Kajakra!
Dátum: Augusztus 28, szombat, 23:31:57
Téma: Életünk napjaink
 |
Kicsit hülyén érzem magam mindig, mikor ülök a tv előtt, és nézem a fotelből, ahogy zajlik a Nagy Verseny, azaz az olimpia. Mióta is nem futottam? |
A biciklizést is abbahagytam -megint, pedig milyen jó is volt minden délelőtt eltekerni a szomszéd faluig meg vissza.
Chips az asztalon, a súlyemelő lányokat lelkiismeretfurdallás nélkül froclizzuk, pfúj hogy néznek ki! Nincs is rajtuk semmi nőies... "Nahát, az a kis rózsaszín hajú! Milyen vicces! Befonta a haját hetvenhárom tincsbe, és belerakott vagy tizenegy csattot... Hát igazán megható..."
Aztán ez az antinő felemel 125 kilót és küzd, és vállhoz emeli, fújtat, majd kinyomja... Mérgesen magamba tömök egy chipset. A fenébe is! Mire vagyok olyan nagyra az én lestrapált nőiességemmel, mikor ő sokkal klasszabb nálam... Fütyül a csípőnadrágra, meg a Plaboy diktálta divatformákra, és azért is megmutatja a világnak, hogy ő a legerősebb, és edz, és szenved, hogy eljusson az olimpiára, ahol két perc alatt kell bizonyítania, hogy éveken át nem hiába gyúrta feszesre az izmait.
A szinkronúszók se ámítanak el. Tudom, hogy hamis a mosoly az arcukon, a csuklójukat valószínűleg többször műtötték már, hogy elég merev legyen a kitartott kéz, és a víz alatt annyit úsztak, hogy nekik is szívkihagyásuk van, és egy csomó halálfélelemmel fizettek azért, hogy eljussanak ide, hogy álljanak mosolyogva a parton, és várják a pontszámokat, amik előre úgyis sejthetőek, hiszen fiatal sportág még ez, csaknem biztosan lehet tudni, ki lesz a befutó.
De ma, mikor a kajak egyest láttam, elpárolgott belőlem minden cinizmus, és keserűség. Jön ez a lány, Janics Natasa, és hallom Vitrai hangján, kétszázötven méternél még nem is sejti, csak reméli, hogy itt pillanatokon belül újabb arany születik. Remekül rajtol, de szoros az élmezőny, vajon tartalékolt-e elég energiát a végére? És akkor egyszercsak beindul, húzza a vizet, már fél hossz az előnye, pedig az egész táv mindössze ötszáz méter, és hiába nézem, nem látom, hogy ez valami rettentő nehéz dolog lenne... Mutatják szemből, az elszántság látszik rajta, hogy most nem lehet megállítani, érzi, ez a menet már az övé... Már egy egész hosszal vezet... És igen, igen,igen!!! Győzött! Majd kiugrik a csónakból, csapkod a vízbe, mint egy gyerek, és beleüvölt a kamerába:
Én vagyok a világ legboldogabb embere!"
És én csak ülök megsemmisülten a fotelben. Na, igen! Így kell ezt csinálni. Jaj, még látni is ajándék, hogy lehet ennyire örülni... Áll a dobogó előtt, várja, hogy mondják a nevét, és mikor meghallja, szinte felugrik, táncol, fütyül mindenfajta etiketre, látszik most átölelné a világot... Aztán felcsendül a magyar himnusz... Nézi, ahogy kúszik fel a zászló. Összeszorítja a száját, becsukja a szemét, aztán nagy levegőt vesz... Nehéz boldog embernek lenni!
Nincs sok ideje örülni. Fél óra múlva indul a kajak kettesben Kovács Katival. Azzal a Kovács Katival, aki csak hajszállal maradt le mögötte a hazai versenyen egyéniben. Aki lehetett volna talán olimpiai bajnok is, ha egy országból nemcsak egy ember rajtolhat...
Azt mondják egy ilyen verseny után egy nap is kevés, hogy az ember újból versenybe szálljon. De Janics Natasa félórán belül beül Kovács Kati mögé, és megismétlik a történteket. Hihetetlen, de győznek! Együtt is győznek! Ez a lány már nem bír magával! Táncolva megy a dobogóig... többször, egymásután földig hajolva köszöni meg a közönségnek a bíztatást...
Én pedig csak ülök ott megbűvölten a fotelben, és mozdulni se merek... Bárcsak minden pillanatot sikerült volna jól elraknom a fejemben... bárcsak végig nézhetném újra és újra ennek a lánynak az örömét... mert akkor mindig tudnám, mikor el vagyok keseredve, hogy küzdeni: ezért érdemes!
|
|