Rólatok, Rólunk, Nektek
Dátum: Május 21, vasárnap, 16:13:47
Téma: All Fullextra
 |
Beszámolót írok. Beszámolót a találkozóról. Rólatok, Rólunk, Nektek. De ne számítsatok valami tárgyszerű, száraz eseményleírásra. |
No nem azért, mert olyan jól írnék – sőt, a próza nem is az én asztalom -, csupán arról van szó, hogy valószínűleg nagyon személyesre fog sikeredni. Hiszen most találkoztam először élőben is ezzel a családommal, veletek. Akiket már jó ideje ismerlek virtuálisan, a szavak varázslatán keresztül, de most végre megfoghattam a kezetek, megölelhettelek titeket, és a szemetekbe nézhettem. Azokba a szemekbe, amikben láttam az őszinte szeretetet egymás iránt - és igen, irántam is. Így elsőre. Zavarbaejtően jóleső érzés volt.
No, de ott tartottam, hogy beszámoló. Megérkeztünk a ’bázisra’, ahol némi rendezkedés után előkerültek a rágcsálnivalók, ásványvizek, és itt került „terítékre” Zsuzsuzsu meglepetéscsomagja – egyenesen Franciaországból küldött nekünk fenséges csokoládékat. Gömbölyű csokoládét és négyszögleteset, keserűt és tejcsokit – egyszóval, Gombóc Artúr se panaszkodott volna, ha eljött volna közénk. Innen is megy Zsuzsuzsunak a puszi, köszönjük!
Rövid, a Fullt érintő közérdekű információk után – amiket Kerlaci ismertetett velünk - átadtuk magunkat az irodalomnak. Elsőként Fényesi szavalt – ahogy mondták, már valamiféle hagyomány, hogy ő az első. Egy Simonyi Imre verset adott elő, és egy saját művét mondta el. Mindkettőt szinte áhitatos csendben hallgattuk végig. Egy végtelenül szerény, visszafogott fiút ismertem meg benne, aki nem mellesleg nagyon szuggesztív előadó. Tökéletesen „passzolt” a kép, ami a versei alapján kialakult bennem róla.
Valamikor eközben vagy ezután követtem el a hibát - szép csöndesen megittam két pohár vörösbort. Én gyárilag is elég érzékeny vagyok, de megfeledkeztem róla, hogy az alkohol aztán végképp fölszabadítja az érzelmeimet. Erre akkor döbbentem rá, mikor Szemilla felolvasta egy novelláját – megvallom, sűrűn nyeltem a könnyeimet, pedig ismertem az írást. A fenébe a csipkés lelkivilágommal, gondoltam. Nem lett jobb a helyzet utána sem, pedig Szemi még énekelt is nekünk. A gombóc az beült a torkomba. Na, jött Janó, aki mindezek után úgy mondta el a Kései siratót - amit egyébként se igen lehet megindultság nélkül hallgatni -, hogy nekem végleg végem volt. Persze, láttam, hogy a többiek is nyeldekelnek. Csak közbevetőleg, és újabb személyes megjegyzésként mondom el, hogy Janó egyébként jóval mókásabb, mint ahogy képzeltem - egy jókedélyű, magával ragadó, igazi nagyhangú pasi. Őt a versei alapján egész más habitusú emberkének képzeltem, de mivel a humor nagyon közel áll hozzám, nemhogy csalódást okozott volna, de még inkább megkedveltem. Remélem, nem bánja :)
Nos, kicsit oldva a súlyos gondolatokat, Janó után MZ_per_X mondott el egy szellemes, a húsvéti locsolkodásról szóló novellát. Aztán jött Angyalibaby gyönyörű, szívszorító írása az anyaságról, a születés misztériumáról. Őt újra megrendülten hallgattuk.
Némi kávészünet után Skorpió kis „opusza” következett. Nem is tudom, milyen műfajnak aposztrofáljam, amit hozott – és talán nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, amit adott. Egészen komplex élményt nyújtott: egyszerre hatott mindenféle érzékünkre, a fülünkre, a szívünkre, a szemünkre… Zene, kép és vers hihetetlenül érdekes és hatásos egyvelegét készítette el nekünk – amit picit talán túl nehéz is volt befogadni, pláne a már előzőekben említett emóciók után. De nagyon örülök, hogy láthattam, hallhattam, tényleg nem mindennapi élmény volt.
Jött Ádám, aki Kiss József egy csodaszép versét, vagy talán inkább balladáját hozta el. Ám végül is nem tőle hallhattuk, hanem Katától, aki nemcsak egy üde, bájos jelenség, de egészen kivételes, tehetséges előadó is. Még elhangzott egy-egy versrészlet Janó interpretálásában, Kerlaci saját (szem. megj.: általam nagyon kedvelt) verseiből adott elő, MZ_per_X felolvasta újabb részletét egy hosszabb művének, Skorpió is szavalt még, én is erőt vettem magamon egy vers erejéig - aztán szép lassan szedelőzködni kezdtünk.
Hazafelé a buszon végig rajtatok gondolkodtam. Rajtatok is, akiket még nem említettem: Norvin, aki pont olyan kedves, amilyen virtuálisan; Veván, aki busszal zötyögött föl Pestre Salgótarjánból, hogy találkozzon velünk; Fatán, akivel ugyan most nemigen beszélgettem, de ami késik, nem múlik; Mókán, akiről azt hittem, nem ismerem, de kiderült, hogy mégis és imádnivaló; Audreyn, akinek most elárulom, hogy valamiért azt gondoltam, nem bírja a képem, de úgy láttam, mégsincs baja velem, és ennek nagyon örülök; Xiamon, akiben egy életrevaló, vidám leányzót ismertem meg, na és persze nem utolsósorban Khamán, aki oly’ szeretettel hívott a találkozóra, és aki egy végtelenül kedves, csupaszív teremtés.
És rátok is gondoltam, akik nem lehetettek ott, és akikkel ugyanilyen szívesen találkoztam volna. De talán majd egy másik alkalommal sikerül. Én nem adom fel :)
|
|