Fullextra.hu - A kizökkent idő meséi 4.

Piros.
Sárga.
Zöld.
Elindul végre az autóbusz.

Kivonszolja magát a kereszteződésből. Billeg, kanyarodik, gyorsul. Egymásra torlódnak bent, fogantyúkért kapkodnak az utasok.
Gyorsítás. Fékezés. Súrlódó fém szaga, olajpára. Lendület és görcs. Forró huzat csap be az ablakokon. Cseppek csillognak az arcszőrök tövén. Por szitál.
Izzadt hónaljfoltok: só-peremű térképrészletek. Mint egy felszabdalt ország darabkái, sötétlenek körben az öregasszony körül. A padlót nézi inkább. Nyakát behúzva lökődik ide-oda. Testtől-testig döccen. Elhúzódnak mellőle. Rámordulnak sárga tarkójára, gyér, lengedező hajára. Savó pácolta bőre alatt csontos rágalmak, porló mész, zsigeri szálkák. Szájában pattintott fogsor, rózsaszín műanyag. Pengényi rés az ajakhús helyén.
A testek közt furakodva végül helyet talál. Körülményesen forgolódik, leül. Az ülés alá rejti higanysúlyú bokáját: zsibbad már. Tompa fájdalommal lüktet az ülés alatti homályban. Hangyák ezrei futnak fel rá. Tépik a bőrét a karmos rovarlábak. Felsóhajt: rusnya férgek..! Az ablakhoz húzódik. Az öregszag burkába fészkeli magát, homloka az üveget maszatolja: elszunnyad.

A végállomásnál rajta kívül már nincs utas. A sofőr megy hátra, ébreszteni. Kinyitja a szemét: egy pillanatig mintha csápokat látna, pókot, kitin-ollót, rovarszőrt... Rusnya férgek..!
A sofőr újra megrázza, a vállánál fogva, ám ő nem mozdul, csak nézi a fiatalembert, álom-marta, fakó tekintettel.
– Én csak véletlenül... – motyogja. Elhallgat. Feje megremeg, s mintha fentről zúdulna rá: egész testén átráng a görcs, megvonaglanak belei. Zavartan elfordul, kinéz. Alkonyodik az olajfüzek felett. Póznákat lát, kábeleket, szerelőcsarnokot. Tétova zajok, rovarláb-neszezés.
– Már ideértünk..? – kérdezi, de kásás hangja kibicsaklik, felhígul a kocsi homályában. Teste elernyed. Feltör a zokogás, és szertebugyog arcára szorított tenyere mögül.

A sofőr döbbenten hátrál az öregasszony körül kibomló, savanyú székletszagból, leugrik a kocsilépcsőn, és a csarnok felé iramodik. Talpa alatt surrog a zúzalék. A gyulladó lámpák fényében azonban megtorpan, mint egy menekülni képtelen bogár. A láncra kötött dobermann szétvetett lábakkal, remegő orral figyeli, halkan felnyüszít. A sofőr üvöltésére előjön végre egy szerelő, aztán a két lomha rendész: az autóbusz felé indulnak.