Most túlzásokba fogok esni... Dátum: Július 20, szerda, 19:39:49 Téma: mango
„Hogy megőrizhessem erkölcsi tartásomat,
fokozatosan elfojtottam a szívemben
rejlő gyöngéd érzelmeket.”
Már szóltam arról, hogy a festészet, és azon belül is az impresszionisták és posztimpresszionisták a kedvenceim.
Van valaki, aki nekem a non plus ultra-ja mindennek.
Paul Gauguin.
A képei számomra a „képek képei”. A nagybetűs festészet.
Valóban nem tudok róla úgy írni, hogy ne essek túlzásokba, és az objektivitás is messzire száll, ha Gauguin festményekről ejtek szót.
Sikeres párizsi tőzsdeügynök volt, nős, öt gyermek apja, amikor 35 éves korában fordított egy hatalmasat élete szekerén. Ekkor mély lelki válságba került. Bármilyen sikeresen végezte munkáját, világéletében ellenállhatatlanul vonzódott a festészethez. Esti festő-iskolákat látogatott legalább 10 éven át, és szívta magába az ellesett fortélyokat, - ezután önmagán, mint egy szűrőn átengedve, megszülettek a hamisítatlan, igazi Gauguin képek. Megengedhette magának, hogy a kor nagyjaitól vásároljon képeket: Degas és Renoir festményekben gyönyörködött a lakásában.
Aztán 1870-ben nagy elhatározásra jutott. A festés már-már mániává vált és minden idejét ennek akarta szentelni. A sikeres üzletember felmondott.
Gauguin maximálisan önző de eredendően optimista volt: bízott abban, hogy az ő kereskedelmi tapasztalataival egyhamar el tudja adni vásznait.
Dán felesége, Mette viszont féltette anyagi biztonságukat és a gyerekekkel visszatért szülőhazájába.
A várt siker viszont még váratott magára.
A dacos, önfejű zseni ennek ellenére végleg szakított családjával. Ekkor már 1988-at mutatott a naptár.
Elgondolkodtató, amit utoljára egy levélben írt volt feleségének: „Hogy megőrizhessem erkölcsi tartásomat, fokozatosan elfojtottam a szívemben rejlő gyöngéd érzelmeket.”
Festményeivel házalt, mindhiába, így szép lassan teljesen elszegényedett. Úgy gondolta, Tahitin egyszerűbb és könnyebb, olcsóbb élet várhat rá, így 1891-ben felszámolt maga mögött mindent, ami még kevés egyáltalán volt, és elutazott a polinéz szigetre.
A polinéz bennszülöttek között - úgy tűnik - megtalálta lelki békéjét. Itt festette leghíresebb képeit és csak néha-néha utazott vissza Európába, és csak rövid időkre hagyta el a Papeete melletti kis falut. Boldogan élt egy szép bennszülött lánnyal, Tehurával.
1893-ban nagybátyja egy kis vagyont hagyott a festőre, ekkor kis időre vége lett a szűkölködésnek. Sajnos hamar a pénz nyakára hágott, de volt feleségének még így is juttatott belőle. Ebben az évben egy montmartre-i utcalánytól szifiliszt kapott. Visszatért újra Tahitibe és talán kevesebbet italozott, visszafogottabb életet élt, nagyobb kunyhót épített magának, és egy alig 14 éves lányt választott párjául, akitől gyermeke is született. Szobrokat is készített, amiket a bennszülötteknek „kiállításon” mutatott be. Sokat és rendszeresen nélkülözött. Rengeteg képet festett, ezidőtájt született festményeinek színe szinte zeng a vászonról. Egyre romlott az állapota, kórházba kellett volna mennie, de visszautasította a kezeléseket, amik elég borsosak lettek volna a fővárosi kórházban. Az öngyilkosság gondolata erősen foglalkoztatta.
1898. Ekkor születik egyik legnagyszerűbb képe, a „Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?” – Párizsban egy kiállításon megtekinthették a látogatók.
Ez az az év, melyben Ravel megírja első zongora-duettjét; Verdi utolsó művét adják elő, melyet Toscanini vezényelt; Moszkvában Sztravinszkij megalapította a Művész Színházat; és az 56 éves Mallarmé haláláról számolnak be a lapok.
1900-ra állapota már válságos, de nem kezeltette magát. Üldözési mánia hatalmasodott el rajta, - elhagyta Tahitit és egy apró szigetre, Marquesas-ba költözött. Itt Atuana faluban lelte meg végső békéjét. Kakaót termesztett és lovat vásárolt magának.
Boldog.
„Fogalma sincs, - írja egy barátjának – micsoda békében élek itt, teljesen egyedül, zöldellő növények közt.”
Gauguin látása ekkorra már vészesen megromlott, és egyre súlyosbodó komoly betegsége felőrölte. Ennek ellenére szinte az utolsó pillanatig az ecsetet nem tette le a kezéből.
Szegényen, betegen, magányosan halt meg 1903.május 9-én.
Egy lelkész talált rá a halott Paul Gauguin-re, - és azok a katolikus misszionáriusok temették el nagy tisztességgel, akiket életében és őrült paranoiás rohamaiban annyiszor megbántott.
55 éves volt.
És zseni.
