Kr. u. 80. generáció
Dátum: November 03, péntek, 13:08:03
Téma: Anomáliák térben és időben
 |
Én akkor láttam meg a napvilágot, amikor Erdélyi Miklós a földet a Farkasréti temetőben. |
1975. év első napján született meg az első és 2000. utolsó napján az utolsó tag. Zárt klub.
1975. január 1-jén az izraeli hadsereg - válaszul az arab merényletekre - palesztin táborokban megtorló akciókat hajt végre. 2000. december 31-én az Erzsébet Kórház sürgősségi osztályán tizenöt erősen lehűlt embert, többségükben hajléktalanokat hoztak vissza az életbe vérmelegítő spirál alkalmazásával. Megmentettek olyan hajléktalant is, akinek teste 22 fokra hűlt le.
Én akkor láttam meg a napvilágot, amikor Erdélyi Miklós a földet a Farkasréti temetőben. Anyukám hálát adott valaminek a mentőautóban az ég felé emelve fejét, amikor szemügyre vett. Nem volt három lábam és zöld bőröm pedig emlékszik még arra az április végi hatalmas zuhéra, kinn veteményezett a kertben. Ahogy mesélte, olyan félelmetes eső sosem mosta bőrét, mint ott akkor. Furcsa dolgok történnek néha-néha, „balesetek”. Mindenesetre azonnal, akarva, akaratlanul klubtag lettem, senki nem kérdezte.
1976. júniusában Latinovits Zoltán öngyilkos lesz Balatonszárszón, augusztusban pedig Oskar Brüsewitz lelkész az NDK egyházi politikája elleni tiltakozásul felgyújtja magát. Sokan eltávoztak akkoriban.. 1976. szeptember 9-én Mao Ce-tunggal együtt.
Elvis Presley, Maria Callas, Charlie Chaplin már 29 éve nincs köztünk, repül az idő. De feledtetve bánatunk, 1978-ban az Egyesült Államok ünnepélyesen visszaszolgáltatja Magyarországnak a szent koronát és a koronázási ékszereket, és II. János Pál néven pápává választják Krakkó érsekét, Karol Wojtylát.
A legfiatalabb társam még nincs 6 éves, a legidősebb már 31. Félő, hogy talán már ők sem tudják megtalálni a közös hangot.. Még képtelen vagyok elfogadni azt a csodálkozó szempárt, ami félévente rám mered idegen emberektől: „80’as években is születtek emberek? Bezzeg én már akkor..” Vállat vonok, mit érdekel engem.. Bár lehet, hogy igazuk van.. Bizonyára megállt az élet akkoriban, hiszen 1980. decemberéig bezárólag Örkény István, Jean Renoir, Jean-Paul Sartre, Oskar Kokoschka, Sir Alfred Hitchcock, Henry Miller, Hajas Tibor, John Lennon is meghalt.
A generációm, degenerációm szép és jó. Olyan, amit még a Kádár-rendszer nevelt, vagy éppen a kádári nosztalgia.
A ’86 előtt történtek nekem mind a történelmi múlthoz tartoznak, mint pl.: átadják a Budapest Sportcsarnokot, Magyarországot felveszik a Nemzetközi Valutaalapba, II. János Pál pápa ellen Portugáliában merényletet követnek el, paksi atomerőmű működésbe lép, Margaret Thatcher magyar földre lép, Mihail Gorbacsovot választják az SZKP KB fôtitkárává és államelnökké stb..
Volt a magyar 1, és lett mellette a 2, majd egyszeriben pedig már 80 csatornát kapcsolgatok a saját színes tévémen. Kattog a billentyűzet a kezem alatt, ahogy a kezdeteknél a betonnehéz írógép. Vas és acél hazájában születtem, a kapitalista versenyszellemben élek. Már nemcsak nem kötelező, de nem is sikk oroszul tanulni. És állítólag európaiasodok, nem mintha nem Európában élnék, de mindegy jól cseng, ahogy szintén jól hangzik a globalizáció, a világbéke, a „nyugat”, az „Európai Uniónak a tagállama vagyunk”.
Én még találkoztam a nagy öregekkel, akik kézzel túrták a földet, mezítláb rohangáltak a kukoricásban. Nem fogok olyan szép kort megélni, belém már mást kódoltak, hiába vagyok testük darabja, vérük cseppje. Nekem ím a bevásárlóközpont, a távirányító, és a repülőgép, véletlen se kelljen megmozdulnom, mert úgyis szolgáltatnak. Fene nagy szabadság, veszek és veszek, eszek, és kihányom, hiszen a műanyag sosem tartozott a természetes tápanyagok közé, bár ki tudja, egyre inkább hozzászoktatnak.
Engem még megtanítottak az írásra, nemcsak a nyomtatott betűkre, van fecskefarok az f-en, és pont a mondat végén. Az Egri csillagokat nem olvasónaplóból ismerem, a torz csirke és boci mese nem szórakoztat, helyette a tévémaci küldött aludni este hétkor.
A szüleim és rokonaim még maguk építették a fedőt a fejem felé. Anyukám biciklivel hordott a bölcsödéből, oviból, megválogattuk, miért és mikor ülünk autóba. Szerettem a napközit, édesanya nem maradt otthon velem csak azért, mert még töltöttem be a hatot. Kismajom voltam, beraktam a többi kismajom mellé, és csudajó volt.
Nem csörgött minden félórában a telefon, helyette inkább átsétáltunk a családhoz, személyesen érdeklődni létükről. Nem vettünk zöldséget, minek? Ott terem a kertben, csak éppen gazalni nem a legjobb időtöltés, mégis más íze volt annak a paradicsomnak. Most is bármikor átsétálok a szomszédhoz egy bögre tejért, ha arról van szó.
Videojáték helyett inkább végkimerülésig ugráltam, labdáztam, rohangáltam esztelenül hordában a poros utcán a környék kölykeivel. Úszni a bányatavon tanultam, úszómesterem a nagyapám volt, a dresszem pedig egy apró fehér bugyi. 4 évesen még monokinizhettem a többiekkel, senki meg nem botránkozott. Jó volt enni a homokot, pancsolni a sárban, rágni a gilisztát.
Kiöltözöm, ha színházba megyek, iskolában erre szoktattak rá, kényelmetlen lenne oda a farmer. Én még mindig csókolómmal köszönök az utcán a környékbeli néniknek, bácsiknak.
Beazonosítanak bárminek bármelyik generáció. Plázacica, burgergirl, discobaba, csitri, buta liba csak a korom miatt. Tisztelet az idősebb korosztályoknak, mégis néha megrémisztenek. Általánosítani végül is mindig könnyebb volt, mint válogatni.
De ne feledjük, akinek nem inge..
Fiatal vagyok. Szemtelenül.
Privilégiumom a klubtagság.
|
|