Fullextra.hu - A dió

Valakitõl azt hallottam ma – lehet, hogy már diót kell szedni. Errõl aztán eszembe jutott egy, egyetlen szem dió. Az elsõ lakásomban még gyakran megfordultak a szüleim, fõleg apu jött be, ha valamit intéznie kellet a Városban – akár egy beköszönésre, egy kávéra is. Így történt akkor is. Kicsit beszélgettünk, aztán kikísértem a kocsihoz, ott köszöntünk el egymástól. Az ajtót kinyitotta, beült, majd az ablakon kinyújtott nekem egy szem diót. Bizonyára a kocsi mellett találta otthon a földön, mielõtt elindult volna. Õ elindult, én integettem, majd bevittem az aprócska „ajándékot” és letettem a hûtõ tetejére. Sokáig ott volt. Idõnként megnéztem, de az soha nem jutott eszembe, hogy netán megenném… Aztán pakoltam ide-oda, végül egy kis dobozkában kötött ki – néhány ruhacsipesz (melyeket zacskók lezárására használtam), egy radír és egy télikabátgomb mellé. Nem telt el egy év, s a szüleim néhány hónap különbséggel meghaltak. Egy nagytakarítás alkalmával megtaláltam a dobozkát, benne aprócska limlomok és a dió. Mint egy múltból való köszönés üldögélt a radír mellett. Akkora erõvel tört rám a zokogás, mint már régen nem. Csak ültem és bámultam az apró természetet. - Hogyhogy, még él és semmi baja nincs? Akitõl kaptam, az viszont már nincs sehol? Aztán mégsem dobtam ki, hanem õrizgettem. Ha költöztem, költözött velem. Az elõzõ lakás konyhájában is felbukkant a fakanalak mellett (már a fiókban lakott). Néha elgondolkodtam, hogy már az is lehet, talán szinte teljesen üres a belseje, hiszen több év eltelt azóta… de mégsem váltam meg tõle, mert a története miatt õrizgettem… és az érintés miatt, amit még apu szeretete hagyott rajta. Ebbe a lakásba egy éve költöztem. Még nem találkoztam vele, de soha nem lehet tudni, mikor köszön rám valamely elfeledettnek vélt konyhai kincseket tartalmazó dobozka mélyérõl. Azt hiszem, mégiscsak állítanék karácsonyfát és aláraknám!