Fullextra.hu - December

...igazán jó válasz nincs. Még feltenni is botorság. Úgysincs rá megfelelő és kielégítően megnyugtató magyarázat.

Ma a naptári tél első napjába léptünk.
A meteorológiai még három hetet várat magára: a téli napfordulótól a tavaszi napéjegyenlőségig tart, tehát az északi féltekén december 21-től március 20-ig, a déli féltekén pedig június 21 és szeptember 23 közé esik, - de ez most nem nyújt nekem semmiféle vigaszt.
…most egy nem egészen adventi hangulatú írás kívánkozik ki tollamból, illetve a klaviatúrám alól: nem tudok örülni most valahogy ennek a napnak. Fáj.
Van így az ember, - amikor rosszkedvű és elégedetlen mindennel, amikor semmi sem jól sül el. Ilyenkor bölcsebb elvonulni, és kivárni, míg visszatér a kedv, a lelkesedés, a naposabb életszemlélet, és leginkább, legelőbb: az íráshoz való menekülés…
Ha visszatér...Jó esetben igen... Lopva figyelem magamat, és búsan állapítom meg, hogy ilyenkor mindig megfogadom, hogy én többet egy sort sem írok le, mert én nem tudok írni…
Furcsa ez a kijelentés egy újságírótól, pláne ennyi, írással eltöltött év után, de felelősségem teljes tudatában kijelenhetem, hogy sok kollegám élt már át ilyen vészesen sötét napokat, amikor azt hitte, örökre kihullik a toll a kezéből. Kihullik, vagy éppen kiveszik belőle, - ez most, ebben a helyzetben cseppet sem számít. Semmi sem tud jobb hangulatot csempészni a lélek redői közé, - minden hasztalan.
Ilyenkor ez a mindent homályba kergető, melankolikus hangulat a legszebb percet is éjfeketének látja. Legtöbbször alaptalan és túlzó is ez az értelmetlen fásultság. Készséggel elismerem. De ettől – sajnos, - még nem változik meg semmi. Főleg nem a jobbik irányba.
Egy dolgot lehet tenni : túlélni. Eddig még mindig sikerült, remélem, most sem lesz ez másképpen. Bár vannak most kételyeim...Most valahogy nagyon erőtlennek érzem magam - nehéz a tollam. Ha van egyáltalán még.
Az időjárás sem segít, pont ma nem: köd van, és bár nincs hideg, - az idő barátságtalan, nyálkás, nyúlós, pont olyan, amit annyira nem szeretek.
Mi teszi vajon, hogy olykor egy szerencsétlenül alakult nap apró eseményei tartósabb horgokkal akaszkodnak a szívembe, az emlékezetembe, mint az alapjában és nagy egészében véve a mostanában kisimult, szépen pergő kedves hetek és szép őszöm jóleső visszaemlékezései…?!
Ez olyan kérdés, amire igazán jó válasz nincs. Még feltenni is botorság. Úgysincs rá megfelelő és kielégítően megnyugtató magyarázat.
Hát jobb híján saját magamon figyelem a lélekmechanizmus szabályszerű működését, amely valamiféle öntörvényű modort és csendes rezignáltságot épít körém, így vértezve fel magát a lét és a vélt sérelmek (jogos? jogtalan? – nem vizsgálandó most, de gyanítom, csak túlérzékenységem mérlege billent ki és lázadt fel saját maga ellen) legyőzésére. Sok mindennel próbálkoztam már egy-egy hasonló „hullámvölgy” alkalmával: csillapíthatatlan szívvel kerestem nem segítséget, nem is együttérzést, még csak jókedvet sem, hanem egy medret, amelyen végigfolyathatom bánatomat, elbitangolt kedvem és hangulatom elvezetését valami naposabb és derűsebb vidékre…
Pedig tudom, nincs mindenben igazam: én szerencsés ember vagyok alapjában véve. Segít a Kedves, a gyerekeim, a kutyám, a közelgő január, a tavasz várása...

Egy okos ember tollából olvastam egyszer: „Közel vagyok a reménytelenséghez, ami a józanság őrülete. Legalábbis ma, most. Kétségbeesésem józan, a legegyszerűbb emberi bánatok táplálják.”
Igen. Ez - sajnos, - egy "nem-szeretem" nap...
Ez egy rosszkedvű jegyzet lett.
December van.

*