Category: Vers Review Title: Nekem adtad álmaid |
Emlékszel az első találkozásra, a csak nekünk úszó dinnyehéjra, ahogy ott ültünk a vén folyópart kopár szikláján, s arcunkat csókolta simogatva az ezerarcú nyár. Meséltél nekem a magas hegyekről, szárnytalan repülésekről… Kúszó szellő körém fonta meséd minden szavát, szemeid keresték a végtelent, nem néztél rám… csak a könnyeidben megbújt, sós, meleg-kék (érzem még most is az ízét) cseppek rajzolták arcodra, hogy fáj… fáj… nagyon fájt a magány. Hisz nem maradt semmid csak álmaid, (magaddal hoztad batyudban), rajtuk tiportál éveken át. De velem lábad alá simul a föld, s már lábujjhegyen jársz. Csíkokat mar körénk a fény, árnyként takar be minket az éj, s a fényévekre született csillagok, mint örök kőlenyomatok őrzik bezárva a múlt illatát, a tegnapokban letörölt sós könnyek fanyar ízét, a hamis hangok soha-meséjét. Az ostoba körforgásban megállítjuk most az időt, (finoman metszett gyémánttá zárul) testedből nő ki karom, arcomba olvad arcod. Itt fekszel mellettem, remegő léted gyengén ölel. Az idő halkan serceg a falon, karjába vesz, ringat az álom, lüktet a csend a képzeletben, lassan gyűrűzik a nesz körülöttem. Fülembe suttogsz, hangommal eggyé válva, simogatjuk egymást, magunkat, egymás karjaival… |
This review comes from Fullextra.hu http://www.fullextra.hu The URL for this review is: http://www.fullextra.hu/modules.php?name=M_A_I&op=show&rid=2850 |