Fullextra.hu - Karácsony fényei, karácsonyi ágak

Az alábbi naplórészlettel és válogatásommal kívánok áldott karácsonyi ünnepeket a Fullextra tagjainak és olvasóinak.

«Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. ... Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. ... mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben.
S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.» (Márai Sándor)

Tegnap is - mint mindig, nagyon későn tértem nyugovóra, s ennek ellenére ma is korán felébredtem: fél ötöt mutatott az óra mutatója. Még korom sötét van ilyenkor. Kibújtam ágyamból s átmentem a szalonba, ahol félig lehúzott redőnyös ablakból kikukkantottam: híre-hamva sem volt még a ködnek, a színes karácsonyi csillogó-villogó világító lámpácskák szinte varázslatos hangulatot keltettek: mintha egy meseország utcájában laknék. Szeretem a karácsonyi fényeket.

A város még mélyen aludt.
Eszembe jutottak az adventi rorátékon való mindennapos részvételeim, amikor a debreceni Svetits Katolikus Gimnázium falai közt tanultam és az internátus lakója voltam. Mindig nagy szeretettel gondolok abban a zárdában eltöltött évekre, s nagyon sajnálom, hogy csak az utolsó két évben tanulhattam ott.

Ahányszor csak tehettem, ha ritkán is, de egy-két nyáron el-ellátogattam oda s felkerestem szeretett apáca tanárnőimet, egyik-másikkal szoros barátnői kapcsolatba kerültem. De aztán az évek múlásával el-elmaradt a levelezés. Valaki el is távozott örökre… Osztálytársaim közül is valaki sajnos követte őket…

Az érettségi találkozókra egyikre sem tudtam elmenni: a szerencsétlen időkörülmények megakadályoztak ebben, ugyanis az első ötéves találkozó alkalmával a vizsgaidőszak kellős közepén voltam, Pécsről nem utazhattam Debrecenbe semmiképpen sem. A következő találkozóról a meghívást akkor kaptam, amikor éppen hazatértem életem első olaszországi útjáról, s két nap választott el, a családi stolbergi utazástól - az akkori NDK-ba - szakszervezeti családi egyhetes üdülőjegy jóvoltából: a találkozó az NDK-s nyaralási időpontra esett. Az elkövetkezőkre azért nem tudtam elmenni, mert innen Olaszországból a találkozó időpontjára sehogy sem tudtam megoldani jelenlétemet. 2002-ben volt a harmincéves érettségi találkozónk, oda sem jutottam el… De azért lélekben velük voltam azon a napon, s minden alkalommal egy levelet írtam nekik. Félő. hogy a 2007-i 35 évesre sem tudok elmenni...

Nem tudtam többé elaludni. Így Teremtőmhöz intéztem első gondolataimat felidézve magamban a debreceni roráték hangulatát, s a zárdától átellenben lévő Szent Anna templom falai közé repítettem magam s lelkem gondolatban:

«Köszönöm Atyám, hogy megérhettem ezt a napot. Neked ajánlom ezt a napot is, mindent amit gondolok és cselekedem: minden szavamat és hallgatásomat, minden munkámat és küzdelmemet; mindent, ami felemel és minden súlyosat, ami rám nehezedik.
Atyám, mutasd meg nekem a helyest és helytelent, a jót és a rosszat, hogy a Te tetszésed szerint választhassak s el ne tévelyedjem!
Vezess engem, légy mellettem, irányíts tetteimben!
Adj erőt a kísértésben, oltalmazz a bűntől, segíts, hogy minden tökéletlenségtől és tehetetlenségtől megszabaduljak!
Benned bízva remélem, Atyám, hogy ezt a napot a Te dicsőségedre élhetem át!»

Ezek után felidéződött bennem a gyermekkori családi adventi időszak. Kétségtelen, hogy az év ezen periódusa volt nekünk gyerekeknek a várakozás legizgalmasabb s legszebb időszaka. Nagy gonddal készítettem el húgaimmal a gyermek Jézushoz írt levelünket, amelyben szépen feldíszített karácsonyfát kértünk jászollal s játékokat, amiket nagyon szerettünk volna… Ez idő alatt gyakrabban énekeltünk karácsonyi szent énekeket, saját kezünkkel készítettünk néhány karácsonyfadíszt, hogy Jézuska az angyalokkal azokat is felrakja a fára. Nagy volt a boldogság, amikor felfedeztük azokat a fenyő ágairól lecsüngeni… Esténként pedig, a hosszú nagy várakozás estéin - szinte cammogott az idő, úgy tűnt, hogy a Szent Este soha nem fog elérkezni - édesanyánkkal elmeséltettük Jézus születésének története mellett kedvenc mesénket, a "Kíváncsi Palkó"-t.

Amikor végre elérkezett a várva várt Vigilia, a csilingelő csengettyű hangja jelezte a Jézuska eljövetelét. Ünnepélyes arccal, áhítatos csendben vonultunk be a nagyszobába, ahol csillogott-villogott a majdnem plafonig érő gazdagon feldíszített ezüstfenyő karácsonyfa. Még mielőtt az ajándékokhoz nyúltunk volna az egész család megállt az édesapánk által faragott és alkotott betlehemi jászol előtt s elénekelte a «Mennyből az angyal» kezdetű karácsonyi szent dalt, majd megköszönve, hálát adva így imádkoztunk hangosan, kórusban:

«Eljött a nap, mit várva vártunk,
az égen csillagfény ragyog,
Jézuska fáját ím elhozták
a halkan szálló angyalok.
Köszönjük Neked, édes Jézus,
hogy szíved minket úgy szeret,
s az angyalok karával együtt
dicsőítjük ma szent neved.
Ha elmúlik a karácsony,
Te akkor is maradj velünk,
Kérünk, ezt a kis családot
Szeresd, óh, édes Istenünk!»

Ezután megköszöntük szüleinknek is. Akkoriban igazán nem értettem, hogy miért kell köszönetet mondani, amikor a Jézuska hozta az ajándékokat. Csak később értettük meg, hogy miért…
Majd következett az ajándékok boldog felfedezése!
Utána az ünnepi vacsora, majd pedig elmentünk az éjféli misére.
Csodaszép, titokzatossággal teli napok voltak az adventi várakozás napjai és a karácsonyt követő közvetlen időszak! S ez a meleg szeretetet sugárzó mesés világú élmény sokáig hatott: hosszú ideig csak erről beszéltünk. Aztán megtörtént az is, hogy amikor hazatértünk az iskolából engedetlenségünk következtében a Jézuskától kapott legkedvesebb ajándékot egyszer csak nem találtuk sehol! Volt ám jajveszékelés!…

Most is ugyanolyan gyermeki várakozással nézek a Szent Este elébe, de most már egészen más, sokkal mélyebb értelemmel és jelentéssel… Reménykedve az Üstökös vezérlő világításában…, útmutatásában!
Virrasztok, reménykedem és hiszek az eljövendő Holnapban amiért a Megváltónk, a kicsi Jézus, a Messiás közénk született.
Újra kitekintettem az ablakon, kezdett már világosodni, s ezzel a köd is leszállt. A ragyogó utcai karácsonyi fények csak imitt-amott sápadt halványságukkal törték át a ködfátyolt. Egy óra telt el. […]

Folytatás