Fullextra.hu - Rendben van-e a gyerek...2. Öngyógyító mozgások

...Karjait széttárva forog, mint egy kerengő dervis. Megállíthatatlanul ugrál. Mindenre felmászik, majd leugrik, sokszor veszélyesnek tűnő magasságokból is.

Hajlamosak vagyunk azt mondani: rosszalkodik...
A témát, gyakorlati oldaláról, és a lehetséges otthoni segítségadás mikéntjével folytatom.
Cikkem első része ezzel a bekezdéssel ért véget:

„Ezeknek a részképességeknek a megfelelő működéséhez azonban a csecsemőkori természetes mozgások, és mozgásformák elegendő ismétlődése, gyakorisága szükséges, mert azok során a mozgások során alakulnak ki azok a kapcsolatrendszerek az agyban, amik a tanulás sikerességéhez szükséges részképességek kialakulását és fejlődését lehetővé teszik.”

A csecsemőkori mozgások, mozgásformák nagyon fontosak, nemcsak magának a mozgásnak a fejlődésében, hanem az értelmi fejlődés előkészítésében is. A különböző mozgások során kialakuló agyi kapcsolatrendszerek, hálózatok, később más funkciókat ellátva az értelmi fejlődést, és magát a tanulást is segítik.

Ha valamilyen mozgásforma kimarad, (forgás, kúszás-mászás, lendülés, egyensúlyi helyzetből kibillenés, stb.) ezt később, óvodáskorban még lehet pótolni, ezáltal bizonyos részképességek fejlődését, vagy a fejlődésbeli elmaradást lehet kompenzálni, pótolni, elősegíteni.
Másrészről: mivel a csecsemőkori mozgásformákat a gyerekek természetszerűleg elhagyják, (kinövik) megeshet, hogy a már kialakult „hálózatok” felbomlanak. Vagy gyengülnek, mint ahogy a feltételes reflexek is kialszanak egy idő után, ha nem kapnak rendszeres megerősítést.
Mindebből következik, hogy ezeket a bizonyos mozgásformákat fent kell tartani. Ez persze nem azt jelenti, hogy a 4-5 éves is kússzon-másszon járás helyett, (a járás-mozgásnak is megvan egyébként a meghatározott helye az értelmi fejlődésben is) hanem azt, hogy játékként, játékos mozgásokként gyakorolja ezeket a gyermek. Valamennyit.

És most érkeztem el ennek a cikknek a témájához: az öngyógyító és gyógyító mozgásformákhoz, mozgásokhoz.

A gyerek kutyázik: vagyis négykézláb rohangál a lakásban. Karjait széttárva forog, mint egy kerengő dervis. Megállíthatatlanul ugrál. Mindenre felmászik, majd leugrik, sokszor veszélyesnek tűnő magasságokból is., Becsapódását két kézzel fékezve neki-nekirohan a falnak. Hempereg, gurul, vetődik. Nekifutásból csúszik a kövön, a parkettán, mindenhol, ahol csak tud. Fel-le lépeget a kisszékre, díványra, lépcsőkre. Összegömbölyödve bebújik egészen szűk helyekre. Megállás nélkül nyaggatja apját, vegye a nyakába, mert nemcsak ott „lovagolni”, de onnan apja hátára lelógni is nagyon szeret.
Mi történik ilyenkor?
Hajlamosak vagyunk azt mondani: rosszalkodik! És a legtöbb esetben rászólunk, hagyja abba!

Pedig szó sincs rosszalkodásról. Ezek a látszólag értelmetlen, és tegyük hozzá, a felnőtteket rendszerint zavaró, idegesítő, féktelennek tűnő, elementáris erejű mozgásviharok, egy nagyon fontos öngyógyító folyamat részei.
Ugyanis karbantartás folyik. A „hálózat” működtetése, hogy a kialakult, bejáratott útvonalakat nehogy belepje a por. Vagy, ha még nem épültek ki az útvonalak, akkor, kicsit ugyan megkésve, de azok építése van folyamatban.

A részképesség-fejletlenségben, vagy hiányban szenvedő gyerekeket a szakemberek éppen ezeknek a mozgásformáknak a gyakoroltatásával gyógyítják.

Tehát: ne szóljunk rá gyermekeinkre, ha a fent felsorolt mozgásformákat produkálják, inkább adjunk minél több lehetőséget számunkra e mozgásformák gyakorlására. Találjunk ki hozzá szabályokat, legyenek esetleg valamilyen megkötések, de sose tiltsuk, hogy a gyerek ne lelkiismertfurdalás mellett tegyen eleget saját belső késztetésének (hogy forognia, ugrálnia kell, muszáj, szükséges, ugyanakkor a család, ill. lakótelepen az alsó szomszéd életét se zaklassa fel teljesen) vagyis ne legyen bűntudata amiatt, hogy voltaképpen egy szükségletét elégíti ki e mozgások gyakorlásával.

Ha ilyen tüneteket tapasztalunk gyermekünknél, nem árt, ha megbeszéljük a gyermek óvónőjével, vagy a gyermekorvossal, mert lehet, hogy a gyermek spontán öngyógyító tevékenysége nem is elég a hiányok pótlására.
Ha a gyermek óvodába jár, akkor talán nincs is más szakemberre szükség, mert az óvodában minden nap van testnevelés foglalkozás, és azon kívül is számtalan lehetőség a mozgásra. Az óvodapedagógusok jelentős többsége azt is tudja, mit, miért, és hogyan, valamint – remélhetőleg – észre is veszi, melyik gyermeknek van szüksége részképességfejlesztő különfoglalkozásokra, pl. a Nevelési Tanácsadó intézményeiben.
Ha az óvodából nem kap jelzést a család, de úgy érzik, a gyermek nincs egészen rendben, célszerű a gyermekorvostól, vagy a védőnőtől beutalót kérni a területileg illetékes Nevtanba.

S, hogy otthon mit tegyünk?
Pl. vegyünk egy gyerekméretű szivacsmatracot, azon, és arra ugrálhat. (Akkor könnyebben leszokik az ágyon, ülőgarnitúrán való ugrálásról.) Egy 10 cm. vastagságú szivacsra nyugodtan leugorhat egy óvodáskorú, akár máfél méter magasságból is, ha nincs a közelében olyan bútor, amiben megütheti magát. Természetesen foghatjuk közben a kezét.
Hagyjuk kutyázni! Hagyjuk forogni! Sőt, nagyon hirtelen állítsuk meg forgás közben, és figyeljük meg a szemét! (Előre beszéljük meg vele, hogy meg fogjuk állítani, és amikor megállítottuk, nézzen a szemünkbe!) Ha nem képes rá, forog a szemgolyója, akkor már kialakult az egyensúlyérzéke, megfelelően fejlett az idegrendszere ezen a téren. Ha viszont egyenesen a szemünkbe néz, akkor még fejletlen, és minnél több pörgésre-forgásra van szüksége.
Hagyjuk minnél többet hintázni! Ha még elbírjuk, dobáljuk a levegőbe gyakran! Tekerjük be egy plédbe, vagy egy fürdőlepedőbe, és gurítsuk ki belőle! Készítsünk ugróiskolát, ha van hely hozzá, ha nincs, vigyük gyakran olyan helyre, pl. olyan játszótérre, ahol az ugróiskolát rá lehet rajzolni a járdára krétával! Egyébként is vigyük gyakran játszótérre, (ha nincs otthon kert, ahol fára mászhat) hogy az ott található mászókákon sokat mászhasson! Feltétlenül legyen labdája! Legyen módja minél többet mezítláb lenni! Nagyon fontos ugyanis, hogy a talpával is megtapasztalja a talaj egyenetlenségeit, valamint a különböző felületeket!
És, mindebben természetesen legyünk a partnerei, a játszótársai!
Folyt. Köv.