Fullextra.hu - Akartalak, hazudtunk - Most követellek magamnak

...egy pár héttel ezelőtti írásom - remélhetőleg - befejező, harmadik darabja.
Legyen így...

Pár hete írtam a szimpatikus párról, akik ilyen-olyan okok miatt eltávolodtak egymástól, elengedték egymás kezét, - és megpróbálták élni külön-külön az életüket…Akkor egy Ady-vers címe volt a mottója írásomnak, mert az első bénultságot követően ez a vers jutott eszébe „főhősnőnknek”: "Akarlak, hát hazudjunk". Ők ezt tették: nem vált be. Szenvedő nap szenvedő napot követett, - nem volt perc, amikor nem a másiknál járt gondolatuk. Mégis eltelt talán 8-9 hét is, egymás nélkül.
Jól ismerem mind a nőt, mind a férfit. Sajnáltam őket és nagyon féltettem mindkettőt: tisztán láttam, hogy egymás nélkül elvesznek, de legalábbis sérül a lelkük és léket vág a fájdalom és a másik hiánya abban. Érdekes módon inkább a férfi sínylette meg ezt a szakítást: a nő – bár nagyon atomjaira hullott, valahogy felszínen tudott maradni. A férfi egyre mélyebb gödörbe zuhant. Igaz, vele nem találkoztam, de ma első kézből kaptam róluk szóló híreket. Összefutottam egyikükkel…. Ezáltal megtudtam a páros - újra virágzani kezdő - nő tagjától, hogy a férfi jó pár, egyáltalán nem felesleges kilójától szabadult meg: szinte légiesen vékonnyá szívta el erejét és életkedvét az eltelt idő.
Ma délután, amikor találkoztam a nővel, aki már kezdi visszanyerni életkedvét, megnyugodtam. Sőt….Titkon kicsit irigykedtem is rá…Én pont most kezdem elsiratni a nyaramat, készülök egy szomorú, rettenetes 7-8 hónapra, míg újból áprilist mutat a naptár, és „feléledhetek” tetszhalott napjaim sivárságából. Ő pedig fütyül az őszre, a télre, - igaz, hogy elvesztegetett hetek állnak mögötte és ezt szívből sajnálja: olyan, akárha nem is élt volna ezen idő alatt, - de derűsen néz a közelgő ősz és tél elé: visszakapja talán elveszett Kedvesét. Akkor, előző írásomban szót ejtettem róla: teljesen magába zárkózott, becsukta az összes létező spalétot magára, sötétben, sírásban és elkeseredett magányban élt hosszú ideje. Azt mondja, nem is élt. Elvolt, vegetált, és szaporán sürgette az időt, ami talán enyhülést hoz neki. Nem hozott.
Ma kivirulva, sima arccal, fényesen ragyogó szemekkel és mosolyogva jött szembe velem a Körúton. Valami folyamat, valami „jó” elkezdődött – újságolta. Sokat beszélgetnek a „volt” (?) Kedvessel, eleinte csak az elektronikát hívva segítségül: e-mail és egy közös internetes fórum segítségének levelező rendszerével. Majd léptek egyet…Jött az sms-váltás, sűrűn fordultak a „small message”-ek, majd a verbális érintkezés, ami mindkettőjük számára nagy örömmel járt. „Jó volt hallani a hangod” – írta a férfi az első telefonbeszélgetés után a nőnek egy lakonikus rövidségű, ám annál sokatmondóbb sms-ben…Majd jött egy még rövidebb: "Hiányzol..."
Azt hiszem, sikerülni fog nekik…
Akkor, amikor először írtam róluk, a nőnek visszhangzott a fülébe egy Ady vers, - most én nem állom meg, hogy ide ne írjam, ami nekem jutott eszembe történetüket hallva…Annyira jellemző rájuk.
Annak idején az „Akarlak, hát hazudjunk”, - ma a „Most követellek magamnak” kívánkozik leírásra…

Ereimben boldog tüzek szaladnak,
Harsány szívvel követellek magamnak,
Mint régen-régen:
Az egy-igaz Fiatalság nevében.

Már nincs joga állott, tegnapi könnyeknek,
Sorsunk fölött csak sorsunk, aki dönthet
S már nem rivallnak
Halál-sikolyos félszek és tilalmak.

Kedved, ha másult, már hiába másult,
Tartom szíved, úgy, ahogyan reám hullt
Vérbe-vesződve,
Sorsához nőve és sorsába nőve.

Vágynak bűn volt, de itt vagy s ez valóság
S a valóság mindig a legfőbb jóság,
Se bűn, se szégyen:
Az egy-igaz Fiatalság nevében.

Ha túl személyes és szubjektív voltam e két fiatallal szemben, és megosztottam a történetüket sok száz emberrel, - elnézést kérek mindenkitől. Talán unalmas lehetett egy vadidegen pár életébe belepillantani.
…engem nagyon megnyugtat most a tudat: lám, van akinek sikerül a legsötétebb, legmélyebb gödörből is kikapaszkodni, és egy elveszni látszó szép érzést újra életre lehelni.
Örülök nekik.
Nem az én érdemem, de jól szorítottam értük…

...és az utolsó konklúzió: Ady csaknem minden élethelyzetre írt egy-egy csodát.
Ady szinte mindent megélt, - és azt hiszem, mindent tudott az emberi lélekről.
Hiába,no...Ady - Ady. Lehet, elfogult vagyok, mint minden nagy "szerelmemmel" is. De mit lehet még ehhez hozzátenni...?!