Nincs remény
Dátum: Augusztus 21, kedd, 08:55:03
Téma: Életünk napjaink
 |
"...Tudja, szomszédom, az úgy van, hogy egy anya fel tud nevelni négy gyereket, de négy gyerek nem tud eltartani egy anyát."
|
1.
A felső Duna-parton sétálva egy a padon üldögélő, nyakán fehér gipszgallért viselő, szőke nő mellett haladtam el. Ügyet sem vetettem volna rá, ha utánam nem szól:
– Szomszéd... – rebegte elhaló hangon. Elhaladtomban megtorpanva visszanéztem és felismertem Jutkát, a szomszéd lépcsőházban évekig lakó szomszédomat. Úgy tudtam, hogy egy éve eladta a lakását, és vidékre költözött.
Visszalépve, leültem mellé a padra, és nyakára tekintve megkérdeztem tőle:
– Mi történt magával, Jutka?
– Hat hete megműtöttek. Két nyaki csigolyám összeomlott, és platinapótlást helyeztek be. Fél évig lesz fenn a gipszgallér, mert nem tudom addig tartani a nyakamat, míg össze nem forr az elemekkel a többi csigolya…
– Ez őrület! – álmélkodtam. Pár hónapja, mikor találkoztunk, még semmi baja sem volt – jegyeztem meg, mire ő még kiegészítette a horrorisztikus történetet.
– Hét kilót fogytam a műtét óta.
– Miért?
– Mert elmozdult a nyelőcsövem. Darabosat nem ehetek. A turmixoltat pedig kiöklendezem. Így tejbe áztatott zsemlén élek.
– Isten csapása ez! Hogy történhetett meg, hogy csak így egyszerre összeomlottak a csigolyák?
– Mint tudja, én darus vagyok, mióta dolgozom. És annak harminckét éve már. Fájlaltam az utóbbi években, de az üzemorvos azt mondta, hogy a darukosárban elhelyezett lékgonditól van. Majd elmúlik. Meg fogom szokni.
– De valamilyen kezelést csak adtak rá.
– Persze. Reumatikus kezeléseket kaptam, amitől némiképp csillapodott. Aztán két hónapja lezsibbadt a két kezem. Azonnal orvos, kórház és műtét. Ott derült ki, hogy elkoptak és végül összeomlottak a csigolyáim.
– Tehát megműtötték.
– Meg.
– Hogy került vissza a városba?
– Ez hosszú történet. Elmeséljem?
– Meséljen!
2.
Jutka négyévesen került állami gondozásba. Szüleit soha nem ismerte, mert nem látogatták. Tizennyolc évesen kezébe adták az Intézetben a vándorbotot és valamennyi készpénzt - ami mindenkit megillet, aki eléri a tizennyolcadik életévét.
Jutka csinos lány és ügyes lány volt. Nem esett kétségbe. Eljött az iparvárosba. Kapott munkásszállói elhelyezést, és elhelyezkedett a gyárban. Először takarított, majd elvégezve a darus tanfolyamot, daruvezető lett a lemezüzemben.
Tizenkilenc évesen megismerkedett egy darulakatossal. Összeházasodtak. Hamarosan vettek egy szövetkezeti lakást. Egymás után született a két idősebb gyerek, Csilla és Árpád. Csilla hétéves volt, amikor elváltak útjaik. A lakást ők kapták meg azzal, hogy a férj résztulajdonát tíz év alatt részletekben kifizeti.
Aztán jött egy újabb szerelem. Újabb házasság, és ebből született a második leány: Lilla. Ez a kapcsolat sem tartott soká. Hét év múlva elváltak. Jutka most már egyedül nevelte és tartotta el három gyermekét. Telt rá a magas jövedelemből, hiszen a darusokat mindig jól fizették. Lassan letelt a tíz év is. Övé lett a lakás.
Ekkor jött egy újabb szerelem. Az élettársi viszonyból megszületett Csabika. Amikor négyévesen kiderült, hogy súlyos asztmás és allergiás, az élettárs lelépett. Jutka állta a sorscsapásokat. A nagylány ekkorra felcseperedett, és elment táncosnőnek Spanyolországba. Ott élettársi kapcsolatból született egy kisfia, aki most tizenkét éves. Évente egy hónapra hazajöttek szabadságra. A fiatal nagymami büszkén hozta le közénk, padon üldögélőkhöz az unokáját.
Folyton Csilla lányát istenítette, és első unokájáért rajongott. Közben Árpád fia is kirepült a családi fészekből, és megnősült. Elköltözött Pestre. Lilla lánya három éve utána ment nővérének. Amikor visszavitte a kisfiút a nyaralásból, Spanyolországban maradt, és az óta ott táncol… Jutka egyedül maradt a betegeskedő kisfiúval. Három műszakba járt dolgozni, hogy minél többet keressen. Hiszen kellett a pénz az orvosokra.
Aztán akadt neki egy vidéken élő öreglegény barátja. Úgy volt, hogy kimennek dolgozni Svédországba. Azonban ez a terv is dugába dőlt. A mama nem engedte el a fiát. Zsuzsától is eltiltotta. Egy éve hazaköltözött a nagylánya, az akkor 11 éves kisfiával. És itt kezdődött a baj.
Rábeszélte anyját, hogy vegyen fel szabad felhasználású kölcsönként négymillió forintot a lakására, hogy a leány is tudjon venni egy lakást magának.
Megnyugtatta, hogy ő fizeti majd a törlesztőrészleteket. A leány megvette a lakást. Aztán kezdte elfelejteni a kötelezettségét. Nem fizette a részleteket. Az anyja - a jó keresetéből - kifizette helyette. Gondolta, majd meghálálja, ha rászorul. Nem így történt.
3.
– Két hónapja hazajött nyári szabadságra Lilla lányom, és mikor visszament Spanyolba, magával vitte a tizenhat éves Csabikát. Mondván, hogy a szállodában, ahol ő már recepciós, londinerként beprotezsálja, és majd annyit keres, hogy tudja támogatni. Balga módon belement a dologba.
- Alig telt el két hét, amikor kiderült a gerincbajom. Megműtöttek, és itt maradtam semmi fizetéssel, mert a táppénzem csak annyira elég, hogy az albérletemet kifizessem és éhen ne haljak.
– Hogyhogy albérletre?
– Ja, elfelejtettem mondani, hogy a műtét miatt nem tudtam fizetni a Csilla törlesztését, és elárverezték a lakásomat.
– Miért nem fizette a Csilla?– vetettem közbe.
– Csilla nem dolgozik. Szobáztat. Kuplerájt csinált a lakásából. Rám sem hederít. Mióta megműtöttek, semmit nem segít. Elfelejtett.
– És az Árpi?
– Az pár hónapja lejött. El akarta kunyerálni az autómat. Nem adtam. Úgy megharagudott, hogy rám sem telefonál. Nem érdekli az anyja. Úgy maradtam, mint a szedett fa. Tudja, szomszádom, az úgy van, hogy egy anya fel tud nevelni négy gyereket, de négy gyerek nem tud eltartani egy anyát.
– Miből és hogyan él?
– Vegetálok. Az albérletem 25 ezer Ft + rezsi. A táppénzem 75 ezer. Ebből kell megélnem, gyógyszereket kiváltanom. Még jó, hogy napi hat zsömle, egy liter tej elég. Igaz, hogy lefogytam már hét kilót. Aztán lassan elszáradok, mint a kóró. Mikor már nem lesz erőm takarítani, boltba járni, magamat tisztán tartani, akkor felmegyek egy magas háztetőre és leugrom a semmibe.
– Ne tegye. Mindig van remény. Hátha a kisfia majd hazajön teli pénztárcával. És meghálálja, amit maga tett érte. Nem szabad feladni a reményt!
– Csabika nem akar hazajönni. Nagyon jól érzi kinn magát. Még a nagylányom, aki itt lakik nem messze, az sem segít. Mit várjak a messzi távolban megkapaszkodni akaró gyerekeimtől?
– Reménykedjen abban, hogy hamar eltelik a fél év. Meggyógyul. Újra daruzik. Sokat keres. Új férfira lel!
– Akkor meg az alsó gerincsérveimet kell műteni. Ezt már nem lehet kibírni. Mit gondol, mennyit bír az ember? Kinek kell egy agyonműtött, nyomorult asszony?
– Nem tudok magának mit mondani.
– Ne is mondjon! Meghalt a remény. És hamarosan én is. Örülök, hogy beszélgettünk. Viszontlátásra!
|
|