Fullextra.hu - Londonban, sej...! (1. rész)

Bármikor bárki megkérdezte tőlem, hová utaznék el bármikor, London biztos benne volt a felsorolásban. Méghozzá dobogós helyen.

Régi-régi álmom válhatott valóra most, 2008 januárjának közepén – ha csak négy napra is, de ellátogathattam a szigetország fővárosába.
Napokkal korábban alig aludtam már az izgalomtól, aztán végül egy tíz fős baráti társasággal egy ködös szombat reggelen felszállt velünk a gép. Aztán a ködnek egyszercsak vége szakadt. Mert a felhők fölött ugyebár...

Utoljára tíz éve repültem – akkor nem féltem, most igencsak. Mivel nem tudtam mire fogni, azt mondtam magamnak: öregszem, ez van. Persze, a világon semmi gond nem volt, kis késéssel ugyan, de simán landoltunk Luton repülőterén. Innen aztán másfél órás transzferrel jutottunk el London belvárosába, azon belül is Belgráviába.
Szállásunk szerény volt, viszont remek helyen ahhoz, hogy csillagtúraszerűen bármit elérjünk, amit szeretnénk megnézni. Több szempontból szerencsés választás volt a hotel, ugyanis az utcában ez volt az egyetlen, amelyet felállványoztak – éppen az aktuális felújítás zajlott. Így viszont minden este gond nélkül megtaláltuk - pedig néhány pub útba esett közben. (A kép nem a szállást, hanem a pubot ábrázolja :))

Tízfős társasággal utazni remek toleranciagyakorlat. Hiszen valaki mindig éhes vagy éppen pisilnie kell - főleg, hogy a fiúk többnyire mindig szomjasak voltak, ergo ittak - hiszen mindig útba esett egy-egy pub. Aztán aki hatodszorra járt a városban, az már nem akart mindent újra megnézni, senkit nem érdekelt Madam Tusseaud, volt, aki jobban bírta a gyaloglást, és volt, aki kevésbé – ilyen szervezésben meg kell tanulni alkalmazkodni. Nekem mondjuk nem esett nehezemre - úgy a második nap végén már nagyjából megnyugodtam, hogy nem nagyon maradok le semmiről. Addig folyamatosan azon aggódtam, hogy semmire sem lesz elég ez a négy nap.

No, de visszatérve megérkezésünkre: kicuccoltunk a hotelben, aztán nyakunkba vettük a várost. Pontosabban a lábunkba, ugyanis attól kezdve szinte megállás nélkül gyalogoltunk – egyrészt szerettük volna megspórolni az útiköltséget, ami köztudottan drága Londonban, másrészt tény, ami tény: gyalog lehet leginkább megismerni egy várost.
Nem volt konkrét terv, hogy mit milyen sorrendben nézünk meg, elsőként mégis a Westminster Apátságra esett a választásunk. Szombat lévén vagy az ügyetlenségünk folytán, de nem jutottunk be, így aznap csak kívülről tudtuk megcsodálni – azzal, hogy visszatérünk még.

Az apátság jobbján húzódik az úgynevezett The Sanctuary, amely a középkorban menedékhelyül szolgált a törvény által üldözötteknek. Ezt útikönyvből tudom, hiszen nem volt hivatásos kalauzunk, bár tény, hogy nagyon sokat jelentett, hogy voltak köztünk rutinos "versenyzők".

A Westminstertől továbbindulva nagyon hamar a Big Ben lábánál találtuk magunkat. Itt szorult el másodszor a torkom. Hogy ott lehetek, hogy „élőben” láthatom, hogy a Londoni Parlament kézzel fogható közelségbe került. Tény, hogy megrendültem. A rutinosak jó fejek voltak: hagytak "sírni".

Visszasétáltunk a Parlament Square-re, ahol neves államférfiak, így köztük Winston Churchill szobrát is láthattuk. Az a legenda járja, hogy ebbe az egy szoborba áramot vezettek, hogy a madarak ne tiszteljék meg az urat. Nem tudom, igaz-e, én ennek nem néztem utána, de tény, hogy makulátlan volt Churchill kabátja. Na, meg hát a híres angol elegancia, ugyebár...

Utunkat a Parlament Streeten folytattuk, így jutottunk el a Downing Streetre. Itt meglepődtem, mert csak annyit tudtam, hogy a Downing Street 10 kapuján rács van, és rendőrök őrzik éjjel-nappal, de nem tudtam, hogy konkrétan az egész utcát lezárták. Pár perce, hogy ott álltunk, nyílt a kapu, a tömeg felhördült, hogy húúúú, jön valami nagy ember... Aztán kijött egy tök átlagos autó, és elhajtott. Nem lettem része a történelemnek aznap se. Mindenesetre én elkészítettem a „Rendőrök a rács mögött” című felvételemet.

Sokáig nem időztünk itt, szépen csorogtunk lefelé a White Hallon. Én meg nem győztem fotózni. Merthogy szeretek fotózni, ezt talán még nem említettem.

Folyt. köv.