Fullextra.hu - Pánik

"a szívem őrült sebességgel kezdett verni, mint a váltólázas, egyszer izzadtam, majd vacogva fáztam, annyira, hogy a fogaim összekoccantak..."

Korunk emberének egyik legfélelmetesebb civilizációs betegsége a pánikbetegség. Többnyire nagyvárosban élő, fiatal, vagy kora középkorú, sok esetben stresszes munkát végző, nemegyszer felpörgetett életmódú emberek az áldozatai ennek az elme által generált, roppant nehéz betegségnek.

Mi is a pánikroham? Az emberek kilencven százaléka él át életében legalább egyszer pánikrohamot, csak akkor ő nem tudja, hogy min ment keresztül. A tünetei olyannyira hasonlítanak bizonyos betegségek tüneteire, hogy a pánikos eleinte meg van róla győződve, hogy szervi betegség támadta meg. A legismertebb jellemzői a rohamnak a szapora szívverés, hányinger, szédülés, légszomj, gyomorpanaszok, az az érzés, hogy nem vagyunk urai önmagunknak. A legtöbb esetben a pánikbeteg legfőbb vágya a roham idején, hogy elmeneküljön, elfusson a félelme elől egy olyan helyre, ahol biztonságban van, pedig a félelmét többnyire meg sem tudja nevezni. Nem ritka, hogy pánikbetegség együtt jelentkezik a depresszióval, agorafóbiával (nagy tértől való irreális félelem), tömegiszonnyal. A pánikbetegség nem hisztéria. Nagyon könnyen diagnosztizálható, és nagyon nehezen leküzdhető mentális zavar, mely terápiával vagy gyógyszeres kezeléssel, de legtöbbször a kettő kombinációjával gyógyítható. Nagyon fontos a család, a barátok megértése, támogatása, mert a szeretet erős hatással van a gyógyulás menetére. Az a pánikos, akit elhagynak, akire úgy néznek, mint egy őrültre, akit hisztériásnak könyvelnek el, aki nem találja a segítő kezet, sokkal nehezebben szabadul meg szörnyű betegségétől mint az, aki mellett ott állnak a szerettei.
Ma már tudjuk, hogy a betegség agyi anyagcserezavar, elsősorban a szerotonin nevű agyi „üzenetközvetítő" anyag hiányával függ össze a molekuláris receptorok túlérzékenysége mellett.

Kata (35) azt mondja, hogy ő nem pánikbeteg, csak voltak rohamai, melyek megkeserítették az életét egy évre.
- Úgy kezdődött, hogy egy átmulatott éjszaka után fáradtan mentem másnap dolgozni. Elég sokat kellett tömegközlekednem, mert nagyon messze laktam a munkahelyemtől. A metrón tört rám először az érzés, hogy nyomban összeesem, de nem a fáradtságtól, hanem egy megmagyarázhatatlanul erős szívdobogástól. Olyan gyorsan vert a szívem, mintha lefutottam volna a maratont, pedig csak álltam egy helyben, szinte meg sem mozdultam. Nem is nagyon tudtam volna a tömegben. Alig vártam, hogy leszálljak a metróról, és szabad levegőn folytathassam az utamat. Akkor azt gondoltam, hogy a fáradtság tehet a kellemetlen közjátékról, így nem foglalkoztam vele addig, mígnem megismétlődött… Akkor is a közlekedéssel kapcsolatban jött elő a problémám, de nem valamelyik járművön, hanem az aluljáróban, ahol persze tömeg volt. Ismét elfogott az ájulás érzése, úgy éreztem, mintha nem lennék ura a testemnek, mintha nem tudnám tartani magamat, mintha nem tőlem függne, hogy mi történik velem a következő percekben. Nagy nehezen vánszorogtam haza. Másnap már féltem. Rettegtem attól, hogy megint rám tör ez a semmihez sem hasonlítható, ijesztő érzés. Eltelt egy-két nap, és én egyre jobban féltem. Hamarosan bekövetkezett a legszörnyűbb rohamom, amire emlékszem. Otthon voltam, és nyugalmi állapotban a szívem őrült sebességgel kezdett verni, mint a váltólázas egyszer izzadtam, majd vacogva fáztam annyira, hogy a fogaim összekoccantak. Nem kaptam levegőt, fixa ideám lett, hogy meg fogok fulladni. A párom kihívta az ügyeletet, mert azt hittük, hogy halálomon vagyok, én biztos voltam benne, hogy szívrohamom van. Mire az ügyelet megérkezett a roham elmúlt. Semmit nem tudtak megállapítani. Az orvos teljes kivizsgálásra küldött, bár megemlítette, hogy talán ez csak egy pánikroham volt… Én nem hittem. Meg voltam győződve róla, hogy halálos beteg vagyok, vagy a szívem, vagy az agyam, vagy a tüdőm visz el, de rövidesen vége lesz az életemnek. Elkezdtem a kivizsgálásokat. Mikor minden kis részemet kivizsgálták, kiderült, hogy makk egészséges vagyok. Ekkor kezdtem el komolyan hinni abban, hogy pánikbeteg vagyok, bár kétségeim voltak afelől, hogy ez kiválthat ilyen erős, szervi betegséget idéző tüneteket. Elkezdtem az Interneten utánanézni ennek a betegségnek. Rájöttem, hogy szinte minden tünetet produkálok, amit egy pánikroham kiválthat. Lassan beláttam, hogy nincs szükségem több kivizsgálásra, nem kell CT, MRI ahhoz, hogy tudjam, nem testileg, hanem mentálisan vagyok beteg. Ehhez kellett nekem egy év. Pszichiáterhez mentem, aki megtanított relaxálni, és bízni önmagamban. Nekiláttam trenírozni magamat. Minden alkalommal, amikor a pánik rám akart törni, elmondtam magamnak, hogy „ez csak pánik, ebbe még senki nem halt bele, mindjárt vége, nem lesz semmi baj”. Ráadásul az összes félelmemet, hogy elájulok, rosszul leszek, megfulladok végigéltem már, és még egyszer sem ájultam el, vagy lettem rosszul, és egyszer sem fulladtam meg. Tehát, ezek nem is fognak bekövetkezni. Ezzel edzettem az elmémet, míg szépen lassan, de bementem a bevásárlóközpontokba, felültem a villamosra, és lementem az aluljáróba is újra, mert úgy éreztem, hogy csak bátorság kell hozzá, meg fogom csinálni! Még mindig előfordul, hogy a roham le akar teríteni. De már nem hagyom neki. Én vagyok az erősebb!

Vica (28) kevésbé szerencsés. Örül, ha eljut a munkahelyére, és haza anélkül, hogy bárki észrevenné, min megy keresztül.
- Igen, elmegyek dolgozni, de ha tehetném, csak itthon gubbasztanék, és egy lépést sem tennék az utcán. Még a munkahelyemen is berohanok néha a mosdóba, mert ott is rám tör a félelem, de szerencsére nem túl gyakran. Inkább azt mondhatom, hogy folyamatos rossz érzéssel élek, már négy éve, amióta először derült ki, hogy pánikbeteg vagyok. A rohamoktól való félelem állandósult, nem tudok úgy megenni egy ebédet, hogy utána ne gyötörjön hányinger, nem tudok szórakozni járni, nem tudok elmenni bevásárolni, postára, bankba, bárhová, ahol sorba kell állni, vagy emberek vannak. Eljutottam arra a pontra, hogy már egy embertől is kellemetlen érzéseim támadnak, félek, hogy előtte leszek rosszul. Ez egy állandó félelemérzés a szégyentől, a megszégyenüléstől, attól, hogy mások rájönnek a gyengeségemre, pláne, hogy a többség azt hisz, hogy a pánikbetegség csak hiszti. Amikor már egy éve nem javult az állapotom, elmentem pszichiáterhez, aki rövid terápia után úgy döntött, hogy antidepresszánst ír fel nekem, de annyira rosszul hatottak a gyógyszerek – többfélét is kipróbáltunk – hogy inkább lemondtam a szedésükről. Most szinte vegetálok, lassan mindenki elmarad mellőlem, mert nem tudok sehová menni velük, és folyton rosszkedvem van. Sajnos a pánikbetegség nagyon gyakran jár együtt a depresszióval, szinte testvérek, hisz a pánikos egy idő után már nem érzi magát értékes embernek. Most újra járok pszichiáterhez, terápiás kezelésen veszek részt, bízom benne, hogy kilábalok ebből a szörnyű helyzetből, de legalábbis javulni fog valamelyest az állapotom… Én már akkor is boldog lennék.

A pánikroham tünetei:

Ha az itt felsoroltak közül egyszerre legalább négy megvalósul, akkor valószínűsíthető a pánikroham.

1. fulladás vagy légszomj,
2. szédülés, ájulásérzés, bizonytalanság,
3. palpitatio vagy tachycardia, (sebes szívverés)
4. remegés, reszketés,
5. izzadás,
6. fuldoklás, torokszorulás,
7. hányinger, hasi feszülés, fájdalom,
8. testi elidegenedés érzése,
9. paresztéziák vagy zsibbadás,
10. kipirulás, hevülés vagy hidegrázás,
11. mellkasi fájdalom, nyomás, szorítás,
12. halálfélelem.
13. megőrüléstől, önkontroll elvesztésétől való félelem.

Dr. Stauder Adrienne
pszichiáter, pszichoterapeuta
SE Magatartástudományi Intézet

A pánikzavar igen gyakori pszichiátriai kórkép, gyakorisága 2-4 %. A fiatalok betegsége, 20-40 éves kor között alakul ki leggyakrabban.
Lényege a rohamokban jelentkező, intenzív szorongás, félelemérzés, mely hirtelen kezdődik, kb. 10 perc alatt eléri maximumát, és 25-30 percen belül magától oldódik. A pánikroham önmagában nem betegség, hanem szervezetünk vészreakciója, mely egy „támadj vagy menekülj” helyzetben nagyon hasznos, a légzés és a szívműködés fokozódása, a vércukor- és vérzsírszint megnövekedése révén hirtelen megnöveli a fizikai teljesítményt. Betegségről akkor beszélünk, ha ez a vészreakció rendszeresen és ártalmatlan helyzetekben (pl. tömegközlekedés) is beindul. Jellemző módon kialakul a rosszulléttől való félelem, és egy fokozott önmegfigyelés. A pánikbetegek számára a szorongás testi tünetei ijesztőek, gyakran tévesen értelmezik azokat: azt feltételezik, hogy azok valami nagy bajt, súlyos betegséget jeleznek, ami tovább fokozza a szorongást, és fenntartja az idegrendszer izgalmi állapotát. Megváltozik az agyi idegsejtek működése (pl. relatív szerotonin hiány alakul ki), ami fokozza az újabb pánikrohamok kialakulásának esélyét. Kialakul egy önrontó kör, amelyből többnyire csak szakszerű segítséggel lehet kilépni.
A pánikbetegséget összetett szabályozási zavarnak tekintve, a terápia során az egyensúly helyreállítása a cél. Mivel a tünetek kialakulásában több tényező együttesen játszik szerepet, a kezelés is többirányú. A gyógyszeres terápia csökkenti az idegsejtek reakciókészségét. A fokozott érzékenységet egyesek génjeikben hordozzák, a tünetek megjelenése azonban mindig környezeti hatásokhoz kapcsolódik. Jellemző módon az első rosszullét kialakulásának időszakában fokozott stresszhatás éri az egyént, megnő a szervezet alap feszültségszintje. Gyakran túlfáradás, fizikai kimerültség, vagy egy negatív életesemény, pl. párkapcsolati vagy munkahelyi probléma, rokon vagy közeli ismerős betegsége, halála vezet közvetlenül az első rosszulléthez, mely beindítja a pánikciklust.
A pszichoterápia segít a tünetek helyes értelmezésében, és különböző feszültségcsökkentő technikák elsajátításában, így a beteg ki tud lépni az önrontó körből, és visszanyerni testi és lelki egyensúlyát. Ha megérti, mi zajlik szervezetében, már kevésbé aggódik a pánikrohamok miatt, azok ritkulni is fognak. Fontos, hogy ne kerülje el azokat a helyzeteket, amelyekben szorong, hanem fokozatosan szoktassa magát ahhoz, hogy ha van is szorongás, az elviselhető, kellemetlen ugyan, de nem veszélyes, és magától megszűnik. Ebben segít a figyelemelterelés: saját magunkra és az esetleges tünetekre való összpontosítás helyett célszerű kifelé figyelni, a környezetet vagy más embereket alaposan megfigyelni, beszélgetni, rejtvényt fejteni, olvasni, vagy kellemes élményeket gondolatban felidézni. A terápia alapeleme még a relaxációtanulás. A rendszeres relaxáció segít az alap feszültségszint csökkentésében, illetve kritikus helyzetekben a szorongás csökkentésében. Javasolt még a rendszeres, de nem túlzottan megerőltető testmozgás is.
A pánikrohamok önmagukban nem veszélyesek, azonban a hosszantartó, kezeletlen pánikbetegség növeli más betegségek kialakulásának kockázatát. Gyakran társul hozzá depresszió, magas vérnyomás, vagy éppen alkoholfüggőség, túlzott gyógyszerhasználat.