Fullextra.hu - 'Csendesen' búcsúzott a Nox

"...Talán nehéz rólam elképzelni, de az utolsó sorból huhogtam és tapsoltam, és az előadás végén többekkel együtt felállva ünnepeltem Péter Szabó Szilviát és a zenészeket."

Az utóbbi években viszonylag ritkán jutok el koncertre. Meg kicsit valahogy meg is kötöttem a saját kezem: azt mondogatom magamnak, volt itt már a Rolling Stonestól Tina Turneren át a Queenig mindenki, én bizony addig már nem megyek sehova, amíg Madonna nem jön. Egyébként is őrületesek a jegyárak, de Madonnára rászánom a fizetésem. Így aztán azok, akiket egyébként kedvelek, de kevésbé állnak közel a szívemhez, nem indítanak el a pénztárak felé.

Aztán legutóbbi születésnapomon egyik barátnőm – miután kipuhatolta, meg tudok-e lépni egy estére a család mellől - meglepett egy Nox-jeggyel. Persze, hogy örültem, és nem csupán a kimozdulás lehetősége miatt. Barátnőm csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy ez nem a „szokvány” Nox-koncert lesz, az előadás címe: Nox: Csendes, de részleteket nem tud, lényeg, hogy 3-án este hétkor legyek ott a Művészetek Palotájában.

Na, ez végképp felvillanyozott, hiszen szerettem volna már hallani azt a legendás akusztikát, amit az épület hangversenytermének tulajdonítanak.
Némi kreatív „hogyan közelítsük meg a Lágymányosi-hídról a Palotát” össznépi játékot követően, farmeros-feketetopos-blézeres hanyag eleganciámban érkeztem meg a „bulira”. Nagy barátnős összepuszilkodás után beültünk a nem mellékesen gyönyörű koncertterembe, és a kötelező színházi tíz perc után megjelent Nagy Tamás, a csapat frontembere, aki maga konferálta be Péter Szabó Szilviát, az együttes énekesnőjét. Majd visszavonult, és helyet foglalt a nézők között.

Innentől kezdve az énekhangé és a kifejezetten erre az estre összeverbuvált, különleges zenekaré volt a főszerep.
Péter Szabó Szilvi egészen magával ragadó teremtés. Az érem egyik oldala, hogy női szemmel nézve is nagyon vonzó jelenség, aki most minden show-elemet nélkülöző finom, de végtelenül elegáns ruhában jelent meg. Az érem másik oldala az a hang, ami a torkában rejlik. Igazából fogalmam sem volt, hogy ennyire sokféle tud lenni. Sokszor volt az az érzésem, mintha több különböző énekesnő bújt volna meg benne. Sokszínűsége egészen lenyűgözött. Persze, ez talán a sorra felvonuló stílusoknak is köszönhető volt, hiszen hallhattunk remek dzsesszt és latin zenét, popslágert, hazai nagy klasszikustól régen ismert dalnak az átiratát, természetesen NOX-dalokat, az elmaradhatatlan magyar népzenei motívumokkal. A szimfonikusok, az ütőhangszeresek csapata, a tízfős vonós együttes, illetve a hatfős vokál fantasztikus összhangban mondhatni, hogy örömzenélt. Minden elhangzó számot kifejezetten erre az alkalomra hangszereltek át. Tehát még a legismertebb dallamok is tartogattak meglepetéseket.

Talán nehéz rólam elképzelni, de az utolsó sorból huhogtam és tapsoltam, és az előadás végén többekkel együtt felállva tapsoltam Péter Szabó Szilviát és a zenészeket. A NOX bebizonyította, hogy show-elemek, látványos hang- és fénytechnika, bravúros táncprodukciók nélkül, csupán az énekhang és a zene segítségével is képes mindenféle korosztályt a bűvkörébe vonni.
Mindezt nem rajongóként írom. A Nox nekem egy zenekar a többi közül, bár kétségtelenül a kedveltek közé tartozott eddig is. De tegnap óta biztos, hogy másként tekintek rájuk. Másként tekintek Péter Szabó Szilviára, akinek a hangja és előadásmódja sok mai, felkapott sztár számára követendő minta lehet. Másként tekintek Nagy Tamásra, aki hagyta, hogy a reflektorfény most csak és kizárólag állandó partnerére essen. Hozzáteszem, Szilvia minden dal után azt mondta: „nagyon szépen köszönjük” – egyszer sem beszélt egyes számban, mintha Tamás is ott állna mellette. Bár Péter Szabó Szilvia énekelt, de ez egy különleges Nox-est volt, amitől gazdagabb lettem.
A csapat most másfél évre külföldi turnéra indul. Ez tehát egyfajta búcsú-buli volt, és azt hiszem, ennél emlékezetesebben nem is lehetett volna megkoronázniuk eddigi pályafutásukat.