Fullextra.hu - A kapualj

Sanda nagyot nyújtózott, és lassan elindult, hogy megnézze a pincelejárót, hátha talál harapnivalót. A lakók sokszor odatesznek valami maradékot.

Sanda nagyot nyújtózott, és lassan elindult, hogy megnézze a pincelejárót, hátha talál harapnivalót. A lakók sokszor odatesznek valami maradékot. A kapualj nem szerette a macskát. Jellemtelennek tartotta, amiért a földszinti Hegedűs néni lábához törleszkedik, hogy kinyávogjon egy kis tejet, aztán esténként meg körmös tappancsával
pofozza a színes apró virágokat, amelyeket a nyugdíjas, vastag szemüveget viselő özvegy nevelget az ajtaja előtti virágosládában. Ma szerda van, és olyankor jön Sanya, a szemetes. Sanyát szerette, mert jókedvűen lökte be mindig a nehéz kaput, és fütyörészve tolta ki a nehéz kukákat. Sanya sohasem késett, ezért a kapualj hálás volt neki, mert nyaranta nehezen viselte a szeméttárolók bűzét. Amikor a szemetes elment, Kárász, a házmester mindig felmosta az egész udvart. A kapualj nagyon várta ezeket a perceket, mert olyankor kellemes, hűvös érzése támadt, szabadabban lélegzett, és visszaemlékezett ifjú korára, amikor vidékről feljött munkások építgették, csinosítgatták a házat. Rajta sokat dolgozott egy vastag szemöldökű, csöndes ember. Mindig finoman ért hozzá, egyenletes, könnyed mozdulatokkal simítgatta, alakítgatta. Az udvar még fel sem száradt, de Békési, a fiatal szakmunkás, már alatta gyújtott rá az első cigarettájára, amit el is szívott mire kiért a buszmegállóba. A gyár messze volt, a lakók közül elsőnek ment el otthonról. Az anyja, a Teri néni nem szerette, ha fia dohányzik, az apját is az vitte el, így Teri néni szemében a dohány maga volt az egyedüllét, a szomorúság, a betegség okozója a világban. A gyerekeket szerette a kapualj, igaz nem azokat, akik mindenféle csúnya szavakat firkáltak, karcoltak az oldalára! A házban sok gyerek lakott, de leginkább az ikreket szerette. A kislányoknak azt is elnézte, hogy szép lila krétával apró virágot rajzoljanak rá, ami alá odaírják, hogy „apa”. A kapualj tudta nagyon jól, hogy soha többé nem jön haza az apjuk. A pletykás Csomósné mesélte el a szomszéd házban lakó barátnőjének, amikor az átjött hozzá egy kávéra, és már a kapu kilincsét fogta, hogy „az a szegény asszony” meg itt maradt a két gyerekével. Az ikrek anyjára gondolt. A lányok három évesek voltak, amikor apjuk meghalt. A virágot akkor rajzolták, amikor óvodások lettek. Ennek már több éve, de a kapualj vigyáz a virágra. A lányok mindig tiszták, friss szappan illatuk van, hajukban színes szalag, amitől a kapualjnak sírni támad kedve, de a kapualj olyat nem tud. Csak vigyáz a feliratra.
A kapualj szerette, amikor eső van, mert olyankor sok idegen is betér hozzá. Egyszer egy fiatal, mosolygós pár szaladt be hozzá. A lányon átázott a vékony blúz, mellbimbói szinte átszúrták a ruha anyagát. A fiú finoman hozzáért az ujjaival, a lány pironkodva vonta el a fiú kezét. Ott álltak sokáig alatta, így azt is hallhatta, hogy egy moziról beszélgetnek. A lánynak tetszett a film, a fiú valami lélektani drámát emlegetett, amit a kapualj nem értett, de a lány olyan figyelmesen hallgatta a fiút, hogy büszke volta alkalmi vendégeire, amiért náluk húzták meg magukat. Egy őszi napon meg maga a Művésznő lépett be az utcáról, hogy megigazítsa lecsúszott harisnyáját. A nőt felismerte a kukák tetejére rakott egyik magazin címlapjáról. Nagy kalapot viselt, retiküljét a karjára fűzte, és szitkozódva próbálta magát rendbe hozni.
A részegeket ki nem állhatta a kapualj. Összevizelték, összepiszkították a falait. Kárász, amikor észreveszi őket, mindig ordibál velük, és tuszkolja ki őket a kapun kívülre. Kántort, a vándor muzsikus cigányt viszont kedveli a házmester. Sohasem kergeti el, igaz, a férfi is „tudja a tisztességet”. A kapualj ezt a kifejezést a mérnök úrtól hallotta, aki egy alkalommal megállt szót ejteni a házmesterrel. Kántor mindig óvatosan nyitja-csukja a kaput, illedelmesen meghajol az udvaron, hangosan köszön, és hegedülni kezd. Olyankor megáll az élet a ház udvari lakásaiban. Sokan kikönyökölnek a korlátokra, gyerekek telepednek a gangra, hogy lábukat a semmi fölé lógázva hallgassák a zenét. Kántor szépen játszik. Szeme behunyva, ráncos arcán valami nagy szomorúság. A lakók aztán újságpapírba csomagolt pénzeket dobálnak le neki, amit a kalapját levéve összeszed, meghajolva áldást kíván a házra, és elmegy. Egyszer a fia is vele volt. Olyanforma, mint az ikrek, csak fekete hajú, és nagyon vékonyka. Ott állt végig az apja mellett, fejét picit meghajtva, ahogy csak a vakok tudnak várakozni a járdák szélén. Az ikerlányok akkor le is szaladtak, és egy szalvétába csomagolt süteményt nyomtak a kisfiú kezébe. Akkor a kapualj majdnem elsírta magát ismét, és hálás volt annak a kis csibésznek, aki kicsúzlizta a villanykörtét, mert így az a kis lila virág megmenekült a másnapi takarítástól.
A kapualjnak nagyon hiányzott Mezei bácsi, aki annak a kis boltnak volt a tulajdonosa, amelynek bejárata nála volt. Mezei bácsi golyóstoll betéteket töltött újra. Eleinte sokan jártak hozzá, aztán az idők múlásával egyre kevesebben. A kapualj szerette a tinta illatát, szerette elnézni, ahogy este a bácsi törölgette a gép halványzöld burkolatát, és megkedvelte Mezei bácsit is, aki mankóval járt, egyik lábán fémkeretet, vastag cipőt hordott. Egy őszi napon aztán nem a megszokott időben hallotta meg a jellegzetes közeledő hangokat. Mezei bácsi órákkal később jött, két másik emberrel, akik összeszedtek, és teherautóra pakoltak mindent az üzletből, egy nehéz lakattal lezárták az ajtót, harsányan elköszöntek a bácsitól, és elmentek. Mezei bácsi néhány percig még ott állt az ajtó előtt, kezével megsimította a kilincset, és elbicegett. Az üzletben volt már trafik, gombos, mostanában meg egy erősen dohányzó, fiatal nő nyitja a lecserélt ajtót. Mobiltelefon tartozékokat, öngyújtókat árusít. A kapualjnak jobban tetszett a Mezei bácsi, mint ez a festett körmű, hangosan beszélő nő.
A kapualj pedig szerette az embereket, csak meghajlott felette az idő. Tudta, hogy egyszer annyira megöregszik, hogy a lakókat elköltöztetik, gépek jönnek, és lebontják a házat. Nem bánkódott ezért, csak azt a lila virágot, azt szeretné átmenteni az új háznak.
Semmi mást.