Fullextra.hu - A Víz

A VÍZ Meleg van, bár még reggel ül a tájon a tó távoli tükre is sima, nem fodrozza szellő nyugodt a környék nyugodtak a hegyek rózsaszín csipkéjük a felhőkig felnő. Izgatott kutyák ügetnek fákat keresnek boldogan -minden találat megkönnyebbülés- fontos dolgukban rám ügyet sem vetnek csak gazdájuk biccent ki méla magányából, s hogy törje a csendet odavet egy kérdést -Úszni?- arcán halvány mosoly lenéz, de mégis irigyel ő a kutyás társadalom tősgyökeres tagja, én sportolok, bár nem hajt senki sem furcsa is ez, korán kelek, hogy kiússzam magam de büszke is vagyok, legyőztem kényelmemet. A friss levegőben klórszagot érzek az uszoda köszöntése ez a portás épp egy ásítást nyomott el megzavartam, nem bánja ő sem végre egy ember, már rég kinyitott sietek, az öltözőben senki álmos testem feszült várakozás hamar vetem le könnyű ruhám érzem a bőrömön, a víz hívogat testem is kívánja hűvös simítását a lágy ölelésben kinyúlnak tagjaim ez kettőnk titkos misztériuma maga a csoda. Halk csobbanással merülök a vízbe mohón nyel el a hűvös sejtelem a könnyűség ígéretével hátamon fekve élem át a csodát bámulom a foszló felhők átalakulását oly könnyű vagyok, mint maga a felhő kinyújtott testem a vízen lebeg puha ringatásban olvadunk össze míg tekintetem az ég homlokán nem jár itt senki, ki gonddal párosul csak a víz és én vagyunk, lágy simogatás a hegyek vetik rám őrző szemük s, a távoli tó susog hangtalan a vizek mindene alattam összpontosul s, a felhők az ég tengerén a hegyek néma beszéde örök hóval fodros tetején mind-mind összeforr újra mi valaha végképp elszakadt eggyé válnak szerelmes sejtjeink eggyé leszünk, nincsenek szavak… itt elhallgat minden csend van, mozdulatlan áll a lélegzet is -híd, kint és bent között- határok mosódnak szent feloldozásban hogy teret nyerjen az örök harmónia. hosszan élvezem e kiterjedt békét hosszan nyújtózom kiterjedt magam… Ó, de tompa zaj! elúszik gazdag magányom riaszt a tudat: a csend oda! s, az ember, hogy bolondnak ne nézzék zavartan teszi unalmas ugyanazt s, hiába fáj mert szinte fáj a szakítás mindenekkel a boldog állandóság kíséri napjaim muszáj összesűrűsödnöm -görcsberándult álom- emberi formám újra magamon ember vagyok megint, egyszeri módosult tömeg erőm kínnal élesztem- de rejtett boldogan- hogy leússzam, hisz azért is jöttem néhány kilométerem… Már csak buta versengés van köztünk hogy ki úszik a falig hamarabb de az a titok, a titkok titka örökre legyőzhetetlenül enyém marad…