Fullextra.hu - Daniela Raimondi: Víz (Acqua)

Az egyes vágánynál vártalak. A vonatok az állomásra belépve nyikorogtak. Egy általános meghajlással kinyitották az összes ajtót. Ezer ember áramlott a peronon, mint megannyi zavaros folyó körülöttem. Körülöttem, aki mozdulatlan maradtam a délután utolsó napsugarában várva, hogy meglássalak, hogy észrevegyem a mozdulatot, a szempillák rezdülését, a meghatározó jelet, amely egy szerelem történetét gombolyította le. És a kiábrándulásét. Később az étteremben te kezet mostál; kiöblítetted a szád. Én nem. A halántékod októberi verítékével akartalak még megérinteni, a könyv szagával, amit épp olvastál, otthonod tiszta levegőjével. Csókolni akartalak, és újra felfedezni szádon az este minden zamatát: a szomorú mondatokat a hideg padon, nevetésünket az üres utcán. Azoknak a dolgoknak a visszhangját is a nyáladban akartam megtalálni, amelyeket nem tudtál elmondani nekem. A vacsora ízét ajkaidon, és a rúzsomét.