Fullextra.hu - A kékség mítosza

A kékség mítosza

Óceánok hullámain tapsvihar zúg
a szebbnél szebb égi festmények alatt.
Hajnal, alkony, deres napkelet,
szitáló esõ és csendes-ófelelet.

Ringató karjaiban kéjre késztet az éj.
Bársonyi dalban bordón álmodik az óceán.
Halkan ébreszt a társkeresõ fény.
Kiált az esti hûs szellõ,
Ezerszer szólamszerû pillanatban,
s kábítva csábít naiv férfit egy sellõ.

Test a testben, kéz a hajlatokon,
mint ifjú Titán-patak a hegyoldalon.
Tépve érteni a világ rendjét és káoszát,
akár testi mámorban a hév mivoltát!

Szédítõ obszidiánok
szemedben, mint halhatatlan lángok.
Tudatlan elme rabszolgád már,
ám nem bánom!
Legyen fogoly, legyen örök mosoly,
ha így patakból virágzik érett folyó,
mint élettelenbõl az élõ Földgolyó.

Ha megéhezel, leszek zsenge étked.
Csak arra kérlek, míg habzsolsz,
öleld át kóborló, magányos lelkem!

2008. január 31.