Fullextra.hu - A harang mesél

Lõrinczi L. Anna: A harang mesél

Valami megfoghatatlan hajnal virradt azon a napon. Egyet kondult a harang, mintha tudatni akarta volna, hogy minden álommal töltött pillanatért kár.
A fény, halványan szûrõdött be a redõny résein, és a férfi tudata lassan ébredni kezdett, kitisztult.
Vízcsobogást hallott, érzékei felerõsítettek egy édes illatot, ujjai hegyén bizsergés járt táncot, testét heves vágy forrósította fel - beleborzongott.
Pár nap boldogság...
Ennyi volt, ennyi jutott, ennyivel kell beérni!
Nehezen viselte, hogy mindig várnia kell.
Talán a lopott boldogság átka ez? Vagy ki tudja, lehet Isten büntetése?
Mire megtalálod azt, akirõl egész életedben álmodtál, addigra csak pillanatok juthatnak belõle?
Az asszony gyönyörtõl megvonagló testének látványa úszott képzeletében, a szerelemtõl megremegõ hangot is hallotta.
A víz csak csobogott, és õ emlékezett.
Emlékezett a sós izzadtság ízére, a csókok perzselõ hevére, a haját borzoló kezek gyöngéd érintésére, és a gyönyör megsemmisítõ erejére.
Kényszerítette magát arra, hogy örökre bevéssen minden átélt percet a tudat legmélyebb szintjére. Szerette.
Nehéz volt megmozdulni, kinézni a távolba, és lépni...
Tovább.

Késõbb, egymás kezét fogva álltak a nagy kereszt elõtt, kezükben egy-egy gyertya égett.
Letették, és gondolataikba mélyedtek.
A csöndben, megkondult a harang, megremegtette a szívüket.
Reméltek...

Az emberek, fejüket lehajtva lépdeltek a lassan guruló kocsi után. A levegõben friss virágillat terjengett, abból a fajtából, amelytõl csomó lesz a gyomrunk táján.
A férfi felnézett, látta a kupolát, és hallotta a zúgó harangot, ahogy egy lelket sirat... - vagy felemel? Ki tudja...Talán...
Aztán csend lett...
Végtelen...
Nem maradt más, csak a lehulló föld dübörgése.