Fullextra.hu - „…lámpafény aranylik a kalácson”

"Megköszönöm a Jóistennek, hogy megint megértem egy karácsonyt. És elszámolok. Mert nem tudom, itt leszek-e jövőre..."

Vajon lehet-e még újat írni Szenteste előtt úgy, hogy a panelmondatokat és a pátosz útvesztőit ügyesen kikerülve méltón emlékezzünk meg az ünnepről…?
Aligha…Vagy csak keveseknek - kiváltságosoknak - sikerül...
Én nem hiszem, hogy szabad bármit is írnom, - inkább Szabó Magda gyönyörű szavait hozom ide. Igen, a debreceni-budai Szabó Magdáét, mert minden mondata olyan, mintha én írtam volna úgy egy-két hete, és mintha én kérdezném, faggatnám a mindenség nagy-nagy kérdéseit, vagy inkább csak az egyetlen, roppant nagy lét-kérdését - amire ma este még csakis én, egyedül én tudom a választ....Vagy talán rajtam kívül még egyvalaki...
A gyönyörű - és kicsit fájó - sorok mögé Kosztolányi Dezső egy versét illesztem. Csendesen, áhítattal.
Ennél szebben, halkabban és méltóbban nem lehet ma szólni.
Hát elhallgatok.

*

„Jablonczay Lenke - az édesanyám - Isten és a nevelés csodája volt. Stilmungusz Mária Margit, tisztelendő főnöknő csinált belőle embert. S én, amikor hivatalos minőségemben meglátogatom a debreceni Szent Anna-templomot, akkor a donátorok helyén ülök a nagy szentkép alatt, és úgy veszek részt a katolikus szertartáson, mintha a sajátom volna.
De karácsonykor egyedül vagyok. A férjem meghalt. És én rajta kívül mást nem akartam. Én nem tudom folytatni a csodát. Csodát csak Isten adhat. Olyan férjem volt, hogy harminchat évet úgy kell megőriznem a múltból, mint harminchat gyöngyszemet. Tisztán. És egy emléket úgy kell ápolni, mintha élne, és nekem is úgy kell élnem. Emberként is, nőként is. Ez ilyen egyszerű.
Szenteste nincsenek vendégeim. Ez az ünnep az enyém, a halottaimé és a Jóistené. Állok, mint ahogyan édesapám állt egykor, kezében a Bibliával. Elolvasom Krisztus születését, és eléneklem az ilyenkor szokásos dalokat. Az ajándékokat nem nézem meg, odateszem az asztalra. Közben égnek a gyertyák és érkeznek sorra a halottaim. Visszatérnek a szívembe a gyermekkori karácsonyok, a fiatal lány és a fiatalasszony karácsonyai. Minden halott, akiket szerettem és akiknek hálával tartozom ezekért a karácsonyokért. Én mást nem tudok a halottaknak adni. Elkészítem a sírt, ahogy illik. Ez olyan vidéki bennem. Hogy meg ne szóljanak. Nem szólnának meg az én halottaim. Anyám azt mondaná: megfázol kislányom, nagyon hideg van. Nem szeretem, ha ilyen sötétben egyedül jársz. Apám azt mondaná: gondolod, e nélkül nem hiszem el, hogy szeretsz? A kisvárosi ember más. Debrecen, hiába nagyváros, mégsem főváros. És én tartom a régi szokást... Végül megnézem, mit kaptam a szeretteimtől. Ekkor már saját ajándékaimat odaadtam. Megköszönöm a Jóistennek, hogy megint megértem egy karácsonyt. És elszámolok. Mert nem tudom, itt leszek-e jövőre. És kérem az Urat, bocsássa meg nekem, amit véteni fogok. Nem tudom, mit rontok el, miben fogok hibázni. Hosszú egy esztendő. És tudom jól, nagyon-nagy indulatot adott a Teremtő nekem. Azért adta, hogy regényeimben jól ábrázoljak. Ezért kérem Őt, bocsássa meg nekem mindezt előre. És majd találkozom vele, amikor megyek a templomba.
Az újév is nagyon csendes. Nálunk, reformátusoknál az újév előtti nap bűnbánati nap. Számba veszem, hogy mit vétettem. Újév első napján úrvacsorát veszek. Visszanézek az elmúlt esztendőre, bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam. A szilveszter éjszaka az valaminek a záró szakasza. Az újév nálunk, a családban is mindig csendes volt. Apám azt mondta: Dáridóval nem végzünk, pohárral a kezünkben nem kezdünk esztendőt. Miközben kint harsog a világ, én számadást készítek. Másnap elmegyek a templomba. Emlékezem, és megvallom a bűneimet. Sosem szégyelltem megvallani, ha vétettem. Nem szeretek én terhekkel járni. És a terheket Isten leveszi rólam. Hazafelé már olyan vagyok, mint egy pillangó, akkor még a hóban is táncolni tudnék, akkor könnyű minden.
A férjem angyalt látott, mielőtt meghalt. Ezt mondta: Olyan különös volt, az ajtó mellett, ott állt az ágynál. Komoly volt, és szépen nézett rám. Kérdeztem: mit akart tőled? Így válaszolt: Mintha szólt volna, hogy mehetek, hogy nem kell tovább szenvednem.
Az Úr angyalt küld mellénk. Hogyan is lehetnénk meg Isten segítő kegyelme nélkül?”

(Szabó Magda)

*

Kosztolányi Dezső - Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

*

Békés, boldog és áldott karácsonyt kívánok minden Olvasónak!