Hol vannak már azok az idők, amikor ötletek híján zsepkendőt és zoknit ajándékoztunk a szülinapokon! Manapság meglepetés bulikkal, hajnali tortás ébresztésekkel, vagy masszőrökkel szokás kedveskedni. A lista gyakorlatilag végtelen, egyetlen szabály van csak: a totális sokkolás elérése, vagyis minél emlékezetesebbé tenni az illető szülinapját. Kit érdekel, hogy az ünnepeltet az ájulás környékezi! A lényeg, hogy nyolcvan éves korára az a bizonyos sokkoló szülinap legyen a nyugdíjas klubban, valamint az unokák körében a legtöbbet előadott történet.
A mi szűk kis baráti körünkben legalábbis így gondolkodunk… Nem is olyan régen történt, hogy barátnőim társaságában egy borzalmas film után unottan zötykölődtünk a buszon hazafelé. Legszívesebben a paplan alá bújtam volna rosszkedvemben, hát még amikor a csajok cseppet sem udvariasan meghivatták magukat a puha ágyikóval kecsegtető otthonomba.
Ha láttatok már valaha amerikai katasztrófafilmet, és emlékeztek a szereplők ütődött arckifejezésére, amikor éppen valami világrengető tragédiát néznek végig-amin mellesleg már az ovodások sem hatódnak meg- akkor nagyjából el tudjátok képzelni, hogy milyen képet vágtam, amikor a nappaliba belépve, az összes barátom rázendített a Happy birthday-re, mellesleg irtó hamisan. Örömömben azt sem tudtam, hogy nevessek-e vagy sírjak, így aztán a köztes megoldást választottam. Egyébként sem vagyok fotogén, de az akkor készült képeken leginkább a kifestettlenül lencsevégrekapott Madonnára hasonlítok,ami azért eléggé siralmas, tekintve, hogy tizennyolc vagyok.
Ez a sokkolás a szülinapom előtti hétvégén ért, a következő pedig a szülinapom reggelén következett. Korán kelő lévén, éppen a fürdőben ügyködtem,amikor a két legjobb barátnőm egy nagy tortával, rajta pedig tizennyolc gyertyával állított be. Leírhatalanul boldog voltam, nem tudnám megmondani, hogy a hála, vagy a meglepetés érzése volt az erőssebb. Olyan lehettem mint az Oscar-díjat átvevő híresség,csak éppen pizsomában, és előre megírt beszéd nélkül.
Ezen élmények után azt hiszem érthető, hogy kész voltam a legőrültebb ajándékkal szolgálni a baráti társaságom legközelebb ünnepelt tagjának. Mivel nemcsak a kölcsön kenyér, de a kölcsön torta is visszajár, ezért egy napsütötte délután a legjobb barátnőmmel tortasütésre vállalkoztunk. Az alamtortánk kissé furcsán nézett ugyan ki, nem beszélve arról, hogy a megadott sütési idő kétszeresét töltötte százötven fokban, de másnap azért bátran nekivágtunk vele a hajnali buszozásnak. Barátnőnk még az igazak álmát aludta, amikor- mintegy hagyományt teremtve- énekelni kezdtünk az ágya mellett. Bár az égő gyertyákkal kis híján fölgyújtottuk az ágyneműt, az isteni almatortának ( receptje a desszertek között található Almatorta kezdőknek címmel) nagy sikere volt.
Nem lenne teljes a szülinap, a második kör nélkül… Gondoltuk kellő meglepétsként szolgáll majd egy jóképű masszőr. Nos, ezt nem volt könnyű elintézni, tekintve, hogy a telefont többnyire lelkes nők, és hatvan év körüli férfiak vették föl. Végülis szereztünk egy –a hangjából ítélve-fiatal, szimpatikus gyúrógyurit. Miután személyesen nem találkoztunk vele, csak remélni tudtuk, hogy egy görög istenhez hasonlít. Félve közeledtünk a megbeszélt találkahelyhez, egy fekete sporttáskát szorongató félistent keresve. A sporttáskát megtaláltuk, de a félisten sajnos csak a fantáziánkban létezett tovább. A valóságban egy szódásszifon szemüvegű, vörös hajú, enyhén kopaszodó, öt kilós emberke köszöntött. Szó se róla, nem voltunk tőle feldobva, de miután kiderült, hogy nagyon kedves és szórakoztató egyéniség, tiszta lelkiismerettel hagytuk az ünnepelt ajataja előtt. Na és persze az sem volt utolsó szempont, hogy végülis úgysem nekünk kell majd alatta feküdni egy órát…
- Szia, te vagy az ünnepelt? Én vagyok a meglepetés- toppant be a szülinapos barátnőm elé. Ez volt az a pillanat, amikor szegény majdnem sírva fakadt, ugyanis először azt hitte, hogy egy chippandale fiúval áll szemben. No persze, akkor sem lett jobb kedve, amikor a meglepetés valódi hivatására fény derült.
- Vetkőzz!-utasította őt, miközben elővette a krémeit..
- Mennyire?-szipogta megilletődötten.
- Hát bugyira!- szólt a válasz.
- De tanga van rajtam…izé…inkább felveszek egy rendes bugyit.
Néhány perc múlva a vörös titán elé állt egy bugyiban, ami legalább olyan piros volt, mint az arcát borító szégyenpír.
-Így jó leszek?
-Nem. Maradjunk a tangánál.-hangzott el az ellentmondást nem tűrő kijelentés.
Sírva nevettünk, amikor barátnőm előadta másfél órás szenvedéseit,ami már egy héttel később történt, miután hajlandó volt újra szóba állni velünk.
Kétség kívül komplikáltabb összehozni egy hasonló sokkoló meglepetést,mint megvenni egy unalmas piszomát vagy bögrét. Azzal viszont számoljatok, hogy egy hasonló akció után már ti sem érezhetitek magatokat biztonságban. De ha engem kérdeztek- tortástul,tangástul és masszőröstül- még így is megéri!
