy ott éljek. - Milyennek képzeled el a férfit, akivel el tudnád képzelni az életed? - Elképzelésem eddig is volt, de pár hete konkrét személy valósítja meg a férfiideálom. Kirándulni voltunk a srácokkal. Hazafelé lepihentünk egy közeli tisztáson. Egyszer csak feltűnt, hogy az erdő szélén egy jólöltözött srác ás valamit. Figyelni kezdtem, és láttam, hogy különleges növényeket szed ki gyökerestől a földből, és egy ládikába rakja kecses mozdulatokkal. Szemben voltunk egymással, nem volt nehéz észrevennem milyen jóképű, intelligens arca van. Mégsem azzal vonta magára a figyelmemet, hanem a végtelen szomorú tekintetével. Azóta nem tudom őt kiverni a fejemből... Minden éjjel ott van az álmaimban. Ha ő akarna megközelíteni, őt nem tudnám visszautasítani. Azóta hatványozottan idegesítenek a srácok, Robi levakarhatatlan bogáncskodása, Fecó nyájas udvariaskodása. Fáraszt a hetenkénti bulizás, mert nincs egy perc szabadidőm, amikor kipihenhetném magamat, foglalkozhatnék a saját dolgaimmal. Nem lenne gond változtatnom, ha Robi nem talált volna jó szövetségesre anyukámban a behálózásomra. Neki tetszene mind a két srác. Egyik beszélgetésünk alkalmával kifejtette, hogy ideje lenne komolyabban vennem az életet, a srácokat nem pajtásnak tekinteni. A korombeliek már családanyák, gyerekeket nevelnek. Eleinte próbáltam humorral elütni, hogy nem tudok közülük választani, egyenként pedig mégsem próbálhatom ki őket, de anyukám nem volt vevő a humoromra. Azóta hárítom a témát, ennek ellenére két hete csúnyán összevesztünk, mert nem száll le a dologról. Lépten-nyomon a férjhezmenéssel nyúz. Ha nincs más érve, előveszi a régi nótát: el vagyok kényeztetve, mert tálcán kínál nekem mindent az élet, semmiért nem kell megküzdenem, ezért nem veszem komolyan az életet. Sok mindenben igaza van, de hát ők neveltek ilyennek. Nagyon ideges lettem, és dühömben azt mondtam, ha útjában vagyok, elköltözöm otthonról, de férjhez akkor sem megyek! Azonnal megbántam a ronda kitörésem, de meghátrálni nem fogok! Azóta mosolyszünet van köztünk. Az már eltökélt szándékom, hogy a srácokkal szakítok, legalább tőlük legyen nyugtom. Kezdek egyre magányosabbá válni. Apukámmal kicsi korom óta jó a kapcsolatom, de vannak témák, amiket nem merek vele megbeszélni. A bátyám rühell engem, mert lánynak születtem. Szerinte a nők csecsebecse játékszerek, akik csak arra valók, hogy a férfiak vágyait, egyéb igényeit kielégítsék. Soha nem ismert el, pedig mindig lefölöztem tanulásban. Gúnyból elnevezett okostojásnak. Néha már azt hiszem, a nevemet sem tudja. Négy évvel idősebb nálam, de komoly kapcsolata még nem volt. Követhetetlen, ahogy a lányokat váltogatja. Anyukám üdvöskéje. Már két éve dolgozik, de még mindig pénzeli. - Ezek bizony nagyon súlyos gondok. Mit szól apukád a kialakult helyzethez? - Amint látom, csendes szemlélője az eseményeknek. Igaz, nem a témában, de sokszor mondta már, felnőtt vagyok, megvan az intelligenciám az érdekeim védelméhez, harcoljam ki az igazamat. Gondolom, jelenleg is hasonló lehet a véleménye. A bátyám miatt pedig sokat vitatkoznak, veszekszenek. - Az említett srácot azóta sem láttad? - Nem, pedig érdekelne, hol, merre élhet? - Akkor merd kivárni, amíg egy ilyen rádtalál. Ne engedj semmiféle befolyásoltságnak. - Te szembe mernél anyukáddal szállni hasonló esetben? - Szerencsémre, ilyesmivel nem kell foglalkoznom... Nehéz beleélni magam a szituációba, de amilyen makacs tudok lenni, szerintem igen. Úgy gondolom, ha a boldogságomról van szó, a véleményét meghallgatnám, de beleszólni nem engednék. Andor lépett be az irodába. - Örülök, hogy meghallgattál. A véleményeddel megerősítettél a hitemben. Máris sokkal jobban érzem magamat - mondta egészen halkan Beáta. Az édesapjához fordult: - Megérkezett mindenki? - Igen, lehetne kezdeni. Tünde megkínálta Andort is, és gyorsan összepakolt. Beáta a poharakat mosta el. Ádám nyugtalan izgatottsággal sétált Levente szülei lakásában. Drukkolt, hogy ne idegent rendeljen mellé az ezredes pesti tartózkodása idejére. Még öt perc, és itt kell lennie! Csengettek. Egy lépéssel termett az ajtónál. - Szia, Landi! Jaj, de örülök, hogy te jöttél! Gyere, foglalj helyet - tette a táskáját az előszobafalra, amíg Fenyő Roland (nyomozótiszt, az újdonsült unokabátyja) kabátját a fogasra akasztotta. - Szia, tesó. Örülök én is, de nem egyszerű a történet. Dinibának más elképzelése volt. Gyuri segítségére volt szükségem a meggyőzésére. Maximálisan bízik bennem, de a rokoni szálak mégiscsak zavarják őt. Bántott volna, ha nem rám bízza az őrzésedet, mert különben nem lett volna rád időm, pedig szeretnék veled nagyokat dumálni, mint Párizsban. Fájlalom, hogy ilyen távol kerültél. Hogy tetszik az új életed? - Tetszik. Apával jól kijövünk, a környék gyönyörű, egy utca távolságra laknak Leviék, valóban már csak te hiányzol. Főzök egy kávét, addig is mesélj! - Apukád hogy van? - Erre elég nehéz egyértelmű választ adnom... Nagyon megváltozott. Úgy látom, valami lelki problémája van, amit nem tudok kiszedni belőle. - Mit gondolsz, nem lehet összefüggésben anyu megváltozott viselkedésével? - Mire gondolsz? - kérdezte meglepetten. - A mindig mosolygós anyukám elmélázó, sokszor elborul a tekintete, az óráját nézi idegesen. Ha megszólal a telefon, azonnal utána kap, ami régen soha nem volt rá jellemző... Mindig utálta a telefont. - Hm! ... Furcsa ... - gondolkodott el Ádám - ... röstellem, de nem tudok semmi konkrétumot. Ezentúl jobban figyelek majd. - Oké! Most úgysem ez a feladatunk. Nem hibázhatunk! Dini bácsit meg kell győznünk! - Meg fogjuk győzni, ne aggódj! Keresztapától, remélem, nem tartasz? Mondtam neked, nincs miért, nagyon jó fej. - Nem komoly, bár kicsit zavar, hogy csak fényképről ismerem. Attól viszont tartok, hogy az esetleges késő éjszakai érkezésemmel felbolygatom az életüket. - Nem fogod, mert én mindig megvárlak. A kulcsom rendelkezésedre bocsátom - mondta, miközben adagolta a kávét. - Neked is a munkád a szenvedélyed? - kérdezte Rolandra nézve. - Igen. Kicsikölyök korom óta erre a pályára készültem. Tíz évesen már csak a krimik érdekeltek, filmekben, mozikban, könyvekben egyaránt. Pontról-pontra elemeztem ki a nyomozók gondolatmenetét, tevékenységét. Gimnazista koromra akkora gyakorlatra tettem szert, hogy azonnal észrevettem, ha valami fontos tényezőt kifelejtettek vagy figyelmen kívül hagytak. Ugyanilyen kritikusan figyeltem a bűnözők viselkedését, a bűntény előkészületeit. Rendkívül büszke voltam magamra, ha hibát fedeztem fel, vagy előbb jöttem rá a tettes személyére, mint ahogy az a filmekből, könyvekből kiderült volna. Mióta szakmabeli vagyok, persze látom, hogy élesben nem olyan egyszerű, mert csak a bűntény adott, a többi tényezőt nekünk kell kibogoznunk: megtalálni a forró nyomot, felismerni a típusmódszereket, bűntényeket, amikből következtetni lehet az elkövető személyére... Felismerni a buktatókat, amik vakvágányra vihetik a munkánkat. A rendőrtisztin még utáltam a tucatszámra megoldandó logikai feladatokat. Most már persze nagy hasznukat veszem. Ezeknek köszönhetem, hogy egyből átlátom a feladat lényegét, de sokat fejlődött általuk a kombinatív és koncentráló képességem. Elhallgatott, pár másodpercig némán nézte Ádámot: - Rátérve a feladatunkra, miben van benned bizonytalanság? - Talán semmiben... Betartom Dini bácsi utasításait, rengeteget gyakoroltam tükör előtt a lezser mozgást... a fegyelmezett arckifejezést. De az igazi bizonyítás nekem is élesben történik majd. Mit szólsz az új külsőmhöz - fordult el a tükörtől Roland felé. - Remek! Bizisten nem ismertelek fel a videófelvételen, amikor Dinibá' rákérdezett, melyik lehetsz te. Különben ha Mónira figyelsz, minden rendben lesz. Fiatalkora ellenére sok kényes feladatot oldott már meg bravúrosan. Vigyázz, mert nagyon csinos, intelligens lány, könnyű beleszeretni, de vőlegénye van. - Engem ez a veszély nem fenyeget. Egyhamar nem érhet ilyen baleset. Már a szerepjátéktól is a hideg ráz. Ha nem Leviről lenne szó, a világ minden kincséért sem vállaltam volna - elnevette magát, a szekrényhez lépett: - Nézd, ezen a babán gyakoroltam - emelt ki egy hatalmas hajasbabát - hogy kell mímelni a csókolózást, hogy öleljem úgy át, hogy éppen csak hozzáérjek. Azért izgulnod nem kell, nem hagylak cserben... Mindent el fogok követni, hogy meggyőző legyen, nem a haverommal bolyongok a romantikus környezetben. - Nana! Lélegzetelállítóan gyönyörű Sárosi Mónika a középkék kabátjában, fehér sállal, vajszínű kalappal, csizmával, leheletnyi vékony kesztyűvel, amint a vállára gyűrűznek aranyszínű hajfürtjei. - Lehet, de gyönyörködni gyönyörködöm én Tündikében is, szerelmes mégsem vagyok bele. - Akkor harcra fel! Elmúlott két óra, a lányokat nem illik várakoztatni! 3. Eszter néni lakása Kingi vidám csacsogásától volt hangos. Gábor a nyitott ajtókon át figyelte mosolyogva. - Olyan jó ilyen vidámnak hallani. Otthon rengeteget sír szegénykém. - Örülök, hogy Dini bácsi engedélyével végre magaddal hozhattad. - Kicsit féltem tőle, egyszerre sok ismeretlen emberrel kellett megbarátkoznia, hiszen rajtam kívül csak Ventit ismeri. - Nagyon szeretheti őt, olyan boldogan ugrott a nyakába - mondta elmosolyodva Szilvi. - Féltékenykedtem is kicsit, mert egyből az ölébe fészkelte magát, onnan nézte a társaságot megszeppenve. Nem tudom, Venti milyen varázsszót súghatott a fülébe, amitől elmosolyodott, és mintha elvágták volna az ijedtségét, Eszter nénit szemelte ki társaságának. Azóta is vele van legtöbbet. - Nem csodálom, Eszter néni nagyon ért a kisgyerekek nyelvén, de Ventit honnan ismeri ennyire? - A négy év alatt volt nálunk jópárszor, nagyon összebarátkoztak. Hallották, hogy lihegve szalad át a hosszú előszobán, egyenesen Szilvihez. - Melcsike! Nézd, mit csináltam! Ezt már én egyedül. A lány rámosolyogva az ölébe emelte: - Mutasd, Kingikém - simogatta az izgatott gyereket. - Ezt, nézd! Papírzsebkendőből van, és csak olló kellett hozzá. - Nagyon szépre sikerült, ügyes vagy! - puszilta meg. - Eszterke nénike csak egyszer mutatta meg, hogyan kell. De nézd csak, nem ám csak egy ollóval kell ilyet csinálni, mert ez a rózsa például olyan cikkcakkossal van, amit már én is annyira szeretnék kapni, de itt Eszterke néninek van mindene. Meg azt is mondta még, hogy sok mindent fog nekem tanítani, mert tudod, én csak keveset jártam oviba, és még sok mindent nem tudtam ott megtanulni... Hirtelen elhallgatott, a bátyjára nézett: - Bocsánat, Gabcsikám, bocsánat! Tudom, megint hadarok, amit nem szabad, de hidd el, muszáj, mert egyszerre van itt minden a fejemben, és nem tudom mindet kimondani. - De ki tudnád, csöpikém. Ha nem hadarnál, lenne időd rá, hogy meggondold, mi minden van a fejedben - mondta mosolyogva, majd elkomolyodva nézte a kipirult gyereket, és minden átmenet nélkül megkérdezte:- Jól érzed magad itt? - Igen! Nagyon! - válaszolt csillogó tekintettel. Majd gyors puszit adott Szilvinek, lecsúszott az öléből, és a bátyjához ment. Átölelte a nyakát, és az ölébe fészkelte magát: - Azért mégiscsak haragszol rám? - kérdezte megszeppenve. - Dehogy, csipetkém! Miért haragudnék, nem csináltál semmi rosszat. - Igen, de mégis úgy nézel, mintha haragudnál. - Nincs semmi baj, Törpikém. Szeretnék valami nagyon komoly dolgot kérdezni tőled, azért komolyodtam el. Mondd, kiscsillag, gondolkodtál azon, amiről esténként beszélgetni szoktunk? - Arról, hogy mit szólnék hozzá, ha mindig itt aludnék, itt járnék iskolába? - Igen, angyalka, erről. - Jó lenne. Csak az jutott eszembe, hogy Zsolti meg Zsuzsi nem jöhetnének ide. - Ez igaz, de már sokszor megbeszéltük, hogy miért nem. - Tudom. Azt sem felejtettem el, hogy Melcsike tanulna velem, Eszterke néni játszana, meg sokat beszélgetnénk vele, hogy ne legyen egyedül. - Igen, drága. Nos, törpikém mi a válaszod? Kinga hosszan nézett Gabi szemébe. - Nem szeretnéd? - simogatta a kislány haját. - Nem tudom. Anyutól félek, mert mindig kiabál velem, lökdös engem, meg még pofont is ad. Apucikámnak pedig mindig a kórházban kell lennie, és nem tud engem megvédeni, de téged nagyon szeretlek. Mindig alig tudom kivárni, hogy értem gyere. A leckémet is mosolyogva kérdezed meg tőlem, és soha nem haragszol, ha véletlenül nem ötöst viszek neked. De azt sem tudom, ki fog velem sétálni, játszani. Te mindig elvittél a játszóra, vettél nekem Rigó Jancsit, amit annyira szeretek. De még ott van az is, hogy Zsolti feleségül akar venni, ha nagy leszek. De hogyan, ha nem fog megtalálni? Zsuzsi meg nem fogja tudni a matekot. A tornát is mindig rólam nézi le. Azt még el lehetne intézni, hogy Anikóról nézze, de ... nem is tudom - pityeredett el - akkor már soha többé nem láthatom Zsoltikát? - Hogyne láthatnád, Kingikém, hiszen elviszlek meglátogatni apucit, anyut. Akkor felhívhatod Zsoltit, és ha akarja, elviszlek hozzájuk, így jó lesz? - Igen! Igen! Ha akarja meglátogatjuk! - hirtelen elhallgatott, maga elé nézett: - Csak ha akarja? - kérdezte halk, bizonytalan hangon. - Igen, csipetkém, csak ha akarja. - Majd megbeszélem vele, hogy akarja - ölelte át Gábor nyakát. - Mikor is jövök ide? - kérdezte hirtelen. - Arra gondoltam, megkapod a félévi bizonyítványt, és utána. Az iskolában így lenne egyszerűbb. - Mennyit alszok addig még? - Karácsonyig három hetet, és utána is körülbelül annyit. - Megkérdezem dédikét, nem sír-e, ha ilyen nagyon sokára jövök? - Nem, Törpikém! Ezt neked kell eldöntened, mert a te véleményedre vagyok kíváncsi. - Nem tudom. Még azt se tudom, hogy fogják hívni a tanítónénimet? Milyen is lesz? Nem kiabálós-e? Szeretni fog engem vagy nem? Milyen feladatokat ad majd fel? Haragudni fog rám, ha nem tudom megcsinálni? - Ezeket mind csak akkor tudhatod meg, ha már hozzá jársz. Berni nénit sem ismerted, amíg nem tanított. - Tudom, tudom. Beszéld meg az új tanítónénivel, hogy ne kelljen nekem olyan sokáig Pesten lennem már. Sok-sok jegyem van, amiből megtudhatja, hogy mindenből tudom a leckémet. - Ezt akarod? - Igen, mert akkor már soha többet nem kell félnem anyutól, mert már nem tud nekem pofont adni. - Ha beszélek vele, és beleegyezik, hogy idejöhetsz, nem fogsz sírni? - Ki visz az iskolába? Még nem is tudom, hol az iskola? Hogy találom meg ezt a házat? - Kingikém, Pesten is mindig elintéztem, hogy menjen érted valaki, itt sem kell egyedül menned. - Jó, de légyszíves, szeretném megismerni az új tanító nénimet. - Ha egészen biztosra megígéred, hogy nem fogsz sírni, akkor elintézem azt is, hogy megismerhesd a tanítónénidet, még mielőtt idejönnél. - Nem fogok sírni. Vagyis nem sokat. Ugye az jó, ha nem sokat? - Igen, az jó. Tudod, Törpikém, mondtam már neked, ha idejösz, itt is kell maradnod, mert nem vihetlek minden hónapban másik iskolába. De nagyon nem szeretném, ha sokat szomorkodnál Zsuzsi, meg Zsolti után. - Akkor te sírnál? - Lehet, hogy igen, bár tudod, hogy egy fiúnak nem illik sírdogálni. - Inkább megígérem, egy picit sem sírok, még akkor sem, ha akarnék. Nagyon szeretlek, és nem akarom, hogy te szomorkodj. Így elintézel mindent? - Igen, kicsi hugicám! - ölelte magához, puszilgatta. - Olyan jó, hogy örülsz. Megyek, elmesélem Eszterke néninek ezt a sokmindent, amit beszélgettünk, de legjobban azt, hogy te örülsz - megpuszilta Gábort, megsimogatta Szilvit, és kiszaladt a szobából. - Úgy látom, Kingit elég könnyű meggyőzni dolgokról. - Ezt nem mondhatnám. Hallhattad, ezer kérdés fogalmazódik meg benne, és nem nyugszik, amíg megnyugtató választ nem kap rájuk. Mostanában rengeteget beszélgetek vele róla, hogy elhozom otthonról, és még mindig a kérdések halmaza foglalkoztatja. Gyere, menjünk át Ventiékhez, szeretném, ha az ő sulijukba járhatna. Akkor biztosan nem szomorkodna, no meg a kísérete is meg lenne oldva. A tanáriban ment a sustorgás, hitetlenkedés. Gazsi féltékenyen figyelte fiatal kollégáját, hogy varázsol kezes bárányokat a komisz, fegyelmezetlen kamaszokból. A gyerekek már teljesen elfordultak tőle, minden gondjukkal, bajukkal Leventéhez mentek. Mindez arra sarkallta őt, hogy átértékelje a helyzetét. Egyik reggel azzal állt Levente elé: - Nem szeretnék hosszú magyarázkodásba kezdeni, a helyzetet ismerjük mind a ketten. Mivel nekem már nem sok közöm van az osztályomhoz, bábszerepben utálok tetszelegni, az lenne a javaslatom, menjünk be Andorhoz, bejelentem neki, hogy átadom neked hivatalosan is az osztályt. Levente meglepetten hallgatta Gazsit. Semmi rosszindulatot, haragot nem érzett a hangjában, mégsem tetszett neki a hirtelen bejelentése. - Ezt hogy gondolod? - Olyan egyszerűen, mint ahogy mondtam. Nem tudom, mivel sikerült megbabonáznod őket, de engem levegőnek néznek, érted pedig rajonganak. Nem volt egyszerű feldolgoznom, mert három és fél évig kínlódtam velük, kérlek, ne nehezítsd meg a dolgomat fölösleges magyarázkodással, menjünk be Andorhoz, és intézzük el a formaságokat. - Nagyon kedvelem a srácokat, de nem áll szándékomban a helyedre törni. Nyolcadik félév előtt ennek egyébként sincs reális alapja. - Van abban igazság, amit mondasz, de az élet sokszor cáfol rá a realitásra. Hidd el, nem sértődöttségből döntöttem, kizárólag a srácok érdekeit nézem, amikor félreállok. Te is tudod, hogy ez az egyetlen jó megoldás. - Beszélek a srácokkal, és háttérbe vonulok - erősködött Levente. - Ez nem pedagógia! Ráadásul igazságtalan lennék, hiszen mindenki tisztában van vele, hogy a megváltozott magatartásuk, jó tanulmányi eredményük kizárólag a te érdemed. Ne lelkizz, fiatal barátom, rendezzük le a cserét, és el van intézve. - Ha ennyire komolyan gondolod, mindenképpen a srácokkal beszélek előbb. - Én már döntöttem! Marhaság az időt húzni, az osztály rajong érted. - Mikor akarod, hogy Andorhoz bemenjünk? - kérdezte, miközben az asztalon pakolgatta a naplót, történelmi atlaszt. - Óra után megkérdezem, mikor ér rá fogadni bennünket, ha nem futnánk össze, itt hagyok értesítést a helyeden. - Oké, de jobban szeretném, ha meggondolnád magad. Becsengettek. Levente gyors léptekkel indult a 8.b-be. - Fél órával ezelőtt járt nálam Gazsi - mondta mosolyogva Andor. - Sajnos tudom... Reggel nem így beszéltük meg - mondta Levente lehangoltan. - Ne vedd a lelkedre. Nem könnyű dolog szembenézni a tényekkel. Gazsi közel az ötvenhez nehezen fogadja el a megváltozott körülményt. Eddig jó pedagógusnak tartotta magát, ezzel az osztállyal valami okból kifolyólag kudarcot vallott, és ezt képtelen feldolgozni. Próbáltam jobb belátásra bírni, de hajthatatlan. Őszintén szólva én sem értem, mivel sikerült a kezed alá szelídíteni az iskola rémeit. A kollégák rettegve mentek be hozzájuk órát tartani, mióta te tanítod őket, majdnemhogy mintaosztály lett belőlük. Hetek óta hallom a sustorgást. Igyekeztem háttérből figyelni az eseményeket. Várható volt a kialakult helyzet, beavatnál, hogy csináltad? - Valójában magam sem tudom. Igyekszem felnőttként kezelni őket... Mindent megbeszélünk. Ha valami komoly elvárásom van velük szemben, megszavaztatom, ha döntő többség elfogadja, keményen behajtom rajtuk. Példaképpen elmondta, milyen feltételekkel kezdte történelemből a tananyagot elölről. - Őszintén szólva magam sem hittem benne, hogy beválik a módszerem, de eddig minden elképzelésem bejött. Látom, hogy szívesen dolgoznak velem, én is örömmel megyek az osztályba. Ennél többet nem igen tudnék a módszeremről mondani... mindenesetre komoly sikerélményként élem meg, hogy nem csak a tudatukat, de a lelküket is sikerül formálnom. Öröm nézni, ahogy segítenek egymásnak. Behozom neked a felmérőjüket, magad is meggyőződhetsz róla, némelyik komoly tanulmány. Őszintén mondom neked, engem is meglepett, hogy ilyen jó képességű osztály lett belőlük. Azért be kell vallanom, az eredményhez nekem is keményen oda kellett tennem magam. A másfél hónap alatt komoly erőpróba volt lazítás nélkül következetesnek lennem, hajtanom. Úgy akartam átismételni velük az anyagot, hogy félévre ne legyen lemaradásunk. Már látom, sikerülni fog. Ez csak közös akarattal valósulhat meg, de becsülettel teljesítenek. - Merész vállalkozásba kezdtél. Őszintén drukkolok neked, hogy eredményesen zárjátok az évet. Remélem, kitart a lelkesedésed egy-két kudarc esetén is. - Természetesen, ezzel számoltam, valamennyi belefér. - Rendben van, Levente, vedd át az osztályt! Élmény volt hallgatni téged, őszintén örülök az eredményességednek. További jó munkát kívánok, az értekezleten találkozunk! - Visszamegyek a srácokhoz, nagyon várják a döntésünket, és rohanok a tanáriba. - Még van negyed órád - mosolygott kedvesen az igazgató. 4. - Láttam, mennyire meglepődtél, mikor kiderült, hogy üres lakás fogadott bennünket. Madarat lehetett volna velem fogatni, amikor megtaláltuk Melcsi levelét. Kaptunk ajándékba egy egész délutánt. Szép tőlük, hogy Eszter nénit magukkal vitték - dőlt végig a heverőn Levente Tündével. - Azért lepődtem meg, mert fel voltam készülve rá, hogy nagy nyüzsi lesz nálunk. Kingi odavan érted, Gabeszék pedig el lesznek foglalva a rámolással. - Milyen szerencse, hogy nem így történt. Gyere ide hozzám bátran, végre nem kell az ajtót figyelni, mikor nyitja ránk valaki. Nagyon elfáradtál? - Nagyon, de isteni a karjaidban pihenve beszélgetni. - A Dáriusz kincséért sem adnám oda ezt a délutánt. Az benne a legszebb, hogy mindenkivel a számára legjobb dolog történik. El tudom képzelni, Melcsi milyen boldog lehet, hiszen, mióta itt él, most hagyta el először a házat. Erika meddig lesz benn a suliban? - Azt mondta, megvárja Gabeszékat, úgyis rengeteg az elmaradása az adminisztrációval. Nagyon kíváncsi Kingire. Sokat meséltem neki róla. Drukkolok, hogy jól érezze itt magát. - Jól fogja. Ennyi felnőttnek nem lesz terhére, legyen bármilyen virgonc. Értelmes kislány, könnyű őt lekötni. - Nem árt egy kis előgyakorlat... Jó fél év, és már a miénk rosszalkodik nekünk - simult szerelmesen Leventéhez. - Alig várom, hogy valóság lehessen végre, és a karomban tarthassam őt. - Addig viszont be kell érned velem, és elmesélned, miért nem tudsz megbékélni Gazsi döntésével? Megszólalt a telefon. - Na, ezt aztán nem! Senki, semmi nem érdekel! Végre van egy szabad délutánunk, mindenki menjen a csudába! - húzta ki a telefon dugóját Levente. - Jól van, nyugodj meg te, kis méregzsák - puszilta meg Tünde. - Válaszolj a kérdésemre! - Nem tudok újat mondani. Képtelen vagyok feldolgozni Gazsi kudarcát. - Miért nem fogadod el, hogy nem tehetsz róla? Nem csábítottad el az osztályát, csak a dolgodat végezted lelkiismeretesen. Heti hét órát vagy a srácokkal, kétszer annyit, mint Gazsi. De igaz az is, hogy te pályakezdő vagy, ő pedig esetleg már belefáradhatott kicsit. - Tudom, kicsim, mindenben igazad van. Százszor, ezerszer gondoltam már végig, de mindig oda lyukadok ki, nem szeretnék a helyében lenni. - Ezt, látod, elhiszem. Ha átgondolod a másik oldalról, biztosan meg tudsz vigasztalódni. Hiszen huszonhét gyereknek teszel jót a jelenléteddel. Huszonhét gyerek bízik benned, imád téged. Ők a segítségeddel lesznek boldog, sikeres felnőttek. Ha nem kerülsz hozzájuk, legtöbbjük elkallódik, mert beléjük lett súlykolva, hogy értéktelenek, semmirekellők. Ez pedig Gazsi bűne is. - Erre igazán nem tudok mit mondani... Látod, ebből az aspektusból sokkal derűsebb a helyzet. Édes vagy, hogy segítesz feldolgozni. Valójában nincs min keseregnem, hiszen olyan boldog vagyok, mert kész történésszé avanzsálod magad mellettem, és hidd el, ez az, ami minden körülmények között megvigasztalna. - Vigasztalhat is! Ez kizárólag a te érdemed! A történelem soha nem tartozott a kedvenceim közé. Különös izgalom fog el, amikor leülök az anyagot összeállítani. Még mindig meglepődöm, hogy sokkal szorosabb az összefonódás a két tantárgy között, mint gondoltam. Igazad van abban is, hogy sikerélmény kell a tanításhoz. Mióta leadtam a németet, visszatért az életkedvem, örömmel megyek az óráimra. Isteni érzés, hogy a gyerekek szívesen dolgoznak velem, nincs egyetlen unatkozó arc sem. Minden óra meglepetéssel kezdődik, mert olyan szemelvényeket, irodalmi, történelmi tárgyú könyveket hoznak be, amik az én figyelmemet elkerülték, pedig klasszul felhasználhatóak. Sikereim vannak az ötödikesekkel is francia órán. Mióta jeleneteket írok az olvasmányokból, beépítve a nyelvtan példa mondatait, sokkal könnyebben sajátítják el az anyagot, jegyzik meg. A szókincsük is jobban gyarapszik. Tóth Kati jött oda hozzám tegnap, és mosolyogva közölte, mióta én tanítom a franciát, soha nem kell otthon tanulnia, mert ha valami nem jut eszébe, csak a szerepére kell gondolnia, és már tudja is. Sejtelmesen mondta, készít nekem meglepetést. Amikor azt válaszoltam, izgalommal várom, csak kibuggyant belőle, hogy egy másik jelenetet ír az olvasmányból, mert eszébe jutott egy kassi sztori. Megígértem neki, ha a többiek benne lesznek, és tetszik nekik, előadhatják valamelyik iskolai ünnepélyen. Röpködött örömében. Kezdem átérezni azt a csodálatos érzést, amiről Beáta mesélt megismerkedésünkkor, milyen jó magamon tudni az érdeklődő tekinteteket. - Büszke vagyok rád! - szorította magához a lelkesen mesélő Tündét Levente. - A tananyag feldolgozása közben engem is ért pár meglepetés. Meséltem neked, hogy az összefüggéseken át magyarázom az anyagot. A különböző történelmi korok összehasonlíthatóak a sajátosságaik megfigyelésével. Az okok, okozatok tényezői jól kimutathatóak, összevethetőek egymással. Ezeken keresztül könnyű átlátni, megérteni a hibás döntések következményeit. Felismerésemhez te adtad az apropót. Érveket gyűjtögettem az I. világháború következményeinek megértéséhez. Közben a tekintetem a nyitott könyvedre tévedt, ahol a tananyag éppen Mátyás korát követő főúri viszályokat taglalta. Ennek kapcsán gondoltam végig pontról-pontra, milyen logikusan következnek egymásból az események. Ha az országot irányító csoport nem tartja erősen kézben a belső negatív folyamatokat, a külső fenyegetettséget nem veszi komolyan, könnyen sodorhatja bajba hazáját. A főurak viszálykodása például a török hódoltsághoz, amíg az I. világháború hibás döntései területvesztéshez, Trianonhoz vezettek. Ha minden ország a saját belügyeinek rendezésével foglalkozott volna, talán nem lett volna elég egy őrült hatalmi vágya egy újabb világégéshez. Mióta tanítok, jöttem rá, milyen szerencse, hogy általános iskolában kezdtem, nem gimnáziumban. Bőven van még itt is pótolnivalóm. - Ilyenekre mondom én mindig, véletlenek pedig nincsenek - puszilta meg Tünde Leventét - Nem vagy éhes? - Ó, szent ég! Még nem is ebédeltünk. Nem vagy rosszul? - Nem, csak a kis trónörökös nyugtalankodik odabent. - visszadugom a telefont, és máris megnézzük, nem vagyunk-e a konyhában? Melcsi rengeteg finomságot készített. - Már kezdtem aggódni, mi történt veletek? Egész délután hívogattalak - mondta Ádám belépve a lakásba. - Ma hozta el Kingit Gabesz, ebéd után elvitték őt kicsit körülnézni, bemutatni az új tanítónéninek. Végre volt egy szabad délutánunk. Kizártam a külvilágot. Most készülünk a vacsorához, gyere, tarts velünk! Leültek, és vacsora közben Ádám mesélni kezdett. - Egy hétbe került, de csak előcsalogattam Nadinát. A stratégia szerint azon a hétvégén, amikor Pestre utaztam, megjelent a napi lapokban, hogy szabadultam a börtönből, és a szüleimnél fogok lakni. Dini bácsi ettől kezdve őrzőszolgálatot tartott a házunk körül. Jól számított. Zsuzsa - akit közben beszerveztek a berliniek - hazajött. Napközben órákat töltött a házatok körül. Gondolom, arra számított, hogy keresztapuékhoz biztosan elmegyek. A Margit-sziget két bejárójához is odarendelt két repülőpilótát - ahogy Dini bácsi a követő nyomozókat hívja. Rám Landi vigyázott éjjel-nappal, de készenlétben állt Gyuri és Gergő, nehogy szem elől veszítsék Nadinát, ha felbukkan. - Ha Zsuzsa állandóan ott ólálkodott, te hogy tudtál közlekedni? - Látod, milyen hebrencs vagyok? Annyira össze vagyok keveredve, alig tudom rendezni a gondolataimat. Szóval miután kiderült, hogy Zsuzsa Pesten van, átköltöztünk Landiékhoz. Ennyi bevezető után halljátok a történetet kronológiai sorrendben! Tegnapig csak randevúzgattunk Mónikával. Nem szívesen idézem vissza ezeket a napokat. A sok-sok együtt töltött idő alatt rengeteget beszélgettünk. Eleinte csak általános dolgokról, aztán azt hiszem aazzal tértünk át magánszférába, hogy megkérdeztem tőle, a vőlegénye hogy engedheti meg neki ezt a veszélyes foglalkozást? Azt mondta, megígérte neki, amint a legkisebb jelét érzi, hogy a rábízott személyben nem a feladatot látja, azonnal abbahagyja. Mónika nem csak gyönyörű, de rendkívül intelligens, szórakoztató lány. A kisugárzásában lehet valami ellenállhatatlanul lenyűgöző. Így kell lennie, ha a kiábrándult lelkemben is képes volt megmozdítani valamit. A kellemetlen az volt, hogy minden nap ki voltunk téve a kísértésnek. Minél többet tudtunk egymásról, annál meghittebbé vált köztünk a légkör, és hol az egyikünk, hol a másikunk csúszott át intimszférába. Nehezítette a helyzetünket a metsző, jeges szél, a nagy hó, a rossz útviszonyok. Szerelmes párként kellett viselkednünk. Ráadásul az étteremben is el kellett töltenünk egy-másfél órát, amit vehetünk úgy, hogy meghitt kettesben, mert Landi diszkréten háttal ült, a pincér pedig csak addig volt jelen, amíg felszolgálta, amit kértünk. Ilyen körülmények között nehéz volt kordában tartani az egyre fokozódó szimpátiánkat. Jó, hogy vége. A történet izgalmasabb része tegnapelőtt kezdődött, amikor először jelent meg Nadina. Már séta közben gyanakodtam rá, de ő is elváltoztatta erőteljesen a külsejét. Mondtam Mónikának, a középső asztaltól balra üljünk le, mert Nadina automatikusan megy a középső asztalhoz. Annyira ösztönösen cselekszik, még azt sem veszi észre, ha foglalt az asztal. Mivel ő mindig a bejárattal szemben ül, hogy jól láthassuk egymást, én a szomszéd asztal szemközti székét választottam. Amíg megkaptuk a forró teánkat, körülnéztem. Meglepetten fedeztem fel Gyurit és Gergőt egy-egy szép hölgy társaságában. Sok időm nem volt gondolkodni, hogy kerülhettek oda, mert megérkeztek Nadiék. Nem tévedtem, körül sem nézett, egyenesen a szokott helyére ült. A kísérője ült mellettem. Mónika a bal oldalamon mindkét személyt pontosan láthatta. Miután megbeszélték, mit rendelnek, Nadina hátradőlt, tekintete rám tévedt. Alaposan szemügyre vett, ami nem volt számomra furcsa, hiszen nem egyszer volt nézeteltérésünk amiatt, hogy mindenkit tüzetesen megnéz. Álltam a tekintetét, bár egyedül a szemem maradt rajtam változatlan. Egyre kitartóbban figyelt. Mónika felé fordultam, aki elővett a táskájából egy fényképet, és élénk magyarázásba kezdett. Mindketten egészen az asztal sarkához húzódtunk, átöleltem a vállát, és odaadóan hallgattam őt. Őrült izgalom fogott el, féltem a következő percektől, mert vonzott a közelsége, de tudtam, hogy tilosban járok. Annyira édes volt, mire észbekaptam, már hevesen udvaroltam neki. A szemem sarkából láttam, hogy Nadi egyre izgatottabb. A kísérője ekkor odaintette a pincért, fizetett, és erélyes, kemény hangon közölte, indulhatnak. Nem voltam boldog, mert ez azt is jelentette, még egy nap idegjáték az érzéseinkkel. A feladatunk ugyanis az volt, hogy minden kétséget kizárva kell bizonyítani Nadina Müller valódi voltát. Tegnap hagytuk, hogy ők menjenek be az étterembe, és a jobb oldali asztalhoz ültünk. Dini bácsi utasítása szerint rá kellett kapcsolnom, aminek a vége számunkra életveszélyes csók lett. Szorosan öleltük egymást, hevesen csókolóztunk. Az idillnek Nadina vetett véget, aki az asztalunkhoz ugrott, és magánkívül ordított rám: "Ádi elég!" Összerezzentünk, de alig tudtuk elengedni egymást. Ő mit sem törődve a körülményekkel, mondta a magáét: jó színészi adottságaim vannak, de ezer férfi közül is felismerne engem! Vegyem tudomásul, a gyerekeimet hordja a szíve alatt! A kísérője ekkor hozzá lépett, erélyesen belekarolt, és kivonszolta az étteremből. Láttam, hogy Gergő URH-rádióval a kezében utánuk siet. Mielőtt hozzátok jöttem volna, hívott Dini bácsi, és újságolta, hogy a nagy hónak köszönhetően csak a főúton menekülhettek, így egészen a svájci otthonukig kísérhették őket. Gergő beszélt Vidorral - ő volt a kísérő - közölte vele, ha még egyszer Magyarországra jönnek, nem ússzák meg szárazon. Vidor annyit mondott, nyugodjon meg, ezek után azt is elfelejti, hogy magyarnak született. Miután elhagyták az éttermet, mi is fizettünk, és elindultunk utolsó közös utunkra. A Blaha Lujza téren az aluljárónál akartam elbúcsúzni Mónikától, de láttam, hogy könnyek csillognak a szemében, ezért beültünk a közeli presszóba. Mivel elsírta magát, össze kellett szednem magamat, hogy kijózanítsam. Megfogtam a csuklóját, és nagyon komolyan szólaltam meg. Valami ilyesmit mondhattam: Mónika, a feladatnak vége! Három év komoly kapcsolat és jegyesség áll mögötted, nem veszíthetjük el a fejünket... Tisztában vagyok vele, hogy csak megszédültél, és Szabolcsot szereted - így hívják a vőlegényét -, kérlek, ne nehezítsük egymás helyzetét. Megtörölte a szemét, rám nézett, és meghatott hangon mondta: "Köszönöm, Ádám! Nagyon hálás vagyok neked. Igazad van, Szabolcsot nem tudnám soha elfelejteni. Remek srác vagy! Boldog lehet majd a lány, akinek sikerül a lelkedet meggyógyítani. Ebben a pillanatban nyílott az ajtó. Mivel már egyszer volt szerencsém Szabolcsot látni, egyből felismertem. "Nézd csak, Mónika, ki jön ott!" - mondtam, és megkönnyebbülten láttam, hogy Móni megfordult, boldogan rohant Szabolcs széttárt karjaiba. Odajöttek hozzám, Szabolcs kezet nyújtott, és megköszönte, hogy a csaknem két hét alatt egyetlenegyszer nem kellett rettegnie Móniért. Én bambán nézhettem rá, mert elmosolyodott, átölelte Mónit. Mielőtt elhagyták volna a presszót, Móni rám, majd Szabolcsra nézve mondta: "Igazad van, drágám, de ha az ezredes úr nem ad más beosztást, holnap elköszönök a rendőrségtől". Szabolcs megpuszilta, lassan megfordultak, és indultak az ajtó felé. Nem tudom, mennyi időre lesz szükségem hozzá, hogy elfelejtsem őt, de az fog segíteni, hogy Móni csak így lehet boldog. - Örülök, hogy túl vagy a nehezén - mondta együttérzéssel Levente - Jó gyógyír lesz lelkednek a ránk váró fizikai munka. A hétvégén át kell rámolnunk az egész házat. Számítunk a segítségedre, sőt, erősítésnek magaddal hívhatnád keresztaput is - mondta nevetve.