Fullextra.hu - Rákóczi fája

Pajkos szelek borzolták dús sörényét,
kokettált fûvel-fával; bokrokat
nevelt tövisbõl lábai szegélyén,
s arany sugárban fürdette a Nap.

Hold font hajába csillagos pászmákat,
kéjjel simítva dús hajlatain.
Minden korban csodájára jártak,
az idõ rettent múló napjain.

Míg harcok, s élet zsongtak körülötte,
két hû társa, a Tél és a Tavasz
megújuló ruhákba öltöztette,
tüskés, zöld labdákkal díszítve azt.

Mint kígyó vedli le elfáradt bõrét,
neki is lehámlanak foltjai;
vastagodó testén szemernyi põrét
sem hagyott ráncolódni, fonnyadni.

Mint korona susog törzse fölött
századok minden tapasztalata!
Tudása rezignáltan bölcs, örök,
megmozdíthatatlan genetika.

Kacér teste dacol korral, idõvel,
egy évezredet is megél talán.
S mi ápolunk, féltünk minden erõnkkel
Rákóczi fája; drága, vén platán!