A VÍZ
Meleg van, bár
még reggel ül a tájon
a tó távoli tükre is
sima, nem fodrozza szellő
nyugodt a környék
nyugodtak a hegyek
rózsaszín csipkéjük a felhőkig felnő.
Izgatott kutyák ügetnek
fákat keresnek boldogan
-minden találat megkönnyebbülés-
fontos dolgukban rám ügyet sem vetnek
csak gazdájuk biccent ki
méla magányából, s
hogy törje a csendet
odavet egy kérdést
-Úszni?-
arcán halvány mosoly
lenéz, de mégis irigyel
ő a kutyás társadalom tősgyökeres
tagja, én sportolok, bár nem hajt
senki sem
furcsa is ez, korán kelek, hogy kiússzam magam
de büszke is vagyok, legyőztem
kényelmemet.
A friss levegőben klórszagot érzek
az uszoda köszöntése ez
a portás épp egy ásítást nyomott el
megzavartam, nem bánja ő sem
végre egy ember, már rég kinyitott
sietek, az öltözőben senki
álmos testem feszült várakozás
hamar vetem le könnyű ruhám
érzem a bőrömön, a víz hívogat
testem is kívánja hűvös simítását
a lágy ölelésben kinyúlnak tagjaim
ez kettőnk titkos misztériuma
maga a csoda.
Halk csobbanással merülök a vízbe
mohón nyel el a hűvös sejtelem
a könnyűség ígéretével
hátamon fekve élem át a csodát
bámulom a foszló felhők átalakulását
oly könnyű vagyok, mint maga a felhő
kinyújtott testem a vízen lebeg
puha ringatásban olvadunk össze
míg tekintetem az ég homlokán
nem jár itt senki, ki gonddal párosul
csak a víz és én vagyunk, lágy simogatás
a hegyek vetik rám őrző szemük
s, a távoli tó susog hangtalan
a vizek mindene alattam összpontosul
s, a felhők az ég tengerén
a hegyek néma beszéde
örök hóval fodros tetején
mind-mind
összeforr újra
mi valaha végképp elszakadt
eggyé válnak szerelmes sejtjeink
eggyé leszünk, nincsenek szavak…
itt elhallgat minden
csend van, mozdulatlan
áll a lélegzet is
-híd, kint és bent között-
határok mosódnak szent feloldozásban
hogy teret nyerjen az örök harmónia.
hosszan élvezem e
kiterjedt békét
hosszan nyújtózom kiterjedt magam…
Ó, de tompa zaj!
elúszik gazdag magányom
riaszt a tudat: a csend oda!
s, az ember, hogy bolondnak ne nézzék
zavartan teszi unalmas ugyanazt
s, hiába fáj
mert szinte fáj a szakítás mindenekkel
a boldog állandóság kíséri napjaim
muszáj összesűrűsödnöm
-görcsberándult álom-
emberi formám újra magamon
ember vagyok megint, egyszeri
módosult tömeg
erőm kínnal élesztem- de rejtett boldogan-
hogy leússzam, hisz azért is jöttem
néhány kilométerem…
Már csak buta versengés van köztünk
hogy ki úszik a falig hamarabb
de az a titok, a titkok titka
örökre
legyőzhetetlenül
enyém marad…
