Keresztury szerint a mai fiatal irodalmárok....
Dátum: Szeptember 11, szombat, 12:26:26
Téma: HAPCI


Keresztury cikkének egy részét leközlöm, mely a literán megtalálható... Ebben a fiatal feltörekvő nemzedékről ír olyan keserűen, mintha a dió, amely a fáról lehullott, eleve romlott lett volna, és szétrágása után meg nekifogott volna a cikkírásnak nagy buzgalommal.


Minden elismerésem mellett: abban egyet értek, hogy ne keverjük a tömegkultúrát és a magas kultúrát. De mindenkinek bemutatkozási és fejlődési lehetőséget kell adni, ez a demokrácia. Minden tiszteletem ellenére: A "férgese" lehullik" amúgy s, mint a beteg diófáról a levél meg a beteg dió. Mindenesetre én előre nem permetezném le olyan szerrel, amely öl, semmi pénzért azt a fát, amely értékes új hajtásokat hajthat. Egy kis nyesegetésre így, ősszel mind rászorulunk. Mellesleg: meg lehet nézni a poetry.com oldalt, ahol én is rendszeresen publikálok, és az antológiába, ki-kicsodába is beválogattak, milyen show-szerű találkozót "rittyentettek össze". (A minisztérium éppen ezért is nem adott pénzt a díjátadóra való kiutazásomra). Nem Amerika a példa. Szó se róla. De ennyire arisztokraták se legyünk! "Az elmúlt évtizedben a honi kultúrában vitán felül a fesztivál műfaja volt a legtermé­ke­nyebb: a fesz­­ti­vál nő, nő, növekedik, osztódással sza­porodik; ha a tendencia folytatódik, hamarosan össze­­­érnek a ren­­dez­vé­nyek, s egyetlen egybefüggő, permanens fesztivál lesz a nyár. Kérdés, hogy jó-e ez nekünk. Mi az hogy! - rikkanthatunk első kör­ben Gyurcsány Ferenc magyar hangján: miért ne volna ör­ven­detes, hogy­­­ha vannak ren­dezvények, s a kultúrára éhes magyar fiatalság nincsen arra kárhoztatva, hogy a falán ló­­­gó poszterrel sze­mezve húzzon ki három szörnyű, tétlenségbe dermedt hónapot. Csak­hogy. Csakhogy ev­­­­vel az egésszel egy prob­­léma van, mindösszesen. Az, hogy e fesztiválok által a kultúra fo­galma oly mér­­­tékben kitá­gult, fel­­­­hígult és kiüresedett, hogy lassan minden eredeti tartalmát és jelen­té­sét el lehet fe­lej­­­teni - ez pedig hosszú távon ir­dat­lan ká­osz­hoz, az értékek totális relativizálódásához, vi­szony­­la­gossá­gá­­hoz vezet. Nem szól­nánk egy szót sem, ha an­nak volna te­kintve ez az egész nyári örömködés, karneváli cé­­có, ami való­já­ban: profitorientált üz­­leti vál­lal­ko­zá­sok so­ra, ahol a tö­meg­igények jegyében, az adott anya­­gi kon­­dí­ci­ók függ­vé­nyében felvo­nul a honi (esetleg a nemzetközi) szó­rakozta­tó­ipar meg­fi­­­zet­hető el­ső-, har­mad- vagy épp ne­gyed­­vo­na­la - s nem kívánná a leg­sze­ré­nyebb esemény is évről évre igé­nye­sen nagy­­szabású kul­tu­rá­lis ren­dez­vény­nek ál­cáz­­­­ni önmagát. Ám a fesztiválok túlnyomó több­sége nagyzási má­­ni­ában szen­ved, a leg­­régebbiekhez, a leg­népszerűb­bek­hez méri önmagát, definitív módon minden ere­jéből, úgymond, értéket, hagyományt teremt - ez pe­­dig bántja a fület. Ma már min­­den önerős falunapra, nyílt tereken zajló össznépi leittasodásra kö­te­lező módon rá­húzzák ezt a jól hangzó, az égvilágon sem­­mi­ne­­mű tartalommal nem bí­ró kul­­tu­­rá­lis masz­lagot - egyfe­lől az ilye­tén­képp meg­célozható pályázati pén­zek re­ményében, másrészt hogy az ökör­sü­tés, kurjongató kol­básztöltés piszkosul trendi, s eu­ró­pai le­gyen. Ennek je­gyé­­ben és szellemében ma már minden kul­tú­ra, amit a szervezők annak mondanak: hagyo­mány­­­teremtő kul­tu­­­rális program, ha szervezett formában összeverődött félrészeg emberek nyil­­­vá­no­s­­ság előtt egy kondér slam­­bucot meg­főznek, és alatta mag­nó­ról szól a cigányzene. Ha a helyi asszony­­kó­­­rus fel­­­lép, ha teli tü­dő­ből megfúj egy trombitát egy szépreményű helyi zeneiskolás, vagy felvonul egy kur­vá­nak maszkírozott tízéves kislányokból álló mazso­rett-csoport, az meg már egye­­­nesen európai színvonalú ma­gas­kul­­tú­ra - arra meg már fogalom sincs, ha a Zámbó Jimmy tesóját is megnyerik. Hogy a feszti­vál össz­művészeti legyen, a délu­tá­ni holt időben fel­­ültetnek egy-egy írót a pódiumra, a meghonosodott gya­kor­lat szerint, hogy üveges tekin­te­tő punkok­nak, a napon verejtékező másna­po­­soknak egy fél órát olvas­sa­­nak. Mintha az összes fesztivál egy­fajta na­gyot­mondó ver­seny­be nevezett vol­na be - szem­rebbenés nél­kül próbálnak értékteremtő kultu­rális ese­mény­ként eladni egy sör­kar­­nevált, ahol az egyet­len cél az, hogy az eseményt szponzoráló sörgyár pro­fit­ját gya­rapítva több na­pon át minél töb­ben be­rúgjanak, s e cél ér­de­ké­­ben az iváshoz play back-ről ször­­nyűbb­­­nél is ször­nyűbb har­­mad­­­osztályú együt­te­­sek vo­­nyítanak. Nem két­séges, a rendezvények három­ne­gye­dének csak oly távol­ról van a létező legpo­pu­­lárisabb igényektől el­té­rő kul­­túrához köze, hogy az már sza­­­bad szemmel nem is ér­zé­kelhető. Megoldás? Ötlet, javaslat? Az nincs, természetesen. Jobb volt, míg nem volt ennyi minden? Nem. És a végszó sem az, ruhánkat szaggatva, hogy jaj, jaj, romlik, zül­lik a vi­lág, hisz tárgyunknál maradva is tudunk em­lí­teni sze­rencsére kivételeket, néhány gyökeret vert rangos ellenpéldát, értékes vál­tozatot: a li­te­ra bő­­ségesen be­szá­molt ezek­ről a nyár folyamán. Ám mindezek a tévés ródsók nyomvonalán mozgó tren­det aligha fogják érdemi­leg befo­lyá­­­solni, irá­nyá­ban mó­­do­­sí­ta­ni - a nyári fesztiválok jellemző formája a kurá­to­rok elvakítását szol­­gáló, kulturális masz­­­laggal leöntött blöff marad. "





Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=343