Fullextra.hu - Élet a kastélyban 10

TIZEDIK FEJEZET: ÉRZELMI VIHAROK 1. Judit és Ákos Liget-gyöngyén töltötték csaknem az egész decembert. Szabadidejükben sokat sétáltak. Mivel Tünde és Kinga elkísérték Leventét a vizsgáira, jelenleg is a környéket járják. Ákos gyengéd tekintettel, hosszan nézte Juditot. Közben az járt a fejében, ahányszor ránéz, szerelmet vált ki belőle ez a ragyogó asszony. Majd elmosolyodott: - Mióta Liget-gyöngyén vagyunk, szerettem meg ismét a nagy sétákat - mondta Judit karját megsimítva. - Örülök, ha így van. Nehezen tudom elfogadni, hogy ilyen messze kerültek tőlünk a gyerekek, de kettőnket ez hozott ismét közelebb egymáshoz. - Hogy értsem ezt? Szerinted előtte eltávolodtunk volna? - Akkoriban nem éreztem ilyesmit, de mióta Tündi távol él tőlünk, sokkal többször ölelsz magadhoz, puszilgatsz, naponta akarsz engem, nem hetente egyszer-kétszer, mint azelőtt. Most is olyan szerelmes tekintettel nézel, mint fiatalkorunkban. - Nocsak-nocsak! Csak nem panasza volt rám, asszonyom? - kérdezte Ákos nevetve. - Dehogy! Ne bolondozz! De ami tény, az tény. - Komolyabban átgondolva, igazad van... Rettenetesen féltelek, hogy összeomlasz a lányod félig-meddig elvesztése miatt. Látom én, hogy sokszor sírdogálsz, amikor úgy gondolod, hogy nem veszem észre. Fásult egykedvűséggel végzed a munkádat, nem úgy, mint régen: jókedvűen dúdorászva. Őszintén szólva hiányolom a zsörtölődéseidet is a hanyagságom miatt. Egyedül az tud felvillanyozni valamelyest, ha kilátásban van, hogy Tündit láthatod. Nem vagyok rá féltékeny, hiszen imádom őt, de bánt, hogy ennyire megvisel a hiánya. Eleinte azt forgattam a fejemben, rábeszéllek, hagyd abba a munkát, költözz ide, és a hétvégéket töltjük együtt, de jól ismerlek, neked ez sem lenne jó megoldás. Kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy végleg ideköltözünk. Az anyagi fedezetet nem látom még biztosítva az új otthon megteremtésére, mert a szőlő-kertesi házat nem szívesen adnám fel, több szempontból sem. Nehezen mondanék le a két kezünk munkájáról, a fiatalkori álmunk megvalósításáról, de nem lenne okos ötlet elvágni a visszaút lehetőségét sem. - A szőlő-kertesi házunkhoz én is ragaszkodom! Az általad felsoroltakon kívül mi már nem tudnánk elszakadni Budapesttől sem. De látom Tündin és Levin is, nekik legalább annyira hiányozna. Nem tudom, mit hoz a jövő, de egészen jól el tudnék képzelni magunknak kétlaki életet. Iskolaidőszakban itt - mert főleg Leventének itt biztosított a jövője -, nyáron pedig Szőlő-kertesen. Ez a megoldás Anikóéknak is jobban megfelelne... Legalább az év egy részében ők is közelebb lehetnének a fiúkhoz. - Nézd csak, megismered, hol járunk? Judit alaposan szemügyre vette az épületet, majd bólogatott: - Igen. Tökéletesen felismerem a homlokzatot a fénykép alapján, amit Levente küldött - elmosolyodva folytatta - Emlékszel? Csak annyi volt ráírva: itt tanítunk!!! - Emlékszem, Juttikám - mondta szórakozottan, tekintetével már az iskolát fürkészte szakmai szemmel. - Nem régi épület... érthetetlen, hogy csaknem kétharmada áll kihasználatlanul. Ahogy nézem, meglódul a fantáziám... Óriási udvara van. A hatalmas sportpályák helyén el tudnék képzelni egy kisebb tornacsarnokot, amit délelőtt a gyerekek, délután a lakosság, valamint a környékbeli sportegyesületek használhatnának. Ügyes gazdálkodással jó anyagi forrás lehetne az iskolának, a tanácsnak. - Vagy anyagi kiadás - mondta elmosolyodva Judit. - Hát nem tudom... Érdemes lenne komolyabban nekiülni kiokoskodni. Persze kéne rá költenie a tanácsnak, de jönne vissza pénz a bérleti díjakból, lehetne versenyeket szervezni, ha a kis mellékutcán túli grundot hozzácsapnák, még egy futballpályát is el tudnék képzelni, ahol rangos találkozókat szervezhetnének. Ezek azért már hoznák a pénzt - méregette tekintetével a területet tervező mérnökszemmel. Autó fékezett mellettük. Meglepetten néztek oda: - Sziasztok, bikficek, csak nem vizsgáról jöttök máris? - De igen, két jelessel lettem gazdagabb - mondta Levente fáradtan - Amint látom, jól átfagytatok, üljetek be gyorsan! - nyitotta a hátsó ajtókat. - Hogyhogy ellenkező irányból érkeztek? - kérdezte Judit csodálkozva. - A sikeres vizsga örömére Kingivel körbeautóztuk Felső-hámort, hadd ismerkedjen kicsit a környékkel. - Hű, de jól befűtöttetek! - ült be Ákos Judit mellé, miközben a komoly kislányt nézte. - Mi van, kis prücsök, nagyon el vagy kámpicsorodva. Csak nem csúnyán nézett rád valamelyik kis fiú? Kinga nem szólt, csak a torkát köszörülte. - Nem akarod megosztani velünk? - kérdezte elkomolyodva. A kislány Juditot nézte, odabújt hozzá: - Bocsánat, Judit néninek is szabad az ölébe fészkelődnöm, mint Tündikének? - Szabad, kicsim - mosolygott rá kedvesen, és az ölébe emelte. - Így már lesz bátorságod elmondani, mi a baj? - Igen. Nagyon sajnálom Zsoltikát. Tetszik tudni? Azt a pestit. Soha nem láthatom. Mindig hideg van, Pest is messze van. Az iskolából sem hiányozhatok. Már nem is tudom, hogy tanulhat, melyikünknek van több ötöse? Mindig versenyeztünk. - Miért nem írsz neki levelet? Abban megkérdezhetnéd tőle, hogy hány ötöse van? Hogy van? Gondol-e rád? Mit csinál, ha nem tanul? Volt-e már szánkózni? Szóval: mindent, amire kíváncsi vagy. - Honnan tetszik tudni, hogy ezeket akarom tudni? - Ha nekem ilyen messze lenne a kis barátom, ezekre mindre kíváncsi lennék - válaszolt mosolyogva Judit. - Tényleg azt tetszik gondolni, hogy ezt mindet megkérdezhetem? - Miért ne kérdezhetnéd? - Azért, mert Gabcsi azt mondta, csak akkor látogassam meg Zsoltit, ha ő is akarja. - Ebben Gabcsinak nagyon igaza van. Levelet írhatunk csupán kíváncsiságból, érdeklődésből, de személyesen elmenni csak akkor lehet, ha hívnak minket. Képzeld el, te odamész nagy örömmel, Zsoltinál meg már van másik kislány, akivel játszik. Mekkora csalódás lenne az neked? Kingának sírásra görbült a szája: - Azt mondta, amikor eljöttem, hogy nem akar más kislánnyal barátkozni, mert ha nagyok leszünk, feleségül vesz. Judit nem tudta a mosolyát visszafojtani. Simogatta a kislányt: - Figyelj rám, Kingike. Te még nagyon sokára leszel nagylány. Addig még te is összebarátkozhatsz sok-sok fiúval, aki ugyanúgy megígéri neked, hogy feleségül vesz, mint Zsolti. Az ilyesmit egy okos kislány nem veszi komolyan, mert a kisfiúk könnyelműen ígérnek ezt azt, amit eszük ágában sincs betartani. Az ilyen ígéreteket csak nagylánykorodban vedd majd komolyan. - Miért ígérik meg, ha nem is úgy gondolják? - kérdezte nagy, csodálkozó szemekkel. - Azért kicsim, mert a fiúk szeretik magukat bebiztosítani játszótárssal akkorra is, amikor összevesznek a barátaikkal, ami náluk nagyon könnyen megy. - Ez igazából így van, vagy csak Judit néni tetszik így gondolni? A kérdésen mindannyian jót nevettek. - Bocsánat, valami rosszat kérdeztem? - kérdezte zavartan. - Nem, kicsim, csak olyan aranyosan hangzott. Egyébként lehet, hogy igazad van, csak én gondolom így, de azt talán te is elfogadhatod, ha Zsolti komolyan gondolja az ígéretét, be is fogja tartani. De ha Pestre mész, és azt tapasztalod, hogy már másik kislánnyal játszik, egyet se búsulj, sok aranyos, okos fiúcska van itt is, akit éppúgy megkedvelhetsz majd, mint Zsoltikát. - Igen, tudom. Az egyiket, akit Szép Dávidnak hívnak, már egy kicsit ismerem is. Mindig segíteni akar, aztán jót nevetünk rajta, hogy az én házim is jó. Már vele is versenyeztem a matek felmérőben. Én győztem, mert ő annyira sietett, hogy hibás lett neki, és ki kellett javítania. De a tornában sem tudott legyőzni, csak azért is egyszerre értünk a célba. Az előbb még komoly, szomorkás kislány már vidáman mosolygott, csillogó szemmel mesélt. - Na látod, Törpilla? - szólt hátra Tünde - Már nincs is okod a szomorkodásra. Már nem is fog annyira fájni, ha Zsoltinak van másik kis barátnője. - Nem, csak az előbb azt hittem. Tünde már a gyönyörű napsütésben fehéren tündöklő domboldalt nézte. Levente fél szemmel őt figyelve, elmosolyodott: - Ebéd után kijövünk szánkózni, ezt a gyönyörű napsütést ki kell használni - mondta megsimítva Tünde kezét. - Ó! Te gondolatolvasó! - nézett meglepetten Tünde a férjére. Ádám a délutánt egy kellemes kis cukrászdában töltötte Beával. Beszélgetés közben arra lett figyelmes, hogy az ajtó előtt áll egy magas férfialak, aki alaposan szemügyre veszi a bent tartózkodókat. Tekintete Beátán állapodott meg. Kitartóan nézte, majd hirtelen elhatározással benyitott a cukrászdába. Ekkor ismerte fel Szél Robit. Hallgatta a lány kellemes hangját, amint diszkréten mesélt neki, de fél szeme Robin volt, aki láthatóan készült valamire. Látta, hogy egyenesen a kiszolgáló pulthoz megy, két decis pohár konyakkal leült a szomszéd asztalhoz Beáta mellé. Feszülten figyelte. Gyors egymásutánban itta meg a konyakot. Hirtelen felugrott, Beátához lépett, imbolyogva hajolt meg előtte: - Csókolom a kis kacsóit, drága hölgy! - utánozta csúfondárosan Ádámot - na mi van, nekem nem nyújtod csókra a kacsóidat? - kérdezte kidülledt szemmel. Beáta döbbenten nézte a félig részeg fiatalembert. - Szia, Robi, mit marháskodsz? - Nem marháskodom, Beuci, halálosan el vagyok keseredve! Ugye emlékszel még, hogy köszöntem el tőled? - Én igen, de amint látom, te gyorsan felejtesz. - Vehetjük így is, de a valóság ennél sokkal tragikusabb. Próbáltam elfogadni a viszonyulásodat, de nem tudok lemondani rólad! Hetek óta figyellek, módomban állt megtapasztalni, az előkelő stílusért képes vagy mindent felrúgni, elfelejteni. A legjobban az fáj, ami nekem nem sikerült két év alatt, azt egy jólöltözött ficsúr egy kézcsókkal elérhette nálad. Majdnem a szívem szakadt meg, mikor a minap láttalak beülni az úrfi kocsijába - nézett gúnyos tekintettel Ádámra - Nem hiszem el, hogy ennyire félreismertelek! Engem kikosarazol, neki meg az ágyába bújsz. Ádám előre hajolt, halkan, de határozottan szólalt meg: - Válogassa meg a szavait. Engem sértegethet, de Beátát nem engedem! - Kis pont maga ahhoz, hogy engem oktasson! - fordított látványosan hátat Ádámnak. - Ezt a hangot kikérem magamnak! - szólalt meg elfojtott haraggal Beáta is. - Ez a rendreutasító hang is egy új póz nálad, te nem ilyen voltál. Mindegy, a tárgyra térek. Hetek óta keresem az alkalmat egy meghitt beszélgetésre, de telefonon nem vagy elérhető, a sulihoz hiába megyek, vannak ügyesebbek nálam, akik bravúrosan foglalják le azokat a zsúfolt délutánjaidat. Nem maradt számomra más, mint a nyilvánosság. Ha nem tetszik a szitu, még mindig itt a lehetőség, adj módot rá, és nálatok, vagy nálunk hallgass meg legalább még egyszer! Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, mert szeretlek, de te idézted elő a lehetetlen helyzetet. Nem nyugszom addig, amíg meg nem értetem veled, egy szélhámos áldozatává válsz, ha az úrfi mellé pártolsz. - Robi, ilyen hangnemben nem vagyok hajlandó beszélgetni! Ádám nem bántott téged, miért provokálod a kihívó viselkedéseddel? - Hát ki az úristen bántott, ha nem ő? Ki vett el téged tőlem? - csattant fel ingerülten. - Utoljára kérlek, fékezd magad! Engem nem vett el senkitől, nem voltam senkié. - Oké! Békében hagylak, amint időpontot és helyszínt határozol meg: hol és mikor beszélhetek veled! - Robi, nekünk nincs mit megbeszélnünk, novemberben mindent elmondtam, amit mondhattam. Hogy veszed magadnak a bátorságot ahhoz, hogy így viselkedj velem? - Végső elkeseredésemben teszem, te ezt pontosan tudod, mint ahogy azt is, hogy egyetlen hátrányom az úrfival szemben annyi, hogy én nem részesülhettem úri neveltetésben, mert amíg ő a stílusát, modorát csiszolta különböző iskolákban, nekem dolgoznom kellett, hogy anyám eltarthasson minket a négy tesómmal. De csodálatos jövőt biztosíthatnék neked, és hidd el, vagyok olyan legény az ágyban, mint ő! Ádám felállt, mellé lépett, visszafogva indulatát, beszélt hozzá: - Utoljára kérem, Beátát ne sértegesse! Tudom, most a konyak beszél magából, de kérem, hagyjon minket békében, amíg ki nem vezettetem innen. - Kinek képzeli magát? Menjen a közelemből, mert nem állok jót magamért! Ha nem egy ilyen puhány nyikhajjal állnék szemben, már rég kihívtalak volna lejátszani a történetet, de nem vagy nekem ellenfél, egy sallerrel padlóra küldelek, ha sokáig kakaskodsz itt nekem! Beával el tudtad érni, hogy kidobass minket, de a barátaimmal nem! Tűnj el innen, hallod? Esküszöm, a márványpadlóba döngöllek, ha nem engeded befejezni a mondandómat! - fordult meg hirtelen mozdulattal Beának szánva további szavait: - Nem sajnálod édesanyádat? Bele fog betegedni az erkölcstelen viselkedésedbe! - Uram, ha nem távozik, rendőrt hívatok! - szólt közbe erélyesen Ádám. Közben az asztalukhoz jött a főpincér, akinek sikerült Robit megfékezni, nehogy Ádámnak ugorjon. Valamit hevesen magyarázott neki, és kikísérte a helyiségből. - Próbálj megnyugodni, drága! Fizetek, és hazaviszlek - fogta meg Ádám Bea reszkető kezét. Elindult vele a ruhatárhoz. Közben egy ezrest rakott a kiszolgáló pultra: - Legyen kedves a két kávét rendezni belőle, a többi marad, köszönöm! - mondta a döbbenten néző kisasszonynak, és tekintete már Beán volt. - Hogy nyugodhatnék meg, mikor egyik botrányt a másik után kell elszenvedned mellettem? - kérdezte Bea már sírva. Felöltöztek, elhagyták a cukrászdát. Beültek a kocsiba. Hirtelen a semmiből mellettük termett Robi. Megfogta a kocsi ajtaját, és remegve az idegességtől kiabált magánkívül: - Ne hidd, szerelmem, hogy nyertél, hogy vége! Nem nyugszom addig, amíg ki nem csikarom belőled azt a délutánt! Nem én tettelek nővé, de tőlem kapsz igazi élvezetet! Erre mérget vehettek mind a ketten! Ádám erélyesen csukta be a kocsiajtót, és indította a motort. Robi gúnyos vigyorral állt eléjük. Ekkor rükverzbe váltott, és megindult hátrafelé. Robi teljes erejéből csapott ököllel feléjük. A kocsit nem érte el, de a lendülettől megpördült, és végigvágódott a jeges betonon. Ádám látva a mozdulatlan testet, befordult a legközelebbi utcába, leállította a motort: - Kérlek, zárd be az ajtót, amíg visszajövök. Ne nyugtalankodj, csak a cukrászdába megyek mentőt hívni - simította meg Bea karját, és elsietett. 2. Tündének kezdett fejtörést okozni Kinga szorongó viszonyulása. Ha valaki nem mosolyogva szólt hozzá, vagy figyelmeztette őt valami apróságra, azonnal összehúzta magát,félelem csillogott a szemében, pityergésre állt a szája. De nem tetszett az sem neki, hogy mindig le kellett ellenőrizni a munkáját. Most is arra várt reszketve, hogy Tünde nézze meg, jól terítette-e meg a reggelihez az asztalt. Megfőzte a teát, odatette a tojást főni, közben a szorongó gyereket figyelte. Leült, ölébe vette, magához ölelte, kedvesen rámosolygott, és halk, nyugodt hangon beszélt hozzá: - Beszélgetni szeretnék veled... Kinga elsírta magát. - Elmondod nekem, kicsi törpillám, most miért sírsz? - Mert nagyon jó akarok lenni, és mégis nem sikerült valami olyan jól. - Nagyon jó és aranyos kislány vagy, mindent ügyesen megcsináltál. Pusztán azért akartam veled beszélgetni, mert nem tetszik nekem, hogy ennyire nem bízol magadban. Miért, angyalka, mondd el, kicsim, miért? - Mert nagyon örülök, hogy mindenki szeret engem, mosolyog rám, de tudom, hogy ha rosszalkodom, és nem figyelek oda a munkámra, ti is megharagszotok rám, mint anyu. Nagyon félek, hogy megint lökdösni kell engemet a rosszaságomért. De a pofonoktól még jobban félek. Tündének összeszorult a szíve a kislányt hallgatva. - Figyelj rám, Törpillám! Azt mondtad, érzed, hogy szeretünk téged. Ha valakit szeretünk, azt soha nem bántjuk. Ha nem jól sikerül valami vagy rosszalkodsz, csak annyi történhet, hogy megbeszéljük. Szeretném, ha elhinnéd, amit mondok, és soha nem félnél tőlünk. - Én el akarom hinni, mert nagyon szeretem, amikor ketten vagyunk, és az öledbe veszel beszélgetni. Már sokszor megmondtam magamnak, hogy tőled nem kell félnem, mert nagyon aranyos vagy, de ha nem mosolyogsz rám, mégis mindig sírnom kell. - Mondd csak, életkém, te tőlem félsz a legjobban? - Nem hogy félek, csak te egy tanárnéni vagy, aki tudja, hogy nekem mit kell tudnom. Sírnom meg azért is kell, mert ha véletlenül mégis megharagszotok rám, Gabcsinak innen is el kell vinnie engem, és azt mondta, nem járhatok minden hónapban másik iskolába. - Gabcsi azt mondta neked, ha rossz leszel, elvisz innen? - Nem. Azt mondta, nem szeretné, ha itt rosszul érezném magamat, mert nincs hova vigyen, és nem járhatok mindig másik iskolába. De én nem akarok innen elmenni, mert annyira jó Gabcsival lakni - pityeredett el ismét. Tünde a könnyeivel küszködött. Magához szorította a félénk gyereket, és egy sóhajt elnyomva szólalt meg: - Nagyon szeretném, ha elhinnéd, amit mondani fogok neked. Attól soha nem kell félned, hogy innen elküld téged bárki, mert nagyon szeretünk, és mindent elkövetünk, hogy jól érezd magad velünk. Olyan jó lenne, ha mernél örülni, amikor megdicsérünk, ha mernél felszabadultan játszani, nevetni, mint a többi kisgyerek. Hidd el, Gabcsinak is ezzel tudnál a legnagyobb örömöt szerezni. Kinga Tündéhez bújt, átölelte, és úgy nézett fel rá: - El fogom hinni. Azt szeretném, hogy te is, meg Gabcsi is örülhessetek. Amíg magyaráztál nekem, megparancsoltam magamnak, hogy soha többé ne féljek, mert tudom, hogy nem fogsz lökdösni akkor sem, ha valami rosszat csinálok, mint tegnap is, amikor véletlenül sáros cipővel szaladtam be a felmosott konyhádba. Tünde kedvesen rámosolygott: - Na és történt valami rossz veled? - Nem, de mindig csak annyi történik, mint akkor, hogy azt mondtad, Törpilla cseréld le gyorsan a kinti cipődet, hozd be a felmosófát, és töröld fel azt a csúnya sarat? - Mindig, életkém. Ha valamit összepiszkolunk, feltakarítjuk magunk után, és ennyi az egész. - Nem tudja meg még Gabcsi sem? - Nem, angyalka. A hibát mindig ott kell kiköszörülni, ahol történik. Ha nálatok csinálsz rosszaságot, mi sem tudunk róla. - Bocsánat, de akkor egy kicsit nem értek valamit. - Mit, Törpillám? - Ha az iskolában rosszalkodnék vagy feketét kapnék, azt elmondaaná nektek Erika néni. - Igen, kicsim, mert ami veled történik, arról a szüleidnek... Ez esetben Gabcsinak meg nekünk tudni kell, hiszen mi nevelünk téged. Nekünk kell rád figyelnünk, pontosan tudnunk, miben segítsünk neked, hogy az iskolában ne legyenek nehézségeid. - Azt is tudjátok, hogy környezetből lehet, hogy még rossz jegyet is kapok, mert én nem tudom az utcákat, "barangokat", a hegyek neveit, meg még a Bükkségről sem tudok semmit. Tünde elnevette magát, megpuszilta Kingát: - Nem barangok, hanem barlangok, és nem Bükkségről nem tudsz semmit, hanem a Bükk-hegységről. Természetesen ezt is tudjuk, de azt is, hogy idő kell ahhoz, hogy a hiányosságokat pótolni tudd, hiszen neked sokkal nehezebb, mint annak a gyereknek, aki itt született, itt nőtt fel. Gondolj arra, ha az osztálytársaidtól Budapestről kérdeznél, még kevesebbet tudnának róla, mint jelenleg te az itteni környékről. Berni néni biztosan nem tudna olyat kérdezni tőled, amit ne tudnál. - Nem tudna, mert mindig Zsoltika meg én jelentkeztünk. - Na látod? Év végére már te is mindent fogsz tudni, hiszen Leventével sokat sétálunk veled, magyarázunk neked. Nagyon elégedettek vagyunk veled, mert mindent pontosan megjegyzel, amerre járunk. Sikerült megnyugtatnom téged? - Igen, csak még azt mondd meg, akkor mi fog történni, ha Erika néninek véletlenül mégis rossz jegyet kell adnia nekem? - Ha a házi feladatodat hanyagolnád el, ami elképzelhetetlen, dupla mennyiségű gyakorolni valót kapnál tőlem, hogy jól a buksidba véshesd, nem érdemes lustinak lenni - puszilta meg Tünde. Kinga jóízűen felkacagott. - Ha nem értesz meg valamit, azt mindig megbeszéljük... Úgyhogy nincs félni valód, Erika néni nem tud neked rossz osztályzatot adni. El tudod fogadni a válaszaimat? - Igen, ezeket nagyon, és már nem is félek. - Akkor megegyezünk abban is, hogy mersz játszani, nevetni, szaladgálni, ha eljön hozzád Dávidka vagy Zsófika, és nem akarsz kirakati baba lenni sem itthon, sem az iskolában? - Igen. Akkor most már merek majd Dávidkával játszani a szünetekben. Mindig fogócskázni akar, de majd megmondom neki, hogy azt csak az udvaron szabad. - Bizony-bizony. Mit gondolsz, miért? - Háát... Azért, mert a folyosó nagyon síkos, meg ott sok a gyerek, és még baleset is megtörténhet. - Igen, kicsim. Visszatérve a témánkra, mivel három a magyar igazság, szeretném, ha többé nem ellenőriztetnéd le a munkádat, mert... tudod? - Igen, tudom... Ha nem jól csinálnék valamit, szóltok nekem, hogy javítsam ki, és ennyi az egész. Ugye, ezt gondoltad? - puszilta meg Tündét. - Igen, drága... Ugye, ettől pedig nincs mit félni? - Ettől nincs. Annyira szeretném, ha egy kicsit az anyukám is lehetnél, de tudom, te még nem vagy anyuka korú. - De igen Törpillám, én már anyuka korú vagyok, és egy kicsit a pótmamád is, de ez maradjon köztünk, mert nem lenne jó megsérteni az édesanyádat meg Melcsikét. - Igen, tudom, de ez olyan kár, hogy így van, mert az anyukám nem szeret. Melcsike nagyon aranyos, de én veletek járok iskolába, ti sétáltok velem Leventével, meg még téged kérdezlek meg a leckéről is, és egy kicsit jobban tudlak szeretni. - Elhiszed, hogy én is nagyon szeretlek téged? - El, és annyira örülök neki, hogy kitaláltátok nekem ezt a szép Törpilla nevet. - Nagyon illik rád - mondta mosolyogva Tünde. - Az is illik, amit Gabcsi mond, hogy Csipetkém, Törpike, Csöpikém ? - Ha szeretetből becézgetjük egymást, az mindig illik ránk, mert a szívünkből jön. Érted? - A szívünkből jön, de a szánkkal mondjuk ki. Ugye? - Igen, mivel a szívünk mélyen bennünk van, és nem tud beszélni. Ha megértettél mindent, akkor hívd Eszterke nénit, meg Gabcsiékat. Én meg megyek Leventéhez, mert már azt hiheti, hogy elvesztem - puszilta meg nevetve a mosolygó kislányt. Andor izgalommal várta Beátát a konyhában. Hallotta, hogy a fürdőszobában tevékenykedik, végre nyílott az ajtó, és belépett a kissé szomorkás, csinos lány. - Szervusz, kislányom - Üdvözölte kedvesen. - Szia, apa. Anyu merre van? - Korán reggel elment a fodrászhoz, lassan jönnie kell. Mi a programod, kicsim? - Pontosan nem tudom, anyu annyit mondott este, hogy segítenem kell neki. - Ülj le életem, négyszemközt szeretnék beszélgetni veled. Beáta meglepetten ült le vele szemben. - Tessék apukám, mit vétettem? - Mi ez a rideg hangnem, kicsim? Szeretném tudni a rossz hangulatod okát - fogta meg gyengéden a lánya kezét - Hetek óta nem váltottunk két privát mondatot, kerülöd a társaságunkat. Többször láttalak kisírt szemmel, miért? Beáta lehangoltan nézett maga elé. Mivel nem válaszolt, Andor folytatta: - Vártam, hogy megosztod velem, vagy anyukáddal a problémádat, eddig tartott a türelmem. Nincs kedved beszélni a gondjaidról? - Nem a kedvemen múlik, hiszen az bánt a legjobban, hogy magamra maradtam. Senki nem ért egyet a döntéseimmel. Mindenkinek, most már neked is, az a legfontosabb, hogy minden úgy történjen, ahogy azt elképzelitek. Azért vonulok vissza, mert elegem van a konfliktusokból. - Hányszor tapasztaltad, kicsim, hogy nem érdekelnek a gondjaid? - Eddig soha. Sőt, azt is most először, hogy nem állsz ki mellettem. - Miről beszélsz, Beácskám? A barátaidról és Ádámról van szó? - Igen, róluk. Nem fogom anyu kedvéért tönkretenni az életemet. Nem megyek férjhez csak azért, mert ő azt szeretné. Ha mégis, csak ahhoz, akit én választok. Jelenleg Ádámon kívül nem érdekel senki. Mióta megláttam őt, szerelmes vagyok belé. Nem fogom engedni, hogy anyu elmarja mellőlem! - Miből gondolod, hogy nem állok ki melletted a témában? - A viszonyulásodból. Nézeteltérések alkalmával hallgatsz, nincs egyetlen bátorító pillantásod. Kerülöd a tekintetemet. - Ebben igazad van kicsim, de nem azért tettem, mert ne értenék veled egyet. Láttam, hogy komoly érveid vannak anyukáddal szemben. Nem gondoltam, hogy ellened fordul, de azt tudnod kell, hogy ezt nem fogom neki elnézni. Bánt, hogy mélységesen igazad van, és érezheted úgy, hogy magadra hagytalak. Nem mondhatok mást, kiállok mellettetek teljes mellszélességgel, akkor is, ha ez anyukád és köztem kenyértörésre vinné a dolgot. Beáta meglepetten nézett az édesapjára. - Te velem értesz egyet? - Természetesen igen. Láttam, hogy hónapok óta a levegőben lógott a szakítás a barátaiddal, nem ért váratlanul, de azt nem tartom szerencsésnek, hogy ebbe Ádám is belekeveredett, mert így más színezetet kap az egész. Ezt neki is megmondtam, amikor kikísértem. Ez azonban a véleményemen fikarcnyit sem változtat. Ádám ellen semmi kifogásom nincs. Korrekt, intelligens fiatalembernek tartom. Szeretném őt kicsit jobban megismerni. Nekem a boldogságod a legfontosabb, úgyhogy mindenben számíthatsz rám! Szeretném, ha a régi jó kapcsolatunk nem csorbulna - ölelte át a vállát. Beáta szomorú tekintettel nézett Andor szemébe, majd beszélni kezdett: - Abban igazad van, hogy butaságot csináltam, amikor Ádit behívtam aznap este. Ezt már vele is megbeszéltük, ő is úgy vélekedik, mint te, és sajnálja a dolgot. Majd részletesen elmesélte a cukrászdában történteket. Andor elképedve hallgatta végig. - Hol találkoztok azóta? - Tündiéknél, de bemutatott Ádám az édesapjának is. Egy egész délutánt beszélgettünk át, nagyon közvetlen, barátságos légkörben. - Ő is itt lakik? - Igen, Ádámmal együtt. - Mivel foglalkozik? - Biológus. Tudományos kutatómunkát végez. Nagyon komoly műszerekkel felszerelt laboratóriuma van. Komolyan szeretnéd Ádámot megismerni? - A legkomolyabban, kislányom. - Akkor is, ha meglepő történetet fogsz hallani az életéről, a múltjáról? - Te ismered a történetet? - Igen. Mielőtt együtt kezdtünk járni, részletesen elmesélt mindent. Mindenáron meg akart róla győzni, hogy köztünk nem lehet több barátságnál, de én biztos vagyok benne, hogy téved. - Ha te kitartasz mellette, nekem nincs jogom felülbírálni a döntésedet. Legyen bármilyen meglepő a múltja, elfogadom. - Rendben van, apukám, akkor mihamarabb összehozlak benneteket. Ádám biztosan örül majd neki, hogy érdeklődsz a személye felől. Csengettek, megszólalt a telefon. Andor felállt: - Menj, vedd fel a telefont, én meg beengedem anyukádat, megint itthon hagyta a lakáskulcsát - indult ajtót nyitni. Beáta meglepődve lépett be a nappaliba, miután befejezte Ádámmal a beszélgetést, mert Tamás várt rá Noémivel. 3. - Mielőtt odaadom Dini bácsinak Kingi levelét, olvassátok el - nyújtotta lehangoltan Gabi Tündének. "DRÁGA APUCIKÁM! Ezt a levelet nem mutatom meg Tündikének. Tudod, ő tanárnéni. Nem szeretném, ha azt látná, hogy most nem tudok úgy írni neked, ahogy a levelet az iskolában megtanultuk. Annyi minden itt van a fejemben, amit szeretném, hogy te is tudj. Nem tudom pontosan ezek közül melyik a bevezetés, tárgyalás, befejezés. Azt sem szeretném, ha Gabcsin kívül más is látná, mit írok neked. Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? Sokat gondolok rád. Meg akarom kérdezni, még mindig sokat kell a kórházban lenned? A múltkor megtaláltam a füzetemet, amibe osztályzatokat írok. Nagyon szomorú lettem, mert neked sok rosszat adtam. Akkor még azt hittem, attól meggyógyulsz. Már tudom, hogy nem így van, ki is radíroztam mindet, de attól sem tudtam megnyugodni. Nagyon hiányzol. Annyira szeretném, ha itt lehetnél velem. Ugye ha sikerül meggyógyulnod, te is idejössz? Gyere ide apucikám, itt nagyon jó. Senki nem kiabál, nem ad pofont sem, pedig már csináltam egy pár rosszaságot. Nagyon féltem, pedig tudtam, hogy nem kell, mert Tündike megmondta nekem, hogy csak megbeszéljük, ha rossz vagyok, és egy kicsi bünti jár érte. Igazat is mondott, mert utoljára is csak elmagyarázta, hogy a babáknak nem adunk sárgaborsófőzeléket, mert nem élő és még a hasa is fájna tőle. A büntim meg az volt, hogy nem nézhettem végig a mesét, ami akkor ment a videón, hanem le kellett tisztítanom a plédet, amire véletlenül rácsöpögött a sárgaborsó. Ez meg jogos is volt. Ugye te is azt mondod? Olyan jó, hogy itt mindenki szeret engem. Képzeld el, drága apuci, karácsonykor nagyon szép ünnepség volt, ugyanúgy, mint az iskolában. Tündikével verseket mondtunk, énekeltünk is. Sok-sok ajándékot kaptam. Vacsora után sokáig maradhattam fent, és majdnem mindenkivel játszottam valamit. Sokat nevetgéltünk. Csak akkor lettem szomorú, amikor ideszaladt a fejembe, nem is tudom, hogy te hol lehetsz? Ugye akkor nem kellett a kórházban lenned? Sokszor kívánom, nehogy szurit kelljen kapnod, mert tudom, hogy az nagyon fáj. Apucikám Gabcsi Jézuskája korcsolyát hozott nekem. Leventével csináltak hozzá jégpályát. Ott szoktam csúszkálni a korcsolyában. Ne félj, nem esek el, itt nagyon sokan vigyáznak rám. Te csak Gabcsit meg Leventét ismered, de itt van Tündike, aki Levente felesége, Eszterke nénike, aki óvónéni, de már nagyon öreg. Sok mindent megtanít nekem. Itt vannak még Tündike szülei, egy rendőr bácsi a feleségével. Meg itt van még Melcsike, akivel Gabcsi, meg én itt ismerkedtünk meg. Nagyon megszerettük őt, és azt hiszem, Gabcsi már őt akarja feleségül venni, nem Szilvikét, akit a pesti kórházban szokott meglátogatni. Ezt kicsit nem értettem meg, de Tündike elmagyarázta, hogy szerinte Szilvike meg Gabcsi valamiért megharagudhattak egymásra, és Szilvike ezért nem mondta meg Gabcsinak, hogy hova megy a kórházból. Azt mondta Tündike, én megkérdezhetem Gabcsitól, hogy hogyan is történt ez, ha tudni szeretném, mert én a húga vagyok, de én nem kérdezem meg, mert már megszerettem Melcsikét. De azért sem kérdezem meg, mert már azt is tudom, hogy szeretni csak azt szabad, aki akarja, hogy szeressük. Szilvike biztosan nem akarta már, hogy Gabcsi szeresse őt. Nem tudom, jól magyaráztam-e el neked, mert ez kicsit nehéz volt megérteni nekem is. Sokat tanulok. Mindig el kell mondanom a leckémet, de ne félj, mert mindig tudom. Ugye nem sírsz utánam? Ne sírj, mert nagyon szeretek itt lenni. Mindig le fogom neked írni, miből kapok ötöst. Máris van négy belőle. Matekból, olvasásból, mesélésből, környezetből. A környezetnek nagyon örülök, mert az nekem nagyon nehéz, mert nem tudom itt a hegyeket, meg még sok mindent. De Tündike azt mondta, ne féljek, év végére mindent fogok tudni, mert ő meg Levente sokat sétálnak velem, és mindent elmagyaráznak, mit hogy hívnak. Erika néninek hívják a tanító nénimet. Nagyon aranyos, szeret engem, mert segítek azoknak, akik nem tudnak mindent. Van egy Szép Dávidka, akivel mindig versenyezünk, nem tud lehagyni. Nem haragszik érte, mindig nevetünk rajta. Ugye most aztán sokat kell olvasnod? Ennyi mindent meg akartam írni neked. Apucikám, sokat gondolok rád. Még azt is ideírom neked, hogy délután Gabcsival meg Melcsikével megyek a jégre. Jó lenne délelőtt is, de Gabcsikának tanulni kell Melcsikével. Ez kicsit szomorú, de ne félj, olvasok addig. Tündike azt mondta, ha olvasok, mindig gyorsan telik az idő. Jót is mondott, mert még két mesét sem tudtam elolvasni, amikor már mehettem ebédelni. Sok, sok puszit küldök neked. Ha ott lennék, nagyon szorosan megölelném a nyakadat, mert azt nagyon szereted. A TE KINGID." Tünde alig tudta végigolvasni, potyogtak a könnyei. Levente átölelte a vállát, gyengéden puszilgatta. - Végig fogja sírni szegény apukád - adta vissza a levelet. - Egészen biztos. Nem ártana, ha megmutatná anyunak is, bár, amilyen kegyetlen tud lenni, talán még el sem olvasná. Elhomályosodott a tekintete, gyors búcsút vett, és elhagyta a lakást. Alighogy visszament Levente a nappaliba, ismét csengettek. - Ez aztán a forgalom - simította meg Tündét, és visszafordult. Ádám érkezett. - Sziasztok, mentek valahova? - Igen. Háromra vizsgázni, és ha nem akarok elkésni, indulnunk kell. - Elmegyek veletek. Hány tantárgytól szabadulsz meg? - Háromtól. A pedagógiát januárra hagyom. Közben öltözködtek, és indultak a garázsba. - Holnap Pestre megyünk. - Hogy értsem ezt? - Nagyon úgy fest az ábra, hogy szaporodik a legifjabb Borbíró család - mondta boldog mosollyal Levente - profpapa lesz Tündike orvosa, nála tesszük tiszteletünket. - Ejha! Ma nagyon értetlen vagyok. Úgy tudom profpapa a te orvosod, és belgyógyász, vagy tévedek? - kérdezte csodálkozva, miközben beültek a kocsiba. - Nem tévedsz. Időközben megszerezte a nőgyógyászathoz is a jogosítványát. Sőt, azóta ez az igazi szakterülete. Azt mondta a múltkor, ezzel teljesült a fiatalkori álma. - Valaki jön értetek Dini bácsiéktól? - A hajnali expresszel kell mennünk, útközben csatlakozik hozzánk Tóth Gergely százados. - Gergő nagyon jó fej - mosolyodott el Ádám - Mikor jöttök haza? - Délután 3 és 4 között itthon leszünk. Veletek mi van? Hogy alakulnak a dolgaitok? - Vegyesen. Bea anyukája mindent elkövet, hogy akadályozza a találkozásainkat. Külön szilveszterezünk. Sőt, ahogy most állnak a dolgok, már csak valamikor az új évben láthatjuk egymást. - Erre kicsi az esély. Ma este nálunk lesz Noémiékkel, holnapra meghívta őt Tündike a szilveszteri összejövetelre. Ádám felcsillant tekintettel nézett Leventére. - Ugye nem veszitek rossznéven, ha ma elrabolom tőletek őt? - Nem, te csibész, mi is voltunk fiatalok - nevette el magát Levente. - Benn voltunk Beával Robinál. Három bordája megrepedt, a jobb csuklója gipszben van, nagyon rossz a kedélyállapota. Mikor meglátott minket, kérte Beát, küldjön ki engem. Mivel nem tett ennek eleget, elfordította a fejét, és vele sem beszélt. Meglepetésemre Bea apukája kérte Beátát, hozzon vele össze. Egy egész délutánt beszélgettünk át. A múltamat csak végighallgatta, és bólogatott. Nagy szerencsénkre, ő mellettünk áll. - Andor nagyon jó fej. Remélem, már te is hiszel benne, hogy Beával működni fog a kapcsolatotok? - Igen, Bea rendkívüli tünemény. - Nagyon megörültem, mikor Levente megcsillantotta előttem a találkozás lehetőségét - ült le Ádám a kanapéra, Beáta mellé - Megint ki van sírva a szemed drága. Mi a gond? - ölelte át gyengéden a lány vállát. - Nem tudom, meddig bírom elviselni anyu ellenségeskedését. Ha nem hagy békében, nyíltan szembeszállok vele! Nem fogom engedni, hogy gyerekként kezeljen! A szilveszteri előkészületekben segítek neki, de este veled megyek Tündiékhez. - Hihetetlenül boldoggá tettél a kijelentéseddel - ölelte szorosan magához. Hosszan csókolóztak. - Azt hittem már, hogy meg sem akarsz csókolni - suttogta Bea. - Nekem mindig az lesz fontosabb, mi van veled. Nem tudom elviselni, ha szomorú vagy. Van kedved táncolni? Beáta mosolyogva intett igent. Felálltak, Ádám gyengéden átkarolta, és - felvéve az andalító tangó ritmusát - táncoltak. - Annyira örülök, hogy vagy nekem - suttogta szerelmesen Bea. - Mennyire, drága hercegnőm? - vonta magához Ádám, és forrón megcsókolta. - Annyira, hogy nem tudnál tőlem olyat kérni, amit azonnal ne teljesítenék. - Kérni nem fogok tőled semmit, mert köztünk minden csak közös akaratból történhet. - Akkor úgy fogalmazok, nem akarhatsz olyat, amit én ne akarnék. Ezt értsd általánosságban mindenre: a szerelemre, az élet egyéb kérdéseire. - A szerelemre? - Igen, a szerelemre is. Egyedüli férfi vagy, akinek ilyet mondok, mert egyedül te ébresztesz bennem magad iránt vágyat. - Mit értesz ez alatt, drága biológia tanárnőm - csókolta meg ismét. A cd keringőre váltott. Ádám pörgés közben egyre szorosabban ölelte magához Beátát. - Azt, amit te. Ha magadhoz ölelsz, csókolsz, mint most is, nem akarom, hogy vége legyen... már mindent akarok tőled - simult egészen szorosan Ádámhoz. - Tényleg? - Próbáld ki! - A domborulataid magamon érezve, karomban tartva a hihetetlenül karcsú tested, bizony, egyre nehezebben tudom fékezni a bennem elhatalmasodó vágyaimat, te... te legmerészebb vágyálmaim megvalósítója, gyönyörű hercegnőm... Női ideák legcsodálatosabb ékessége! Ilyen kezelhetetlen, őrült érzést még soha senki iránt nem éreztem - állt meg, és szorította magához önfeledten a már reszkető lányt. Beáta átengedve testét, ölelte, simogatta. Hevesen csókolóztak. - Most azt akarom, hogy ne engedj el! Ne fogd vissza magad, történjen, aminek történnie kell! - suttogta Beáta felhevülten. - Édes vagy... Imádnivaló! De nem szeretném, ha egyetlen pillanatra is megbánnád, hogy elveszítettük a fejünket. - Nem fogom megbánni! Akarom, hogy szeress, hogy tegyél végre nővé! Akarom! Érted? Érzem rajtad, te is akarod, akkor mi a baj? - Baj nincsen, kicsi akarnokom, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez lenne a legmegfelelőbb alkalom. De oké, ha biztos vagy az érzéseidben, szeressük egymást felszabadultan. - Még semmiben nem voltam annyira biztos, mint abban, hogy boldogan adom magam neked! Tőled kell a szerelem, téged akarlak megajándékozni gyerekekkel. Nem érdekel, ha a szeretkezésünkből baba lesz akkor sem, ha valaminek folytán soha nem leszek a feleséged! - Mire gondolsz, drága? Milyen akadálya lehetne annak, hogy a feleségem legyél? - Nem tudom... Nem gondolok semmire, csak erről még talán korai beszélni. Csak azt akartam veled érzékeltetni, minden áron tőled kell a szerelem! Nem riaszt vissza semmi, mert egyedüli vagy az életemben, aki ilyen elszánttá tudott tenni. Nem hirtelen felindulásból harcoltam érted már akkor sem, amikor a múltadról beszéltél nekem. - Édesen remeg bele a tested minden mozdulatomba... - simította végig Beáta karcsú alakját - elhihetem, hogy ez nem félelem? - Higgy benne, érted remegek. Pontosan nem tudom, mit kívánok ennyire, de mindent, amit teszel velem. - Ünnepek után megpróbálom a lehetetlent, megnyerem magunknak anyukádat, hogy ő se lehessen köztünk akadály - ült le Beával a kanapéra. - Örülök neki, de kérlek, ne terelgess! - ölelte át Ádámot. - Oké-oké... De összegyűrjük ezt a drága selymet rajtad - simogatta gyengéden. - Akkor segíts megszabadulni tőle - állt fel Beáta - húzd le hátul a cipzárt... Gondolom, ebben már van gyakorlatod. - Nincs semmiben. Kamaszos izgalom van bennem. Szűz lánnyal még soha nem volt kapcsolatom - húzta óvatosan le a dereka alá érő cipzárt, nehogy beleakadjon a selyembe. Beáta kecses mozdulattal húzta ki a karjait, majd lépett ki a ruhájából. Ádám is levette az öltönyét. Átfogta a szégyenlős lányt, és az ölébe vonta. - Gyönyörűbb vagy a legmerészebb álmaimnál... Minden porcikámban remegek a gyönyörtől, amit az érintetlen tested érintése vált ki belőlem. Felfoghatatlan számomra, hogy velem történik mindez, én ölelem először a karcsú testedet... én foghatom először kezembe női ékességeid, amik már a télikabátodon át is őrült izgalmas látványt nyújtottak számomra. - Jó hozzád simulni, érezni, hogy remegsz értem - suttogta Beáta. - A leheletnyi vékony csillogó selyem garnitúrád izgalmasan simul a szépívű testedre - simogatta felhevülten Ádám. Gyengéd mozdulattal megfordult, és végigfeküdt Beával a kanapén. - Akarsz megismerni teljes valómban, kicsi akarnokom? - Akarlak... Érdekes lesz kézbe fognom azt, amit eddig csak tankönyvekben, képen láttam. - Engeded azt is, hogy én is ismerkedjem veled? - Az ígéretemet sem szeretném megszegni, de vágyom minden mozdulatodra. - Akkor is, ha közben ezek a gyönyörűségek lekerülnek rólad? - Akkor is, bár kicsit furcsán érzem magamat, anyukámon kívül nem látott még más levetkőzve, ő is csak kicsi koromban. - Meglátod, úgy fogom csinálni, hogy magad akarj megszabadulni tőlük - ölelte magához Beáta forró testét.