Fullextra.hu - Kételyek

Magam vagyok, üvölt a csend, s közben felnézek az égre, úgy érzem, nincs is már az életnek reménye. Érzésekkel teli kémlelem az eget, az élet fájó, de ily szép is lehet. Távolba pillantok s megakad a szemem: Mi ez? Talán a végtelen? Tekintetem kiválaszt egy magányos csillagot, ki gyönyörû fényével mindent beragyog. Ahogy ránézek feldereng egy emlék, valami, ami azóta is benn ég. Ez már nem is a valóság, ez már álom, mióta élek e pillanatra vágyom! Megtaláltam azt, akiért érdemes élni, valakit, aki megtanított remélni. Csukott szemmel repülök és õ itt van velem! De mért? Mért jön a félelem? A szerelem csupa boldogság, de mért van itt a kétely? Miért kell félnem, mikor nappal van s nem éjjel? Szállok a fényben és újra boldog vagyok, repülök tán, míg végül meg nem halok. És ha egyszer véget ér talán ismét boldog leszek, mert akkor már nem lesznek többé az életben: kételyek.