Category: Regény Review Title: Családfa 20. |
Látogatás Felkutatni a gyökereket, ahhoz kell igazán bátorság. Nézz szembe az elmúlt évekkel, s a végzet meglátod, meghátrál. "Csak ezek a buszról történő leszállások ne lennének" - gondolta Ági, amikor a kis falu határában lekászálódott a távolsági járatról. Akaratlanul is a várbeli leszállás jutott eszébe, mikor először ment fel a várba. Mellette egy idős nő álldogált. - Meg tetszene tudni mutatni melyik a Szabadság út? - Ez ott, la - mutatott a hosszan kígyózó, járda nélküli főutcára. - Köszönöm. - Talán keres valakit? - kíváncsiskodott az idős asszony. - Igen! De köszönöm, megvan a cím - azzal elfordult, nehogy alkalmi beszélgetőpartnere tovább kérdezősködjön. Lassan ment végig a tipikus falusi főutcán. Elment a kocsma előtt, és a nem úszta meg, hogy az utcán söröző néhány férfi ne szóljon utána. A vegyesboltnál egy kis furgonból a pékárut rakták ki. Orrát megcsapta a friss péksütemény illata. Lassan ballagott. Átment egy kis hídon, nézte a patak által vájt kanyarulatot. A házakon a számozást figyelte, és kiszámolta magában, hogy az ötödik kapu lesz az övé. A szíve hevesen dobogni kezdett. A ház egyszerű volt, semmiben nem ütött el a környezetétől. A kerítés pirosra volt mázolva, az ablakában muskátli virított. Az udvaron takaros rend uralkodott. Az ajtaja nyitva volt, de a bejáratot egy hosszú függöny takarta el, nyilván a bogarak miatt. Ahogy közeledett, egy fekete kutya rontott a kerítéshez, és ugatni kezdett. A kutyaugatásra egy idős nő dugta ki a fejét. Kíváncsian nézett a jövevényre. - Jó napot! - köszönt Ági. - Itt laknak a Vargáék? - Mi tetszik? - Én a Vargáékat keresem. Itt laknak? - Maga az önkormányzattól jött? - Nem. Én a Varga Ildikó rokonait keresem. - Teremtő atyám! Te a lánya vagy - nyögte ki az idős nő. Zavarodottan tárta ki a kertkaput. Ági feszengve nézte az idős asszonyt, akiről tudta, hogy a nagyanyja. Magában azt gondolta, hogy vajon tudná-e úgy szeretni, mint a nagyit? - Tessék, gyere be - invitálta a házba. - Most csak én vagyok itthon, a fiam dolgozik, a menyem pedig a boltba ment, de nemsokára itthon lesznek. - Szóval maga a nagymamám? - Jaj Istenem, te az Ági vagy, a Forgács Ági. Jól mondom? - az idős nő idegesen topogott a kis konyhában. - Igen! - Mivel kínálhatlak meg? Anyád miért nem jött el? Persze tudom, a papa miatt. De szegény papa, Isten nyugosztalja, tavaly meghalt. - A szüleimet három éve egy autóbalesetben elvesztettem - felelte halkan. Az idős asszonynak eltartott pár pillanatig, míg felfogta a hallottakat. Ági csak azt látta, hogy falfehér lesz, még épp idejében sikerült odaugrani, és elkapni. A tehetetlen testet csak nehézkesen tudta a legközelebbi székhez vonszolni, és leültetni, majd, hogy le ne forduljon a székről, az asztalra borította. - Már csak ez hiányzott! Mi a fenét csináljak? - nyögte ijedten a lány, és egy poharat kezdett keresgélni a konyhakredencben. - Maga mit keres itt? - Ági megfordult, és egy ötven év körüli nő állt az ajtóban, kezében két szatyorral. Szólni akart, de a nő ledobta a szatyrokat, és kifordult az ajtóból. Ági hallotta, ahogy a kertkapu felé szaladva, rikácsolva kiabálja: - Segítség! Tolvaj, betörő! - Atya világ! Már csak ez hiányzott! - idegesen toporgott, majd úgy gondolta legjobb lesz az ájult asszonnyal törődni. Bevonszolta a szobába, és az ágyra fektette, majd mikor visszatért a pohár vízzel, rájött, hogy nem tudja megitatni. Így hát a konyhában talált tiszta konyharuhát bevizezte, és azzal dörzsölte az ájult nő arcát, száját. Hirtelen léptek zaja hallatszott a konyhából, kivágódott az ajtó. Egy nagydarab férfi rontott be, egyetlen lépéssel az ágynál termett, és indulatosan arrébb taszította Ágit, aki súlypontját vesztve elvágódott. - Mama minden rendben? Nem bántotta magát ez a... - a férfi megtorpant. - Úristen, mit tett az anyámmal? Egyáltalán kicsoda maga? Az Irén azt mondta, hogy betörő, de magának nincs is betörő formája. Ági feltápászkodott, félretolta a férfit, és a vizes ruhával tovább dörzsölte az idős asszonyt. - Elájult a sokktól. - Jézusom! Mitől kapott sokkot? Mit művelt maga vele, és egyáltalán közölné végre, hogy kicsoda maga? Végül is a lényeg, hogy fülön csíptem, és a feleségem mindjárt itt lesz a rendőrrel. - Feltételezem, hogy az unokahúga vagyok - felelte Ági. - Micsoda? Mi az, hogy az unokahúgom? Nekem nincs unokahúgom! - a férfi dermedten nézett Ágira. - Teremtő atyám, te az Ildikó lánya vagy! Ebben a pillanatban az ágyon fekvő asszony kinyitotta a szemét, és bágyadtan nézett a lányra. - Ne haragudj rám! - mondta, miközben megpróbált felülni. A két ember szinte egyszerre ugrott, hogy segítsen neki, majd Ági a pohárból megitatta. - Köszönöm már jól vagyok. Csak ez a hír olyan váratlanul ért. Miért nem jöttél hamarabb? - Mert fogalmam se volt, hogy a világon vannak. - Jó napot kívánok! - mindnyájan a hang irányába fordultak. Az ajtóban egy rendőr állt, mögötte Irén toporgott idegesen. - Hú, a mindenit Lajoskám, de jó, hogy jössz! Szólj be az őrsre, hogy a Pataki doktor jöjjön gyorsan! A mama rosszul lett. - Na de Józsi! Az Irén azt mondta betörő van nálatok. - Igen mert azt hitte betörő, de láthatod nem az, viszont a mama rosszul van. - Ti sem tudjátok, mit akartok… - morgott a rendőr. - Rendben beszólok. - Ne hívjon senkit Lajos! Múló rosszullét. A lány pedig az unokám. - A kije? - kérdezte meglepetten Irén. - Az Ildikó lánya. Kínos csönd borult a szobára. Végül a rendőr szólalt meg. - Azt hiszem, én itt már felesleges vagyok. Végül is ez családi ügy. * * * Az idős asszony a fiával, menyével és unokájával a konyhában ült. Éppen befejezték az ebédet. Ági közben elmesélte mi is történt az elmúlt években vele és szüleivel, valamint a nagyanyjával. Azt se titkolta, hogy milyen mélyre került és milyen nehezen tudott felállni a padlóról. A délelőtti közjáték okozta feszültség némileg feloldódott, de a három ember még mindig nem dolgozta fel a váratlanul betoppanó rokon puszta létezését. Ági nagybátyja és annak felesége természetesen tudtak a majd húsz évvel ezelőtti családi konfliktusról, de József akkor még fiatal fiú volt, és nem igen értette sem nővére, sem apja tetteinek indítékát. - ...és mi akarsz lenni? - kérdezte a nagymamája. - Festőművész! - Festő? Ilyet sem hallottam, hogy egy lány festő legyen. - De én nem házat, vagy lakást festek, hanem festményeket. - Festményeket? - Mama! Olyan festményeket csinál majd, mint ami tavaly volt kiállítva a kultúrházban. - Értem én! Csak hihetetlen, hogy egy ilyen fiatal lány csak úgy nekilát, és fest egy képet. Ági nagyot nyelt. Nem értette mi ebben a hihetetlen, de nem szólt semmit. Irén leszedte az asztalt, majd körkérdést intézett a jelenlévőkhöz: ki kér süteményt. A választ meg sem várva kiment, és egy jól megrakott tállal jött vissza. - ...és miből élsz tulajdonképpen? - kérdezte Ági nagymamája. - Tetszik tudni, rajzolok. - Rajzolsz? - Igen, portrét rajzolok a várban, abból élek. Felvételizni akarok a Képzőművészeti Egyetemre. Ezenkívül nem is olyan régen kiderült, hogy egy igen jelentős összeget örököltem. - Mennyi az a jelentős, ha nem titok - érdeklődött József nem titkolt mohósággal. - Néhány milliót - válaszolt gyanakodva Ági. A helyiségre ismét kínos csend ült. - Tudod-e te lyány, ha a szüleid hagyták rád az örökséget, akkor abból, mint testvérnek nekem is jár a részem. - Mi? - csattant fel Ági. - Hiszen néhány órája még azt sem tudta, hogy a világon vagyok! Most meg az örökségemből is kiforgatna? - Nem forgatunk mi ki semmiből, de a juss az juss! A törvény, az törvény! - csapott az asztalra a férfi, és amikor az anyja közbe akart vágni őt is leintette. - Azt hiszem jobb, ha megyek. Nemsokára van egy busz - akarta lezárni Ági kínos beszélgetést. - Jaj dehogy mész galambom! A vendégszobában elalhatsz. - Ki kér kávét? - próbálta oldani a feszültséget Irén. - Ne csak kávét hozz Irénkém, hanem egy üveg bort is! Végül is ünnep ez a mai. József érezte, hogy a lány rossznéven vette az örökségre tett célzását, és megpróbálta mézes-mázas szavakkal oldani a feszültséget, de Ágiban a rossz érzés nem múlt el. Végül arra hivatkozva, hogy este fontos dolga van, elköszönt. A nagyanyja gyorsan kiszaladt, hogy csomagoljon neki valamit az útra. - De hiszen alig valamivel több, mint egy óra az út. Azt csak kibírom. - Azért csak kérlek, fogadd el! - erősködött a nagyanyja. A lány rábólintott. Az idős asszony gyorsan összecsomagolt annyi ennivalót, ami egy hétre is elég, így majdnem lekéste a buszt. Ablakhoz ült és nézte az elsuhanó tájat. Magában azon gondolkodott, kár volt eljönni. "A nagybátyám rá fog hajtani az örökségre". |
This review comes from Fullextra.hu http://www.fullextra.hu The URL for this review is: http://www.fullextra.hu/modules.php?name=M_A_I&op=show&rid=3879 |