Fullextra.hu - Reflexió a jó modorról és annak hiányáról ©

...a jólneveltség nem társadalmi osztálykülönbségbeli, nem ideológiai problémabeli jellegzetesség, hanem elsősorban az emberi személyiség fontos megnyilvánulási formája...

Egy, nagy kép alatti, eddig szokatlan cikkre lettem figyelmes a 2007. november 22-i Il Resto del Carlino „Alessandra Borghese tekintete” c. rovatában, amelyben a szerző kifogásolja a jó modor hiányát, s kritikus szavakkal illeti a modortalanság mindennapos megnyilvánulásait.
Ezt 24 éve tapasztalom Itáliában, de eddig senki – vagy jóformán senki – nem cikkezett erről. Én igen, beküldtem nem egyszer napilapoknak ezzel kapcsolatos észrevételeimet, de nem jelentették meg. Érthető, egy jött-ment – még ha olasz állampolgár is –, akkor még extracomunitarianak bélyegzett, hogyan is meri kritizálni új hazájának állampolgárait?! Most, több mint két évtizednyi neveletlenség, modortalanság tapasztalata után végre egy nálam tíz évvel fiatalabb olasz, publicista nő, Alessandra Borghese tollából örömmel olvashattam e témájú cikket: no lám, végre született olaszoknak is feltűnik végre az elbugrisodás magas foka és széles elterjedtsége! Pedig nem lehet arra hivatkozni, mint nálunk, hogy a vörös terror proli diktatúrájának hatása, bár kommunisták itt is voltak és vannak szép számmal, még olyanok is, akik még most is a marxi-lenini ideológia dédelgetői. Most nagyon szívesen hivatkozom erre és egyéb más ezzel kapcsolatos írásra, mert nemcsak az olaszokra vagy más népek modortalanjaira, hanem hazánk fiaira és lányaira is, ugyanúgy vonatkozik és megszívlelendő.
Mit is kifogásol az olasz cikkíró? Mindez nekem, sajnos, nem újdonság sem otthonról, sem innen: vonaton utazván haza Milánóból Rómába a neveletlenség tipikus megnyilvánulásait konstatálta és nehezményezte: udvariatlanok, kevesen adják át a helyüket, kevesen engedik előre az embereket, tolakodás a másik félrelökésével, a nehéz helyzetben lévő, segítségre szoruló utasoknak, legyenek azok nők vagy férfiak (idősebbek vagy fiatalok), a világ minden kincséért sem segítenének elhelyezni a poggyászát a csomagtartóra, vagy onnan leemelni. Reménytelen, elképzelhetetlen az udvariasság. Ellenben a harsogó mobiltelefonos beszélgetések, amelyekre a kutya sem kíváncsi, de mégis kénytelen az ember elszenvedni, legyen az magán- vagy hivatalos társalgás, az annál jobban dívik az egész utazási időtartam alatt. Az illemhelyek – amelyek valamikor példaképül szolgáltak a magyarországi vonatokénak állapotával szemben – most már valóban használhatatlanok, mert rettenetes disznóólat hagynak maguk után egyes utasok. Óhatatlanul megfogalmazódik benne a kérdés: mi is az a neveltség? Szerinte a jólneveltség elsősorban az emberi lét szépségének szükséges kiegészítője kell, hogy legyen. Neki a jólneveltség jóérzést jelent, amit elkötelezetten kell gyakorolni a saját életünk minden egyes napján, minden egyes pillanatában, már értelmi nyiladozásunk pillanatától kezdve. Jól tudjuk, hogy nem könnyű jól neveltnek lenni: szükséges ehhez érzékenység, alázatosság, türelem, kedvesség és különösen állandó figyelem. Mindig a lehető legjobban neveltnek mutatkozni kötelesség, de azon kívül kellemes is mind saját magunkkal, mind másokkal szemben, amely még az egyedülálló személyiség tanúbizonysága is, amely elősegíti a szakmai és társadalmi érvényesülést, hírnevet. E cikkében arra is emlékeztet, hogy ezzel kapcsolatban egy jegyzett Tv-újságíró irónikusan azt válaszolta neki, hogy „menjen és mondja ezt egy szerelőszalagnál dolgozó munkásnak...” Ezzel az ironikus válasszal a cikkíró még ma sem ért egyet, mert szerinte a jólneveltség nem társadalmi osztálykülönbségbeli, nem ideológiai problémabeli jellegzetesség, hanem elsősorban az emberi személyiség fontos megnyilvánulási formája. Neveletlen emberekhez járni, olyanokhoz akik nem részesültek jó nevelésben, akik nem is erőltették meg magukat, hogy ezen hiányosságukat pótolják, bizony nagyon kellemetlen, zavaró és nemegyszer visszataszító. Amellett, hogy nem tudnak viselkedni, ezek a modortalan emberek még kisebbségi érzéssel is rendelkeznek, amely esetlenné és félreértésre hajlamossá teszi őket.
A jó modor a jólneveltség gyakorlati értelmezése, a modortalanság e neveletlenségé. S meg kell különböztetni az előzékenységtől, a kedvességtől vagy szívességtől, amelyek a jó modor kiegészítői, de nem szabad pótmegnyilvánulásoknak tekinteni ezeket. A magatartásmód a legapróbb részletében, a köszönéstől a hangtónusig, a barátságos mosolyig azonnal és fellebbezhetetlenül minősítik az embert.
A cikkíró jogosan kérdezi, hogy valóban bele kell törődnünk a modortalanság megnyilvánulásaiba? Honnan ered ez a szélesen elterjedt egocentrizmus, amely ily nagyon degradálta a jó erkölcsi szokásokat? Rákérdez a számtalan vulgárisságra, amiben részünk van nap mint nap, s bizony nem nyugszik bele, hogy ezt is beletörődéssel tűrjük. Mindezen negatív, emberi magatartás okának a széltében-hosszában elterjedt faragatlanságot és az általános közönyösséget jelöli meg, amelyek elengedhetetlenül táplálják a keresztény értékek, a felebaráti szeretet, a megértés, a türelmesség szükségességét, mint ezek negatívumoknak az ellenszerét.
Igen, de mégis hogyan juthatott el a mai ember idáig? ....
Folytatás (és forrás): Eredeti teljes és fényképes cikk >>

© B. Tamás-Tarr Melinda