Annakidején már írtam arról, hogy milyen zűrök vannak az Édes Anyanyelvünk
pályázat körül. : "Mi várható?"- kérdéssel a zártam a cikket.  Arra
gondoltam, hogy lám a porofik el akarják halászni a pénzt az amatőrök elől,
akik csak négy-ötszázezret szeretnének, amiből akár egy 30 fős csoport
antológiáját is ki lehetne nyomtatni, boldoggá téve azokat, akik benne
szerepelnek. Lehet, sőt biztos, hogy érdemtelenek is kerültek volna a
nyomdafesték közelébe. Lehet... De ettől a kis sikertől felbuzdulva, nem lett
volna lelkesebb őre az anyanyelvnek ezeknél az embereknél, s valószínű, hogy e megtiszteltetés hatására életük végéig igyekeztek volna
szebben, jobban, többet tenni értékeink megmentéséért.
Álom... álom. Ébredjünk fel!
A valóság rosszabb, mint amire számítottunk. Rosszabb? Rosszabb nem lehet,
mint az, hogy az amatőrök nagyrészt kiszorultak a díjazottak közül. A
valóság nem rosszabb, hanem csúnyább.

Most olvasom az Élet és Irodalom 2004.június 25-i számában, Morál Miklós
cikkét:

" Nem tudom, felfigyel-e a művelt magyar nép arra, hogy az Édes Anyanyelvünk
pályázat az év kultúrális botránya is egyben. Hogy  néhány zsűritag bizonyos
pályázati kategóriákban milliókat zsebelt be - részint egymás között
felosztva a lét.
Nos, Oláh János, a vers zsűri tagja, vérének, azaz fiának (Lackfi Jánosnak)
osztott egy második díjat  versből, a novella zsűri tag Jász Attila a vers
kategirában nyert - tegyük hozzá, 1201 verspályázat érkezett -, nyilván nem
volt jobb versanyag Jász szövegeinél.
Farkas Zsolt, aki a gyerekirodalom zsűritagja volt, harmadik lett a novella
kategóriában, pedig a derék esztéta eddigi irodalmi munkásságáról vajmi
keveset tudhattunk - lévén, hogy Farkas, mint  novellista, abszolút kezdô. ( 1300 pályázat érkezett ebben a kategóriában.)
Vörös István pedig, aki a vers zsűri csapatát  erősítette, pár milliót
rakhatott zsebre, mint drámapályázó.
Így lett az Édes Anyanyelvünk pályázat - pártállástól függetlenül - az év
irodalmi szégyene."

Egyetlen vigaszom, hogy meg se próbáltam a lehetetlent.