Fullextra.hu - A szülinapi masszõr,avagy a pizsoma és a zokni napjai megvannak számlálva

Hol vannak már azok az idõk, amikor ötletek híján zsepkendõt és zoknit ajándékoztunk a szülinapokon! Manapság meglepetés bulikkal, hajnali tortás ébresztésekkel, vagy masszõrökkel szokás kedveskedni. A lista gyakorlatilag végtelen, egyetlen szabály van csak: a totális sokkolás elérése, vagyis minél emlékezetesebbé tenni az illetõ szülinapját. Kit érdekel, hogy az ünnepeltet az ájulás környékezi! A lényeg, hogy nyolcvan éves korára az a bizonyos sokkoló szülinap legyen a nyugdíjas klubban, valamint az unokák körében a legtöbbet elõadott történet.
A mi szûk kis baráti körünkben legalábbis így gondolkodunk… Nem is olyan régen történt, hogy barátnõim társaságában egy borzalmas film után unottan zötykölõdtünk a buszon hazafelé. Legszívesebben a paplan alá bújtam volna rosszkedvemben, hát még amikor a csajok cseppet sem udvariasan meghivatták magukat a puha ágyikóval kecsegtetõ otthonomba.
Ha láttatok már valaha amerikai katasztrófafilmet, és emlékeztek a szereplõk ütõdött arckifejezésére, amikor éppen valami világrengetõ tragédiát néznek végig-amin mellesleg már az ovodások sem hatódnak meg- akkor nagyjából el tudjátok képzelni, hogy milyen képet vágtam, amikor a nappaliba belépve, az összes barátom rázendített a Happy birthday-re, mellesleg irtó hamisan. Örömömben azt sem tudtam, hogy nevessek-e vagy sírjak, így aztán a köztes megoldást választottam. Egyébként sem vagyok fotogén, de az akkor készült képeken leginkább a kifestettlenül lencsevégrekapott Madonnára hasonlítok,ami azért eléggé siralmas, tekintve, hogy tizennyolc vagyok.
Ez a sokkolás a szülinapom elõtti hétvégén ért, a következõ pedig a szülinapom reggelén következett. Korán kelõ lévén, éppen a fürdõben ügyködtem,amikor a két legjobb barátnõm egy nagy tortával, rajta pedig tizennyolc gyertyával állított be. Leírhatalanul boldog voltam, nem tudnám megmondani, hogy a hála, vagy a meglepetés érzése volt az erõssebb. Olyan lehettem mint az Oscar-díjat átvevõ híresség,csak éppen pizsomában, és elõre megírt beszéd nélkül.
Ezen élmények után azt hiszem érthetõ, hogy kész voltam a legõrültebb ajándékkal szolgálni a baráti társaságom legközelebb ünnepelt tagjának. Mivel nemcsak a kölcsön kenyér, de a kölcsön torta is visszajár, ezért egy napsütötte délután a legjobb barátnõmmel tortasütésre vállalkoztunk. Az alamtortánk kissé furcsán nézett ugyan ki, nem beszélve arról, hogy a megadott sütési idõ kétszeresét töltötte százötven fokban, de másnap azért bátran nekivágtunk vele a hajnali buszozásnak. Barátnõnk még az igazak álmát aludta, amikor- mintegy hagyományt teremtve- énekelni kezdtünk az ágya mellett. Bár az égõ gyertyákkal kis híján fölgyújtottuk az ágynemût, az isteni almatortának ( receptje a desszertek között található Almatorta kezdõknek címmel) nagy sikere volt.
Nem lenne teljes a szülinap, a második kör nélkül… Gondoltuk kellõ meglepétsként szolgáll majd egy jóképû masszõr. Nos, ezt nem volt könnyû elintézni, tekintve, hogy a telefont többnyire lelkes nõk, és hatvan év körüli férfiak vették föl. Végülis szereztünk egy –a hangjából ítélve-fiatal, szimpatikus gyúrógyurit. Miután személyesen nem találkoztunk vele, csak remélni tudtuk, hogy egy görög istenhez hasonlít. Félve közeledtünk a megbeszélt találkahelyhez, egy fekete sporttáskát szorongató félistent keresve. A sporttáskát megtaláltuk, de a félisten sajnos csak a fantáziánkban létezett tovább. A valóságban egy szódásszifon szemüvegû, vörös hajú, enyhén kopaszodó, öt kilós emberke köszöntött. Szó se róla, nem voltunk tõle feldobva, de miután kiderült, hogy nagyon kedves és szórakoztató egyéniség, tiszta lelkiismerettel hagytuk az ünnepelt ajataja elõtt. Na és persze az sem volt utolsó szempont, hogy végülis úgysem nekünk kell majd alatta feküdni egy órát…
- Szia, te vagy az ünnepelt? Én vagyok a meglepetés- toppant be a szülinapos barátnõm elé. Ez volt az a pillanat, amikor szegény majdnem sírva fakadt, ugyanis elõször azt hitte, hogy egy chippandale fiúval áll szemben. No persze, akkor sem lett jobb kedve, amikor a meglepetés valódi hivatására fény derült.
- Vetkõzz!-utasította õt, miközben elõvette a krémeit..
- Mennyire?-szipogta megilletõdötten.
- Hát bugyira!- szólt a válasz.
- De tanga van rajtam…izé…inkább felveszek egy rendes bugyit.
Néhány perc múlva a vörös titán elé állt egy bugyiban, ami legalább olyan piros volt, mint az arcát borító szégyenpír.
-Így jó leszek?
-Nem. Maradjunk a tangánál.-hangzott el az ellentmondást nem tûrõ kijelentés.
Sírva nevettünk, amikor barátnõm elõadta másfél órás szenvedéseit,ami már egy héttel késõbb történt, miután hajlandó volt újra szóba állni velünk.
Kétség kívül komplikáltabb összehozni egy hasonló sokkoló meglepetést,mint megvenni egy unalmas piszomát vagy bögrét. Azzal viszont számoljatok, hogy egy hasonló akció után már ti sem érezhetitek magatokat biztonságban. De ha engem kérdeztek- tortástul,tangástul és masszõröstül- még így is megéri!