Küzdőtér |
|
|
|
|
A színpadon a Rolling Stones… |
|
andrass
|
2007.július 20., péntek, este negyed tíz, Puskás Stadion, iszonyatos hőség: a színpadra robban Mick Jagger és - huszonéveseket megszégyenítő lendülettel – a zenekar belekezd a Start me up című dalba. |
Az ember szinte lélegzetet sem vesz, szemeit kidülleszti, fülét vételre állítja és hallgatja a rockandrollt. Hirtelen semmi sem jut az eszembe, pedig a koncert előtt azon gondolkodtam, hogy jó lenne egyszer élőben hallani az Out of Controlt, a Sister Morphine-t, a Starfuckert, vagy a Gimme Sheltert. Nem, nem gondolok semmire, nem gondolok a legendákra, a csapból is folyó zenekarra, a világ talán legnagyobb színpadi kivetítőjére, a több tucat kamionra, melyek a színpad elemeit hordják körbe Európán. Nem gondolok a Luxemburg rádióra, nem éltem át a 60-as évek „getnó” érzését, nem, nem és nem. Nem nosztalgiázok a 40 éves emlékeken és nem veszek a koncert előtt fél órával nyelves pólót, kitűzőt, inget, posztert, plakátot…
Számomra a Stones a zene, nem Jagger, Wood vagy Keith félrelépései és Watt nyugalma. Számomra a Stones a Midnight Rambler sodrása, vagy a No security album, amit középiskolában Ákos barátommal milliószor végighallgattunk. Számomra a Stones a Hobo koncerteken hallott kétnyelvű csók, vagy az adj menedéket.
Nem tudom pontosan hányan is voltunk a koncerten. A küzdőtéren nagy többségben fiatalok, elég sokan idegen nyelven beszéltek (angol, spanyol stb.). És a fiatalokat, s köztük minket is, magával ragadtak ezek a 60-as éveikben járó srácok. A színpad közelében kívülről fújták a számok szövegeit (Ruby Thuesday, You’ve got the Silver, Satisfaction, de ment a Rugh Justice is), mégpedig úgy, hogy nem kellett lefújni a poros lemezeket, nem kellett nosztalgia, csak a színtiszta zene. Nem, ez nem egy visszavonuló zenekar utolsó nyelvcsapása volt, nem ez jelen idő volt, minden tekintetben.
A körítés, hát igen, lenyűgöző. Csak az a nagy különbség, hogy nem valami helyett voltak a fények, a fantasztikus színpad, a csillogó ruhák, hanem hozzáadva a zene és a zenészek varázslatához. Így volt nagyszerű. Örök élmény marad azt hiszem mindannyiunknak akik ott voltunk és hallhattuk élőben a Paint it Black vagy a Sympathy for the Devil lemezről már agyonhallgatott akkordjait.
András
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
|
|
|
|
|
"A színpadon a Rolling Stones…" | Belépés/Regisztráció | 5 hozzászólás | Search Discussion |
| Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: A színpadon a Rolling Stones… (Pontok: 1) - Eroica (ezüsttollacska@ t-online.hu) Ideje: Július 24, kedd, 20:12:49 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Uhh, de nagyon jó lehetett Neked ! Szerettem volna ott lenni, de nem mehetett mindenki. Hogy bírtátok a hőséget? Szerintem nem is vettétek észre attól a forró hangulattól, ami ott volt. Kösz, hogy megosztottad velünk az élményt.. |
|
|
|
|
|
Re: A színpadon a Rolling Stones… (Pontok: 1) - mango Ideje: Július 24, kedd, 20:17:39 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | A Nagy Generáció, mely hidegen nem hagyhat talán senkit...
Én a nagy "párharcban" annak idején inkább Beatles-párti voltam, de elismerem (nagyon is!) a Kövek tehetségét és a rock'n roll-ért tett elévülhetetlen érdemeit. Még ma is.
Élmény lehetett "emberközelből" - szemtől szemben állni velük, és hallgatni a világhíres evergreeneket... |
|
|
|
|
|
Re: A színpadon a Rolling Stones… (Pontok: 1) - csitesz Ideje: Július 25, szerda, 04:29:56 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Hát, igen. Élőben hallani, látni a halhatatlanokat. Nagyon jól visszadtad, amit szerintem nem igen lehet leírni. Azt látni, hallani kellett. üdv. Józsi |
|
|
|
|
|
Re: A színpadon a Rolling Stones… (Pontok: 1) - piroman Ideje: Július 25, szerda, 08:51:58 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Mindhalálig Rock'n'Roll! Ők már bebizonyították, hogy lehetséges! (Vagyis majdnem. :) Isten (?) tartsa meg Őket sokáig! |
|
|
|
|
|
Re: A színpadon a Rolling Stones… (Pontok: 1) - Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Július 31, kedd, 11:32:44 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Ehh... most még jobban fáj a szívem, hogy nem voltam ott :( |
|
|
|
|
|
|