Létezik még fényes(i) csoda...
Dátum: Október 01, vasárnap, 14:47:17
Téma: All Fullextra


Tegnap csodában volt részem. Fényesi- csodában. Nem is egyben.


A csoda este kezdődött, a Rátkai klubban. Ingeraktív előadói estre voltunk hivatalosak. Először azt gondoltam, hogy lám-lám, már a nyomdákban sem lehet bízni, itt ez a gyönyörű meghívó, és elgépelik az interaktívot. Bár annak meg sok értelme nincs.
Szóval ezen morfondíroztam magamban, mikor megjelent a színpadon Jánosunk, a mi Fényünk, s rögtön nyílvánvalóvá vált, az interaktív mégis ingeraktív. /bocs nyomda/
Nem csak a lelkünknek szólt mindaz, ami ott történt, de a rekeszizmunk is meg lett tornáztatva, a szemünk káprázott az ötletes jelmezek láttán.
Én még soha az életben nem láttam Hamlet-monológot bohóc-sipkában, margarétával a kézben előadva, s rájöttem, ez a "formabontó" stílus sokkal közelebb áll a szívemhez, mint ama régi, amit a nagy vetélytárs Shakespeare annak idején megálmodott.
Hallottunk sok bölcsességet, "Alkímista"- ajánlást, miből csak ízelítőt kapott a hallgatóság / megjegyzem elég keveset, de mint kiderült ez direkt jó így nekünk, mert akkor merő kiváncsiságból el fogjuk olvasni, s már megint igaza lett.../, megtudhattuk, hogy "A világ legszebb szerelmes verse nem ez", bár ezzel az állítással vitatkoznánk sokan... s hát "Ernő nővér, akiről nem lehet nem elragadtatottan írni. Ahányszor hallom, annyiszor más, mindig új és csodálatos, hihetetlen humoros és fájdalmasan döbbenetes. Ám ahhoz, hogy ez tökéletesen áthasson minket, János kell, az Ő utánozhatatlan előadásmódja, mikor sikerül neki egy szót, egy röpke érzést teljesen más megvilágításba helyezni azáltal, hogy a szemöldökét épp csak megrezdíti...
Ottóval még nem találkoztam. Ottó fura figura, nem tudom eldönteni, hogy saját maga karikatúrája, vagy csak a mi görbe tükrünk... néha nevetünk rajta, pedig pontosan tudjuk, sírnunk kellene... szóval Ottó egy jelenség. Jelenség, 5 percre az Édentől. Amiről kiderült, hogy ugyan egy kocsma, de neki valóban az ÉDEN, a múltja, a jelene s döbbenetesen reálisan tudja, a jövője is.
Ülök itt a hangulatos kis klubban, hallgatom Jánosunkat, s magam is elámulok, mennyire érzem ezt az embert. Mennyire tudatosan mesél, játszik az érzelmeinkkel. S azt is pontosan tudja mi kell nekünk. Már mi is tudjuk. Köszönjük NEKED!



























Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2160