A színpadon a Rolling Stones…
Dátum: Július 24, kedd, 19:45:00
Téma: Film Színház Zene
 |
2007.július 20., péntek, este negyed tíz, Puskás Stadion, iszonyatos hőség: a színpadra robban Mick Jagger és - huszonéveseket megszégyenítő lendülettel – a zenekar belekezd a Start me up című dalba. |
Az ember szinte lélegzetet sem vesz, szemeit kidülleszti, fülét vételre állítja és hallgatja a rockandrollt. Hirtelen semmi sem jut az eszembe, pedig a koncert előtt azon gondolkodtam, hogy jó lenne egyszer élőben hallani az Out of Controlt, a Sister Morphine-t, a Starfuckert, vagy a Gimme Sheltert. Nem, nem gondolok semmire, nem gondolok a legendákra, a csapból is folyó zenekarra, a világ talán legnagyobb színpadi kivetítőjére, a több tucat kamionra, melyek a színpad elemeit hordják körbe Európán. Nem gondolok a Luxemburg rádióra, nem éltem át a 60-as évek „getnó” érzését, nem, nem és nem. Nem nosztalgiázok a 40 éves emlékeken és nem veszek a koncert előtt fél órával nyelves pólót, kitűzőt, inget, posztert, plakátot…
Számomra a Stones a zene, nem Jagger, Wood vagy Keith félrelépései és Watt nyugalma. Számomra a Stones a Midnight Rambler sodrása, vagy a No security album, amit középiskolában Ákos barátommal milliószor végighallgattunk. Számomra a Stones a Hobo koncerteken hallott kétnyelvű csók, vagy az adj menedéket.
Nem tudom pontosan hányan is voltunk a koncerten. A küzdőtéren nagy többségben fiatalok, elég sokan idegen nyelven beszéltek (angol, spanyol stb.). És a fiatalokat, s köztük minket is, magával ragadtak ezek a 60-as éveikben járó srácok. A színpad közelében kívülről fújták a számok szövegeit (Ruby Thuesday, You’ve got the Silver, Satisfaction, de ment a Rugh Justice is), mégpedig úgy, hogy nem kellett lefújni a poros lemezeket, nem kellett nosztalgia, csak a színtiszta zene. Nem, ez nem egy visszavonuló zenekar utolsó nyelvcsapása volt, nem ez jelen idő volt, minden tekintetben.
A körítés, hát igen, lenyűgöző. Csak az a nagy különbség, hogy nem valami helyett voltak a fények, a fantasztikus színpad, a csillogó ruhák, hanem hozzáadva a zene és a zenészek varázslatához. Így volt nagyszerű. Örök élmény marad azt hiszem mindannyiunknak akik ott voltunk és hallhattuk élőben a Paint it Black vagy a Sympathy for the Devil lemezről már agyonhallgatott akkordjait.
András
|
|