Fullextra.hu - Meglepetés Karácsonyi Szalon

Szóval egy új minőségébe érkeztem az irodalomnak. Egy olyan minőségbe, amelyet mindenkinek ajánlok, hiszen rendkívüli volt ez az első találkozás.

Ülsz egy papírlap fölött, mert gondolataid vannak. Olyan gondolataid, melyet fontosnak tartasz. Lényegesnek. Olyannyira, hogy egy belső késztetés nem hagy békén, amíg le nem írod. És írod. Sorban a betűket, szavakat. Azon veszed magad észre, hogy nem teljesen úgy plajbászolod, vagy ütöd a gépbe ezeket szavakat, szóláncokat, mondatok, sorokat, versszakokat, bekezdéseket, mint egy átlagember. Később megint jön egy pillanat, egy mozzanat, történés és kezdődik-folytatódik az egész. Újra és újra. Visszalapozgatva csócsálod, alakítgatod a saját szájízed, szórakoztatásod szerint.
Eltelik néhány nap, hónap, vagy netán év, amikor úgy gondolod, netán a környezetedben valaki, hogy másoknak is jelenthet valamit, amit a papírra, monitorra gyöngyöztél. S jé! Tényleg. Egyre többen hizlalják énedet: „Jaj, de jó” - felkiáltással. Közben tovább gyűlnek a versek, írások. Nem férsz tőlük. Nemcsak fizikailag, de szellemileg is terítik élteted, vagy annak egy szegletét. Újabb lépcső következik. Szeretnéd, ha szakember is mondana valamit, hiszen ennyivel nehezebb a helyzet, mint az egyszer-eggyel, mert ott annyiszor-annyi az annyi. Aztán ha tévedsz már nem jut valamire. Itt más a helyzet. Nem ismerjük, s talán nem is sejtjük, hogy ér-e valamit ez a hatalmas betű-, szó-, sor-, vagy mondatköteg, amit papírra vetettünk. No itt már változik a helyzet. A „szakember” - talán el sem olvassa – talán néhány sorig jut, és mond valami maszlagot. Nagyon kevés a kivétel. Nem tudni az okát, de így működik. A legtöbb esetben.
Ott vagy a paffon. Megnyikordul az értelmed, a realitás, hiszen egyre több – nem hozzáértő – fülig van versedben, pirul vallomásodon, ismer magára egy novellácskában, vagy az ismerősére, de az is lehet, hogy egy szituációra, történetre. Nem hagy nyugodni. Könyv. Igen. Csinálok egy könyvet. Biztos lesz rá kiadó. Hm. Nem lett. Leggyakrabban. Jön a koldulás. Innét is egy kicsi, onnét is egy kicsi, amonnét egy kiröhögés, mellébeszéd. Egyszer csak a kitartás kezedbe tesz egy könyvet. A sajátodat. Leírhatatlan érzés. Olyan, mint az első csók, az első szerelem, vagy minden, ami csak leg az életedben. Kibújsz a bőrödből, szárnyalsz.

Itt van az első pont. Nem elbizakodni. Nem orrműtétbe fogni, hogy az a bizonyos bot... A földön kell maradni. Örülni annak, hogy valaki megvette az első könyvedet. Aztán többen is. Már ennyi elfogyott, még ennyi van. Közben, azért írsz, mert mindig van történés. Újabb könyv. Hallhatod versed, írásod másoktól. Felemelő. Újabb lendületet adó pillanat, de az igaz kritika csak nem ér el. Legtöbbször magadra hagynak a „szakemberek”. Lógsz a levegőben.

És akkor... A technika beköltözik a zsebünkbe, betölti mindenünket, s hatalmas teret rak az asztalunkra. Végtelen lehetőséget. Egy véletlen keresés folytán megjelenik a monitoron a Fullextra. Egy olyan közeg, ahol hasonszőrűek között mutathatod meg, amid van. Bár ritka az igazi kritika, mégis napról-napra csüggsz az írásokon. Olvasol-felteszel-vitázol-kiborulsz-hallgatsz-felfedezel-tanulsz-tanítasz... Valami erős kapocs alakul ki. Nem tudod mi tart, hoz, húz. Jön az ember, ír-olvas-HSZ-szavaz. Szeretnél többet, még bensőségesebbet...

December 16-a reggel. Még nincs hat óra, amikor csörög a telefon. Van mikrobusz. Később is csörög, de az már nem annyira jó hír, hiszen az egyszem fiúnk lebetegedett. Mi azért elindulunk, majd helyettesítjük. Belép a tartalékmegoldás. Egy meglepetésre készülünk. Egyrészt magunknak, hiszen egy olyan közösségbe készülünk, ahol még magam is csak virtuálisan jártam, de a gyerekeknek is ritkán adatik meg, hogy olyan műveket adjanak elő, melynek írója, költője ott ül a hallgatóság soraiban. Aztán a másik oldal sem lesz kevésbé meglepetés, amikor valaki – netán először – hallhatja saját művét.

Nem mondom, hogy könnyen, de odatalálunk. A csapatom kissé megszeppent, mert egy roppantul idegen, viszont elképesztően szeretetteljes fogadtatás jut osztályrészül nekünk. Nekem külön öröm - egy új minőség – következik, Fullextrás Lacoba-ként életemben. Sorra elevenednek meg a nick-ek. Arcokká, emberekké alakulnak rímek, művek, mosollyá, öleléssé a személyes találkozás öröme. Számtalan pillanat, felismerés-nemfelismerés-bemutatkozás-öröm. Öröm és újra. Olyan lendület ez, amely a nem éppen pille pufóka-ufóka termetem minden porcikáját betölti. Captnemo, angyalibaby, Anna1955, mango, Audrey, sete, Fata, Eroica, Paulus, winner, naiva, Tamiska, csizi, khama, kerlac, Samway, LEKA, csitesz, medall, gabiga, szemmilla, fanni, Bluesky, Tokio, Harmatocska Marcival, Mickey, aranytk, MZ_per_X, stando, skorpio, fenyesi, soman, prayer és veva (akivel, bár egy városban élünk most találkozom először). És roppantul röstelkedem, de a többiek arcát a nick-kel nem vagyok képes utólag összehozni. Elnézéseteket kérem, de majd legközelebb bepótoljuk.

Szóval egy új minőségébe érkeztem az irodalomnak. Egy olyan minőségbe, amelyet mindenkinek ajánlok, hiszen rendkívüli volt ez az első találkozás. Mit, hogy találkozás – mindjárt egy egész találkozássorozat. Azokkal, akik eddig betűk, szavak, rímek, sorok, versszakok, mondatok, bekezdések, írások, HSZ-ek voltak számomra. Kiknek írásai, véleményük kicsit megváltoztatott engem is. Most több tucatnyian születtek vér-hús emberré az első pillantásnál, az első kézfogásnál, az első cuppanósnál, az első ölelésnél. Nagyon szerettem ezeket az első pillanatokat. Figyeljetek csak!

Az első pillanatok

a makacs ősz csipkedi
a karácsony oldalát,
kitartása a hajamba fésüli
a decemberi szalont,
hogy lendítsen egy hatalmasat
a keréken
viruló arcok hizlalják lelkem
s lelketeken is virág nyílik,
melyet meglocsolnak
ezek
az első pillanatok.

Már csendet vezényel az új színhez a rend, mely ugyan csak látszólagos, mégis létezik. Újabb szívdobogás, KerLaci szavai után megtapintjuk az Antológia III-at. Iszonyúan gyerekké tesz az érintése. Puha, selymes a tapintása, mint énünknek a benne vállalt, osztott, lehetővé vált szerepünk. Hány éjszaka, hány óra, hány szemcsepp - nem síró, hanem fáradt, könnyező - szememnek. Mily rettenetes rémálmok, vélt és valós gondok. S most. Itt van. Kicsit szaggat, hasogat a lelketlen, érthetetlen hiba felbukkanása, mégis megértésválaszok, megoldás, ami rendezi szívverésem. Köszönöm mindannyitoknak, hogy segítettétek ennek a könyvnek a megjelenését, és hatalmas öröm volt számomra bizalmatok.

Mi jövünk. Mindjárt elsőre. Szólok, mert szólhatok – bár hatalmas küzdelem ez egy új fogsorral -, de megbirkózom a feladattal. Néhány apró mozzanat a vendégszereplésünkről, múltidézés, s kezdünk... A műsorunk 10 mű, 10 szerző és mindannyian Fullextrások, sajnos csak 4 előadó(elől):

1. (Kadlót Zsófi) Víg Éva (veva): Rét-köpönyeg
2. (Horváth Ági) Bató Boglárka (Bogika): Egyél cicukám
3. (Horváth Ferencné) Fényesi Tóth János: Egy szoba ablakából
4. (Bíró Lotti) Kerekes László (kerlac): Mafimesék - Ormót Lajos, a csodadoktor
5. (Horváth Ferencné) Bartalovics Zoltán (prayer): Egy falat kenyér
6. (Kadlót Zsófi) Lőrinc L. Anna: Panka II. /részlet/
7. (Horváth Ági) Sárhelyi Erika (Netelka): Pitypang
8. (Bíró Lotti) Somogyi Ottó (soman): Orgonaillatú május
9. (Horváth Ferencné) Kovács Anikó (mango): Ima ünnep előtt
10. (Bíró Lotti) Földi László (Lacoba): Harap-e a mikulás?

Mivel a távolság miatt elvész súgói feladatom, inkább a kézben tartott lapok mellett döntünk. Így az arcokat figyelhetem. A meglepett szerzőarcokat, az apró lángocskákat, hiszen vannak, akik most hallják először más szájából a saját írásukat. Izzó tekintetek, visszafogott könnyek, megannyi apró jel mely bizonytalanságukat, az új helyzet ismeretlenségét, a hogyan-viselkedés írta az örömteli arcokra. Ez hatalmas megnyugvás nekem is, hiszen a meglepetést éppen erre a kottára terveztem. Bár a hangszerelés lehetett volna jobb, lehetett volna profibb, lehetett volna csillogóbb és csengőbb mégis sikerült legkedvesebb Full-os társaimnak ezt a karácsonyi ajándékot idecsempésznem, ebbe a pesti iskolába, ebbe a pici tanterembe.
És láttam a többiek érdeklődését, a várakozást: „Ugyan ki következik?”. És külön ajándék volt nekem, hogy láttam a reményt is „majd...”. Meg kell értenetek szubjektivitásomat, apró lehetőségemet, és remélem egyszer, tán' többször is másoknak is tudunk örömet szerezni.
És már jelzem is: Van újabb ötletem!!!.
CSINÁLJUNK EGY OLYAN TALIT, AHOL MINDENKI KEDVENCEI MŰVEIT FOGJA FELOLVASNI!

Még lenne mit írni, hiszen gyönyörű előadásokat hallhattunk, láthattunk, de fogadjátok inkább a kis csapatunk mondatait a tegnapi karácsonyi ajándékról:

„- Ezen a felolvasóesten nagyon jól éreztem magam, kellemeset csalódtam, mert remek volt a hangulat. Az írók igazán kedvesen és közvetlenül viselkedtek, családias volt a hangulat pedig nem is ismertem közülük senkit. Maradandó élmény lesz a számomra ez a kiruccanás!

- Kicsit izgultam, de örültem is, hogy ennyi író előtt szerepelhettem. Nagy élmény volt a sok-sok vers és írás, amit hallhattunk. Remélem még találkozunk.

- Büszke voltam erre a csapatra. Nagyon jó hangulatú este volt, úgy éreztem mintha máris Karácsony lenne. A zenei számokat is élveztem, mert egy kis kikapcsolódás volt a sok próza és vers után. Igazán megnyerő, kedves emberekkel találkoztunk. Szívesen elmegyek máskor is ilyen rendezvényre.

- Nagyon frankó volt.

- A tegnapi nap szerintem remek volt. Azért is mert találkozhattam azokkal az írókkal, akiknek a prózáját illetve versét fölolvashattam. Köszönöm a lehetőséget és a találkozást.

- Hatalmas élmény volt ennyi kedves ember között tölteni ezt a néhány órát. Örülök a találkozásnak.

- Remélem egyszer végig maradhatok. Remélem egyszer felénk is lesz egy tali. Remélem nem okoztunk csalódást. Köszönet mindenkinek, és elnézést kérek, hogy nem maradhattunk tovább.

Üdvözlettel: Ági, Ágika, Lotti, Zsófi, Vali mama, Krisztián és persze Lacobá”