Fullextra.hu - Keresztury szerint a mai fiatal irodalmárok....

Keresztury cikkének egy részét leközlöm, mely a literán megtalálható... Ebben a fiatal feltörekvő nemzedékről ír olyan keserűen, mintha a dió, amely a fáról lehullott, eleve romlott lett volna, és szétrágása után meg nekifogott volna a cikkírásnak nagy buzgalommal.

Minden elismerésem mellett: abban egyet értek, hogy ne keverjük a tömegkultúrát és a magas kultúrát. De mindenkinek bemutatkozási és fejlődési lehetőséget kell adni, ez a demokrácia. Minden tiszteletem ellenére: A "férgese" lehullik" amúgy s, mint a beteg diófáról a levél meg a beteg dió. Mindenesetre én előre nem permetezném le olyan szerrel, amely öl, semmi pénzért azt a fát, amely értékes új hajtásokat hajthat. Egy kis nyesegetésre így, ősszel mind rászorulunk. Mellesleg: meg lehet nézni a poetry.com oldalt, ahol én is rendszeresen publikálok, és az antológiába, ki-kicsodába is beválogattak, milyen show-szerű találkozót "rittyentettek össze". (A minisztérium éppen ezért is nem adott pénzt a díjátadóra való kiutazásomra). Nem Amerika a példa. Szó se róla. De ennyire arisztokraták se legyünk! "Az elmúlt évtizedben a honi kultúrában vitán felül a fesztivál műfaja volt a legtermékenyebb: a fesztivál nő, nő, növekedik, osztódással szaporodik; ha a tendencia folytatódik, hamarosan összeérnek a rendezvények, s egyetlen egybefüggő, permanens fesztivál lesz a nyár. Kérdés, hogy jó-e ez nekünk. Mi az hogy! - rikkanthatunk első körben Gyurcsány Ferenc magyar hangján: miért ne volna örvendetes, hogyha vannak rendezvények, s a kultúrára éhes magyar fiatalság nincsen arra kárhoztatva, hogy a falán lógó poszterrel szemezve húzzon ki három szörnyű, tétlenségbe dermedt hónapot. Csakhogy. Csakhogy evvel az egésszel egy probléma van, mindösszesen. Az, hogy e fesztiválok által a kultúra fogalma oly mértékben kitágult, felhígult és kiüresedett, hogy lassan minden eredeti tartalmát és jelentését el lehet felejteni - ez pedig hosszú távon irdatlan káoszhoz, az értékek totális relativizálódásához, viszonylagosságához vezet. Nem szólnánk egy szót sem, ha annak volna tekintve ez az egész nyári örömködés, karneváli cécó, ami valójában: profitorientált üzleti vállalkozások sora, ahol a tömegigények jegyében, az adott anyagi kondíciók függvényében felvonul a honi (esetleg a nemzetközi) szórakoztatóipar megfizethető első-, harmad- vagy épp negyedvonala - s nem kívánná a legszerényebb esemény is évről évre igényesen nagyszabású kulturális rendezvénynek álcázni önmagát. Ám a fesztiválok túlnyomó többsége nagyzási mániában szenved, a legrégebbiekhez, a legnépszerűbbekhez méri önmagát, definitív módon minden erejéből, úgymond, értéket, hagyományt teremt - ez pedig bántja a fület. Ma már minden önerős falunapra, nyílt tereken zajló össznépi leittasodásra kötelező módon ráhúzzák ezt a jól hangzó, az égvilágon semminemű tartalommal nem bíró kulturális maszlagot - egyfelől az ilyeténképp megcélozható pályázati pénzek reményében, másrészt hogy az ökörsütés, kurjongató kolbásztöltés piszkosul trendi, s európai legyen. Ennek jegyében és szellemében ma már minden kultúra, amit a szervezők annak mondanak: hagyományteremtő kulturális program, ha szervezett formában összeverődött félrészeg emberek nyilvánosság előtt egy kondér slambucot megfőznek, és alatta magnóról szól a cigányzene. Ha a helyi asszonykórus fellép, ha teli tüdőből megfúj egy trombitát egy szépreményű helyi zeneiskolás, vagy felvonul egy kurvának maszkírozott tízéves kislányokból álló mazsorett-csoport, az meg már egyenesen európai színvonalú magaskultúra - arra meg már fogalom sincs, ha a Zámbó Jimmy tesóját is megnyerik. Hogy a fesztivál összművészeti legyen, a délutáni holt időben felültetnek egy-egy írót a pódiumra, a meghonosodott gyakorlat szerint, hogy üveges tekintető punkoknak, a napon verejtékező másnaposoknak egy fél órát olvassanak. Mintha az összes fesztivál egyfajta nagyotmondó versenybe nevezett volna be - szemrebbenés nélkül próbálnak értékteremtő kulturális eseményként eladni egy sörkarnevált, ahol az egyetlen cél az, hogy az eseményt szponzoráló sörgyár profitját gyarapítva több napon át minél többen berúgjanak, s e cél érdekében az iváshoz play back-ről szörnyűbbnél is szörnyűbb harmadosztályú együttesek vonyítanak. Nem kétséges, a rendezvények háromnegyedének csak oly távolról van a létező legpopulárisabb igényektől eltérő kultúrához köze, hogy az már szabad szemmel nem is érzékelhető. Megoldás? Ötlet, javaslat? Az nincs, természetesen. Jobb volt, míg nem volt ennyi minden? Nem. És a végszó sem az, ruhánkat szaggatva, hogy jaj, jaj, romlik, züllik a világ, hisz tárgyunknál maradva is tudunk említeni szerencsére kivételeket, néhány gyökeret vert rangos ellenpéldát, értékes változatot: a litera bőségesen beszámolt ezekről a nyár folyamán. Ám mindezek a tévés ródsók nyomvonalán mozgó trendet aligha fogják érdemileg befolyásolni, irányában módosítani - a nyári fesztiválok jellemző formája a kurátorok elvakítását szolgáló, kulturális maszlaggal leöntött blöff marad. "